Ez a megtörtént eseten alapuló dráma Melvin B. Tolson (a filmet rendező Denzel Washington), a texasi Wiley Főiskola professzoráról szól, aki színes bőrű diákjaival 1935-ben vitakört alapított. Szenvedélyes odaadásának, inspiráló erejű hozzáállásának és a diákok lelkesedésének köszönhetően a vitakör bejutott az országos bajnokságra, ahol a nagy presztízsű Harvard egyetem diákjaival került szembe.
Starting: 05-05-2025 03:30:00
Alsemberg, 1975 decembere. Sarah nyolc éves, katolikus gyermekotthonban él. Egy nap vér szerinti apja, akit addig soha nem látott, elviszi Marokkóba, majd magára hagyja. Kilenc évvel később újra találkozunk Sarah-val: 17 éves és olyan, mint a többi fiatal lány vagy majdnem.
Starting: 05-05-2025 05:35:00
Bernie egy vidéki városban temetkezési vállalkozó. Tanít és mellette énekel a templomi kórusban. Mindenki szereti, mert nem csak jópofa, hanem segítőkész is. Egy alkalommal megismerkedik Marjorie-val, egy gazdag özveggyel, akivel egyre szorosabb kapcsolatot kezd kialakítani. Pici idő elteltével a nő már a saját pénzügyeinek irányítását is rábízza. Marjorie meghal, amiről a lakók hosszú ideig nem is tudnak. Kiderül, hogy gyilkosság történt. A város lakossága Berniet vádolja.
Starting: 05-05-2025 07:05:00
Heidi, az árván maradt kislány magányosan élő nagyapjához kerül az égbe nyúló hegyek közé. Hamar barátságot köt a tanyán lakó állatokkal, s az emberekben csalódott öregember szívét is megnyeri. Egy nap azonban felbukkan nagynénje, s Frankfurtba viszi Heidit, hogy a Sesemann családban Klára, a mozgássérült kislány játszópajtása legyen. A lányok összebarátkoznak, de Heidit rettenetes honvágy gyötri.
Starting: 05-05-2025 08:45:00
Sniffet, a különleges képességekkel rendelkező német juhászkutyát gazdája és jó barátja, Tom nevelte fel és oktatta ki, és az eb speciális tulajdonságait kihasználva barátnőjével, Mirjammal közösen számos izgalmas kalandba keverednek.Épp, hogy beköszöntött a béke a Tom és Mirjam falujába, mikor egy feketébe öltözött rejtélyes figura zavarja meg a rendet. Tom és Mirjam úgy dönt, hogy hűséges kutyájukkal, Sniff-fel együtt kivizsgálják az ügyet. Keresés közben találnak rá Grevendonkra, a vadőrre, akit egy medvecsapa ejtett foglyul. A férfi megesküszik, hogy ez a Fantom műve. A dolognak hamar híre megy a falusiak között, akik úgy döntenek, hogy saját kézbe veszik az ügyet és a helyi rendőrséggel kiegészülve átkutatják a környező mocsárvidéket. Tom és Mirjam - hála Sniff különleges szaglásának - valahol egészen máshol akad rá a Fantom nyomára.
Starting: 05-05-2025 10:35:00
Kevin (Ryan Reynolds) és csapata pénzintézetek biztonsági rendszereit törik fel illegálisan, és nagy összegeket zsebelnek be a gyenge pontok felfedéséért. Egy baklövés során az egyik intézet betörési terve Leóhoz (David Suchet), a zseniális, de hidegvérű bűnözőhöz kerül, aki számtalan sikeres rablást hajtott végre és számtalan hullát hagyott hátra anélkül, hogy a rendőrség akárcsak a közelébe férkőzhetett volna. Leo rákényszeríti a társaságot a betörés tényleges végrehajtására, ám a 20 millió dolláros gyémántokon nem kíván osztozni.
Starting: 05-05-2025 12:10:00
A tízéves Harriet alkoholista anyával és nővérével él vidéken. A család egy motelt működtet, de Harriet más, mint a többiek. A lány rendkívül kreatív és sajátos világában él, amely csak elméjében létezik. Legjobb barátja a mentálisan zavart Ricky, akivel teljesen megértik egymást. Ricky-t édesanyja azonban otthonba szeretné adni, tartva attól, hogy halála esetén nem lesz aki gondoskodjon róla.
Starting: 05-05-2025 13:45:00
Ki tudná jobban elmesélni David Copperfield saját, kalandokkal teli élettörténetét, mint maga a főhős? Kisfiúként gondtalan életet él, amíg özvegy édesanyja férjhez nem megy a gonosz és kegyetlen Murdstone úrhoz. Mostohaapja elküldi saját gyárába dolgozni, de anyja halála után megszökik és Londonból Doverbe gyalogolva jut el utolsó élő rokonához, a gazdag nagynénihez és annak hóbortos bérlőjéhez. Némi nehézség árán, de a néni védőszárnya alá kerül és ebben a házban nő fel az ifjú David. Élete szereplői és hóbortos történeteik formálják úriemberré és valódi íróvá David Copperfieldet.rnrnCharles Dickens világhírű regényét az Oscar-díjra jelölt és többszörös díjnyertes sztárrendező, Armando Iannucci (Sztálin halála, Az alelnök, Egy kis gubanc) vitte vászonra. A film a Londoni Filmhéte a legjobb forgatókönyvért járó díjat nyerte el, a Brit Független Filmdíjak közül a legjobb férfi mellékszereplő (Hugh Laurie), a legjobb forgatókönyv, a legjobb jelmez és a legjobb szereplőgárdáért járó díjat is megkapta, és jelölték a Brit Filmakadémia BAFTA-díjára is. A film főszereplője az Oscar-díjra jelölt Dev Patel (Gettómilliomos, Az utolsó léghajlító, Oroszlán, Hotel Mumbai), a további szerepekben pedig mások mellett az Oscar-díjas Tilda Swinton-t (Orlando, Beszélnünk kell Kevinről, Michael Clayton, Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel, Égető bizonyíték) és a többszörös Golden Globe-díjas Hugh Laurie-t (Dr. House, Holnapolisz, Stuart Little, a kisegér) láthatjuk.
Starting: 05-05-2025 15:20:00
Mikor a feltételek is kedvezők, évente egyszer egy egyedülálló és hírhedten kihívásos korcsolyaversenyt rendeznek Hollandia északi részén. A 200 kilométeres távot reggeltől éjfélig kell teljesíteni, és aki célba ér, medált kap. Ez a torokszorítóan izgalmas film az 1963-as futam igaz történetét meséli el, melyet a zord időjárás ellenére is megrendeztek, és melynek során rengeteg induló szerzett komoly sérüléseket, még többen pedig feladták a versenyt, hogy végül a több ezer indulóból csak maroknyian érjenek célba: az ő életük viszont örökre megváltozott.
Starting: 05-05-2025 17:15:00
Brad, a feltörekvő színész otthon még mindig a mama kicsi fia. A férfi egy felkavaró perui dzsungelkaland után hazatér San Diegóba. Szerepet kap egy görög tragédiában, ami ugyancsak nyomasztó hatást tesz rá. A férfi meggyilkolja az anyját. A rendőrség gyorsan megjelenik a bűncselekmény helyszínén, és kiderül, hogy a gyilkos két túszt ejtett, és a házban bújt el. Brad menyasszonyának és a színház igzgatójának kihallgatása után a rendőrség összerakja egy olyan férfi profilját, aki minden kapcsolatát elveszítette a valósággal.
Starting: 05-05-2025 19:00:00
Adam King elismert televíziós híresség és a Comic-Con legnagyobb sztárja. Megkopott hírnevű kollégáival szemben nem csak lenéző és arrogáns, de még azt is elintézi, hogy kitegyék őket a Comic-Conról. A hoppon maradt művészek bosszút forralnak, és bár a végletekig kidolgoznak minden részletet, végül mégis porszem kerül a gépezetbe.
Starting: 05-05-2025 20:30:00
Marcel Marceau, minden idők leghíresebb pantomimművészének igaz története, aki kezdő színész korában, a második világháborúban a francia ellenállás tagjaként, társaival több ezer gyermeket mentett meg a biztos haláltól. Nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett életrajzi műről: a film kizárólag ennek a viharos korszaknak az eseményeit festi le, kiválóan váltakozva feszültség, dráma és humor között. A film egyik erőssége a színészcsapat: a cím- és abszolút főszereplő Jesse Eisenberg (Közösségi háló, Szemfényvesztők, Zombieland), akinek új arcát ismerhetjük meg a filmben. Mellette meg kell említeni a francia Clemence Poésy-t, illetve a néhány pillanatra Patton tábornokként feltűnő Ed Harrist. Érdekesség, hogy egy csodálatos mellékszerepben felbukkan Kerekes Vica, valamint Röhrig Géza is.
Starting: 05-05-2025 22:10:00
A film John és két nőismerőse, Violet és Mia egy napját követi nyomon New York-ban. Mindhármuk életét már olyan szinten meghatározza a szex, a drogok és a züllés, hogy az számukra már mindennapos, nélkülözhetetlenné vált dolog.
Starting: 06-05-2025 00:10:00
A barlang és az Aki bújt, aki nem. legrémületesebb pillanatait idézi ez a hátborzongató horror, melyben új értelmet nyer a klausztrofóbiától való rettegés. Az Oakley középiskola végzős diákjai tanulmányi kirándulásra indulnak, hogy bejárjanak egy barlangot, melyről a suliban tanultak. A felfedezés izgalmasnak ígérkezik, de olyan kalandra, ami előttük áll, még rémálmaikban sem számítottak, a barlangnak ugyanis van egy túlvilági lakója.
Starting: 06-05-2025 01:45:00
Két hónappal Nagy Imre mártírhalála után, a Magyar Népköztársaság berni nagykövetségére két fiatalember hatol be, és fegyverrel támadnak a nagykövetség ott lévő dolgozóira. Túszul ejtik a nagykövetet, a rejtjelekhez szeretnének hozzáférni. Bekapcsolódnak a Szabad Európa rádió egyenes adásába, tiltakoznak a miniszterelnök és mártírtársai kivégzése ellen. Mit is akartak elérni ezzel a eleve bukásra ítélt akcióval? Az indíték homályos, bár helyi lapértesülések szerint Bános Tibor és Takács Ábel a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni. Ugyanakkor bizonyos forrásokból kiderül, hogy a támadók a megtorlások elleni tiltakozó, figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak szánták fellépésüket. Ezt a célt elérték, mert az akció után heteken keresztül újra a magyar szabadságharc felé fordult a világ figyelme. rnKöbli Norbert forgatókönyvíró, aki utóbbi filmjeiben az 50-es évek kevésbé ismert történetei felé fordult ( A vizsga, Szabadság - Különjárat, A berni követ, Trezor) újabb érdekes, kevésé publikus témát kutatott, és írt belőle fordulatos forgatókönyvet. Bergendy Péter és Fazakas Péter után ebben Szász Attila filmrendező az alkotótársa, aki izgalmas filmet rendezett a könyvből. A főbb szerepekben Kulka Jánost, Szabó Kimmel Tamást és Kádas Józsefet láthatjuk.
Starting: 06-05-2025 03:15:00
Emilie és Jacob válni készül, egy nappal az ítélet kimondása előtt azonban szörnyű dolog történik: a házukhoz közeli erdőben játszó Toby belezuhan egy évek óta elfeledett kútba. Kezdetét veszi az életmentő akció.
Starting: 06-05-2025 04:35:00
Marco otthonától távol élő egyetemi hallgató. Apja, Renato felkapott plasztikai sebész és megrögzött szoknyavadász; fiával szemben mindig nagy elvárásai voltak. A valóság egészen más: Marco félénk és ügyetlen. A családban azt színleli, hogy kitűnő asztrofizika hallgató, azonban csak egyszerű part-time munkája van egy óvodában. Amikor Marco beleszeret a gyönyörű és elérhetetlen francia szakos Stefaniaba, a dolgok megváltoznak. Szerelmi gyötrődéseire már nem elég neki a lakótársak tanácsa. Alapvető fontosságot nyer a véletlenül Rómába érkező apa megjelenése a képben. Renato szerint a szerelem nem az, amit a verseskötetekben leírnak; nem létezik a szerelem első látásra. A szerelem tudomány, tapasztalat, amit meg lehet tanulni, csak jó tanító kell hozzá. Így aztán Renato felírja Marcoék konyhájának üzenő táblájára a szerelembe esés tízparancsolatát.
Starting: 06-05-2025 06:05:00
Igaz történeten alapuló vígjáték egy amerikai építőmunkásról, Gary Faulknerről, aki fejébe veszi, hogy Pakisztánba és Afganisztánba utazva elfogja az Al-Káida vezetőjét, Oszáma Bin Ládent.
Starting: 06-05-2025 07:40:00
Benno barátságtalan alak. Szörnyen idegesíti Sandra, aki a lakása alatt kávézót üzemeltet, és arról álmodozik, hogy egy szép napon fölfedezik zenei tehetségét. Benno egy nap homokot talál az ágyában, és hamarosan meg kell állapítania, hogy ő az, aki a homokot elhullajtja. Homokvesztesége napról napra nő, így nincs mit tennie, Sandrához kell fordulnia, újabban ugyanis minden éjjel róla álmodik.
Starting: 06-05-2025 09:10:00
Mary Maroni (Lea Thompson) szerető feleség, gondoskodó anya és Bridgestone városának lakói szerint a legjobb muffingyáros, aki valaha is létezett. Mary szimpla élete akkor vesz új fordulatot, mikor a lánya titokban jelölteti őt a város polgármesterének, és mire Mary észbe kaphatna, az épp hivatalban lévő polgármestert baleset éri, és Bridgestone élén találja magát. Családja támogatását élvezve most Maryn a sor, hogy a konyha után a városban is csodát műveljen.
Starting: 06-05-2025 10:40:00
Vajon saját életünk kockáztatásával is meg kell őriznünk mások titkait? Ezzel a dilemmával szembesül Jo, a fiatal pireneusi juhász, amikor találkozik Benjaminnal. Benjamin a zsidóüldözés elől menekülve elszakadt lányától, és amíg a határon az újbóli találkozásra vár, zsidó gyerekeket csempészik át Spanyolországba. Amikor német katonák érkeznek a faluba, Jo összebarátkozik egyikükkel, nem is sejtve, milyen kockázatossá válhat ez a barátság. Vajon sikerül helyes döntést hoznia, amikor veszély fenyegeti? Egy magával ragadó történet bátorságról és emberségről, nagyszerű szereposztással.
Starting: 06-05-2025 12:05:00
Rosie (Michelle Pfeiffer) 40 éves egyedülálló anya Los Angelesben. Az élete nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte. Volt férjének gyereke lesz egy fiatalabb nőtől, miközben a Rosie-val közös lányuk, Izzie (Saoirse Ronan) serdülőkorba lép, és Dylan (Rory Copus) köti le minden figyelmét. Egy szép napon tehetséges ifjú színész, Adam Perl (Paul Rudd) tűnik fel a szereplőválogatáson, és Rosie-nak nagyon bejön. A srác megkörnyékezi a csinos producernőt, aki azonban kizártnak tart egy kapcsolatot ilyen korkülönbséggel. Hiába tiltakozik Rosie, az ostrom sikeres, sőt még Izzie is megkedveli a fiút.
Starting: 06-05-2025 13:50:00
George (Richard Gere) egy hajléktalan, mentálisan beteg ember, aki képtelen évekig egy munkahelyen dolgozni. A várost rója egész nap, munka, étel és alkohol után kutatva. Közben megpróbál elhidegült lányával (Jena Malone) is kapcsolatba kerülni. Végül George elfogadja a szociális segítséget, amelyet New York városa biztosítana számára. Egy baj van csupán: nincsenek meg az ehhez szükséges papírjai. Időközben összebarátkozik egy másik hajléktalannal (Ben Vereen), aki azt állítja, sikeres jazz zenész volt. Oren Moverman drámáját Torontóban mutatták be először a 2014-es nemzetközi filmfesztiválon.
Starting: 06-05-2025 15:25:00
Sose kezdj ki egy írrel! Jimmy (Eddie Griffin) egy egész faluba beleköt, amikor csalással megnyeri a hely egyetlen tehermentes épületét, a kocsmát. A szabadságot jelképező helység amerikai kézbe került, a falubelieknek már nem csak a helyi lord pénzéhségével, hanem az amerikai srác lazaságával, hatalmas egójával és vég nélküli szövegelésével kell szembeszállnia. Az eladósodott lakók nem is sejtik, hogy Jimmynél nincs jobb fegyver a lord ellen.
Starting: 06-05-2025 17:25:00
Egy katonai osztag döntő fontosságú csatát vív Incshonban, a koreai háborúban.
Starting: 06-05-2025 19:00:00
Kane és új csapata Vancouverben marad, hogy felszámolják a Triad egyik sejtjét. A vezetőjük kapcsolatban állhat Darko Karadzsiccsal, és Kane rajta keresztül akar közelebb kerülni hozzá. A Cég kideríti, hogy magasabb köröknek is érdeke, hogy ez a szervezet működjön, ezért ők már azok után nyomoznának, ám Kane-t továbbra is a bosszú hajtja, és mindenáron Karadzsicsot akarja elkapni.
Starting: 06-05-2025 20:50:00
Gabriel látszólag egy sikeres építész, aki egy gyönyörű nő, Annie férje és egy elbűvölő kislány, Elizabeth édesapja. Ennek ellenére mégsem boldog, ezért úgy dönt, felhagy eddigi karrierjével és ír egy színdarabot életéről. Habár házassága válással végződik, a mű sikeres lesz, Gabriel pedig sokkal boldogabb, mint korábban.
Starting: 06-05-2025 22:20:00
Mikor egy régivágású főiskolai tanár megtudja, hogy halálos beteg, úgy dönt, a maradék idejében teljes gőzzel beleveti magát az életbe. Nincs több szabály, nincs több konvenció! Új, önfeledt viselkedésével sokkolja a környezetét, és számos komikus helyzetbe keveredik, ám a történtek egy fontos üzenetet is hordoznak számára.
Starting: 06-05-2025 23:55:00
Herman Spooner (Matthew Lillard), az ügyefogyott, de ártalmatlan használtautó-kereskedő 30 éves létére még mindig a szüleivel él. Az ősök persze szeretnék, ha végre kirepülne a fészekből, ráadásul a főnöke is figyelmezteti, hogyha nem mutat fejlődést, akkor hamarosan új munka után nézhet. Szóval Spooner nem éppen élete legszebb időszakát éli meg, ám ekkor megismerkedik álmai hölgyével, Rose-zal (Nora Zehetner). A fiú elhatározza, hogy összekapja magát, és meghódítja a lányt.
Starting: 07-05-2025 01:25:00
Gretchen Blair FBI ügynök egyszerű utazást tervez Washingtonba, de kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot: ha egy tolvajt biztonságban eljuttat az úticéljuk végállomásáig, 75 millió dollárt kap. A gépet hamarosan eltérítik a férfi üldözői, s keresik hiányzó tulajdonukat. Gretchen mindent megtesz, hogy ne csupán ügyfele, hanem mindenki életét megmenthesse.rn.
Starting: 07-05-2025 03:05:00
Roxanne Coss, a híres énekesnő az egyik dél-amerikai katonai diktatúrába utazik, hogy koncertet adjon a gazdag japán üzletember partiján. Diplomaták és politikusok is részt vesznek az összejövetelen, amikor egy gerillacsoport foglalja el a kastélyt. A lázadók a börtönben lévő társaik elengedését követelik a túszokért cserébe. Feszült tárgyalások kezdődnek, miközben a túszok és a gerillák is kénytelenek megtalálni a közös hangot. A "rab madár" éneke sajátos érzelmeket kelt a két félben.
Starting: 07-05-2025 04:30:00
Eme tanulságos és bájos családi kalandfilmből kiderül, hogy az ész és a lelemény gyakorta többet ér a puszta erőnél. Egy csapatnyi kiscserkész arra ér haza a táborozásból, hogy városkájukat elfoglalta egy motoros banda. Cserkésztudásukat és talpraesettségüket latba vetve szállnak szembe az erőfölényben lévő, ámbátor nem túl okos bandával, hogy ismét együtt lehessenek szüleikkel, a városba pedig visszatérjen a csend és nyugalom.
Starting: 07-05-2025 07:45:00
Nino bácsi, a sokat látott olasz földműves unokaöccsét, Robert Micellit (Joe Mantegna, A keresztapa 3.) és családját jött meglátogatni Amerikába. Hóna alatt egy hegedűvel, kezében egy házi borral teli bőrönddel, a tárcájában pedig egy fényképpel, melyen hőse, Abraham Lincoln látható, Nino bácsi úgy érzi, hogy álmai országában új életet kezdhet. A megálmodott idill helyett azonban gyorséttermekkel, pedáns gyepekkel, génkezelt zöldségekkel, cigarettázó tinédzserekkel, és az egymással alig-alig kommunikáló Micelli-famíliával szembesül. El is határozza, hogy ezt nem hagyja annyiban, és ugyan ő maga alig beszél angolul, de megpróbálja újra egyesíteni azt, ami a legfontosabb a világon: a családot.
Starting: 07-05-2025 09:10:00
Abigail, az egyedül is kiválóan boldoguló szingli anyuka találkozik Bennel. Mindketten úgy gondolják, hogy az igazán jó kapcsolatok csakis katasztrofálisan végződhetnek. Első randijukon előállnak 10 dologgal, amit szakítás előtt mindenképpen meg szeretnének tenni közösen. Ám a megjósolt végkifejlet talán sosem jön el - a sors ugyanis hozzáad egy tizenegyedik dolgot is a listájukhoz.
Starting: 07-05-2025 10:50:00
Mikor Maria munka-alkoholista férje kijelenti, hogy nem hajlandó gyereket vállalni, a nő kezdi azt hinni, hogy viszonyt folytat valakivel, ezért hipnózishoz fordul annak érdekében, hogy többet is megtudjon erről a kapcsolatról, no meg megtalálja helyét az életben. De mikor a pszichiáter befejezi a kezelést, a nő nem tér magához a hipnózisból, hanem egy 15. századi baszk hercegnőnek hiszi magát, akinek kezét épp megkérte egy elbűvölő herceg.
Starting: 07-05-2025 12:05:00
Brad Sloannak jó állása és kényelmes élete van, Sacramento külvárosában él a feleségével, Melanie-vel és a zenei csodagyerek fiával, Troy-jal. Brad elkíséri Troy-t a bostoni fellépésére, a városba, melynek egyetemére járt. Itt találkozik néhány, azóta gazdag és befolyásos emberré vált egykori barátjával: a hollywoodi nagymenővel, egy befektetési alap kezelővel, egy tech vállalkozóval, egy politikatudóssal és egy bestseller szerzővel. Brad rájön, hogy ő még szinte semmit sem ért el az életben.
Starting: 07-05-2025 13:45:00
Christopher Barratier zenés drámája egy csillag születéséről szól egy olyan korban, melyet a bizonytalanság ural. 1936 Párizsában járunk. Senki sem tudja, mit hoz a holnap: a német Harmadik Birodalom felemelkedése sokak szívében szül félelmet, Leon Blum személyében pedig egy baloldali szakszervezeti vezető lép hatalomra és teljesen felforgatja a dolgozók életét. Ezek az ügyek általában nem igazán izgatják Germain Pigoil-t (Gerard Jugnot), aki egy apró mulatót üzemeltet a Fauborg negyedben, ám a városon eluralkodó káosz az ő mindennapjaira is hatással van. A felesége, Viviane (Elisabeth Vital) megszökött a szeretőjével és arra készül, hogy magához veszi közös fiúkat, Jojo-t (Maxence Perrin), Galapiat (Bernard-Pierre Donnadieu), a lelkiismeretlen vállalkozó pedig azzal fenyegetőzik, hogy becsukatja Germain mulatóját. Milou (Clovic Cornillac), a helyi politikus és Jacky Jacquet (Kad Merad), a veterán szórakoztató segítségével Germainnak sikerül megegyeznie Galapiattal, hogy a színház nyitva maradhasson, ám az üzlet döcög, mígnem bekopogtat hozzá egy munkát kereső fiatal lány, Douce (Nora Amezeder), kinek elbűvölő hangja egész Párizst átjárja.
Starting: 07-05-2025 15:25:00
A tizenegyedik szakítás után, legnagyobb döbbenetére, a fiatal nő rájön, hogy szerelemellenes génekkel rendelkezik.
Starting: 07-05-2025 17:25:00
Precious Jones, a zárkózott harlemi gimnazistalány élete nem tündérmese. A túlsúlyos lányt az iskolában kiközösítik, otthon pedig kegyetlen anyja terrorizálja. Mindezek tetejébe még terhes is immáron második gyermekével. Precious nem üldöz elérhetetlen álmokat - csupán boldog szeretne lenni, mint mi mindnyájan -, így amikor felcsillan a lehetősége annak, hogy átkerüljön egy alternatív iskolába, ahol végre emberszámba veszik, a lány azonnal kap az alkalmon. Önző édesanyjának azonban más tervei vannak vele.
Starting: 07-05-2025 19:00:00
A film Halloween éjszakáján játszódik, és főhőse, Stan Helsing - aki egy videotékában eladó - a filmtörténelem hat legnagyobb horror ikonjával kénytelen megküzdeni, hogy megmentse a város lakosainak életét. A következő rémekről van szó: Pinhead, Freddy Krueger, Jason Voorhees, Leatherface, Chucky és Michael Myers.
Starting: 07-05-2025 20:50:00
Egy igaz történet, amely során a kiváló ügyvéd, James Laughlin elvállalja Mildred Gillars védelmét, akit többszörös hazaárulással vádolnak. A nőt a nácik a 2. világháború idején uszító propaganda terjesztésére kényszerítették, majd a háború végével amerikai hatóságok perbe fogták tetteiért. Laughlin feladata, hogy a nő becsületét újra helyreállítsa.
Starting: 07-05-2025 22:20:00
Elliot (Joe Anderson, Across the Universe: Csak szerelem kell) a Finn névre hallgató bandában játszott, míg annak frontembere, egyben Elliot legjobb barátja, Tom öngyilkos nem lett nem sokkal 27. születésnapja után. A fiatal férfi élete egyből darabokra hullik, ám két szokatlan új barát, egy kisvárosi fiú és egy ifjú ír stoppos segítségével Elliot nehezen, de összekaparja magát drogokkal és más tudatmódosító szerekkel körbebástyázott gyászából, és felkerekedik, hogy teljesítse Tom utolsó kívánságát.
Starting: 08-05-2025 00:05:00
Az 1990-es évek végén a CIA Echelon 3 néven létrehozott egy csapatot, amelynek az volt a feladata, hogy a lehető legtöbb információ összegyűjtésével és kiszűrésével terrorista akciókat előzzön meg. Munkájuk során a csapat kizárólag az Amerikán kívüli kommunikációt tarthatta figyelemmel, és nem volt engedélyük olyan drasztikus módszerek alkalmazására, mint a foglyok vallatása. Azonban mikor egy minden eddiginél nagyobb horderejű terrorakcióról értesülnek, kénytelenek felrúgni a szabályokat, emiatt a csapatot megállítják és feloszlatják. Pedig jó eséllyel megakadályozhatták volna a 9/11-et. 8 évvel később újabb terrorakciók réme fenyeget, és a CIA úgy dönt, ideje ismét összehívni a csapatot, melynek ezúttal nem kell válogatnia a módszerei közül.
Starting: 08-05-2025 01:35:00
Az amatőr boksz egyik legígéretesebb tehetségének tartott walesi Howard Winstone egy pörölykalapács erejével bíró jobb kezével szerez magának gyors hírnevet: óriási karrier előtt áll, ám ekkor egy ipari balesetben elveszíti jobb kezének három ujját. Más esetben ez egy pálya végét jelentené, de Howard nem adja fel: annak ellenére, hogy immáron csak egyik kezét képes ökölbe szorítani, egy forradalmi mozgástechnikát kifejlesztve ismét a csúcsra tör, és ahogy újabb és újabb meccseket nyer meg, úgy szerez magának egyre több támogatót, míg végül az egész nemzet mögé áll.
Starting: 08-05-2025 04:05:00
A hitről, elkötelezettségről, szeretetről és szeretteink elvesztéséről mesél ez a magával ragadó dráma, amely Közép-Florida egyedülálló miliőjében játszódik. Mikor Spencer Krane (Michael Houston King), a sikeres New York-i ügyvéd megtudja, hogy nagyanyját szélhűdés érte, azonnal hazasiet floridai szülővárosába. Még nem is sejti, hogy ez a látogatás egész életvitelét és gondolkodásmódját gyökeresen megváltoztatja, ugyanis hazaérve kapcsolatba kerül néhány rég nem látott baráttal, kiknek köszönhetően újra felfedezi hitét és az élet egyszerű, de annál fontosabb igazságait.
Starting: 08-05-2025 06:05:00
Nate Shepherd, a negyvenes évei végén járó író és a harmincas évei elején járó, szexi Jenny Sparks egy menő New York-i étteremben ismerkednek meg egymással. Mindkettőjüknek vacak napja volt, mindketten a párjukra várnak, akik be akarnak mutatni nekik valakit. Hamarosan rádöbbennek, hogy épp egymásra várnak, és első meglepődésükből ocsúdva azon kapják magukat, hogy vonzódni kezdenek egymáshoz. Igen ám, de ekkor befutnak partnereik, akik nem is sejtik, hogy ezen az estén visszafordíthatatlan események sora veszi kezdetét.
Starting: 08-05-2025 07:35:00
Sarah Jessica Parker Toszkánában keresi a boldogságot A Szex és New York sztárjának nagy visszatérése Valentin naptól a magyar mozikban isOlykor az első szerelem megérdemel egy második esélyt.
Starting: 08-05-2025 09:05:00
A 62 éves Jeremiah Wilsontól senki sem merné elvitatni a Willamette Western Vasúttársaság vonatmesteri címét, hisz egész életét a vasútnak szentelte: együtt ébred, együtt fekszik és együtt lélegzik a sínekkel. Mikor a 32 éves Brett Banner meggyőzi tehetős apját arról, hogy vásárolja fel a Willamette Westernt, új tulajdonosként szinte azonnal összetűzésbe kerül Jeremiahval, aminek az lesz a vége, hogy a Vonatmester két évvel a nyugdíj előtt utcára kerül. Mikor Brett 9 éves fia, Justin megtudja, hogy Jeremiah unokája, Thomas el tud vezetni egy mozdonyt, arra kényszeríti őt, hogy segítsen neki "elkötni" egy öreg mozdonyt, s ez egy olyan láncreakciót indít el, melynek végén Brettnek és Jeremiahnak össze kell fognia ahhoz, hogy elkerüljék a tragédiát.
Starting: 08-05-2025 10:35:00
Tad mindig is arra vágyott, hogy híres, kalandozó régész legyen. Ennek ellenére napjai az erről szóló álmodozással telnek az ipari daruk és a cement között az építkezésen, ahol dolgozik. Most mégis lehetősége nyílik álmai beteljesítésére. Egy neves régész barátja megmutat neki egy rejtélyes kőtáblát, ami Paititi elveszett inka városának legendás kincseskamrájába vezet. Az indulás előtt egy szerencsétlen baleset következtében pedig Tadnek kell beugrania a cimborája helyett. Alighogy megérkezik Peruba, értesül róla, hogy az Odysseus, a kincsvadászok hírhedt csoportja is Paititibe tart, és bármire képesek, hogy megtálaljak az elveszett kincseket. Hősünk nekivág hát élete legnagyobb kalandjának, mely számtalan veszélyt rejt. Útjára elkíséri Sarah, a bátor és mindenre elszánt régészlány, Belzoni, a néma, ámde annál viccesebb papagáj, Freddy, a különös helyi túravezető, valamint Tad elválaszthatatlan, hű társa, Jeff, a kutyus.
Starting: 08-05-2025 12:10:00
Az Oscar-jelölt Hal Holbrook (Út a vadonba) játssza a főszerepet ebben a kritikai sikert aratott drámában, amely Abner Meechamről, a Tennessee-ben élő egykori farmerről szól, akit a fia berakott az öregek otthonába, és szemlátomást teljesen megfeledkezett róla. Meecham egy óvatlan pillanatban lelép az otthonból, hogy visszaszerezze farmját, melyért egész életében küzdött, csakhogy időközben a fia bérbe adta azt Meecham régi ellenségének, az idült alkoholista Lonzo Choatnak (Ray McKinnon, A szív bajnoka). Mikor egy összetűzés során Meecham kimenti Choat lányát (Mia Wasikowska, Alice Csodaországban) részeges apja karmai közül, még nem sejti, hogy tettének drámai következményei lesznek.
Starting: 08-05-2025 13:40:00
Meghal Ana édesapja. A szomorú alkalom kapcsán az asszony találkozik zsidó féltestvérével, Ulival, hogy megismerjék a végrendelet tartalmát. Ana húsz esztendővel ezelőtt vándorolt ki Izraelből, hátrahagyva a tizenéves fejjel világra hozott lányát. Most tudja meg, hogy az apja nem szakította meg a kapcsolatot az unokájával, Danával, akiről a végrendeletében is rendelkezik. Ana elhatározza, hogy Ulival együtt visszatér Izraelbe és felkutatja a lányát. Az idő és a politikai helyzet azonban nem a legalkalmasabb erre, a kormány éppen kiköltözteti a zsidó telepeseket a gázai otthonaikból.
Starting: 08-05-2025 15:25:00
Brian Chandler úgy érzi, tökéletes az élete, nagyszerű állása van és szép menyasszonya. A főnöke, a kávémogul Calvert Jenkins Thaiföldre küldi, hogy ellenőrizze egy termés felvásárlását. Brian találkozik Tichával, a Bangkokban dolgozó gyönyörű menedzserrel, aki már feladta, hogy valaha is megtalálja a szerelmet. A régi faluja és a kávéültetvényes szülei ösztönzésére Ticha elviszi Briant a Dél-Krabi kávéföldekre, abban a reményben, hogy a férfi felvásárolja az ottani termést. Ahogy a nyüzsgő metropoliszból elmennek Krabi fehér homokos partjára, kapcsolatuk túlnő az üzleten.
Starting: 08-05-2025 17:15:00
Folytatódik Kane hajtóvadászata Darko Karadzsics után. A tizennégyes Triad vezetőjének kiiktatása után, most minden szem az őket irányító két célszemélyre irányul, Grossmannra, és Karadzsicsra. Az ő találkozójukat kihasználva Kane és a csapata végleg le akar számolni a bűnözőkkel, és az égiszük alatt működő ember-, illetve szervkereskedőkkel.
Starting: 08-05-2025 19:00:00
Bob Wilton (Ewan McGregor) riporter épp a nagy sztorit keresi, mikor találkozik Lyn Cassady-vel (George Clooney), aki az USA egyik különleges, kísérleti hadseregének katonája. Cassady szerint az új haderő, az "Első Föld Zászlóalj" bevetése során a háborúk teljesen új értelmet nyernek, tagjai ugyanis paranormális képességekkel rendelkező emberek, akik képesek az ellenség gondolataiban olvasni, falakon áthatolni, sőt, a szimpla tekintetükkel meg tudnak ölni akár egy kecskét is. A program szülőatyja, Bill Django (Jeff Bridges) eltűnik, így Cassady útnak indul, hogy felkutassa. Bár Bobnak sántít a sztori, mégis úgy dönt, hogy elkíséri az útra Cassady-t. A nyomok a látnok Hooper (Kevin Spacey) vezette titkos katonai táborba vezetnek, ahol a riporter hamarosan Django Első Föld Zászlóalja és Hooper saját hadserege kereszttüzében találja magát. Hogy túlélje az elképesztő kalandot, valahogy túl kell járnia a nem mindennapi ellenfelek eszén.
Starting: 08-05-2025 20:30:00
Öt barát vakációzni indul egy távoli tóhoz; semmi mást nem remélve a kiruccanástól, minthogy jól érzik magukat. Az erdőben belebotlanak a remeteként élő, Wesley Snipes által alakított karakterbe és közben nem is sejtik, hogy a földet hamarosan idegen invázió éri. Mauro Borrelli filmje.
Starting: 08-05-2025 22:00:00
A pszichiáter és a Talk Line rádiós talk-show résztvevője, Dr. Sonny Blake visszatér Rosewood Lane-be, Stillwaterbe, egy évvel apja halála után. Beköltözik apja házába. Sonnyval kegyetlenül bánt az apja. Traumát szenvedett el, Dr. Cloey volt az orvosa kezelése során. Sonny barátja, Barrett Tanner segít neki átvinni a cuccait az új otthonába. Az érkezésükkor a szomszéd arra figyelmezteti Sonnyt, hogy az újságkihordó fiú egy veszélyes fura alak. Sonny úgy gondolja, hogy a rikkancs betört a házába, és lehet, hogy megölte az apját, de a nyomozók, Briggs és Sabatino nem hisznek Sonnynek. Amikor Barrettet megtámadják és eltűnik, Sonny és barátnője, Paula Crenshaw, hívják a rendőrséget. Barrettet nem találják a házban. Sonny kezd megőrülni vagy az újságkihordó fiú tényleg egy ördögi teremtmény.
Starting: 08-05-2025 23:30:00
A fehérek feketeként bánnak vele. A feketék viszont nem tisztelik, mivel zsaru. Hamarosan mindannyian látni fogják, milyen az, amikor egy fekete zsaru kijön a sodrából.
Starting: 09-05-2025 01:05:00
Christine Swinton, a családja által elhagyott fiatal lány egy kihalt szigetre utazik, hátha ott megtalálja elveszett édesapját. Itt ismerkedik meg egy rejtélyes férfival, akivel szinte azonnal egymásba szeretnek, csak az a probléma, hogy a férfi semmire sem emlékszik a múltjából, környezete viszont annál inkább, így kénytelen menekülőre fogni. Előbb azonban megígéri Christine-nek, hogy egyszer még visszatér hozzá. Sok-sok év telik el, és Christine még mindig élete nagy és rejtélyes szerelme visszatérésére vár, mikor megismerkedik két kincskereső tinédzserrel, akik nem várt fordulatot hoznak az életében.
Starting: 09-05-2025 02:35:00
Mikor Jaime Derringer, a népszerű country zenész beleegyezik abba, hogy interjút adjon Nora Flannery-nek, a gyönyörű zenekritikusnak, még nem sejti, hogy az éjszakát is együtt tölti a nővel, mi több, az egyéjszakás kaland során még teherbe is ejti őt. Mikor Nora rájön, hogy gyereket vár, elhatározza, hogy mindenáron megtalálja a kicsinek a tökéletes családot, amely örökbe fogadhatná, ám a keresés közben teljesen átértékeli a sorsát és még a szerelmet is felfedezi.
Starting: 09-05-2025 04:05:00
A felnőtté válásról szól ez a keserédes film, melyben Monica Shah, a 11 éves kislány saját magát okolja szülei problémáiért. Mikor apja elhagyja őket, anyja pedig mély depresszióba süllyed, a lány saját kézbe veszi az irányítást. Úgy hiszi, ha megnyeri a helyi tudományos versenyt, akkor édesapja visszatér hozzájuk, és családja ismét teljessé válik. Monica azon serénykedik, hogy egy különleges gondozási módszerrel elérje azt, hogy a málnák az erdőben gyorsabban növekedjenek. Végül aztán fel kell tennie magának a kérdést: vajon egy élőlény a gondozásnak köszönheti, hogy felnő, vagy ez szimplán a természetéből adódik.
Starting: 09-05-2025 05:35:00
Az amerikai polgárháború idején játszódó dráma egy fiatal anya (Christina Ricci) hányattatásairól mesél, akit férje közös lányukkal együtt hátrahagyott, hogy a déli oldalon csatlakozzon a harcokhoz. Az egyedül maradt anyára és fiatal lányára nélkülözés és bizonytalanság vár, és ha ez nem lenne elég, betéved hozzájuk egy sebesült jenki katona (Jason Gedrick), akinek sorsáról a nőnek kell döntenie.
Starting: 09-05-2025 06:55:00
Ez a megtörtént eseten alapuló dráma Melvin B. Tolson (a filmet rendező Denzel Washington), a texasi Wiley Főiskola professzoráról szól, aki színes bőrű diákjaival 1935-ben vitakört alapított. Szenvedélyes odaadásának, inspiráló erejű hozzáállásának és a diákok lelkesedésének köszönhetően a vitakör bejutott az országos bajnokságra, ahol a nagy presztízsű Harvard egyetem diákjaival került szembe.
Starting: 09-05-2025 08:30:00
Kik voltak a kelták? Tettek-e valamit a rómaiak az emberiség fejlődéséért? Mi a helyzet a császár furcsa szokásaival? Amikor Atti, az ördögien okos tinédzser büntetésből a hideg és esős Nagy Britanniába kerül, a világtörténelem egy olyan részét ismeri meg, amelyet az iskolában soha nem tanítottak. Az Ókori hisztéria - A léha rómaiak kalandjai tökéletes vígjáték az egész családnak.
Starting: 09-05-2025 10:35:00
Egy közép-franciaországi kislány, aki árvaházba kerül a nővérével, és minden vasárnap hiába várja, hogy érte jöjjön az apukája.Egy kávéházi énekesnő, elhaló hanggal, aki egy csapat részeg katona előtt lép fel.Egy alacsony varrónő, aki egy vidéki szabó hátsó műhelyében szegi fel a ruhákat.Egy kezdő kurtizán, aki túl sovány, és akinek menedéket védelmezője, Etienne Balsan nyújt a könnyűvérű nőcskék és az éjszakai császárok világában.Egy szerelmes asszony, aki azt állítja, hogy sosem lesz senki felesége, különösen nem Boy Capelé, a férfié, aki pedig imádja.Egy lázadó, akit a kora társadalmi elvárásai béklyóba zárnak, és aki a szeretői ingét hordja.Ez Coco Chanel története, aki azelőtt testesítette meg a modern nőt, mielőtt azt kitalálta volna a világ számára.
Starting: 09-05-2025 12:05:00
Guido, a talpraesettnek éppenséggel nem mondható olasz bevándorló egy diszkó parkolójában dolgozik, míg ki nem rúgják azzal az indokkal, hogy hősködni próbált, amikor nem kellett volna. A helyzete még rosszabbra fordul, mikor az FBI karmai közé kerül, melynek rafinált ügynökei meggyőzik őt, hogy egy szicíliai gengszternek adja ki magát, és férkőzzön be egy ázsiai bűnbanda kegyeibe. Innentől kezdve félreértés félreértést követ, és Guidóból hamarosan az alvilág szupersztárja lesz.
Starting: 09-05-2025 13:55:00
Nathalie (Audrey Tautou) fiatal, gyönyörű, munkamániás, kettétört életű nő. Férjét autóbalesetben vesztette el, s a tragédia óta érzelmeit elfojtva él. Markus (François Damiens), a munkatársa a legkevésbé sem mondható jóképűnek, ronda ruhákat hord, és általában véve egy rakás szerencsétlenség. Mégis ő az, akit Nathalie egy napon az irodájában - önmaga legnagyobb meglepetésére - váratanul megcsókol.
Starting: 09-05-2025 15:20:00
A déli kisváros gazdag és bohókás matrónája úgy dönt, hogy hosszú, boldog, de férje halála után magányos életének véget vet. A holttestet a hálószobában unokahúga találja meg, aki azonban botrányosnak, és illetlennek találja nagynénje tettét, és a halálesetet gyilkosságnak próbálja feltüntetni. A nagynéni odaadó és hűséges segítőjét első számú gyanúsítottként le is tartóztatják. A kisváros lakói azonban jól ismerik egymást, s az igazság - némi kerülőutak után - kiderül.
Starting: 09-05-2025 17:05:00
A film egy rendhagyó szerelem megrázó történetét meséli el, amely egy koncentrációs tábor két foglya között bimbózott 1944-ben, a nácik által megszállt Lengyelországban. Emberfeletti szenvedély fűti azt a lengyel rabot, aki mindent kockára téve elhatározza, hogy megszökteti zsidó barátnőjét. Csodával határos módon sikerül is elmenekülniük, ám a háború káosza elválasztja őket egymástól, és mindkettőnek meggyőződése, hogy a másik meghalt. Bő harminc év múlva a New Yorkba költözött zsidó nő egyszer csak megtudja, hogy egykori szerelme életben van, és ennyi év után most újra találkozhat vele.
Starting: 09-05-2025 19:00:00
Rifkin házas ember, akinek ügyvédi karrierje éppen felfelé ível. Feller második regényén dolgozik, de éppen írói válsággal küszködik. Dixon taxisofőr és magányosan tengeti életét. Három barát története, akiket behívnak a seregbe, és akik ezzel megtanulnak mindent arról, mi is az élet, a halál, a bátorság és a szeretet.
Starting: 09-05-2025 20:50:00
Unod a szürke hétköznapokat? Hozz létre egy színesebb életet a virtuális térben! Millióan fognak követni, de valóban ez lenne a boldogság kulcsa.
Starting: 09-05-2025 22:20:00
A cigarettafüsttel és szűrt fényekkel átitatott húszas években játszódik ez a filmnoir, melyben egy gyönyörű nő (Rose Byrne - Koszorúslányok) veszélyes szerelemi háromszögbe bonyolódik egy robbanékony boksz-promóterrel és annak ifjú bajnokával. McHeath (Hugo Weaving - Mátrix), a könyörtelen bokszmenedzser sejti, hogy Iris összeszűri a levet Arttal, a naiv bokszolóval, és egyre közelebb kerül ahhoz, hogy az üzlettel nem törődve elégtételt vegyen rajta. A morálnak és a becsületnek nem sok helye van ebben a világban, így Iris csillapíthatatlan vágyai lesznek azok, melyek mindnyájuk számára elhozzák a váratlan, de annál pusztítóbb véget.
Starting: 09-05-2025 23:50:00
10 éve semmi híre Ghostface-nek, a szellemálarcos ruházatba öltözött pszichopata gyilkosnak, így már éppen kezdi elfelejteni a szörnyűségeket az amerikai kisváros, Woodsboro. Az előző részekben megismert Sidney Prescott (Neve Campbell) ma már sikeres író, író-olvasó találkozó turnéjának utolsó állomásaként tér vissza szülővárosába, s vele együtt a titokzatos telefonhívások is újra elkezdődnek, Ghostface újra színre lép. Woodsboro egész lakossága megint veszélyben van, a rettegés visszatér a kisvárosba, de úgy tűnik, a szabályok ezúttal megváltoztak.
Starting: 10-05-2025 01:30:00
Ez a 20. század elején játszódó, nagyszabású kosztümös dráma Leonie Gilmour (Emily Mortimer, A leleményes Hugo), a világhíres írónő kontinenseket és kultúrákat átívelő utazásairól mesél egy háborúk sújtotta világban. A félelmet nem ismerő nő az alkotói szabadságot hajszolja, hogy végül a bátorság és a művészi szenvedély szimbólumává váljon. A századforduló Amerikájában járunk. Leonie Gilmour, a fiatal független nő ki akar törni a korabeli nőkre szabott szerepkörből, ami nem sok szabadságot kínálna neki, és elszegődik Nogucsi Jone, a híres japán költő mellé szerkesztőnek. Kettejük között hamarosan szerelem szövődik, ám mikor kiderül, hogy a nő terhes, a férfi azonnal elhagyja őt. Leonie követi a költőt Japánba, ahol magára marad újszülött fiával egy olyan kultúrában, amely még annyi lehetőséget sem kínál a nőknek, mint szülőföldje. Végül aztán ő lesz az, aki az esélyekkel és az előítéletekkel dacolna nem csupán helyt áll, de fiából generációjának egyik legnagyobb művészét neveli ki..
Starting: 10-05-2025 04:20:00
Mikor Maggy névtelen levelet kap tele dicsérő és bátorító szavakkal, a lány el sem tudja képzelni, ki írhatott neki ilyen csodálatos és inspiráló szavakat, végtére is ő egy lázadó tinédzser, akiről apja nem vesz tudomást, anyja pedig csalódásként könyveli el. Felkerekedik hát, hogy megtalálja a levél titokzatos íróját, akiről hamarosan kiderül, hogy ilyen üzenetek szövegezésével próbálja jobbá tenni a világot, és a lányt is hasonló tettre bátorítja. Maggy nagy kedvvel veti bele magát új küldetésébe, azonban egy váratlan tragédia ismét elbizonytalanítja őt, és ezúttal egyedül kell fellelnie magában azt az életörömöt, amit titokzatos levelezőpartnere előtt nem is ismert.
Starting: 10-05-2025 06:00:00
A tízéves Harriet alkoholista anyával és nővérével él vidéken. A család egy motelt működtet, de Harriet más, mint a többiek. A lány rendkívül kreatív és sajátos világában él, amely csak elméjében létezik. Legjobb barátja a mentálisan zavart Ricky, akivel teljesen megértik egymást. Ricky-t édesanyja azonban otthonba szeretné adni, tartva attól, hogy halála esetén nem lesz aki gondoskodjon róla.
Starting: 10-05-2025 07:25:00
Jonathan Marchant (Richard Dillane, A sötét lovag), a tudós-felfedező szentül hisz abban, hogy anno az ember és a dinoszaurusz osztozkodott a Földön, mi több, az őslények talán még ma sem haltak ki. Hogy feltételezését igazolja, egy tudósokból és tévésekből álló csapat élén expedíciót indít a Kongóhoz, ahol állítólag a helybéliek furcsa óriáshüllőket láttak a dzsungel mélyén. A helyszínre érkezve Marchant és csapata aztán olyan felfedezést tesz, amire legszebb álmukban sem gondoltak volna, csakhogy hamarosan mindez egy 65 millió éve kipusztultnak hitt, de nagyon is élő rémálommá változik.
Starting: 10-05-2025 09:00:00
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van.
Starting: 10-05-2025 10:20:00
Marissa Cortez Wilsonnak látszólag mindene megvan híres riporter férj, egy gyönyörű bébi és két okos mostohagyerek. Valójában Marissának igen nagy kihívást jelent, hogy Rebecca és Cecil pótmamájává váljon, hiszen a srácok nem igazán kedvelik őt. A férje, Wilbur pedig nem is sejti, hogy újdonsült neje egy visszavonult kém. Marissa világa fenekestül felfordul, mikor visszahívják régi állásába egy őrült gazfickó miatt, aki a világuralom megszerzésére tör. A fenyegetés közeledtével Rebeccát és Cecilt is bevonják az akcióba, így a gyerekek hamar rádöbbennek, hogy unalmas mostohájuk egykor szuperügynök volt, ezért a rivalizálásban nagymenő kölykök kénytelenek félretenni piszkálódó énjüket, és inkább éles eszükre hagyatkoznak a bajban.Két veterán kémkölyök, Carmen és Juni Cortez, valamint néhány elképesztő kütyü segítségével talán képesek lesznek megmenteni a világot és összehozni családjaikat.
Starting: 10-05-2025 12:25:00
Charlie, a kulináris művészet zsenije elvesztette motivációját. Fogalma sincs, mit kezdjen az életével, leszámítva egy dolgot, közel kerülni Amberhöz. Legközelebbi barátja meggyőzi Charlie-t, hogy mindent lehet, csak akarni kell.
Starting: 10-05-2025 13:50:00
Sarah Jessica Parker Toszkánában keresi a boldogságot A Szex és New York sztárjának nagy visszatérése Valentin naptól a magyar mozikban isOlykor az első szerelem megérdemel egy második esélyt.
Starting: 10-05-2025 15:30:00
Hihetetlen kalandok, nagyszerű színészek és mágia. Egy angol térképészt azzal bíz meg a cár, hogy térképezze fel Oroszország távol-keleti részét. Kínáig tartó hosszú útja során számos elképesztő kalandba keveredik. Harcművész mesterekkel, kínai hercegnőkkel és magával a Sárkány Királlyal is találkozik, és rábukkan a sárkánypecsét titkára is.
Starting: 10-05-2025 17:00:00
Ray Archer (Al Pacino) kitüntetett, nyugdíjas gyilkossági nyomozó és társa, Will Ruiney (Karl Urban) volt FBI-ügynök feladata egy kegyetlen sorozatgyilkos kézre kerítése, aki a gyerekeknek szánt akasztófa játék kiforgatott változatát játssza. Christi Davies bűnügyi újságíró (Brittany Snow) árnyékként követi a nyomozókat, és segíti őket a bűnözők elméjébe való betekintésével.rn.
Starting: 10-05-2025 20:25:00
Ewan (Sean Bean) a brit titkosszolgálat ügynökeként kapja, hogy vadásszon le egy brit születésű ázsiai öngyilkos merénylőt (Abhin Galeya), aki sejtje élén óriási csapásra készül, ám közben egyre inkább elbizonytalanodik hitében. Mire a két férfi összecsap, mindkettőjük előtt világossá válik, hogy jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolták volna.
Starting: 10-05-2025 22:00:00
Dean O'Dwyer (Christopher Thornton, A bosszú iskolája) a Los Angeles-i underground zenei színtér egyik legközkedveltebb lemezlovasa. Mikor azonban egy motoros baleset következtében lebénul, álmai egyszerre szertefoszlanak. Az anyagilag, lelkileg is nincstelenné vált fiú egyre mélyebb depresszióba süllyed, mikor megismerkedik Joe Roselli atyával (a filmet is rendező Mark Ruffalo, Bosszúállók), a lelkes fiatal pappal, aki megpróbálja bebizonyítani a vonakodó Deannek, hogy a hit erejével ismét képes lesz járni. A fiú hamarosan rájön, hogy sokkal nagyobb hatalom birtokosa lett: meg tud gyógyítani másokat - csak saját magát nem.
Starting: 10-05-2025 23:45:00
Mike Weiss (Chris Evans, Amerika Kapitány), a briliáns, de drogfüggő fiatal ügyvéd és partnere, a rendezett családi életet élő Paul Danzinger (Mark Kassen) vonakodva fogadja el Vicky Rogers (Vinessa Shaw, Mellékhatások) ügyét, aki munka közben fertőződött meg AIDS-szel, mikor egy erőszakos beteg megszúrta őt egy használt tűvel. A nő azóta is hiába próbálja szabadalmaztatni azt a mérnökbarátja által kifejlesztett biztonsági tűt, mellyel elkerülhetőek lennének a hasonló esetek, ezért be akar perelni egy nagy gyógyászati eszközöket gyártó vállalatot. Az ügyvédpáros eleinte esélyét sem látja annak, hogy ez az eset perre vihető legyen, de mikor jobban beleássák magukat az ügybe, egy olyan korrupciós hálózatra bukkannak, amely a legnagyobb gyógyszergyártó cégekig vezetnek, és emberek millióinak életét érinti. Mike és Paul karrierjük legnagyobb, egyben legveszélyesebb ügyével találják szembe magukat, melyet csak akkor nyerhetnek meg, ha Mike-nak sikerül leszámolnia saját démonaival.
Starting: 11-05-2025 01:25:00
A Manhattanben élő Lindsay-nek (Estella Warren, A majmok bolygója) szemlátomást mindene megvan, mégis fél az elkötelezni magát, és emiatt terápiás kezelésre is jár. Pontosabban járt: a terapeutája ugyanis váratlanul egy hónapos szabadságra megy, és ez a hír valójával sokkolja a lányt, aki úgy érzi, hogy édes egyszerűen faképnél hagyták, és ezt bizony nem hagyhatja annyiban. Legjobb barátnője, Monica (Liza Lapia, Őrült, dilis, szerelem.) és az internet segítségével összekürtöli azokat a manhattanieket, akik kezelésre várnak, de mindhiába, mivel a terapeutájuk elhagyta őket.
Starting: 11-05-2025 03:20:00
Gilles Gabriel (Alain Chabat), a nyolcvanas évek popsztárja a nagy visszatérés előtt áll. Egykori nagy slágerét újra játsszák a rádiók, és minden adott, hogy újra a csúcsra érjen. Vagyis adott lenne, ha Gilles nem ütné el véletlenül Ranut (Daniel Auteuil), a kelekótya könyvelőt. A baleset következtében Gilles nem elég, hogy meghal, de lelke Ranu fejébe költözik. A bogaras aktakukac koponyájában e nélkül is elég nagy volt a zűrzavar, de most, hogy két albérlő próbál osztozkodni rajta, teljes lesz a káosz.
Starting: 11-05-2025 04:50:00
Történet Tom Sawyer és Huckleberry Finn barátságáról és bátorságáról a második világháború utáni Németországban.
Starting: 11-05-2025 06:15:00
Pau Frexias fesztiválnyertes rendezése a 80-as évekbe tesz nosztalgikus utazást. A film a pubertást épp hogy megélő hősei szemén keresztül mutatja be az évtized jellegzetességeit egyfajta katalán választ adva az Állj mellém!-re. A forgatókönyv - melyet a rendező Albert Espinosával közösen írt - könnyedén egyensúlyoz a humor, az érzelem, a kaland és az izgalom között, a film kisebb-nagyobb kalamajkába keveredő kiskorú szereplőit pedig a legnagyobb természetességgel játszó gyerekszínészek keltik életre ebben az őszinte és megható múltidézésben.
Starting: 11-05-2025 07:50:00
George (Richard Gere) egy hajléktalan, mentálisan beteg ember, aki képtelen évekig egy munkahelyen dolgozni. A várost rója egész nap, munka, étel és alkohol után kutatva. Közben megpróbál elhidegült lányával (Jena Malone) is kapcsolatba kerülni. Végül George elfogadja a szociális segítséget, amelyet New York városa biztosítana számára. Egy baj van csupán: nincsenek meg az ehhez szükséges papírjai. Időközben összebarátkozik egy másik hajléktalannal (Ben Vereen), aki azt állítja, sikeres jazz zenész volt. Oren Moverman drámáját Torontóban mutatták be először a 2014-es nemzetközi filmfesztiválon.
Starting: 11-05-2025 09:35:00
Nate Shepherd, a negyvenes évei végén járó író és a harmincas évei elején járó, szexi Jenny Sparks egy menő New York-i étteremben ismerkednek meg egymással. Mindkettőjüknek vacak napja volt, mindketten a párjukra várnak, akik be akarnak mutatni nekik valakit. Hamarosan rádöbbennek, hogy épp egymásra várnak, és első meglepődésükből ocsúdva azon kapják magukat, hogy vonzódni kezdenek egymáshoz. Igen ám, de ekkor befutnak partnereik, akik nem is sejtik, hogy ezen az estén visszafordíthatatlan események sora veszi kezdetét.
Starting: 11-05-2025 11:35:00
A tinédzserkor kapujában álló Elizabeth teljesen átlagos fiatal lány. Mikor egy nap megtudja, hogy egész eddigi élete hazugság volt, és valójában örökbe fogadták, hirtelen felgyülemlő érzéseitől hajtva elszökik otthonról, hogy az országot nyakába véve megtalálja az igazságot, azaz vérszerinti anyját. Mostohaanyja, Marion a nyomába szegődik, és ezzel mindkettejük számára katartikus utazás veszi kezdetét, melyben anya és lánya egyaránt keresnek valakit, hogy végül megtalálják önmagukat.
Starting: 11-05-2025 13:05:00
Jonathan Winters, a neves komikus és művész saját műveiből tervez kiállítást, csakhogy az alkotás mostanság meglehetősen döcögősen megy. De pánikra semmi ok! Nevesebbnél nevesebb komikusok adják egymás kezébe a kilincset nála, és mindnyájan azon vannak, hogy újra felélesszék benne az alkotói vágyat. A különleges komédiában olyan sztárok tűnnek fel, mint Robin Williams, Sarah Silverman, Jimmy Kimmel, Jeffrey Tambor, Rob Reiner, valamint az Arquette-testvérek.
Starting: 11-05-2025 14:40:00
Valós eseményeken alapuló történet. Forrest Tucker 70 évesen kísérel meg megszökni a San Quentin-ből, amellyel nem csak a hatóságokat járatja le, de elbűvöli a nyilvánosságot is. John Hunt nyomozó maga is a történtek hatása alá elkerül.
Starting: 11-05-2025 16:00:00
A megtörtént esetet feldolgozó film egy dél-amerikai pilótáról szól, aki az írországi Mallow mellett hajtott végre kényszerleszállást 1983-ban. A férfit egy apa nélküli kisfiú fogadja be, és csodával határos dolgot művel azzal, mikor túláradó lelkesedésével arra ösztökéli a város lakóit, hogy együttesen építsenek egy kifutópályát, mellyel hazajuttathatják a férfit. Az egész ország által nyomon követett, páratlan összefogásról tanúskodó történet főszerepében az Oscar-díjra jelölt Demian Bichir (A kertész).
Starting: 11-05-2025 17:30:00
Álmaik otthonát keresve Gemma és Tom találkozik egy hóbortos ingatlanossal, aki tökéletes lakást ígér nekik: egy csendes és kényelmes helyet, amely minden igényüket kielégíti. A pár úgy dönt, megtekintik a szóban forgó családi házat, ám a környék egyforma épületeinek véget nem érő sora kissé visszaveti a lelkesedésüket. Nem is sejtik, hogy ez még a legkisebb probléma, ami rájuk vár.
Starting: 11-05-2025 19:00:00
A küszöbön áll Ryan esküvője, ezért a barátai - a medikusnak készülő Shane, az iraki veterán Tindol, a drogdíler Derek és a mindig megbízható Wil - legénybúcsút rendeznek neki, méghozzá a mexikói határ túloldalán. Az éjszaka úgy indul, mint minden normális legénybúcsú: a srácok ledobnak pár sört, és egyik lebujból a másikba vándorolnak, aztán egyszer csak minden rémálomba fordul. Paco, a helyi drogbáró megtudja, hogy Derek saját célokra használja a tőle kapott kokaint, amit egyébként árulnia kellene. A feldühődött gengszter túszul ejti Ryant, és megfenyegeti Dereket, hogy megöli a barátját, ha nem áll elő nagyon gyorsan a pénzzel. A halálra rémült Derek azonban beszámíthatatlan állapotba kerül, így Wil veszi kézbe az irányítást, s végül válaszút elé kerül, ám bárhogy is dönt, az az egyik barátja életébe kerül.
Starting: 11-05-2025 22:00:00
"Simon Murray (Paul Fox) és Pascal Dupont (Tom Hardy) a Francia Idegenlégióba jelentkeznek és hamarosan barátok lesznek. A kiképzést követően éles bevetésen vesznek részt, ahol hamar kiderül, hogy a két férfi teljesen más értékrendet képvisel. Háborúban meggyötört férfiak története a becsületről, reményről és erkölcsről.. mert bármi elől elmenekülhetünk, de saját magunk elől nem.
Starting: 11-05-2025 23:25:00
Néhány volt főiskolás barát elhatározza, hogy kibérel egy kis házat az erdőben, hogy felidézzék a régi szép időket. Megérkezésük estéjén azonban furcsa fényjelenségekre figyelnek fel az égen, melyet titokzatos hangok és zajok kísérnek szerte az erdőben. Nem tart sokáig, mire a fiatalok rájönnek, hogy nincsenek egyedül, és az életükre törő titokzatos lények nem a mi világunkból származnak, ráadásul nem csak intelligenciájuk, de vérszomjuk is messze meghaladja a miénket.
Starting: 12-05-2025 01:00:00
Eme tanulságos és bájos családi kalandfilmből kiderül, hogy az ész és a lelemény gyakorta többet ér a puszta erőnél. Egy csapatnyi kiscserkész arra ér haza a táborozásból, hogy városkájukat elfoglalta egy motoros banda. Cserkésztudásukat és talpraesettségüket latba vetve szállnak szembe az erőfölényben lévő, ámbátor nem túl okos bandával, hogy ismét együtt lehessenek szüleikkel, a városba pedig visszatérjen a csend és nyugalom.
Starting: 12-05-2025 03:30:00
Meghal Ana édesapja. A szomorú alkalom kapcsán az asszony találkozik zsidó féltestvérével, Ulival, hogy megismerjék a végrendelet tartalmát. Ana húsz esztendővel ezelőtt vándorolt ki Izraelből, hátrahagyva a tizenéves fejjel világra hozott lányát. Most tudja meg, hogy az apja nem szakította meg a kapcsolatot az unokájával, Danával, akiről a végrendeletében is rendelkezik. Ana elhatározza, hogy Ulival együtt visszatér Izraelbe és felkutatja a lányát. Az idő és a politikai helyzet azonban nem a legalkalmasabb erre, a kormány éppen kiköltözteti a zsidó telepeseket a gázai otthonaikból.
Starting: 12-05-2025 04:55:00
Vajon saját életünk kockáztatásával is meg kell őriznünk mások titkait? Ezzel a dilemmával szembesül Jo, a fiatal pireneusi juhász, amikor találkozik Benjaminnal. Benjamin a zsidóüldözés elől menekülve elszakadt lányától, és amíg a határon az újbóli találkozásra vár, zsidó gyerekeket csempészik át Spanyolországba. Amikor német katonák érkeznek a faluba, Jo összebarátkozik egyikükkel, nem is sejtve, milyen kockázatossá válhat ez a barátság. Vajon sikerül helyes döntést hoznia, amikor veszély fenyegeti? Egy magával ragadó történet bátorságról és emberségről, nagyszerű szereposztással.
Starting: 12-05-2025 06:45:00
A felnőtté válásról szól ez a keserédes film, melyben Monica Shah, a 11 éves kislány saját magát okolja szülei problémáiért. Mikor apja elhagyja őket, anyja pedig mély depresszióba süllyed, a lány saját kézbe veszi az irányítást. Úgy hiszi, ha megnyeri a helyi tudományos versenyt, akkor édesapja visszatér hozzájuk, és családja ismét teljessé válik. Monica azon serénykedik, hogy egy különleges gondozási módszerrel elérje azt, hogy a málnák az erdőben gyorsabban növekedjenek. Végül aztán fel kell tennie magának a kérdést: vajon egy élőlény a gondozásnak köszönheti, hogy felnő, vagy ez szimplán a természetéből adódik.
Starting: 12-05-2025 08:30:00
Tad mindig is arra vágyott, hogy híres, kalandozó régész legyen. Ennek ellenére napjai az erről szóló álmodozással telnek az ipari daruk és a cement között az építkezésen, ahol dolgozik. Most mégis lehetősége nyílik álmai beteljesítésére. Egy neves régész barátja megmutat neki egy rejtélyes kőtáblát, ami Paititi elveszett inka városának legendás kincseskamrájába vezet. Az indulás előtt egy szerencsétlen baleset következtében pedig Tadnek kell beugrania a cimborája helyett. Alighogy megérkezik Peruba, értesül róla, hogy az Odysseus, a kincsvadászok hírhedt csoportja is Paititibe tart, és bármire képesek, hogy megtálaljak az elveszett kincseket. Hősünk nekivág hát élete legnagyobb kalandjának, mely számtalan veszélyt rejt. Útjára elkíséri Sarah, a bátor és mindenre elszánt régészlány, Belzoni, a néma, ámde annál viccesebb papagáj, Freddy, a különös helyi túravezető, valamint Tad elválaszthatatlan, hű társa, Jeff, a kutyus.
Starting: 12-05-2025 09:50:00
Igaz történeten alapuló vígjáték egy amerikai építőmunkásról, Gary Faulknerről, aki fejébe veszi, hogy Pakisztánba és Afganisztánba utazva elfogja az Al-Káida vezetőjét, Oszáma Bin Ládent.
Starting: 12-05-2025 11:20:00
Barry Minkow egy fiatal, karizmatikus üzletember, aki hazugságok, csalások és lopások árán gazdagodott meg és jutott el a csúcsra.
Starting: 12-05-2025 12:50:00
Charlie, a kulináris művészet zsenije elvesztette motivációját. Fogalma sincs, mit kezdjen az életével, leszámítva egy dolgot, közel kerülni Amberhöz. Legközelebbi barátja meggyőzi Charlie-t, hogy mindent lehet, csak akarni kell.
Starting: 12-05-2025 14:30:00
Abigail, az egyedül is kiválóan boldoguló szingli anyuka találkozik Bennel. Mindketten úgy gondolják, hogy az igazán jó kapcsolatok csakis katasztrofálisan végződhetnek. Első randijukon előállnak 10 dologgal, amit szakítás előtt mindenképpen meg szeretnének tenni közösen. Ám a megjósolt végkifejlet talán sosem jön el - a sors ugyanis hozzáad egy tizenegyedik dolgot is a listájukhoz.
Starting: 12-05-2025 16:10:00
A királyi esküvő előtt néhány héttel veszélybe kerül a wisconsini orvostanhallgató Paige (Kam Heskin) és a dán herceg, Edvard (Luke Mably) kapcsolata, no meg a Dán monarchia is, amikor rosszakaróik találnak egy törvényt, ami szerint a trónörökös csak olyan feleséget választhat magának, akinek az ereiben szintén nemesi vér csörgedez. Ha nem így tesz, le kell mondani a trónról. Vajon a szerelem győz-e vagy a trón csábítása.
Starting: 12-05-2025 17:25:00
Egy kiszolgált és traumatizált tengerészgyalogos nő a szolgálatból hazatérve semmi mást nem szeretne, csak egy kis nyugalmat. Ennek megfelelően elvállal egy csendes portásállást egy New York-i luxusapartmanban. Szerencsétlenségére egy állig felfegyverzett műkincstolvaj banda és kíméletlen vezetőjük éppen ezt a társasházat veszi célba, hogy egy értékes műtárgyat megszerezzen. Erőszakos fellépésük előhozza a tengerészgyalogos elrejtett, gyilkos ösztönét és különleges képességeit, s a bűnözők nem várt ellenállásba ütköznek.rnrnA The Doorman – Több mint portás sodró lendületű akciófilm. Rendezője a japán Ryuhei Kitamura a bűnfilmek értő készítője, aki a Defekt, a Fordul a kocka és az Éjféli etetés mellett olyan japán kultfilmeket is készített korábban, mint az Azumi, és A Harc Háborgó Istene. A film főszerepeiben mások mellett Ruby Rose (Meg – Az őscápa, Tökéletes hang 3, John Wick: 2. felvonás, xXx: Újra akcióban, A Kaptár: Utolsó fejezet, Narancs az új fekete), Jean Reno (Léon, a profi, Ronin, Jöttünk, láttunk, visszamennénk, A rózsaszín párduc) és Aksel Hennie (Fejvadászok, Mentőexpedíció, Herkules) látható.
Starting: 12-05-2025 19:00:00
Rebecca Scott (Emmanuelle Vaugier) férje halálának az időpontja körül nincs minden rendben. Az asszony abban a tudatban élt, hogy a férje két éve autóbalesetben halt meg. Az igazságot John Nelson (Cuba Gooding Jr.) szövetségi ügynöktől tudja meg, aki nyomoz Rebecca férjének a halála miatt, ugyanis a férfit, csak pár napja ölhették meg. A helyzetet, csak bonyolítja, hogy Rebecca magán nyomozásba akar kezdeni, hogy a halott férje titkait és meggyilkolásának a körülményeit kiderítse.
Starting: 12-05-2025 20:35:00
Precious Jones, a zárkózott harlemi gimnazistalány élete nem tündérmese. A túlsúlyos lányt az iskolában kiközösítik, otthon pedig kegyetlen anyja terrorizálja. Mindezek tetejébe még terhes is immáron második gyermekével. Precious nem üldöz elérhetetlen álmokat - csupán boldog szeretne lenni, mint mi mindnyájan -, így amikor felcsillan a lehetősége annak, hogy átkerüljön egy alternatív iskolába, ahol végre emberszámba veszik, a lány azonnal kap az alkalmon. Önző édesanyjának azonban más tervei vannak vele.
Starting: 12-05-2025 22:05:00
A 13 éves T.J. elveszíti édesanyját egy autóbalesetben. Apja gyógyszereken él, kizárólag nagyanyja törődik vele, ő viszont szeretné visszaszerezni anyja autóját a roncstelepről, és ezt a mániáját kevesen értik. Hesher (Joseph Gordon-Levitt), a metalrajongó kívülálló nem tartozik közéjük. Szárnyai alá veszi T.J.-t, megtanítja "vadulni", kiállni magáért, férfivé érni, miközben ő maga is egyre nagyobb változásokon meg át: talán egyszer azt a boltos lányt (Natalie Portman) is képes lesz leszólítani, aki olyan régóta tetszik neki.
Starting: 12-05-2025 23:55:00
Adam King elismert televíziós híresség és a Comic-Con legnagyobb sztárja. Megkopott hírnevű kollégáival szemben nem csak lenéző és arrogáns, de még azt is elintézi, hogy kitegyék őket a Comic-Conról. A hoppon maradt művészek bosszút forralnak, és bár a végletekig kidolgoznak minden részletet, végül mégis porszem kerül a gépezetbe.
Starting: 13-05-2025 01:40:00
A 62 éves Jeremiah Wilsontól senki sem merné elvitatni a Willamette Western Vasúttársaság vonatmesteri címét, hisz egész életét a vasútnak szentelte: együtt ébred, együtt fekszik és együtt lélegzik a sínekkel. Mikor a 32 éves Brett Banner meggyőzi tehetős apját arról, hogy vásárolja fel a Willamette Westernt, új tulajdonosként szinte azonnal összetűzésbe kerül Jeremiahval, aminek az lesz a vége, hogy a Vonatmester két évvel a nyugdíj előtt utcára kerül. Mikor Brett 9 éves fia, Justin megtudja, hogy Jeremiah unokája, Thomas el tud vezetni egy mozdonyt, arra kényszeríti őt, hogy segítsen neki "elkötni" egy öreg mozdonyt, s ez egy olyan láncreakciót indít el, melynek végén Brettnek és Jeremiahnak össze kell fognia ahhoz, hogy elkerüljék a tragédiát.
Starting: 13-05-2025 03:30:00
A tízéves Harriet alkoholista anyával és nővérével él vidéken. A család egy motelt működtet, de Harriet más, mint a többiek. A lány rendkívül kreatív és sajátos világában él, amely csak elméjében létezik. Legjobb barátja a mentálisan zavart Ricky, akivel teljesen megértik egymást. Ricky-t édesanyja azonban otthonba szeretné adni, tartva attól, hogy halála esetén nem lesz aki gondoskodjon róla.
Starting: 13-05-2025 05:05:00
Sniffet, a különleges képességekkel rendelkező német juhászkutyát gazdája és jó barátja, Tom nevelte fel és oktatta ki, és az eb speciális tulajdonságait kihasználva barátnőjével, Mirjammal közösen számos izgalmas kalandba keverednek.A nyári szünetben Tom, Mirjam és Sniff a fiú nagybátyjánál, Hansnál nyaral. Kiderül, hogy a közeli erdő közepén áll egy szellemjárta kastély, amelyről azt mesélik, hogy annak egykori ura, Betram szerelmi féltékenységből végzett egy szolgálólánnyal, aki nem fogadta el közeledését, mivel már valaki másba volt szerelmes, kit Betram szintén megfosztott életétől. Azt beszélik, hogy a szerelmesek szelleme azóta is a kastélyban és az azt körülölelő erdőben kísért. Nem is kell több Tomnak és Mirjamnak, Sniff-fel az oldalukon felkerekednek, hogy felfedezzék a kastélyt. Igen ám, de ott egészen más veszélyforrásra lelnek, mint számítottak.
Starting: 13-05-2025 06:40:00
Heidi, az árván maradt kislány magányosan élő nagyapjához kerül az égbe nyúló hegyek közé. Hamar barátságot köt a tanyán lakó állatokkal, s az emberekben csalódott öregember szívét is megnyeri. Egy nap azonban felbukkan nagynénje, s Frankfurtba viszi Heidit, hogy a Sesemann családban Klára, a mozgássérült kislány játszópajtása legyen. A lányok összebarátkoznak, de Heidit rettenetes honvágy gyötri.
Starting: 13-05-2025 08:00:00
Sniffet, a különleges képességekkel rendelkező német juhászkutyát gazdája és jó barátja, Tom nevelte fel és oktatta ki, és az eb speciális tulajdonságait kihasználva barátnőjével, Mirjammal közösen számos izgalmas kalandba keverednek.Épp, hogy beköszöntött a béke a Tom és Mirjam falujába, mikor egy feketébe öltözött rejtélyes figura zavarja meg a rendet. Tom és Mirjam úgy dönt, hogy hűséges kutyájukkal, Sniff-fel együtt kivizsgálják az ügyet. Keresés közben találnak rá Grevendonkra, a vadőrre, akit egy medvecsapa ejtett foglyul. A férfi megesküszik, hogy ez a Fantom műve. A dolognak hamar híre megy a falusiak között, akik úgy döntenek, hogy saját kézbe veszik az ügyet és a helyi rendőrséggel kiegészülve átkutatják a környező mocsárvidéket. Tom és Mirjam - hála Sniff különleges szaglásának - valahol egészen máshol akad rá a Fantom nyomára.
Starting: 13-05-2025 09:50:00
Christine Swinton, a családja által elhagyott fiatal lány egy kihalt szigetre utazik, hátha ott megtalálja elveszett édesapját. Itt ismerkedik meg egy rejtélyes férfival, akivel szinte azonnal egymásba szeretnek, csak az a probléma, hogy a férfi semmire sem emlékszik a múltjából, környezete viszont annál inkább, így kénytelen menekülőre fogni. Előbb azonban megígéri Christine-nek, hogy egyszer még visszatér hozzá. Sok-sok év telik el, és Christine még mindig élete nagy és rejtélyes szerelme visszatérésére vár, mikor megismerkedik két kincskereső tinédzserrel, akik nem várt fordulatot hoznak az életében.
Starting: 13-05-2025 11:25:00
Benno barátságtalan alak. Szörnyen idegesíti Sandra, aki a lakása alatt kávézót üzemeltet, és arról álmodozik, hogy egy szép napon fölfedezik zenei tehetségét. Benno egy nap homokot talál az ágyában, és hamarosan meg kell állapítania, hogy ő az, aki a homokot elhullajtja. Homokvesztesége napról napra nő, így nincs mit tennie, Sandrához kell fordulnia, újabban ugyanis minden éjjel róla álmodik.
Starting: 13-05-2025 12:45:00
Nate Shepherd, a negyvenes évei végén járó író és a harmincas évei elején járó, szexi Jenny Sparks egy menő New York-i étteremben ismerkednek meg egymással. Mindkettőjüknek vacak napja volt, mindketten a párjukra várnak, akik be akarnak mutatni nekik valakit. Hamarosan rádöbbennek, hogy épp egymásra várnak, és első meglepődésükből ocsúdva azon kapják magukat, hogy vonzódni kezdenek egymáshoz. Igen ám, de ekkor befutnak partnereik, akik nem is sejtik, hogy ezen az estén visszafordíthatatlan események sora veszi kezdetét.
Starting: 13-05-2025 14:15:00
A tizenegyedik szakítás után, legnagyobb döbbenetére, a fiatal nő rájön, hogy szerelemellenes génekkel rendelkezik.
Starting: 13-05-2025 15:45:00
Bernie egy vidéki városban temetkezési vállalkozó. Tanít és mellette énekel a templomi kórusban. Mindenki szereti, mert nem csak jópofa, hanem segítőkész is. Egy alkalommal megismerkedik Marjorie-val, egy gazdag özveggyel, akivel egyre szorosabb kapcsolatot kezd kialakítani. Pici idő elteltével a nő már a saját pénzügyeinek irányítását is rábízza. Marjorie meghal, amiről a lakók hosszú ideig nem is tudnak. Kiderül, hogy gyilkosság történt. A város lakossága Berniet vádolja.
Starting: 13-05-2025 17:20:00
Folytatódik Kane hajtóvadászata Darko Karadzsics után. A tizennégyes Triad vezetőjének kiiktatása után, most minden szem az őket irányító két célszemélyre irányul, Grossmannra, és Karadzsicsra. Az ő találkozójukat kihasználva Kane és a csapata végleg le akar számolni a bűnözőkkel, és az égiszük alatt működő ember-, illetve szervkereskedőkkel.
Starting: 13-05-2025 20:50:00