Tom Dodge kapitány kiváló katona, aki osztatlan népszerűségnek örvend az egyszerű katonák körében, ugyanakkor nem mondható mindez el a tisztikar esetében. Számos rosszakarója van feljebbvalói körében, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék őt. Sikerül is elérniük, hogy a kapitányt egy rozoga, második világháborús tengeralattjáró parancsnokává nevezzék ki, ráadásul a kikötő legzüllöttebb tengerészeiből válogatják össze a legénységét. Dodge kapitányt pedig hamarosan titkos küldetésre küldik, ő azonban nem esik kétségbe.
Starting: 20-08-2025 00:45:00
A nem túl távoli jövőben járunk, ahol a folyamatos porviharok következtében a Föld egyre élhetetlenebbé válik, és a termeszthető növények száma is folyamatosan csökken, veszélyeztetve az emberiség fennmaradását. Az ebből fakadó szorongás az egész világon érzékelhető, ami Joseph Cooperre, az egykori NASA-pilótára is hatással van, aki újabban farmerként tengeti napjait gyermekeivel, Tommal és Murph-fel, valamint apósával, Donalddal. Egy nap a tudományokra fogékony Murph furcsa gravitációs anomáliát tapasztal a szobájában, ami arra készteti Coopert, hogy az ügy nyomába járjon. Apa és lánya hamarosan a NASA titkos főhadiszállásán találja magát, ahol a Cooper által korábbról ismert Brand professzor arra kéri a férfit, hogy csatlakozzon a lánya, Dr. Amelia Brand által vezetett expedícióhoz. Az expedíció célja, hogy egy féreglyukon keresztül megtalálják az emberiség új otthonát egy másik galaxisban. Cooper rögtön vállalja a feladatot, döntése azonban szakadékot képez közte és lánya között, így egy haraggal teli gyermektől kell elindulnia olyan utazásra, amely átível téren és időn. Cooper útját rengeteg megbánás és szorongás szegélyezi a kezdetektől, miközben tudja, hogy ezzel az expedícióval jövőt adhat a reményvesztett emberiségnek, ugyanakkor megkockáztatja azt is, hogy soha többé nem látja szeretett gyermekét.
Starting: 20-08-2025 03:00:00
A szocialista világrendszer bomlása akkor kezdődött, amikor az amerikai rocksztárt vendégszereplésre hívták a vasfüggönyön túlra. Az Elvis nyomdokaiban botladozó Nick Rivers egyedülálló ajánlatot kap, az NDK-ba hívják koncertezni. Arra azonban nem számít, hogy egy piszkos politikai játék egyik bábúja lesz, és a vasfüggöny mögött világuralomra törő, vérgőzös nácikkal kerül szembe. De nem esik kétségbe, fölismerve a helyzetet, kiutat keres. Az elrabolt NSZK tudós kiszabadítására indul a szívszerelmével, a tudós lányával és a földalatti mozgalom képviselőjével.
Starting: 20-08-2025 06:10:00
Trinity hosszú útról tér éppen haza, ám egy kis nézeteltérése támad az egyik útszéli kocsmában. Nem nagy ügy, lepuffant két semmirekellő fejvadászt, az útonállók sebesült foglyát meg befuvarozza a városkába, ahol éppen bátyjával kötözködik három elvetemült fickó. Csupán azon akad fenn, miért visel seriffcsillagot a bátyja. A seriff nem örül különösebben testvérének, mert ismeri őt. Ahol ő eddig feltűnt, ott mindig történt valami. Most sincs másként, az "ördög jobb kezének" nevezett öcsköst bosszantják a helybéli hatalmasság pökhendi emberei, akik szüntelenül zaklatják a környék mormon telepeseit azért, hogy távozásra bírva őket, megkaparinthassák földjeiket.
Starting: 20-08-2025 07:50:00
Bambino és Trinity megígérik haldokló apjuknak, hogy becsületes lótolvajok lesznek. A legközelebbi városban azonban szövetségi ügynöknek hiszik őket, s ezzel felhívják magukra Mr. Parker, a város kiskirályának a figyelmét. A közeli misszió szerzeteseit is félelemben tartó Parker hamar összetűzésbe kerül a két testvérrel, akik mindent megtesznek azért, hogy megfékezzék Parker-t és az embereit.
Starting: 20-08-2025 10:15:00
Ötvös Csöpi és Kardos doktor, a régi harcostársak, újra egymásra találnak. Továbbra is a Balaton partján, ezúttal ékszerrablók nyomába erednek. Szép tájak, izgalom, humor, nagy pofonok, ismét együtt vannak a Csöpi-filmek kellékei. A régi csapathoz csinos, fiatal zsarulányok csatlakoznak.
Starting: 20-08-2025 12:40:00
Minden szakmának megvannak a maga sztárjai: ha autótolvajra van szükség, Memphisnél (Nicolas Cage) nincs jobb. Gyors, pontos, megbízható és nem ismer lehetetlent. Ám ezúttal ő sem hisz benne, hogy sikerülhet. Ötven jól őrzött luxusautót kell egy éjszaka alatt elkötnie és biztos helyre vezetnie. Azonnal nemet mondana, ha nem a maffia volna a megbízója, és a tét nem az öccse élete lenne. Hamarosan összeáll a csapat és turbósebességgel felpörögnek az események, miközben üldözések, cselek, hazugságok, árulások és karambolok követik egymást szédült tempóban.
Starting: 20-08-2025 13:55:00
Az emberiséget, először a történelme során a kihalás veszélye fenyegeti. Egy idegen, földönkívüli faj indít inváziós támadást a Föld ellen. Két célja van a támadóknak: Az emberi faj kiírtása és a Föld bolygó erőforrásainak kimerítése. Az emberi faj viszont, ezt nem tűri némán és felveszi a harcot a hódítókkal. Az elenállás három ikonikus alakja Steven Hiller Kapitány (Will Smith), David Levinson kábeltévészerelő (Jeff Goldblum) és az Egyesült államok elnöke, Mr. Withmore (Bill Pullman), akik a végsőkig is harcolnak, ha szükséges.
Starting: 20-08-2025 16:15:00
Amikor Luke Hobbs amerikai ügynököt Angliába küldik, hogy megállítson egy halálos biológiai fenyegetést, össze kell fognia ellenségével, a kommandós Deckard Shaw-val.
Starting: 20-08-2025 19:00:00
Bemutatkozik Bobbie Jo Song parapszichológus, akinek az a feladata, hogy egy pókot szállítson a BPRD-nek, de Hellboy segítségét kell kérnie, amikor a dolgok balul sülnek el. Együtt utaznak Appalachiába, hogy felvegyék a harcot a Crooked Man-el, akit azért küldtek vissza a Földre, hogy lelkeket gyűjtsön az ördögnek.
Starting: 20-08-2025 21:30:00
A visszatérő megtörtént események alapján készült. Magával ragadó, hátborzongató film egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről.nHugh Glassra (Leonardo DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) szándékosan tagadja meg a segítséget és magára hagyja őt a kietlen, dermesztő rengetegben. Glass hihetetlen erőfeszítéssel dacol a természet és az ember kegyetlenségével. Őrületes kalandokat él túl, egymaga vág keresztül hegyen, erdőn, folyón és hómezőn, hogy bosszút álljon.
Starting: 20-08-2025 23:25:00
Chris Cody (Steven Seagal), a független zsoldos elnöki közbenjárásra kiszabadul börtöncellájából. Természetesen a szabadságának ára van: a CIA egy tengeralattjáróra küldi, hogy megfékezzen egy terroristacsoportot. Cody egykori katonáit, köztük az őrült Henry-t (Vinnie Jones) is magával viszi az akcióra. A helyszínen azonban kellemetlen meglepetés várja őket. Nemcsak a terroristákkal, hanem a korábban odaküldött osztag agymosott tagjaival is fel kell venniük a harcot.
Starting: 26-08-2025 01:25:00
Po-t az a megtiszteltetés éri, hogy ő lehet a házigazdája, a hagyományosan a palotában megrendezett karácsonyi ünnepségnek. Ezen az eseményen ráadásul az összes kung fu mester is részt vesz.
Starting: 26-08-2025 03:20:00
Barry nincs könnyű helyzetben. Az apjával, aki komputeres szakember, él együtt Texasban. Nemcsak az egészségével van baj, hiszen asztmás -, hanem az iskolával és a barátokkal is. Egyetlen öröme az életben az, ha arról álmodozik, hogy Chuck Norris a barátja. Annyira tiszteli a híres színészt, hogy még karatézni is elkezd és arra készül, hogy egy nap találkozik képzeletbeli barátjával.
Starting: 26-08-2025 03:45:00
Bambino és Trinity megígérik haldokló apjuknak, hogy becsületes lótolvajok lesznek. A legközelebbi városban azonban szövetségi ügynöknek hiszik őket, s ezzel felhívják magukra Mr. Parker, a város kiskirályának a figyelmét. A közeli misszió szerzeteseit is félelemben tartó Parker hamar összetűzésbe kerül a két testvérrel, akik mindent megtesznek azért, hogy megfékezzék Parker-t és az embereit.
Starting: 26-08-2025 05:45:00
10 tél telt el a majominfluenza járvány kitörése óta. Caesar (Andy Serkis), azóta is a majmok vezére, gyermekei vannak és megteremtette azt az otthont, San Francisco mellett található erdőben. Ahol a majmok békében élhetnek. Caesar régi bajtársával éppen azon elmélkedik, vajon maradt-e még odakint életben ember… és a válaszra nem is kell sokat várniuk. Malcolm (Jason Clarke) és Dreyfus (Gary Oldman) vezetésével emberek érkeznek a majmok területére. Az újbóli találkozás pedig nem is múlik el vér nélkül… Vajon mire jut most egymással ez a két faj, ennyi év elteltével.
Starting: 26-08-2025 08:10:00
A történtek után Zeki Müller lett a Goethe suli sztárja, mindenki szereti. Véletlenül talált új hivatása iránt érzett lelkesedéséből azonban veszíteni kezd a korai kelések, az irritáló diákok és a véget nem érő papírmunka miatt. Ráadásul az ambiciózus igazgatónő a fejébe vette, hogy elhalássza a rivális elit iskola orra elől a Thaiföldi partneriskola-programot, hogy ezzel turbózza fel a lezüllött Goethe-t, így az Oktatási Minisztérium őket választhassa ki új országos kampányához. Müller és Schnabelstedt felügyelete alatt az első részből jól ismert Chantal, Zeynep és Danger vezette díszes társaság hozza a formáját első külföldi útjuk során is, bemutatva szociális inkompetenciájuk és általános műveletlenségük elképzelhetetlenül széles spektrumát. És mintha nem lenne elég Zeki-nek az állandó tanár-diák háború, még a sznob konkurencia nagyképű tanárával is fel kell vennie a harcot, akinek egyetlen célja, hogy pontot tegyen Müller tanári karrierjének végére.
Starting: 26-08-2025 10:40:00
Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-elmélet megszállottja, Ian Malcolm elhűlve értesül Hammond-tól, hogy létezik egy második sziget is. Hammond arra kéri a férfit, hogy utazzon a szigetre és tanulmányozza az új élet kezdetét. A férfi természetesen hallani sem akar a dologról, mégis útra kel, amikor megtudja, hogy a barátnője, Sarah Harding paleontológus már a második bázison van.A szigeten a dínókon és a barátnőjén kívül azonban másokkal is találkozik. Egy filmes stábbal és egy fanatikus vadásszal, akinek már csak néhány őslény-trófea hiányzik a gyűjteményéből. Ian mindent megtesz, hogy megmentse a barátnőjét és megakadályozza, hogy a dínók elhagyják a szigetet.
Starting: 26-08-2025 12:50:00
A tengerészgyalogságnál szolgáló Jake Carter őrmester szabadságra utazik a szülővárosába. Amikor megtudja, hogy a húgát elrabolta egy csapat erőszakos szélsőséges, egy pillanatig sem habozik, és a nyomukba ered. A tengerészgyalogos megtámadja a bűnözők főhadiszállását, amelynek során rájön, hogy a csapat vezetője egy terrorista merénylet végrehajtását tervezi. Az idő azonban fogytán van, és az egyetlen ember, aki megakadályozhatja az akciót, és megmenthet több ezer ártatlan életét, az Carter.
Starting: 26-08-2025 15:20:00
Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi, ennyi elég, hogy Lali meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Az Üvegtigris váratlan vendége, Feri, a budapesti sztárügyvéd, bár nem tervezte -, a büfénél marad, míg Lali, bár nem tervezte -, az ügyvéd Bentley kabriójában marad. Elindul hát egy őrült nap, az álomautóra azonnal felfigyel az álomnő, Lali pedig játszani kezdi a nagymenőt, és elkezdődik élete legnagyobb kalandja, élete talán legjobb nőjével, sőt nőivel. De vajon mi történik, ha Laliról kiderül, hogy nem nagymenő és találkozik a feleség, a szerető, a majdnem szerető és a majdnem vízvezeték-szerelő? Mi történik, ha barátai Lali után mennek, hogy megmentsék Feritől, akit egy időre elnyelt a Tigris? Mire számíthatnak, ha Feri mégis kiszabadul és kiderül, hogy Lali, tudtán kívül, magával vitt valamit, ami sokkal fontosabb, mint a kocsija? Lali élete mindenképp nehéz lesz, akár a Tigrisen innen, akár a Tigrisen túl.
Starting: 26-08-2025 17:00:00
Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér a kutatásaihoz, amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyész-telepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és a felesége nem csupán felülről akarják megcsodálni a szigetet, hanem le is akarnak szállni, az események hirtelen tragikus fordulatot vesznek. A hét túlélő harcolni kezd az életben maradásért, és hamarosan az is kiderül, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy Grant-et a szigetre csábították.
Starting: 26-08-2025 19:15:00
Amikor Luke Hobbs amerikai ügynököt Angliába küldik, hogy megállítson egy halálos biológiai fenyegetést, össze kell fognia ellenségével, a kommandós Deckard Shaw-val.
Starting: 26-08-2025 20:50:00
Anna és Moody bérgyilkosokként egy évtizeden keresztül hajtottak végre nagyvolumenű merényleteket. Amikor azonban Moodyt elteszik láb alól, Anna a fejébe veszi, hogy végezni fog mentora gyilkosával. Először le kell számolnia ősellenségével, Rembrandttal, aki pont azt az embert védi, akit Anna ki akar iktatni.
Starting: 26-08-2025 23:25:00
Arthur Bishop, a profi bérgyilkos, azt hitte, maga mögött tudhatja a múltat, és nyugodtan élvezheti a paradicsomi hétköznapokat gyönyörű barátnőjével, Ginával. Ám amikor egy veszélyes bűnszervezet elrabolja Ginát, Bishop kénytelen három, balesetnek álcázott gyilkosságot végrehajtani. A tiszta munkára specializálódott mestergyilkos ezúttal is a saját szabályai szerint játszik: összefog az egyik kiszemelt áldozattal, hogy a segítségével együtt kiiktassák ellenségeiket, és kiszabadítsák a foglyul ejtett lányt. A hidegvérű gyilkost ezúttal semmi sem állíthatja meg. Ez az ügy sokkal személyesebb, mint eddigi bármelyik küldetése.
Starting: 27-08-2025 01:15:00
Kandúr San Ricardo falu árvaházában nevelkedik, s itt barátkozik össze Tojás Tóbiással. Arról álmodoznak, hogy megszöknek, ám nem sikerül a terv, és emiatt összekülönböznek egymással. Egy napon Kandúr megment a dühöngő bika elől egy fehércselédet. A falu népe hősként ünnepli, ekkor kapja kackiás kalapját és a legendássá vált csizmáját, így lesz belőle Csizmás Kandúr. Ám újra felbukkan Tojás Tóbiás, aki a varázsbabot akarja megszerezni. Csizmás Kandúr és a csinos macskalány, Cicus segítségét kéri. Dolgukat azonban megnehezíti a két gonosztevő, Jani és Juli felbukkanása.
Starting: 27-08-2025 02:50:00
Chan nyomozó (Jackie Chan) hongkongi rendőrtiszt, akit a CIA és KGB is felbérel egy veszélyes ukrán nukleáris töltet visszaszerzésére. Jackie tehát elkezdi szétválogatni a rossz fiúkat a jóktól, mindezt könnyed, ám jól irányzott ütések s kiadós ólomeső közepette. Jackie kezében minden tárgy fegyverré válik, s a rossz fiúkat üldözve bejárja a fél világot, Ukrajnától Ausztráliáig. Ha kell, tengeralattjáróra pattan, snowboardozik vagy gólyalábon jár, miközben útját felváltva keresztezik emberevő cápák és ellenállhatatlanul szép lányok.
Starting: 27-08-2025 04:20:00
A film főszereplője Adonis Johnson (Michael B. Jordan) soha nem ismerhette világhírű apját, a nehézsúlyú bajnok Apollo Creed-et, aki még az ő születése előtt meghalt. Tagadhatatlan azonban, hogy a boksz a vérében van, ezért Adonis Philadelphiába utazik, ahol Apollo Creed legendás meccsét vívta az akkor még feltörekvő Rocky Balboa-val. A városba érkezve Adonis megkeresi Rocky-t és arra kéri, hogy legyen az edzője. Bár Rocky ragaszkodik hozzá, hogy ő már visszavonult, meglátja Adonis-ban egykori riválisa, majd későbbi jó barátja, Apollo erejét és elszántságát. Beleegyezik, hogy a fiatal bokszolót a szárnyai alá vegye, még úgy is, hogy az egykori bajnok egy sokkal halálosabb ellenféllel küzd, mint akikkel valaha farkasszemet nézett a ringben. Rocky-val a háta mögött Adonis-nak hamarosan lehetősége nyílik megküzdeni a bajnoki címért, a kérdés csak annyi, hogy képes lesz-e igazi harcossá változni, mire eljön a nagy összecsapás ideje.
Starting: 27-08-2025 05:55:00
A hírhedt San Carlos-i drogbáró, Ramon Cota (Billy Drago). Rengeteg kárt okoz az Amerikai Egyesült Államoknak, a kokain szállítmányaival. A San Carlos-i bábkormányt és a hadsereget is a markában tartja. Ezért az amerikaik kénytelenek akcióba lépni. Scott McCoy ezredes (Chuck Norris) és barátja Bobby Chavez (Paul Perri), kapja a feladatot, hogy elfogja Cota-t. Az akció sikeresen lezajlik, azonban a bíróságon nem tudják elítélni. Cota ezután bosszút áll Bobby családján. Megöli a feleségét és kisfiát is. Később pedig Bobby-t is kivégezteti, aki bosszút próbált állni rajta. Ezt megtudva az Egyesült Államok elnöke parancsot ad McCoy ezredes és egy válogatott csapat számára. Hogy induljanak el San Carlos-ba és 1 nap alatt okozzanak annyi kárt a kokain hálózatban, amennyit csak tudnak.
Starting: 27-08-2025 08:30:00
Ben a világ legpechesebb kincsvadásza. A felesége, Tess belefáradt, hogy a férje házasságuk nyolc éve alatt sikertelenül hajszolta a Királynő Hozományaként elhíresült kincset, amely 1715 óta a tenger fenekén hever. A férjével és az álomkergetéssel való szakítás után Tess fedélzetmester lesz egy luxusjachton. Ugyanekkor Ben biztos nyomra bukkan. Jobb híján fellopódzik exneje új munkahelyére és megpróbálja rávenni Nigel Honeycutt-tot, az unatkozó iparmágnást, hogy együtt induljanak kincsvadászatra. Azt azonban nem köti az orrára, hogy nemcsak ők pályáznak a kincsre.
Starting: 27-08-2025 10:40:00
Ebben a látványos akció-kalandfilmben Kirsten Stewart alakítja Hófehért, aki szebb az őt elpusztítani készülő gonosz királynőnél (Charlize Theron). Ám az ármányos nőszemély nem sejti, hogy az uralkodását veszélyeztető Hófehért a vadász megtanította a harc művészetére. És ha ehhez hozzávesszük, hogy a törpéket olyan kemény legények játsszák, mint Ian McShane, Ray Winstone, Bob Hoskins vagy Nick Frost, akkor már világosan látszik, hogy ez a mese egy egészen másfajta mese.
Starting: 27-08-2025 12:45:00
A történet ezúttal autólopások körül bonyolódik. Az azonos módszerrel elkötött autók soha többé nem kerülnek elő. Eltűnnek, mint a kámfor. Csöpi, Kardos doktor, Havilúd és a többiek ezúttal ennek az ügynek a megoldásán fáradoznak.
Starting: 27-08-2025 15:10:00
Robert Dean ügyész hétköznapi, boldog életet él családjával. Egy napon azonban a véletlen úgy hozza, hogy a férfi birtokába egy merevlemez kerül, amin egy magas rangú politikus meggyilkolásának felvétele található. Néhány befolyásos személy a Nemzetbiztonságtól azonban nem szeretné, hogy ez a felvétel nyilvánosságra kerüljön, ezért az elhárítás jelentős része Dean nyomába ered. A férfi senkiben sem bízhat, és sehol nem érezheti magát biztonságban, ugyanis minden lépését figyelik. A segítségére egy korábbi lehallgatási szakember, Edward Lyle érkezik, aki kívülről betéve ismeri az üldözők módszereit. De fel tudja vajon venni a két férfi a versenyt egy olyan rendszerrel szemben, amelynek a keze mindenhová elér.
Starting: 27-08-2025 16:25:00
Diana Prince csendesen éli a szuperhősök hétköznapi életét a vibráló, csillogó '80-as években: bár szuperképességeivel tisztában van, antropológusként dolgozik és csupán kis csodákkal teszi könnyebbé a halandók életét inkognitóban. Ám ez a túlzás korszaka is, amikor sokan úgy hiszik, hogy mindent megkaphatnak. Ez a törekvés vezérli Maxwell Lordot és a szuperképességeit Wonder Woman árnyékában kifejlesztő Cheetah-t is. Ahogy Maxwell és Cheetah egyre inkább saját elképzeléseik megszállottjává válnak és veszélybe sodorják a világot, Dianának is fel kell készülnie ellenfeleinek megzabolázására. Össze kell gyűjtenie minden erejét, bölcsességét és bátorságát, hogy szembeszállhasson a gazemberrel és az időközben emberfeletti erőre és gyorsaságra szert tevő Cheetah-val.
Starting: 27-08-2025 19:00:00
John Wick (Keanu Reeves), a visszavonult bérgyilkos sosem nyugszik. Miután a magányos harcos New Yorkot totális csatatérré változtatta, és bosszúhadjárata során egy sereg gyilkost iktatott ki, újra ringbe száll. Wick egykori társa, egy titokzatos nemzetközi bérgyilkos szervezet irányítását akarja megkaparintani magának, így ráveszi cimboráját, hogy ismét csatasorba álljon. Wicket kötelezi az eskü, így vonakodva, de Rómába utazik, ahol a világ legveszélyesebb gyilkosaival kell szembenéznie. És a legenda egy még durvább, még brutálisabb háborúban találja magát.
Starting: 27-08-2025 21:55:00
Bangkokban a bérgyilkos Curtie Church egy üzletember megbízásából megöl hat embert. A munka elvégzése után a megbízó újabb feladatot ajánl Curtie-nek, hogy ölje meg a lányát függőségbe taszító, prostitúcióra kényszerítő és megölő emberkereskedők fejét. Curtie felkeresi az angol fegyverkereskedő Jimmy-t. Ezután Curtie háborút provokál a bandák között, hogy minél több fehér rabszolgakereskedőt likvidáljanak. Közben a fiatal prostituált Mae találkozik Churchel, és segít neki a többi lány kiszabadításában. Amikor Mae eltűnik, Curtie felkutatja őt, és rájön az igazságra Mae-vel kapcsolatban.
Starting: 28-08-2025 00:10:00