Aujourd hui TREXIPTV

EPG pour HU--COOL-ᴿᴬᵂ

A görög kulturális miniszter azon fáradozik, hogy az országból kivitt, vagy eltulajdonított kincseket visszaszerezze hazájának. Miután a tárgyalóasztal mellett nem jut eredményre, megbízásokat ad ki rablóknak, hogy szerezzék vissza a történelmi tárgyakat. Közülük Alex Hunternek, aki előzőleg Görögországban raboskodott. Neal beépül egy ilyen bandába, de a rendőrség keresztül húzza a számításait, ezért az akció megbukik. Majd Alexet hálózza be, hogy általa eljussanak a megbízóig, ám ő is átveri. A kincsekkel együtt eltűnik. Előkerül egy harmincéves kazetta, melyet még Ellen akart Neal-hez eljuttatni, hogy nézze meg, mert az apjáról tartalmazhat információkat...

Starting: 24-12-2025 06:35:00

End
24-12-2025 07:30:00

Peterék egy tőzsdei csalás ügyében nyomoznak. Eric Duhnam egy neves bróker, akiről elterjed, hogy zártkörű kereskedéseket folytat a tőzsdefelügyelet előrejelzései alapján. Neal beépül, és kiderül, hogy a férfi az információkat egy viadal keretében osztja meg azokkal, akik a párharcukból győztesen kerülnek ki. Ügynökök bokszolnak egymással, hogy megkapják a sikert hozó tőzsdei tippeket. A körbe Peter is beszáll, és úgy intézik, hogy Neallel küzdjön, mivel így mindenképp hallhatják az információt, mellyel lebuktathatják a csalót, ám a bunyó elfajul.

Starting: 24-12-2025 07:30:00

End
24-12-2025 08:25:00

Súlyos csapás éri Adrian Monkot, ugyanis egy oda nem figyelés következtében elkövetett hiba miatt elveszíti magánnyomozói engedélyét és kénytelen civil állást vállalni. Persze mindezek ellenére fű alatt nyomozást folytat egy feldarabolt holttest és a rendőrfelügyelő kalapját elemelő tolvaj ügyében.

Starting: 24-12-2025 08:25:00

End
24-12-2025 09:20:00

Egy maffiafőnök Monkot kéri meg, hogy találja meg, ki ölte meg a család több tagját. Monk vonakodva vállalja az ügyet, amikor az FBI felajánlja, hogy az általa összegyűjtött információkért cserébe segít visszahelyezni őt a szolgálatba.

Starting: 24-12-2025 09:20:00

End
24-12-2025 10:15:00

Reggelre eltűnik Pajkaszeg jelképe, a híres kakaós briós szobor és bár hamar előkerül a csatornából, Stokira vár a feladat, hogy kiderítse, mi történt vele. A polgármester megbízza Erikát, hogy hozassa helyre minél hamarabb, mert közelegnek az önkormányzati választások és ő különben is az új álomháza tervezőjével találkozik a tóparton. Teca és a pap az ominózus csók után a városba megy, hogy megoldást találjanak az őket kínzó problémára.

Starting: 24-12-2025 10:15:00

End
24-12-2025 11:10:00

Gyurinak rettenetesen fáj a foga, viszont bátor férfiként nem mer elmenni fogorvoshoz, ezért Erika elintézi, hogy egy mobilfogorvos látogasson a faluba. Viki egyre nehezebben viseli a vidéki életet, és Zsolt munkáját is hátráltatja, hogy nem hasít a net a Pajkaszegen. Kettejük viszonya kezd rámenni a falusi létre. Ismét megérkezik Ildikó, aki megint szakított a pasijával, de most Norbi dobta ki, amit nehezen visel. Laci pedig remek eszköz a bosszúhoz.

Starting: 24-12-2025 11:10:00

End
24-12-2025 12:10:00

Teca kiadja a boltot üzemeltetésre és az új bérlő a pajkaréti kocsmáros, Szifonék legnagyobb bánatára. Az öröm az ürömben, hogy a boltot a lánya, a csinos Nelli fogja vinni, aki nem csak Matyi, de Stoki érdeklődését is felkelti. Pajkaszeg körzeti megbízottja titkos nyomozásba kezd, hogy utat találjon szíve választottjához. A polgármester pedig aggódva az életéért, rendel egy defibrillátort.

Starting: 24-12-2025 12:10:00

End
24-12-2025 13:00:00

Ildikó még mindig Gyuriéknál lakik, akit ez már nagyon idegesít és megpróbálja elüldözni a lányt, egyenesen Laci karjaiba. A kocsijának a szélvédője bereped és mivel pénze nincs egy újra, így Bazsóval nekiindulnak a városnak, hogy pénzt szerezzenek. Egy elsunnyogott pályázat miatt a Polgármesterhez közúti felügyelők érkeznek, hogy gyalogátkelőt létesítsenek, ám nincs eléggé veszélyes kereszteződés a faluban, úgyhogy Pajkaszeg lakosai igyekeznek kreálni egyet.

Starting: 24-12-2025 13:00:00

End
24-12-2025 14:00:00

Ildikó csatározása az exével elfajul, amikor Norbi posztol egy képet, amin megkéri új barátnője kezét. Ezért Ildikó is emeli a tétet Lacival, aki erre igencsak kapható. Kati megtudja, hogy a polgármester házat akar magának építeni a tóparton és ehhez el akarja adni közös otthonukat. Ettől annyira megharagszik, hogy eldönti, elindul ellene a választáson. Zsolt Dóri mellett ébred, pontosan akkor, amikor Viki visszajönne hozzá.

Starting: 24-12-2025 14:00:00

End
24-12-2025 14:55:00

Kate (Reese Witherspoon) és Brad (Vince Vaughn) módszeresen kerülik a karácsonyi ünnepségeket, és a legelképesztőbb sztorikkal etetik a családot, csakhogy ne kelljen részt venniük a családi összejöveteleken. Egy élő közvetítés révén azonban lebuknak, és kénytelenek végiglátogatni a szülőket, akik persze mind elváltak. A négy látogatás során alapos ízelítőt kapnak a családi melegségből és egymás féltett titkaiból.

Starting: 24-12-2025 14:55:00

End
24-12-2025 16:40:00

Jane (Katherine Heigl) egy idealista, végtelenül romantikus és mindenkinél önzetlenebb nő. Ugyanakkor pedig állandó résztvevője mindenféle esküvői és lakodalmi rendezvényeknek, bár a saját boldogsága még látóhatáron belül sincs. Ám amikor Jane húga, Tess (Malin Akerman) iránt saját főnöke, George (Edward Burns) lobban szerelemre (s, akibe titkon Jane is szerelmes), hősnőnk kénytelen felülvizsgálni eddigi "örökké-csak-koszorúslány" életstílusát. Jane mindig is jó volt abban, hogy odafigyeljen másokra, saját boldogságáról azonban képtelen gondoskodni. Egész élete csak arról szólt, hogy mindenkit boldoggá tegyen maga körül, ráadásul huszonhét különböző koszorúslányruha lapul szekrényében, így mindezt bizonyítani is tudja. Egy emlékezetes estén Jane éppen kénytelen ingázni két esküvői fogadás között a Manhattan-Brooklyn vonalon, a nem mindennapi teljesítménynek pedig véletlenül szemtanúja lesz Kevin (James Marsden), a riporter, aki nagyszerű sztorit szimatol. Szerinte Jane, az esküvőfüggő története temérdek kaput nyit majd meg előtte a magazinon belül. Kevin minden olyasmire cinizmussal tekint, ami Jane számára kedves, így nem igazán jönnek ki egymással. Aztán megjelenik Tess és megkéri nővérét, hogy szervezzen egy újabb menyegzőt: Tess-ét és George-ét. Jane érzelmei a férfi iránt azonban megdöbbentő végkifejlethez, és talán egy új élet kezdetéhez vezetnek.

Starting: 24-12-2025 16:40:00

End
24-12-2025 18:50:00

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

Starting: 24-12-2025 18:50:00

End
24-12-2025 21:00:00

Dana Scully éppen Fox Mulder lakására tart, hogy megbeszéljenek egy gyilkossági ügyet, amikor a nő összetalálkozik társa új szomszédjával, Phillip Padgett-el. Padgett egy furcsa ember: egy író, aki a saját álomvilágában él. A két ügynök hosszasan társalog a különös bűntényekről és Mulder, szokásához híven, képtelen teóriával áll elő. Eszerint a gyilkos egy pszicho-sebész.

Starting: 24-12-2025 21:00:00

End
24-12-2025 21:50:00

A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtöbbször csak egymásra számíthatnak. A 11. évad A 10 epizódból álló új sorozat története pontosan ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. A rajongók választ kapnak a rejtélyes fénycsóva forrására, de a készítők ígérete szerint William _ Scully (Gillian Anderson) és Mulder (David Duchovny) gyermeke _ múltja is feltárul majd. Újra feltűnik a páros legendás felettese, Walter Skinner (Mitch Pileggi) is, de a rejtélyes cigarettázó férfi (William B. Davis) előéletéről is többet tudhatnak meg a nézők. Az új évadban feltűnik Haley Joel Osment is, akit gyermekszínészként az 1994-ben készült Forrest Gumpban tűnt fel először (ő formálta meg a címszereplő fiát), a világhírt _ és ezzel együtt egy Oscar-jelölést is _ az 1999-es Hatodik érzék hozta meg számára. A széria executive producere ezúttal is a sorozat atyja, Chris Carter, a szintén veterán sorozatkészítő Glen Morgan társaságában.

Starting: 24-12-2025 21:50:00

End
24-12-2025 22:45:00

Sara összeütközésbe kerül az anyósával és egy nővel Gil múltjából, amikor egy autóbombáról kiderül, hogy köze lehet a Siketek Kulturális Intézetének helyi tanszékéhez.

Starting: 24-12-2025 22:45:00

End
24-12-2025 23:40:00

Gene Farrow, a Nekropolisz csoport korábban megismert tagja nagy megdöbbenést okoz, amikor besétál a laborba egy véres húsvágó bárddal. A férfi, aki még mindig Allie-t hibáztatja amiatt, hogy kitették az albérletéből és kirúgták a munkahelyéről, a történtek után a nagynénjéhez költözött, akit előző este egy betöréses rablás során megkínoztak, majd elraboltak. Gene, akin szintén kínzás nyomai láthatók, a rendőrség segítségét kéri. Folsom nehezen viseli, hogy nem tudja elérni zűrös múltú anyját, Jeannette-et, aki szerinte haragszik rá Trey bebörtönzése miatt. Max kénytelen pszichológushoz menni, és a beszélgetések során megtanul bizonyos dolgokat elfogadni saját életével kapcsolatosan.

Starting: 24-12-2025 23:40:00

End
25-12-2025 00:40:00

Amikor a tévécsatorna népszerű időjárás-jelentőjét holtan találják egy pisztáciafeldolgozóban, mindenki arra gyanakodik, hogy a férfival allergia végzett. Azonban hamarosan kiderül, hogy Ned több ellenséget is szerzett magának az utóbbi időben: mivel oknyomozó tudósító akart lenni, vizsgálódott a pisztáciaüzemben, ahol összetűzésbe keveredett a gyártulajdonossal, illetve egy kolléganője is neheztelt rá. Serenát bántja, hogy Folsom olyan dolgokba avatja be Allie-t, amikbe őt nem, és egy hét gondolkodási időt kér a férfitól a kapcsolatukat illetően. Max nehéz döntés előtt áll, mert ki kell neveznie az új műszakfelügyelőt.

Starting: 25-12-2025 00:40:00

End
25-12-2025 01:25:00

A lélegzetelállító autósüldözések újra a képernyőn: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, az autópálya-rendőrség két renegát tagja nem kíméli magát, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok _ az autópálya-rendőrség szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11! [b]A 17. évad[/b] Semir és Ben számára világossá válik, hogy a bűnözők egyre okosabbak és egyre modernebb eszközöket vetnek be céljaik érdekében. A két nyomozó igyekszik haladni a korral és a technikai fejlődéssel, ám hosszú évek után is tartogat még meglepetést számukra az élet.

Starting: 25-12-2025 01:25:00

End
25-12-2025 02:10:00

Semir és Ben egy bankrablót üldöznek, aki kirabolta a Grand Hotel értékmegőrzőjét. Nincs könnyű dolguk, mert Quinn szinte varázsló. Az áldozatait hipnózissal, kényszer nélkül veszi rá értékeik átasdására. Az általa elrabolt pénz azonban nemes célt szolgál: a vakok iskolájának juttatja el névtelenül. Történt ugyanis, hogy a bűvész egyik fellépésén egy kisfiú megvakult. A probléma csak az, hogy az egyik értékmegőrző tartalmára néhány bűnözőnek is fáj a foga.

Starting: 25-12-2025 02:10:00

End
25-12-2025 02:40:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 25-12-2025 03:00:00

End
25-12-2025 03:10:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 25-12-2025 03:10:00

End
25-12-2025 03:15:00

Súlyos csapás éri Adrian Monkot, ugyanis egy oda nem figyelés következtében elkövetett hiba miatt elveszíti magánnyomozói engedélyét és kénytelen civil állást vállalni. Persze mindezek ellenére fű alatt nyomozást folytat egy feldarabolt holttest és a rendőrfelügyelő kalapját elemelő tolvaj ügyében.

Starting: 25-12-2025 03:15:00

End
25-12-2025 04:00:00

Egy maffiafőnök Monkot kéri meg, hogy találja meg, ki ölte meg a család több tagját. Monk vonakodva vállalja az ügyet, amikor az FBI felajánlja, hogy az általa összegyűjtött információkért cserébe segít visszahelyezni őt a szolgálatba.

Starting: 25-12-2025 04:00:00

End
25-12-2025 04:45:00

Súlyos sérüléseket szenved egy 14 éves tinédzser, mikor egy sikátorban rálőnek. Az áldozat 12 éves öccse szemtanúja volt a bűncselekménynek, de a sokkhatás miatt nem tud pontos leírást adni az elkövetőről. Mac és Aubrey megdöbbenve állnak az eset előtt, és a teljes csapatot ráállítják az ügyre, hogy igazságot szolgáltassanak a két védtelen gyereknek.

Starting: 25-12-2025 04:45:00

End
25-12-2025 05:40:00

Szokatlan jelenséghez riasztják Mac csapatát. A belváros egyik építkezésén vérző betonlap sokkolja a munkásokat. A betonlap alól hamarosan egy nyugdíjas bokszoló holtteste kerül elő. A helyszínelők nyomozása a hardcore bunyók földalatti világába vezeti őket, ahol a férfiak hétvégi harcosokként küzdenek egymással a nézők legnagyobb örömére.

Starting: 25-12-2025 05:40:00

End
25-12-2025 06:35:00

Peterék egy tőzsdei csalás ügyében nyomoznak. Eric Duhnam egy neves bróker, akiről elterjed, hogy zártkörű kereskedéseket folytat a tőzsdefelügyelet előrejelzései alapján. Neal beépül, és kiderül, hogy a férfi az információkat egy viadal keretében osztja meg azokkal, akik a párharcukból győztesen kerülnek ki. Ügynökök bokszolnak egymással, hogy megkapják a sikert hozó tőzsdei tippeket. A körbe Peter is beszáll, és úgy intézik, hogy Neallel küzdjön, mivel így mindenképp hallhatják az információt, mellyel lebuktathatják a csalót, ám a bunyó elfajul.

Starting: 25-12-2025 06:35:00

End
25-12-2025 07:25:00

A városban egy rendőrségi biztonságtechnikai konferencia zajlik. Az épületbe betör egy ismeretlen és megbabrálja a térfigyelő kamerákat. Felmerül a gyanú, hogy el akar valamit lopni. Elvégre a legkorszerűbb védelmi eszközöket és adathordozókat mutatják be az eseményen. Rövid nyomozás után Peter és Neal egy spéci golyóállómellényre gyanakodnak, amely milliókat érhet, ha idő előtt piacra kerül.. Neal és Sam nyomozása is tovább zajlik. Szeretnék megtalálni azokat, akik Sam-et veszélyeztetik, ezért csapdát állítanak. Neal becsempész egy parancsot Peter aktái közé, melyben engedélyt adnak Sam megfigyelésére. Miután ez hivatali eljárás, reméli, hogy felsőbb szinteken is nyoma marad, és ezzel előcsalhatják Sam ellenségeit.

Starting: 25-12-2025 07:25:00

End
25-12-2025 08:20:00

Az elég stresszes időszakot megélő Sharona egy parkolóházban titokzatos hullára bukkan, de mivel a holttest pár perc múlva eltűnik, senki sem hisz neki. Az ápolónő egyre fokozódó hallucinációi miatt úgy dönt, hogy nem képes tovább Monkra vigyázni és New Jersey-be költözik.

Starting: 25-12-2025 08:20:00

End
25-12-2025 09:15:00

Vajon kinek állhatott érdekében megölni az ötvenes éveiben járó bolti alkalmazottat, Ednát, aki csak a munkájának élt és sorban nyerte el a hónap dolgozója címeket? Adrian Monk, akit megbíznak az ügy felderítésével, álcázva magát bolti eladó lesz a szupermarketben, hogy kiderítse az igazságot.

Starting: 25-12-2025 09:15:00

End
25-12-2025 10:05:00

Egy félreértés miatt Ildikó és Laci összeházasodnak, amire megérkezik Laci soha nem látott édesapja, az Öreg Berkics is. Katiban ez több évtizedes sebeket szakít fel. Az esküvőt Norbi, Ildikó pasija is nehezen dolgozza fel, ugyanis ő csak bosszantani akarta Ildikót, amiért az lefalcolt, valójában ő nem nősült meg. Pajkaszegre megy, hogy visszahódítsa Ildikót épp, amikor Teca kocsmájában egy rejtélyes rágóautomata borzolja a kedélyeket.

Starting: 25-12-2025 10:05:00

End
25-12-2025 11:05:00

A Polgármester szeretne szavazatokat szerezni a testvérének, hogy Kati ne érezze magát nagyon rosszul, amikor kikap, ám picit túlzásba viszik az ellenkampányt és Kati nyerésre áll. Pali bácsi pár zsák diót ad Szifonéknak, akik Bazsóval a városi piacra viszik azt eladni, persze nem minden papírjuk stimmel. Zsolt és Nelli flörtbe kezdenek, amit Dóri nem néz jó szemmel.

Starting: 25-12-2025 11:05:00

End
25-12-2025 11:55:00

Gyuri egy véletlen folytán levágja a bajszát aznap, amikor új jogosítványt kéne csináltatnia. A körjegyző _ aki nem mellesleg Teca mamája, Orsolya _ pedig ellenőrzést végez Pajkaszegen a kétes választás folyományaként, amikor is javaslatot tesz a költségcsökkentésre: valakitől váljon meg az önkormányzat. A Doktornak vakbélgyulladása lesz és kórházba kerül, ám Kati meglátogatja őt Öreg Berkiccsel, és két tűz _ azaz két férfi között találja magát.

Starting: 25-12-2025 11:55:00

End
25-12-2025 12:50:00

Zömbikné véletlenül eltöri Piroska bokáját, majd egy női furcsa párként átmegy hozzá ápolni, de ezt egyikük sem viseli jól. Stoki kap egy traffipaxot, amit nem igazán tud használni de mindenképpen gyorshajtókat akar vele fogni. Erika az iroda takarítása közben véletlenül kidobja az éneklő halat és Gyurit bízza meg, hogy szerezzen egy újat, aki elől emiatt Morzsy elhappolja a spéci sportkormányt. Baki pedig megkapja a válóperi végzést, pedig eddig azt sem tudta, hogy válik.

Starting: 25-12-2025 12:50:00

End
25-12-2025 13:45:00

Egy jósnő érkezik Pajkaszegre, aki mindenkiről gyanúsan sokat tud. Öreg Berkics ismét megjelenik, hogy csapja a szelet Katinak, és ezt Doktor sem nézheti ölbe tett kézzel. Hogy pénzt szerezzenek a szobor helyreállítására, Erika kitalálja, hogy időnek előtt beszedik a sírpénzeket, így azonban kiderül, hogy a polgármesternek és Katinak van egy közös sírhelyük.

Starting: 25-12-2025 13:45:00

End
25-12-2025 14:40:00

Daphne Reynolds (Amanda Bynes) arról álmodik, hogy egy napon megismerheti sosem látott édesapját, akivel édesanyja tizenhét évvel ezelőtt forgószélszerű szerelembe esett, ám a férfi szigorú arisztokrata családja miatt el kellett válniuk. Mivel Daphne nem hajlandó lemondani arról a régi álmáról, hogy kapcsolat alakuljon ki közte és régóta hiányolt apja között, 17. születésnapján hirtelen Londonba repül. Itt szembesül azzal, hogy édesapja nem más, mint Anglia egyik legismertebb politikusa, Lord Henry Dashwood (Colin Firth).

Starting: 25-12-2025 14:40:00

End
25-12-2025 16:40:00

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

Starting: 25-12-2025 16:40:00

End
25-12-2025 18:45:00

Neje elvesztése után Matt, a középkorú hawaii családapa magára marad két lányával, a tízéves, koraérett Scottie-val, és a tizenhét éves, lázadó Alexandrával. Miközben próbálja rendbe hozni a kapcsolatukat, a családi birtok jövőjéről is döntenie kell. Övék ugyanis a sziget legértékesebb tengerparti erdősége. Mattnek egy hete van, hogy határozzon, eladják-e egy vállalkozónak. Közben megtudja, hogy nejének viszonya volt valakivel, ami új megvilágításba helyezi házasságát. Matt és a lányai felkerekednek, hogy felkutassák a titokzatos szeretőt.

Starting: 25-12-2025 18:45:00

End
25-12-2025 21:00:00

Byers visszaemlékszik egy álomra, amelyben egy idilli környezetben él, szép háza van, két kislánya és egy gyönyörű felesége, Susanne Modeski. Az álom mindig ugyanúgy ér véget: minden eltűnik és csak a jegygyűrű marad meg neki...

Starting: 25-12-2025 21:00:00

End
25-12-2025 22:00:00

Egy fiatal házaspár, Angie és Wallace Schiff, egy erdei túra után visszaérkeznek a motelszobájukba. Angie zuhanyozni megy, de ekkor a zuhanyfülke plexi fala hirtelen megolvad, és folyni kezd, majd amilyen váratlanul kezdődött, olyan hamar minden normálissá is válik. Angie a fáradtságának tudja be az egészet. Pillanatokkal ezután azonban egy sötét helyen találja magát, szemét és száját az a massza borítja, ami a fülke falain is folyt. Angie hallucinációit leküzdve kimegy a férjéhez és félénken hozzábújik. Kevéssel ezután csontvázaikat az erdőben fedezik fel...

Starting: 25-12-2025 22:00:00

End
25-12-2025 22:55:00

A helyszínelők egy nagy hatalmú, megözvegyült ügyvéd borzalmas halálát vizsgálják, miközben Ray szembenéz azzal, hogy ideje búcsút mondania régi életének.

Starting: 25-12-2025 22:55:00

End
25-12-2025 23:55:00

Maxine Roby (Paula Newsome), a briliáns nyomozócsoport vezetője olyan egzisztenciális fenyegetéssel kénytelen szembenézni, amely az egész bűnügyi laboratóriumot tönkreteheti. Összeesküvés miatt elítélt gyilkosok ezrei kerülhetnek vissza Vegas neonfényes utcáira. Ezért Gil Grissom és Sara Sidle segítségét kéri, akikkel megerősödve a legújabb törvényszéki technikákat veti be. A 2. évad Maxine Roby, a Las Vegas-i helyszínelők főnöke mindent megtesz, hogy a labor a létező legfejlettebb technikai eszközökkel dolgozhasson. A lenyűgöző új fejlesztések ellenére azonban, mégis elsősorban a kollégái tudásában és megérzéseiben bízik. Ezért kimondottan előnyösnek tartja, ha egy olyan nagy tapasztalattal rendelkező szakember is csatlakozik a csapathoz, mint Catherine Willows.

Starting: 25-12-2025 23:55:00

End
26-12-2025 00:50:00

Natalia és Horatio épphogy megússzák Randy North támadását, aki kétségbeesésében megpróbált végezni Nataliával. A rendőrségen North hosszabb vallatás után segítőkésznek mutatkozik, és elárulja a még szökésben lévő cellatársa, a sorozatgyilkos Toller búvóhelyét. Ám hamar kiderül, hogy a két szökevény még mindig összejátszik, és halálos csapdát állítottak a rájuk vadászókra.

Starting: 26-12-2025 00:50:00

End
26-12-2025 01:35:00

Eddie és hajléktalan barátja sokat segítenek egy kisiskolának, amelyiket épp be akarják zárni, mivel a területet kiszemelte magának egy nagy hatalmú építési vállalkozó. Eddie egy lövöldözés során hozzájut egy fémbőröndhöz, ami tele van pénzzel. A tartalmát arra szeretné felhasználni, hogy melegebb vidékre költözzenek barátjával. Csakhogy a táskában egy fontos adatokat rejtő pendrive is volt, és a bűnözők a gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy megszerezzék.

Starting: 26-12-2025 01:35:00

End
26-12-2025 02:25:00

Sofia Reinhardtot Ben és Semir szeme láttára gyilkolják meg. Sofia oknyomozó riporter volt, és nagy horderejű ügyeket leplezett le. Kérdés: mit keresett vidéken, mire bukkant, és ez kinek nem tetszett? Bent és Semirt nagyon barátságtalanul fogadják a helyiek, és még a rendőrségtől sem igazán kapnak segítséget. Egyre inkább az az érzésük, hogy a környék legnagyobb hús- és tejtermelőjének, Mario Bergernek, köze van mindehhez.

Starting: 26-12-2025 02:25:00

End
26-12-2025 03:15:00

Az elég stresszes időszakot megélő Sharona egy parkolóházban titokzatos hullára bukkan, de mivel a holttest pár perc múlva eltűnik, senki sem hisz neki. Az ápolónő egyre fokozódó hallucinációi miatt úgy dönt, hogy nem képes tovább Monkra vigyázni és New Jersey-be költözik.

Starting: 26-12-2025 03:15:00

End
26-12-2025 04:00:00

Vajon kinek állhatott érdekében megölni az ötvenes éveiben járó bolti alkalmazottat, Ednát, aki csak a munkájának élt és sorban nyerte el a hónap dolgozója címeket? Adrian Monk, akit megbíznak az ügy felderítésével, álcázva magát bolti eladó lesz a szupermarketben, hogy kiderítse az igazságot.

Starting: 26-12-2025 04:00:00

End
26-12-2025 04:45:00

Szokatlan jelenséghez riasztják Mac csapatát. A belváros egyik építkezésén vérző betonlap sokkolja a munkásokat. A betonlap alól hamarosan egy nyugdíjas bokszoló holtteste kerül elő. A helyszínelők nyomozása a hardcore bunyók földalatti világába vezeti őket, ahol a férfiak hétvégi harcosokként küzdenek egymással a nézők legnagyobb örömére.

Starting: 26-12-2025 04:45:00

End
26-12-2025 05:40:00

Miközben Mac otthon lábadozik a sérülése miatt, az ablakból nézelődve felfigyel két furcsán viselkedő emberre, akik titokzatos aktatáska-cserét bonyolítanak le. Ekkor még nem is sejti, hogy amit látott, az később gyilkossághoz fog vezetni, és az ő életére is jelentős hatással lesz. A nyomozás során ugyanis kiderül, hogy az ügy kapcsolatban áll egykori barátnőjével, Peyton Driscollal.

Starting: 26-12-2025 05:40:00

End
26-12-2025 06:35:00

A városban egy rendőrségi biztonságtechnikai konferencia zajlik. Az épületbe betör egy ismeretlen és megbabrálja a térfigyelő kamerákat. Felmerül a gyanú, hogy el akar valamit lopni. Elvégre a legkorszerűbb védelmi eszközöket és adathordozókat mutatják be az eseményen. Rövid nyomozás után Peter és Neal egy spéci golyóállómellényre gyanakodnak, amely milliókat érhet, ha idő előtt piacra kerül.. Neal és Sam nyomozása is tovább zajlik. Szeretnék megtalálni azokat, akik Sam-et veszélyeztetik, ezért csapdát állítanak. Neal becsempész egy parancsot Peter aktái közé, melyben engedélyt adnak Sam megfigyelésére. Miután ez hivatali eljárás, reméli, hogy felsőbb szinteken is nyoma marad, és ezzel előcsalhatják Sam ellenségeit.

Starting: 26-12-2025 06:35:00

End
26-12-2025 07:25:00

Neal, hogy felderítse apja múltját, egy néhai maffia családba épül be. Annak idején épp az apja vallomása alapján bomlott fel a családi bűnszervezet, és Peterrel együtt azt gyanítják, hogy a maiak Ellen és James megölésével akarnak ezen bosszút állni. Ellen gyilkosságát is hozzájuk kötik, de nem tudják bizonyítani, ezért a terv az, hogy Neal italhamisítónak áll a jelenkori családfőhöz, hogy aztán Peter ezért a tevékenységért letartóztassa Flynnt, és ezt kihasználva egy házkutatással próbálják megtalálni a gyilkos fegyvert, amivel az emberölést is rábizonyíthatják...

Starting: 26-12-2025 07:25:00

End
26-12-2025 08:25:00

Adrian Monk néhai feleségének, Trudynak az apja kéri a nyomozó segítségét. Az após ugyanis azt gyanítja, hogy az általa készített televíziós vetélkedőben az egyik játékos valamilyen módon csal, vagyis előre megtudja a kérdésekre adott válaszokat. Természetesen Monk akcióba lendül és hirtelen az élő adásban találja magát.

Starting: 26-12-2025 08:25:00

End
26-12-2025 09:20:00

Monk új gyógyszere komoly problémákat okoz, melynek következtében azt hiszi, hogy Stottlemeyer kapitány ügyében nyomoz. A gyógyszerek annyira megzavarják, hogy már abban sem biztos, hogy a képzelt ügyben öngyilkosság vagy gyilkosság történt-e.

Starting: 26-12-2025 09:20:00

End
26-12-2025 10:10:00

Egy ismert sztár főszereplésével vizsgafilmet forgatnak Pajkaszegen. Ehhez helyi szereplőkre is szükség van, így a közmunkások elindulnak a sztárság felé vezető rögös úton. Zsolt falu-blogjának köszönhetően a pajkaszegi szobor világhírnévre tesz szert. Zsolt és Nelli viszonya épp kibontakozna, amikor valaki közbelép.

Starting: 26-12-2025 10:10:00

End
26-12-2025 11:10:00

A közmunkások véletlenül megcsinálják a lehetetlent: a pajkaszegi gabonakört. A helyiek összeesküvés-elméleteket és UFO-kat, a polgármester viszont lehetőséget lát a dologban, ami a sajtó érdeklődését is felkelti. Bazsó főzni kényszerül, ami kapóra jön Tecának, Piroskának pedig váratlan vendégei érkeznek.

Starting: 26-12-2025 11:10:00

End
26-12-2025 12:10:00

Nelli és Zsolt viszonya már épp elmélyülne, amikor Nelli apja érkezik váratlanul a bolthoz, Zsoltot menekülésre kényszerítve. A Papot egy másik faluba hívják temetni, ám nem is olyan egyszerű oda eljutni, mint gondolta.

Starting: 26-12-2025 12:10:00

End
26-12-2025 13:00:00

A közmunkások sztrájkba fognak, mert nincsenek megelégedve a bérezésükkel. Egy munkabeszüntetés viszont csak akkor működik, ha van mit beszüntetni. Gyuriékhoz beállít Erika apja...

Starting: 26-12-2025 13:00:00

End
26-12-2025 14:00:00

A körülmények arra utalnak, hogy Zömbiknének ötöse volt a lottón. Ez Piroskát érdekli a legjobban, de többen szeretnének részesülni az állítólagos nyereményből. Zsuzsa, a postásnő masszőz lesz, de ezt sokan félreértik. Egy mentálhigiénés ellenőr veszi górcső alá az önkormányzat összes dolgozóját.

Starting: 26-12-2025 14:00:00

End
26-12-2025 15:00:00

A tizenkét éves Percy Jackson vásott kölyök, a tanárok réme. Egy furcsa idegen rábeszéli az anyját, hogy küldje a fiút egy speciális nyári táborba – ami valójában nem más, mint a félistenek titkos központja: itt képezik ki a görög istenek halandókkal nemzett, különleges képességekkel megáldott gyermekeit. Percy itt tudja meg, hogy a tenger istenének, Poszeidónnak az eltitkolt fia. A srác persze belekeveredik az istenek háborújába, és rá vár a feladat, hogy visszaszerezze a főisten, Zeusz ellopott villámát, amit Hádész, az alvilág ura rejteget.

Starting: 26-12-2025 15:00:00

End
26-12-2025 17:25:00

Öt éve, hogy Hablaty, a viking fiú összebarátkozott egy sérült sárkánnyal, örökre megváltoztatva ezzel Hibbant-sziget lakóinak életét. A két régi ellenség, a vikingek és a sárkányok immár békésen élnek egymás mellett. Amíg Astrid, Takonypóc meg a többiek sárkányversenyekkel múlatják az időt, Hablaty és sárkánya meghódítja az eget. Egyre magasabbra és messzebbre merészkednek, s olyan tájakra jutnak, ahol nem járt még viking. Így fedezik fel a titkos jégbarlangot, amelyben idomítatlan sárkányok tanyáznak...

Starting: 26-12-2025 17:25:00

End
26-12-2025 19:15:00

Amikor Gru és újdonsült felesége, Lucy képtelenek legyőzni az emberiséget fenyegető legújabb gonosztevőt - az egykori gyerek tévésztárt, aki a 80-as évek megszállottja, és Balthazar Brattnek hívják -, megalázó módon kirúgják őket az Anti Gonosz Ligából. A minyonok azt remélik, Gru megragadja az alkalmat, és visszatér a bűn útjára, de amikor Gru világossá teszi, hogy már visszavonult mindettől, akkor a minyonok felmondanak, és elindulnak a saját fejük után.

Starting: 26-12-2025 19:15:00

End
26-12-2025 21:00:00

A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtöbbször csak egymásra számíthatnak. A 11. évad A 10 epizódból álló új sorozat története pontosan ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. A rajongók választ kapnak a rejtélyes fénycsóva forrására, de a készítők ígérete szerint William _ Scully (Gillian Anderson) és Mulder (David Duchovny) gyermeke _ múltja is feltárul majd. Újra feltűnik a páros legendás felettese, Walter Skinner (Mitch Pileggi) is, de a rejtélyes cigarettázó férfi (William B. Davis) előéletéről is többet tudhatnak meg a nézők. Az új évadban feltűnik Haley Joel Osment is, akit gyermekszínészként az 1994-ben készült Forrest Gumpban tűnt fel először (ő formálta meg a címszereplő fiát), a világhírt _ és ezzel együtt egy Oscar-jelölést is _ az 1999-es Hatodik érzék hozta meg számára. A széria executive producere ezúttal is a sorozat atyja, Chris Carter, a szintén veterán sorozatkészítő Glen Morgan társaságában.

Starting: 26-12-2025 21:00:00

End
26-12-2025 22:00:00

Scully megpróbálja kibogozni az Elefántcsont-parton talált fémdarabon lévő írásjelek értelmét. Dana abban bízik, hogy ennek segítségével sikerülhet megmenteni Mulder életét. Egyik éjjel sok ezernyi rovar lepi el Scully sátrát. Másnap megérkezik Amina Ngebe biológia professzor, hogy segítsen Danának a kutatásaiban. Figyelmezteti Danát, hogy ne beszéljen az afrikai munkásoknak a rovartámadásról, mert azok babonásak és el fognak menni. Az egyik munkás még aznap égési sérüléseket szenved a tengerben. Ngebe szerint ez egy újabb figyelmeztető jel.

Starting: 26-12-2025 22:00:00

End
26-12-2025 22:55:00

Jason McCann kapcsolatba lép Nickkel, és elmondja neki, hogy veszélyben van az élete. A tűzszerészek hatástalanítanak egy bombát Nick házánál. Azonban Nick, Catherine és Vartann egy raktárban csapdába esnek, amely tele van robbanóanyagokkal.

Starting: 26-12-2025 22:55:00

End
26-12-2025 23:55:00

Hector Romero kibérelhető bungalóiban találnak egy vérbefagyott hullát. Az áldozatról hamar kiderül, hogy pénzért nyújtott erotikus szolgáltatásokat gazdag nőknek, akik szinte sorban álltak az ajtajánál. A helyszínt átvizsgálva több szokatlan nyomot is találnak, a nyomok alapján arra következtetnek, hogy többen is megpróbálták megölni a férfit. Wolfe megdöbbentő jelenséget tapasztal, amire nem talál magyarázatot.

Starting: 26-12-2025 23:55:00

End
27-12-2025 00:50:00

Wolfe és Walter tornádóba kerülnek. A hatalmas viharban Ryan eltűnik, és nem sokkal később a romok alatt találnak rá. Ugyanerre a sorsa jut annak a fiatal lánynak a holtteste is, akinek az ügyében helyszíneltek. Horatio és Natalia a helyszín közelében elkapnak egy piti tolvajt egy fontos bizonyítékkal. Nem sokkal később egy újabb életveszélyes állapotban lévő férfi is előkerül, aki jelen volt a fiatal lány halálakor, szerepe azonban nem tisztázott.

Starting: 27-12-2025 00:50:00

End
27-12-2025 01:35:00

Az autópályán meggyilkolnak egy nőt. Semir és Ben arra kíváncsiak, ki akarta eltenni láb alól az újszülött osztály egyik ápolónőjét. Kiderül, hogy Andrea egyik munkatársát hívta a halála előtt. Sonja nem akar beszélni a történtekről, de végül elmondja, hogy érzése szerint ellopták a gyerekét.

Starting: 27-12-2025 01:35:00

End
27-12-2025 02:25:00

Sofia Reinhardtot Ben és Semir szeme láttára gyilkolják meg. Sofia oknyomozó riporter volt, és nagy horderejű ügyeket leplezett le. Kérdés: mit keresett vidéken, mire bukkant, és ez kinek nem tetszett? Bent és Semirt nagyon barátságtalanul fogadják a helyiek, és még a rendőrségtől sem igazán kapnak segítséget. Egyre inkább az az érzésük, hogy a környék legnagyobb hús- és tejtermelőjének, Mario Bergernek, köze van mindehhez.

Starting: 27-12-2025 02:25:00

End
27-12-2025 02:55:00

Adrian Monk néhai feleségének, Trudynak az apja kéri a nyomozó segítségét. Az após ugyanis azt gyanítja, hogy az általa készített televíziós vetélkedőben az egyik játékos valamilyen módon csal, vagyis előre megtudja a kérdésekre adott válaszokat. Természetesen Monk akcióba lendül és hirtelen az élő adásban találja magát.

Starting: 27-12-2025 03:15:00

End
27-12-2025 04:00:00

A csapatot ezúttal egy váratlanul működésbe lépett bombához riasztják, mely verseny közben robbant fel, megölve ezzel az egyik versenyzőt.

Starting: 27-12-2025 04:00:00

End
27-12-2025 04:40:00

A helyszínelők csapata három holttest ügyében nyomoz, amiket néhány háztömbnyire találtak egy kampány vacsora helyszínétől. Miután körvonalazódni látszik a gyilkos személye, egy megrázó felfedezést tesznek.

Starting: 27-12-2025 04:40:00

End
27-12-2025 05:35:00

D.B. Russell unokáját elrabolják, így a férfi a helyszínelők csapatának élén egy veszélyes hajtóvadászatot indít, hogy megtalálja és kiszabadítsa a lányt.

Starting: 27-12-2025 05:35:00

End
27-12-2025 06:25:00

A titokzatos Sam előkerül, és beszél is Neal-el, de hamar faképnél hagyja, mondván aki az FBI-nál dolgozik, abban nem bízhat. Neal-nek tehát az a célja, hogy elnyerje a vélt segítő bizalmát. Eközben egy ügyön is dolgozik természetesen Peterrel. Egy befektető ellen folyik eljárás, akit azzal vádolnak, hogy megmérgezte egy lakóépület körül a talajt, hogy a bérlőket kiköltöztessék, és az épület felvásárlása után luxuslakásokat építsen a családos emberek otthonai helyére...

Starting: 27-12-2025 06:25:00

End
27-12-2025 07:25:00

A görög kulturális miniszter azon fáradozik, hogy az országból kivitt, vagy eltulajdonított kincseket visszaszerezze hazájának. Miután a tárgyalóasztal mellett nem jut eredményre, megbízásokat ad ki rablóknak, hogy szerezzék vissza a történelmi tárgyakat. Közülük Alex Hunternek, aki előzőleg Görögországban raboskodott. Neal beépül egy ilyen bandába, de a rendőrség keresztül húzza a számításait, ezért az akció megbukik. Majd Alexet hálózza be, hogy általa eljussanak a megbízóig, ám ő is átveri. A kincsekkel együtt eltűnik. Előkerül egy harmincéves kazetta, melyet még Ellen akart Neal-hez eljuttatni, hogy nézze meg, mert az apjáról tartalmazhat információkat...

Starting: 27-12-2025 07:25:00

End
27-12-2025 08:15:00

Peterék egy tőzsdei csalás ügyében nyomoznak. Eric Duhnam egy neves bróker, akiről elterjed, hogy zártkörű kereskedéseket folytat a tőzsdefelügyelet előrejelzései alapján. Neal beépül, és kiderül, hogy a férfi az információkat egy viadal keretében osztja meg azokkal, akik a párharcukból győztesen kerülnek ki. Ügynökök bokszolnak egymással, hogy megkapják a sikert hozó tőzsdei tippeket. A körbe Peter is beszáll, és úgy intézik, hogy Neallel küzdjön, mivel így mindenképp hallhatják az információt, mellyel lebuktathatják a csalót, ám a bunyó elfajul.

Starting: 27-12-2025 08:15:00

End
27-12-2025 09:05:00

A lélegzetelállító autósüldözések újra a képernyőn: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, az autópálya-rendőrség két renegát tagja nem kíméli magát, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok _ az autópálya-rendőrség szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11! [b]A 17. évad[/b] Semir és Ben számára világossá válik, hogy a bűnözők egyre okosabbak és egyre modernebb eszközöket vetnek be céljaik érdekében. A két nyomozó igyekszik haladni a korral és a technikai fejlődéssel, ám hosszú évek után is tartogat még meglepetést számukra az élet.

Starting: 27-12-2025 09:05:00

End
27-12-2025 10:05:00

Amíg Stoki távollétében Laci nyomoz egy Zömbiknét kémlelő, titokzatos szatír után, addig a közmunkások egy Pajkaszeget fenyegető egzotikus gyomnövényt igyekeznek legjobb tudásuk szerint eltüntetni.

Starting: 27-12-2025 10:05:00

End
27-12-2025 11:00:00

A polgármester összekoccan a pajkaréti polgármesterrel. A hibás fél felkutatása két rendőrt kívánó feladat, így Stoki és Sulyok közös nyomozásba kezd. Laci paintballozni készült Stokival, aki a nyomozás miatt nem tud menni, de szerencsére a látogatóba érkező öreg Berkics vállalkozik a feladatra. A falubeliek lomtalanítást szeretnének, ám az arra szánt pénzt a polgármester már rég elköltötte másra, így ki kell találni valamit, hogy a régi kacatok is eltűnjenek és a káposzta is megmaradjon.

Starting: 27-12-2025 11:00:00

End
27-12-2025 12:00:00

A közmunkásokat meghívják Budapestre, a filmjük bemutatójára. Zsolt rászánja magát, hogy hivatalosan is felvállalja kapcsolatát Nellivel. Erika és Gyuri viszonya szintet lép és a papnak is van egy meglepetése.

Starting: 27-12-2025 12:00:00

End
27-12-2025 13:00:00

Viki hazaköltözik, Nelli és Zsolt összeköltözése meghiúsulni látszik. Szifon és Baki hazatér a premierről, de a faluban nem igazán kapják meg azt a tiszteletet, amit ",filmsztárként" érdemelnének. A Doktor az eltűnt jegygyűrűjét keresi, Erika pedig amiatt aggódik, hogyan mondjon el Gyurinak egy örömhírt.

Starting: 27-12-2025 13:00:00

End
27-12-2025 14:00:00

A polgármester újabb stiklijei miatt Laci és Ildikó nem tudnak elválni. Stoki idő előtt szeretne nyugdíjba vonulni, ám ehhez szüksége lenne szolgálati fegyverére. Pajkaszeg állatorvosa kénytelen szembe nézni legmélyebb gyerekkori félelmével.

Starting: 27-12-2025 14:00:00

End
27-12-2025 15:00:00

Egy kis játékgyár vezérigazgatója egy életre szóló ajánlatot kap, hogy egyesüljön egy hatalmas játékgyártó céggel, de az üzlet lezárásához szüksége lesz távolságtartó ex-üzleti partnerének aláírására. Amit a férfi segít neki újra felfedezni, megváltoztatja mindkettejük életét.

Starting: 27-12-2025 15:00:00

End
27-12-2025 16:50:00

Nem tudni, mikor siklott félre Mike (Matthew Perry) élete. Pedig úgy tűnt, szerencsés csillagzat alatt született. Sikeres sportkarrier és egyetemi ösztöndíj várt rá, ám lemondott róluk a szerelme kedvéért. Fiatalon családot alapított, gyerekei születtek. De a házassága tönkrement, és most a haverjánál kell meghúznia magát. Úgy érzi, rajta már csak a csoda segíthet – a csoda pedig bekövetkezik! Hősünk egyik pillanatról a másikra tizenhét évesként ismét a középiskolában találja magát, egy osztályban a saját gyerekeivel. Itt az alkalom, hogy összebarátkozzon velük és megismerje őket – eközben talán még a házasságát is sikerül helyrehoznia.

Starting: 27-12-2025 16:50:00

End
27-12-2025 18:50:00

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

Starting: 27-12-2025 18:50:00

End
27-12-2025 21:00:00

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején járunk. Jimmy ekkor még Imi, feleségével, Verával és a nő két gyerekével él egy külvárosi önkormányzati lakásban. Egy presszóban dolgozik pohárleszedőként, ahol engedély nélkül még záróra után sem ülhet le zongorázni, pedig minden vágya, hogy hivatásos zenész legyen, ám ehhez vizsgát kell tennie. Gabi bácsi, a pajzán dalokat költő bárzongorista veszi szárnyai alá, és figyelmezteti, hogy kegyetlen, korrupt világba készül belépni. Jimmy mindent elkövet, hogy zenész státuszba kerüljön, bár senki sem hisz benne _ Editet, a házukba költöző fiatalasszonyt kivéve. Találkozásuk mindent megváltoztat...

Starting: 27-12-2025 21:00:00

End
27-12-2025 22:10:00

Jimmy Edit mellől látogatja Verát és fiát, Krisztiánt. Vera tudja, hogy férje kettős életet él, Jimmy azonban nem hajlandó sem őszintének lenni, sem választani a két nő között: Vera a gyerekének az anyja és a biztos pont, Edit pedig az a nő, aki hisz benne, aki bátorítja. Jimmy új munkahelyén ugyanis folyamatosan összetűzésbe kerül a Casanova sztárfellépőjével, Luival. Amikor kakaskodó viszályuk egy sajátos dalversennyé válik a színpadon, egy bűnözőkből álló társaság felfigyel Jimmyre.

Starting: 27-12-2025 22:10:00

End
27-12-2025 23:05:00

Zohan Dvir a legjobb izraeli kommandósok egyike. Nemcsak a harctéren legyőzhetetlen, a nőknél is sikert sikerre halmoz. Senki sem sejti, hogy mégis elégedetlen az életével, az örökös háborúskodással. Minden vágya, hogy fodrász legyen. Zohan nem véletlenül az álcázás nagymestere, ügyes trükkel megrendezi saját halálát, majd felül az első New Yorkba tartó repülőgépre. Hamarosan állást kap az egyik fodrászüzletben, ám gyorsan kiderül, hogy a régi beidegződésektől nem is olyan könnyű megszabadulni. Ugyanakkor felbukkan néhány régi ellensége is.

Starting: 27-12-2025 23:05:00

End
28-12-2025 01:20:00

Hétfő reggel van, és Fox Mulder napja nagyon rosszul indul. A vízágya kilyukadt és a víz kifolyt. A folyadék beleömlött az ébresztőórába, ami nem működött, és ennek következtében Mulder elkésett egy megbeszélésről. Hirtelen ismét hétfő reggel van, Mulder felébred és a vízágya kifolyt. Minden kezdődik elölről és a bank felrobbanásával végződik. A nap eseményei újra és újra megismétlődnek, csekély eltéréssel. Ez senkinek sem tűnik fel, de Mulder felfigyel valamire: Bernard barátnője, Pam, minden esetben figyelmezteti őt, hogy ne menjen a bankba.

Starting: 28-12-2025 01:20:00

End
28-12-2025 02:05:00

Isten hozta Árkádiában, az ország legjobbnak minősített kolóniáján! Sajnos az elmúlt hét évben három házaspár is eltűnt megmagyarázhatatlan körülmények között. Az ügy felderítése érdekében Mulder és Scully házaspárnak adják ki magukat és beköltöznek a lakótelepre.

Starting: 28-12-2025 02:05:00

End
28-12-2025 02:50:00

Egy Los Angelesbe tartó kínai teherszállító hajó, a Tien Kou fedélzetén, két matróz belopakodik a raktérbe, hogy megvizsgáljanak egy furcsa konténert. Az egyikük ütögetni kezdi a dobozt és ezzel éktelen haragra gerjeszti a belsejében szállított állatot. Olyannyira felidegesítik ezzel a teremtményt, hogy az végez magával... legalábbis a matrózok ezt hiszik.

Starting: 28-12-2025 02:50:00

End
28-12-2025 03:20:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 28-12-2025 03:40:00

End
28-12-2025 03:50:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 28-12-2025 03:50:00

End
28-12-2025 04:00:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig Nevess csak!

Starting: 28-12-2025 04:00:00

End
28-12-2025 04:10:00

A helyszínelők a kedvenc étkezdéjükbe érkezve megdöbbentő bűnügyi helyszínre bukkannak nyolc holttesttel és rengeteg kérdéssel.

Starting: 28-12-2025 04:10:00

End
28-12-2025 04:50:00

Egy lányt lelőnek a sivatagban egy buliban, a helyszínelőknek pedig a bűntényt felderítve meg kell találniuk a halott lány eltűnt barátját és el kell kapniuk a gyilkost.

Starting: 28-12-2025 04:50:00

End
28-12-2025 05:45:00

Egy híres színésznőt meggyilkolnak és egy zongorában hagynak, ami nagy érzelmi hatást gyakorol Sandersre, akinek közös múltja volt a nővel.

Starting: 28-12-2025 05:45:00

End
28-12-2025 06:40:00

A városban egy rendőrségi biztonságtechnikai konferencia zajlik. Az épületbe betör egy ismeretlen és megbabrálja a térfigyelő kamerákat. Felmerül a gyanú, hogy el akar valamit lopni. Elvégre a legkorszerűbb védelmi eszközöket és adathordozókat mutatják be az eseményen. Rövid nyomozás után Peter és Neal egy spéci golyóállómellényre gyanakodnak, amely milliókat érhet, ha idő előtt piacra kerül.. Neal és Sam nyomozása is tovább zajlik. Szeretnék megtalálni azokat, akik Sam-et veszélyeztetik, ezért csapdát állítanak. Neal becsempész egy parancsot Peter aktái közé, melyben engedélyt adnak Sam megfigyelésére. Miután ez hivatali eljárás, reméli, hogy felsőbb szinteken is nyoma marad, és ezzel előcsalhatják Sam ellenségeit.

Starting: 28-12-2025 06:40:00

End
28-12-2025 07:30:00

Neal, hogy felderítse apja múltját, egy néhai maffia családba épül be. Annak idején épp az apja vallomása alapján bomlott fel a családi bűnszervezet, és Peterrel együtt azt gyanítják, hogy a maiak Ellen és James megölésével akarnak ezen bosszút állni. Ellen gyilkosságát is hozzájuk kötik, de nem tudják bizonyítani, ezért a terv az, hogy Neal italhamisítónak áll a jelenkori családfőhöz, hogy aztán Peter ezért a tevékenységért letartóztassa Flynnt, és ezt kihasználva egy házkutatással próbálják megtalálni a gyilkos fegyvert, amivel az emberölést is rábizonyíthatják...

Starting: 28-12-2025 07:30:00

End
28-12-2025 08:30:00

Semir és Ben egy bankrablót üldöznek, aki kirabolta a Grand Hotel értékmegőrzőjét. Nincs könnyű dolguk, mert Quinn szinte varázsló. Az áldozatait hipnózissal, kényszer nélkül veszi rá értékeik átasdására. Az általa elrabolt pénz azonban nemes célt szolgál: a vakok iskolájának juttatja el névtelenül. Történt ugyanis, hogy a bűvész egyik fellépésén egy kisfiú megvakult. A probléma csak az, hogy az egyik értékmegőrző tartalmára néhány bűnözőnek is fáj a foga.

Starting: 28-12-2025 08:30:00

End
28-12-2025 09:25:00

Erika első terhességi vizsgálata olajozottan haladna _ de sajnos ott van Gyuri is. Németh Kristóf bukkan fel a faluban, ami nagy felbolydulást okoz. Laci végül úgy dönt, aláírja a válási papírokat, és már csak Ildikóra vár, ám helyette a dühös Norbi érkezik.

Starting: 28-12-2025 09:25:00

End
28-12-2025 10:20:00

A falu számlájára nagy összegű támogatás érkezik, ami merész ígéretekre és nagylelkűségre sarkallja a Polgármestert. A közmunkások váratlan lehetőséget kapnak, hogy valóra váltsák nagy álmukat, melyben kénytelenek Bazsónak is helyet szorítani. Titokzatos nő érkezik Pajkaszegre a reggeli busszal, aki kitartóan kérdezősködik Berkics László felől.

Starting: 28-12-2025 10:20:00

End
28-12-2025 11:20:00

Zömbikné és Piroska élénk fantáziával próbálja kitalálni, mi lehet Erikával, nem kis galibát okozva ezzel. A faluban egy nagyon furcsa lány bukkan fel, aki mindenáron az elveszett Pali bácsit akarja megtalálni. Zsolt munkára akarja rábírni Vikit, végül nem várt helyről kínálkozik munkalehetőség...

Starting: 28-12-2025 11:20:00

End
28-12-2025 12:20:00

A Polgármester rács mögé kerül, és csak az egyház tud segíteni rajta, a Püspökön keresztül. Laci rájön, hogy csak úgy lehet gazdag, sikeres és a nők körében népszerű, ha bátor lesz és rámenős... A Püspök szentekhez illő jócselekedeteket visz véghez Pajkaszegen _ és valóban csodaszámba megy, hogy nagyobb baj nem lesz a dologból.

Starting: 28-12-2025 12:20:00

End
28-12-2025 13:15:00

A Polgármester Erika helyére keres helyettest a faluban. Erika anyja látogatóba érkezik Gyurihoz, Mokri és Sváb pedig csúnyán összekapnak, a vita pedig háborúvá fajul...

Starting: 28-12-2025 13:15:00

End
28-12-2025 14:15:00

Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, ám ez a nap sem mentes a feszült pillanatoktól, fordulópontoktól. Új kapcsolatok születnek, és régiek érnek véget, egy már véget ért kapcsolat elejtett fonalát épp ma veszik fel. Szerelmek, szakítások, újrakezdések. Morley (Jessica Alba), Liz (Anne Hathaway), Reed (Ashton Kutcher), Holden (Bradley Cooper), Kara (Jessica Biel), Kate (Julia Roberts) és a többiek a szerelem csapdájába estek, és nem tudják, hogyan másszanak ki belőle.

Starting: 28-12-2025 14:15:00

End
28-12-2025 16:35:00

A film főszereplője Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba ügyeletes tűzoltónak, ahol egy iskolai előadás előkészületeibe csöppen. Arnold utálja ezt a helyzetet: a karácsonyi felhajtást álszentnek, a műsort pedig idegesítőnek tartja. De a kezdeti csaták után megbékél a vásár furcsa árusaival és a gyerekelőadás szétszórt rendezőjével, Eszterrel. Az érzelmileg felfokozott karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Starting: 28-12-2025 16:35:00

End
28-12-2025 18:45:00

Neje elvesztése után Matt, a középkorú hawaii családapa magára marad két lányával, a tízéves, koraérett Scottie-val, és a tizenhét éves, lázadó Alexandrával. Miközben próbálja rendbe hozni a kapcsolatukat, a családi birtok jövőjéről is döntenie kell. Övék ugyanis a sziget legértékesebb tengerparti erdősége. Mattnek egy hete van, hogy határozzon, eladják-e egy vállalkozónak. Közben megtudja, hogy nejének viszonya volt valakivel, ami új megvilágításba helyezi házasságát. Matt és a lányai felkerekednek, hogy felkutassák a titokzatos szeretőt.

Starting: 28-12-2025 18:45:00

End
28-12-2025 21:00:00

Megismerjük a gyönyörű, szabad szellemű és életvidám Marit, aki táncosokból álló csapatával járja Budapest lokáljait. Ezúttal a kezdő állomásuk a Casanova. Mari először Jimmy hangjára figyel fel, majd a színpadon összekapcsolódik a tekintetük. Az első italmeghívást követően egyre intenzívebbé válik a kapcsolat, Jimmy egyedül a családját illetően szűkszavú. Az kiderül Mari számára, hogy van két fia, hogy nős, de már nem él együtt a feleségével, de valahogy mégsem teljesen tiszta a kép. Mari bízik benne, hogy minden el fog rendeződni.

Starting: 28-12-2025 21:00:00

End
28-12-2025 22:00:00

1988. A magyar könnyűzenei világ megváltozik. Vilmányi, Erdős Péter korábbi jobbkeze és riválisa kerül az ORI élére, és kitalálja, hogy nyugati példák nyomán rendezzenek fesztivált. Novaiék elkezdik Jimmyt felkészíteni az Interpopra. Mivel Jimmy betölti a harmincat, ezért úgy tekint a fesztiválra, mint az utolsó lehetőségre, hogy befusson. Közben Marinak is jön egy nagy lehetőség: Ausztráliába hívják modellkedni. A nő boldog, Jimmy azonban fenyegetve érzi magát és a kapcsolatukat, attól tart, ha Mari számára kinyílik a világ, el fogja veszíteni.

Starting: 28-12-2025 22:00:00

End
28-12-2025 23:00:00

Egy elsöprő erejű romantikus történet elevenedik meg előttünk három fivérről, az apjukról és egy csodálatos, ellenállhatatlan fiatal nőről, aki mindannyiuk életét visszavonhatatlanul megváltoztatja. William Ludlow ezredes, miután megelégelte kormánya indiánokkal szembeni bánásmódját, egy távoli, őslakosok lakta vidéken telepszik le, hogy nyugodtan nevelhesse fel három fiát. Alfred, a legidősebb csendes, kötelességtudó fiú, aki pontosan tudja, mit akar. Samuel, a legfiatalabb mindenki kedvence, a századforduló idealizmusának megtestesítője. Tristan, a középső azonban senkihez sem hasonlítható: vad, öntörvényű lélek, akit az ezredes hű indián segédje nevelt képzett harcossá. A három testvér elválaszthatatlan, de amikor felnőnek, életüket előre nem látható tragédiák, szenvedélyek és indulatok más-más útra terelik. A háború és a szerelem, a küzdelem és a családi kötelékek hol eltaszítják, hol mágnesként vonzzák a család tagjait: az apát, a fiúkat és a közéjük álló Susannah-t... Jim Harrison regénye alapján.

Starting: 28-12-2025 23:00:00

End
29-12-2025 01:35:00

Dana Scully éppen Fox Mulder lakására tart, hogy megbeszéljenek egy gyilkossági ügyet, amikor a nő összetalálkozik társa új szomszédjával, Phillip Padgett-el. Padgett egy furcsa ember: egy író, aki a saját álomvilágában él. A két ügynök hosszasan társalog a különös bűntényekről és Mulder, szokásához híven, képtelen teóriával áll elő. Eszerint a gyilkos egy pszicho-sebész.

Starting: 29-12-2025 01:35:00

End
29-12-2025 02:20:00

A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtöbbször csak egymásra számíthatnak. A 11. évad A 10 epizódból álló új sorozat története pontosan ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. A rajongók választ kapnak a rejtélyes fénycsóva forrására, de a készítők ígérete szerint William _ Scully (Gillian Anderson) és Mulder (David Duchovny) gyermeke _ múltja is feltárul majd. Újra feltűnik a páros legendás felettese, Walter Skinner (Mitch Pileggi) is, de a rejtélyes cigarettázó férfi (William B. Davis) előéletéről is többet tudhatnak meg a nézők. Az új évadban feltűnik Haley Joel Osment is, akit gyermekszínészként az 1994-ben készült Forrest Gumpban tűnt fel először (ő formálta meg a címszereplő fiát), a világhírt _ és ezzel együtt egy Oscar-jelölést is _ az 1999-es Hatodik érzék hozta meg számára. A széria executive producere ezúttal is a sorozat atyja, Chris Carter, a szintén veterán sorozatkészítő Glen Morgan társaságában.

Starting: 29-12-2025 02:20:00

End
29-12-2025 03:10:00

Byers visszaemlékszik egy álomra, amelyben egy idilli környezetben él, szép háza van, két kislánya és egy gyönyörű felesége, Susanne Modeski. Az álom mindig ugyanúgy ér véget: minden eltűnik és csak a jegygyűrű marad meg neki...

Starting: 29-12-2025 03:10:00

End
29-12-2025 04:00:00

Monk új gyógyszere komoly problémákat okoz, melynek következtében azt hiszi, hogy Stottlemeyer kapitány ügyében nyomoz. A gyógyszerek annyira megzavarják, hogy már abban sem biztos, hogy a képzelt ügyben öngyilkosság vagy gyilkosság történt-e.

Starting: 29-12-2025 04:00:00

End
29-12-2025 04:45:00

Miközben Mac otthon lábadozik a sérülése miatt, az ablakból nézelődve felfigyel két furcsán viselkedő emberre, akik titokzatos aktatáska-cserét bonyolítanak le. Ekkor még nem is sejti, hogy amit látott, az később gyilkossághoz fog vezetni, és az ő életére is jelentős hatással lesz. A nyomozás során ugyanis kiderül, hogy az ügy kapcsolatban áll egykori barátnőjével, Peyton Driscollal.

Starting: 29-12-2025 04:45:00

End
29-12-2025 05:40:00

Flack letartóztat egy jól ismert sorozatgyilkost, az államügyész irodájába tartanak, de a gyilkos megtámadja az őt kísérő rendőrt, és megszökik. Mac és Stella követik a merénylő által hátrahagyott nyomokat, és a Guggenheim Múzeumban kötnek ki egy Andy Warhol festménynél. Eközben távol a zűrzavartól Lindsay és Danny a jól megérdemelt vakációjukat töltik, egészen addig, amíg valaki célpontba nem veszi őket.

Starting: 29-12-2025 05:40:00

End
29-12-2025 06:35:00

Neal, hogy felderítse apja múltját, egy néhai maffia családba épül be. Annak idején épp az apja vallomása alapján bomlott fel a családi bűnszervezet, és Peterrel együtt azt gyanítják, hogy a maiak Ellen és James megölésével akarnak ezen bosszút állni. Ellen gyilkosságát is hozzájuk kötik, de nem tudják bizonyítani, ezért a terv az, hogy Neal italhamisítónak áll a jelenkori családfőhöz, hogy aztán Peter ezért a tevékenységért letartóztassa Flynnt, és ezt kihasználva egy házkutatással próbálják megtalálni a gyilkos fegyvert, amivel az emberölést is rábizonyíthatják...

Starting: 29-12-2025 06:35:00

End
29-12-2025 07:30:00

Peter és csapata egy sikkasztási ügyben nyomoznak. Cole Edwards az ismert építési vállalkozónál felmerül a gyanú, hogy a fejlesztési hivatal engedélyei után módosította a terveit, és az eredetitől sokkal olcsóbb minőségű anyagokból emel lakó és középületeket. Hogy a vádat bizonyítsák, Neal, építész, beépül a vállalkozó csapatába, és hamar le is buktatja őt. Csakhogy Edwards egy washingtoni szenátor legfőbb támogatója is, akivel közösen mossák a pénzt, és őt, miután befolyásos már nehéz vád alá helyezni. Peterék egyelőre nem is tudják, különösen, hogy a szenátor leváltatja az osztályvezetőjüket, mikor megtudja, hogy utána nyomoznak...

Starting: 29-12-2025 07:30:00

End
29-12-2025 08:25:00

Sharona távozása miatti lehangoltságában Adrian Monk nem nagyon vállalt ügyeket az utóbbi időben, de egy egyedülálló anyához történt sorozatos betörések hatására ismét elkezd nyomozni. A furcsa eset középpontjában pedig egy alig egy dollárt érő márvány guppi áll.

Starting: 29-12-2025 08:25:00

End
29-12-2025 09:20:00

Adrian Monk egy gyilkosság szemtanúja és a bírósági ügy koronatanúja lesz, ezért a tanúvédelmi program keretében egy isten háta mögötti helyre viszik a tárgyalás kezdetéig. Természetesen kedvenc nyomozónkat nem abból a fából faragták, hogy a természet lágy ölén ne szimatoljon ki egy gyilkosságot.

Starting: 29-12-2025 09:20:00

End
29-12-2025 10:10:00

Bonny egyik ismerőse ittas autóvezetés következtében az életét veszti. Ám Bonny nem hisz ebben, ezért megkéri Michael-t, hogy nyomozza ki a furcsa balesetet. A szálak a Menedéknek nevezett szabadidőközpontba vezetnek, ahol a csinos tulajdonos hölgyek a férfi kuncsaftokból, a foglalkozásukkal kapcsolatos titkos információkat zsarolnak ki. Michael pedig fiatal atomtudósnak álcázva magát megpróbál a szépséges Bianca közelébe férkőzni.

Starting: 29-12-2025 10:10:00

End
29-12-2025 11:10:00

Bonny egyik ismerőse ittas autóvezetés következtében az életét veszti. Ám Bonny nem hisz ebben, ezért megkéri Michael-t, hogy nyomozza ki a furcsa balesetet. A szálak a Menedéknek nevezett szabadidőközpontba vezetnek, ahol a csinos tulajdonos hölgyek a férfi kuncsaftokból, a foglalkozásukkal kapcsolatos titkos információkat zsarolnak ki. Michael pedig fiatal atomtudósnak álcázva magát megpróbál a szépséges Bianca közelébe férkőzni.

Starting: 29-12-2025 11:10:00

End
29-12-2025 12:15:00

Egy Cecilia nevű kislány azzal bízza meg Magnumot, hogy keresse meg neki az eltűnt cicáját, Mancsit. Persze, nem ingyen. A macskales sikeres, Magnum talál egy hasonló macskát, de az nem Mancsi, viszont véres a mancsa. A szálak egy hullához és a Vasziljev bűnöző szindikátushoz vezetnek.

Starting: 29-12-2025 12:15:00

End
29-12-2025 13:05:00

Magnum következő megbízását egy rákos betegtől kapja, akinek csontvelő átültetéssel lehetne megmenteni az életét, és ehhez a legjobb donor az öccse volna, akiről 8 éve nem tud semmit. Magnum elindul, hogy megkeresse a testvért, és közben felidéz egy, a mostanihoz kísértetiesen hasonlító esetet Bagramból, mikor még a barátaival együtt ott harcolt.

Starting: 29-12-2025 13:05:00

End
29-12-2025 14:00:00

Amikor Schubert kijön a börtönből, lánya lakására megy, mert ígérete ellenére nem várta, és kiapcsolta a mobilját. A lakást feldúlva találja, a padlón vérnyomok, a lánya sehol. Eközben Bem és Semir is a lakáshoz érnek, mert egy autó csomagtartójában felfedeznek egy holttestet. Kiderül, hogy Sarah-t elrabolta egy lánykereskedő banda, akinek a feje épp az édesanyja élettársa.

Starting: 29-12-2025 14:00:00

End
29-12-2025 15:00:00

A lélegzetelállító autósüldözések újra a képernyőn: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, az autópálya-rendőrség két renegát tagja nem kíméli magát, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok _ az autópálya-rendőrség szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11! [b]A 17. évad[/b] Semir és Ben számára világossá válik, hogy a bűnözők egyre okosabbak és egyre modernebb eszközöket vetnek be céljaik érdekében. A két nyomozó igyekszik haladni a korral és a technikai fejlődéssel, ám hosszú évek után is tartogat még meglepetést számukra az élet.

Starting: 29-12-2025 15:00:00

End
29-12-2025 16:00:00

Semir és Ben egy bankrablót üldöznek, aki kirabolta a Grand Hotel értékmegőrzőjét. Nincs könnyű dolguk, mert Quinn szinte varázsló. Az áldozatait hipnózissal, kényszer nélkül veszi rá értékeik átasdására. Az általa elrabolt pénz azonban nemes célt szolgál: a vakok iskolájának juttatja el névtelenül. Történt ugyanis, hogy a bűvész egyik fellépésén egy kisfiú megvakult. A probléma csak az, hogy az egyik értékmegőrző tartalmára néhány bűnözőnek is fáj a foga.

Starting: 29-12-2025 16:00:00

End
29-12-2025 17:00:00

A Polgármester Erika helyére keres helyettest a faluban. Erika anyja látogatóba érkezik Gyurihoz, Mokri és Sváb pedig csúnyán összekapnak, a vita pedig háborúvá fajul...

Starting: 29-12-2025 17:00:00

End
29-12-2025 18:00:00

Az edénykészlettel házaló Bandi pénzt követel a bepalizott Lacitól, aki nem tud fizetni. Viki szokatlanul ügyes húzással vágódik be a Polgármesternél, miközben Nellivel és Zsolttal egyre jobban kezd elmérgesedni a viszonya.

Starting: 29-12-2025 18:00:00

End
29-12-2025 19:00:00

Amanda Sako öt nap után megszökik elrablóitól, de a rendőrség nyomozása elakad, ezért a lány szülei Magnumot kérik fel, hogy találja meg az emberrablót, mert amíg az szabadon mászkál, Amanda nem lesz képes megnyugodni. A lány Higgins segítségével megnyílik, némi előrelépés is történik az ügyben, ám ekkor elrabolják a lány anyját.

Starting: 29-12-2025 19:00:00

End
29-12-2025 20:00:00

Toni, Rick régi barátja illegális póker-estet szervez, hogy egy kis pénzt keressen, és ezzel segíthesse a beteg bátyja gyógykezelését. A játszma közepén megjelenik két fegyveres, akik nem csak a pénzt, de minden más értéktárgyat is magukkal visznek. Magnumék a támadók nyomába erednek.

Starting: 29-12-2025 20:00:00

End
29-12-2025 20:55:00

A rendszerváltás idején Jimmy főnök a Casanovában, de már belefásult a vendéglátózásba. Megismerkedik a menedzser Joóssal, aki látna Jimmyben fantáziát _ amennyiben az hajlandó lenne lemondani a rocker imidzsről. Egy korábban ismeretlen társaság jelenik meg a Casanovában, hogy felajánlják védelmi szolgálataikat. A főnökasszony elküldi őket, de nem sokkal később huligánok támadnak rájuk. Ez egy hadüzenet, de Prodan megnyugtatja Jimmyéket: le fog számolni az ellenséges bandával.

Starting: 29-12-2025 20:55:00

End
29-12-2025 21:50:00

A televízió egyik biztonsági őre különös hívást kap: Zámbó Jimmy keresi, és állást kínál neki. Szüksége van valakire, aki elkíséri a koncertjeire, és gondoskodik a biztonságáról. A biztonsági őr némi vívódás után vállalja, hogy Jimmy testőre lesz. Hamar kiderül, hogy a két férfi vérmérséklete és világnézete nem is különbözhetne jobban egymástól. Egyetlen közös vonásuk, hogy mindketten nagy Edda-rajongók. A legjobbkor jön, hogy Lagzi Lajcsi meghívja Jimmyt a tévéműsorába, amihez egy országos koncertturné-sorozat is kapcsolódik, a másik meghívott sztárvendég pedig nem más, mint Pataky Attila. A két énekes kapcsolata azonban nem alakul éppen konfliktusmentesen.

Starting: 29-12-2025 21:50:00

End
29-12-2025 22:20:00

Mulder azt álmodja, hogy egy fiatal házaspár járni tanítja a kisfiukat egy tengerparton. Fox látszólag kómában fekszik, még anyja is hiába látogatja meg. A Cigarettázó Férfi azonban tisztában van Mulder állapotával és tudja, hogy az ügynök nagyon is éber, csak mozgásképtelen. Bead neki egy szérumot, ami átmenetileg felébreszti Muldert, és felajánlja a segítségét.

Starting: 29-12-2025 23:00:00

End
29-12-2025 23:55:00

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején járunk. Jimmy ekkor még Imi, feleségével, Verával és a nő két gyerekével él egy külvárosi önkormányzati lakásban. Egy presszóban dolgozik pohárleszedőként, ahol engedély nélkül még záróra után sem ülhet le zongorázni, pedig minden vágya, hogy hivatásos zenész legyen, ám ehhez vizsgát kell tennie. Gabi bácsi, a pajzán dalokat költő bárzongorista veszi szárnyai alá, és figyelmezteti, hogy kegyetlen, korrupt világba készül belépni. Jimmy mindent elkövet, hogy zenész státuszba kerüljön, bár senki sem hisz benne _ Editet, a házukba költöző fiatalasszonyt kivéve. Találkozásuk mindent megváltoztat...

Starting: 29-12-2025 23:55:00

End
30-12-2025 01:05:00

Jimmy Edit mellől látogatja Verát és fiát, Krisztiánt. Vera tudja, hogy férje kettős életet él, Jimmy azonban nem hajlandó sem őszintének lenni, sem választani a két nő között: Vera a gyerekének az anyja és a biztos pont, Edit pedig az a nő, aki hisz benne, aki bátorítja. Jimmy új munkahelyén ugyanis folyamatosan összetűzésbe kerül a Casanova sztárfellépőjével, Luival. Amikor kakaskodó viszályuk egy sajátos dalversennyé válik a színpadon, egy bűnözőkből álló társaság felfigyel Jimmyre.

Starting: 30-12-2025 01:05:00

End
30-12-2025 01:55:00

Bent és Semirt azzal hívja fel a zaklatott Hartmut, hogy meg akarják ölni. Csakhamar észre is veszik autóját az autópályán, amint egy másik autó elől menekül. Amikor üldözőitől megszabadítják, kiderül, hogy Hartmutnak fogalma sincs, mi történt vele, csak annyit tud, hogy előző este elmentek bulizni. A nyomozók felkeresik a bárt, ahol Hartmuték mulattak, és megtudják, hogy Jenny is ott volt. Majd Hartmut lakása mellett egy fiatal lány holttestére bukkannak...

Starting: 30-12-2025 01:55:00

End
30-12-2025 02:45:00

Ben és Semir izgatottan várják a reptéren Semirék új brazil bébiszitterét, Maríát, de álmukban sem gondolnak arra, hogy milyen bombanő érkezik. Bulit csapnak este a tiszteletére, és Ben éjjel arra ébred, hogy betörő van a házban. Biztonságos helyre viszik a családot és Maríát. Amikor Andrea hazaszalad néhány holmiért, megérkezik az igazi María Fuentes. Kiderül, hogy a korábbi María neve valójában Celina DaSilva, és egy brazil drogbáró lánya. Már csak meg kell találniuk, hogy kiderítsék, miért adta ki másnak magát, és miért üldözi a drogmaffia.

Starting: 30-12-2025 02:45:00

End
30-12-2025 03:35:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 30-12-2025 03:35:00

End
30-12-2025 03:40:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 30-12-2025 03:40:00

End
30-12-2025 03:50:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 30-12-2025 03:50:00

End
30-12-2025 04:00:00

Adrian Monk egy gyilkosság szemtanúja és a bírósági ügy koronatanúja lesz, ezért a tanúvédelmi program keretében egy isten háta mögötti helyre viszik a tárgyalás kezdetéig. Természetesen kedvenc nyomozónkat nem abból a fából faragták, hogy a természet lágy ölén ne szimatoljon ki egy gyilkosságot.

Starting: 30-12-2025 04:00:00

End
30-12-2025 04:45:00

Flack letartóztat egy jól ismert sorozatgyilkost, az államügyész irodájába tartanak, de a gyilkos megtámadja az őt kísérő rendőrt, és megszökik. Mac és Stella követik a merénylő által hátrahagyott nyomokat, és a Guggenheim Múzeumban kötnek ki egy Andy Warhol festménynél. Eközben távol a zűrzavartól Lindsay és Danny a jól megérdemelt vakációjukat töltik, egészen addig, amíg valaki célpontba nem veszi őket.

Starting: 30-12-2025 04:45:00

End
30-12-2025 05:40:00

A helyszínelők legújabb alkalmazottja, Jo Danville bemutatkozása megdöbbentően hatásosra sikerül, amikor egy holttestre bukkan a 34. emeleten lévő bűnügyi laborban. A korábban FBI ügynökként dolgozó Jo mindent elkövet, hogy profizmusával lenyűgözze a labor legendás szakembereit, különösen Lindsay-t, aki nehezen birkózik meg a Jo dicsérete mögött rejlő szándékkal.

Starting: 30-12-2025 05:40:00

End
30-12-2025 06:40:00

Peter és csapata egy sikkasztási ügyben nyomoznak. Cole Edwards az ismert építési vállalkozónál felmerül a gyanú, hogy a fejlesztési hivatal engedélyei után módosította a terveit, és az eredetitől sokkal olcsóbb minőségű anyagokból emel lakó és középületeket. Hogy a vádat bizonyítsák, Neal, építész, beépül a vállalkozó csapatába, és hamar le is buktatja őt. Csakhogy Edwards egy washingtoni szenátor legfőbb támogatója is, akivel közösen mossák a pénzt, és őt, miután befolyásos már nehéz vád alá helyezni. Peterék egyelőre nem is tudják, különösen, hogy a szenátor leváltatja az osztályvezetőjüket, mikor megtudja, hogy utána nyomoznak...

Starting: 30-12-2025 06:40:00

End
30-12-2025 07:30:00

Peter és Neal Mozzie révén egy taxis csalás ügyében nyomoz. Egy társaság vezetője összejátszik a felügyelet egyik emberével, és engedélyeket árulnak. Az úgynevezett plakettekkel lehet New Yorkban hivatalosan személyt szállítani. Az áruk pedig igen borsos. Angelo a bátyja felújított jazz klubjában bonyolítja a kis üzelmeit, a testvére tudomása nélkül. Hogy Peterék lebuktassák a csalókat, Neal készít egy hamis plakettet, melynek különlegessége, hogy kis idő után elolvad.

Starting: 30-12-2025 07:30:00

End
30-12-2025 08:25:00

Adrian Monk egy gyilkosság szemtanúja és a bírósági ügy koronatanúja lesz, ezért a tanúvédelmi program keretében egy isten háta mögötti helyre viszik a tárgyalás kezdetéig. Természetesen kedvenc nyomozónkat nem abból a fából faragták, hogy a természet lágy ölén ne szimatoljon ki egy gyilkosságot.

Starting: 30-12-2025 08:25:00

End
30-12-2025 09:20:00

Az autópályán haladva Natalie és Adrian egy karambol miatt dugóba kerül, ami jó alkalom nyomozónknak arra, hogy körbenézzen, mi is történhetett. Természetesen azonnal feltűnik neki, hogy valami nem stimmel és el kezd szimatolni, hogy mi is okozhatta egy autóvezető halálát.

Starting: 30-12-2025 09:20:00

End
30-12-2025 10:10:00

Bonny egyik ismerőse ittas autóvezetés következtében az életét veszti. Ám Bonny nem hisz ebben, ezért megkéri Michael-t, hogy nyomozza ki a furcsa balesetet. A szálak a Menedéknek nevezett szabadidőközpontba vezetnek, ahol a csinos tulajdonos hölgyek a férfi kuncsaftokból, a foglalkozásukkal kapcsolatos titkos információkat zsarolnak ki. Michael pedig fiatal atomtudósnak álcázva magát megpróbál a szépséges Bianca közelébe férkőzni.

Starting: 30-12-2025 10:10:00

End
30-12-2025 11:10:00

Rebecca Hammond intézetben nevelkedett gyermekeken segít és ad munkát a farmján. Ám valakiknek szemet szúr, akik minden áron meg akarják szerezni a földjét. Az alapítványtól kér segítséget, mert ráadásul még marhatolvajok is garázdálkodnak a környéken...

Starting: 30-12-2025 11:10:00

End
30-12-2025 12:15:00

Amanda Sako öt nap után megszökik elrablóitól, de a rendőrség nyomozása elakad, ezért a lány szülei Magnumot kérik fel, hogy találja meg az emberrablót, mert amíg az szabadon mászkál, Amanda nem lesz képes megnyugodni. A lány Higgins segítségével megnyílik, némi előrelépés is történik az ügyben, ám ekkor elrabolják a lány anyját.

Starting: 30-12-2025 12:15:00

End
30-12-2025 13:05:00

Toni, Rick régi barátja illegális póker-estet szervez, hogy egy kis pénzt keressen, és ezzel segíthesse a beteg bátyja gyógykezelését. A játszma közepén megjelenik két fegyveres, akik nem csak a pénzt, de minden más értéktárgyat is magukkal visznek. Magnumék a támadók nyomába erednek.

Starting: 30-12-2025 13:05:00

End
30-12-2025 14:00:00

Semir és Ben egy bankrablót üldöznek, aki kirabolta a Grand Hotel értékmegőrzőjét. Nincs könnyű dolguk, mert Quinn szinte varázsló. Az áldozatait hipnózissal, kényszer nélkül veszi rá értékeik átasdására. Az általa elrabolt pénz azonban nemes célt szolgál: a vakok iskolájának juttatja el névtelenül. Történt ugyanis, hogy a bűvész egyik fellépésén egy kisfiú megvakult. A probléma csak az, hogy az egyik értékmegőrző tartalmára néhány bűnözőnek is fáj a foga.

Starting: 30-12-2025 14:00:00

End
30-12-2025 15:00:00

Eddie és hajléktalan barátja sokat segítenek egy kisiskolának, amelyiket épp be akarják zárni, mivel a területet kiszemelte magának egy nagy hatalmú építési vállalkozó. Eddie egy lövöldözés során hozzájut egy fémbőröndhöz, ami tele van pénzzel. A tartalmát arra szeretné felhasználni, hogy melegebb vidékre költözzenek barátjával. Csakhogy a táskában egy fontos adatokat rejtő pendrive is volt, és a bűnözők a gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy megszerezzék.

Starting: 30-12-2025 15:00:00

End
30-12-2025 16:00:00

Sofia Reinhardtot Ben és Semir szeme láttára gyilkolják meg. Sofia oknyomozó riporter volt, és nagy horderejű ügyeket leplezett le. Kérdés: mit keresett vidéken, mire bukkant, és ez kinek nem tetszett? Bent és Semirt nagyon barátságtalanul fogadják a helyiek, és még a rendőrségtől sem igazán kapnak segítséget. Egyre inkább az az érzésük, hogy a környék legnagyobb hús- és tejtermelőjének, Mario Bergernek, köze van mindehhez.

Starting: 30-12-2025 16:00:00

End
30-12-2025 17:00:00

Az edénykészlettel házaló Bandi pénzt követel a bepalizott Lacitól, aki nem tud fizetni. Viki szokatlanul ügyes húzással vágódik be a Polgármesternél, miközben Nellivel és Zsolttal egyre jobban kezd elmérgesedni a viszonya.

Starting: 30-12-2025 17:00:00

End
30-12-2025 18:00:00

A Pap házi készítésű Mária-szobra könnyezni kezd, a gyülekezetnek azonban meggyűlik a baja a csodavizsgáló bizottsággal. A Polgármester megelégeli a fejetlenséget a hivatalban, így elhatározza, hogy felkéri Vikit, legyen Erika helyettese. Gyuri sárkánygyümölcsöt próbál szerezni a kívánós Erikának, ezzel valószínűleg élete egyik legnehezebb küldetését próbálja teljesíteni...

Starting: 30-12-2025 18:00:00

End
30-12-2025 19:00:00

Miközben Magnum az Ironmenre készül, felkeresi őt Kátya, aki a Hawaii-ra menekült unokatestvérét, Szergejt keresi. Szergej hazájában internetes újságíró volt, és nyomtalanul eltűnt. Hamarosan kiderül, hogy Kátyán kívül néhány fegyveres orosz is keresi.

Starting: 30-12-2025 19:00:00

End
30-12-2025 19:55:00

Megölnek egy nonprofit cégnél dolgozó alkalmazottat. A gyilkost hamar elfogják, és egyezséget kötnek vele, ám megszegve az óvadéki szabályokat, megszökik. Az óvadékügynök 200 000 dollárt ajánl annak, aki elsőként hozza vissza. Hawaii legjobb fejvadászai és magánnyomozói indulnak vadászatra.

Starting: 30-12-2025 19:55:00

End
30-12-2025 20:55:00

A kamasz Krisztián a bandájával lógva egyre több balhéba keveredik, ezért Vera úgy dönt, Jimmyhez költözteti, hátha az apjának sikerül megnevelnie. Edit nem boldog az új helyzettől, és ezt érezteti is. Krisztián nagyon vágyik az apjával töltött időre, de a harmadik gyerek, Adrián születésével megint elterelődik róla a figyelem. Krisztián újabb rendbontásokkal próbál a középpontba kerülni, ám hiába, Jimmy és közte csak a feszültség nő.

Starting: 30-12-2025 20:55:00

End
30-12-2025 22:00:00

Jimmy szenved tőle, hogy bár a lemezeladásai az egekben, a szakma mégsem akarja elismerni. Úgy érzi, a magyar zenei élet elitje kineveti és lenézi. Amikor értesül róla, hogy EMeRTon-díjra jelölték, kiadója figyelmeztetésre ellenére úgy dönt, meghívja magához vacsorára azt a hírhedten ellenséges zsűritagot, akin a díj odaítélése múlhat, hogy bebizonyítsa neki, van akkora kifinomult művész, mint akik lenézik.

Starting: 30-12-2025 22:00:00

End
30-12-2025 23:10:00

2000 szilveszteréhez közeledve az ügynökök a Millenium szekta egy tagjára bukkanak. A férfi azt képzeli, hogy december 31-n elhozhatja a világvégét, ha feltámasztja négy egykori társát.

Starting: 30-12-2025 23:10:00

End
31-12-2025 00:05:00

Megismerjük a gyönyörű, szabad szellemű és életvidám Marit, aki táncosokból álló csapatával járja Budapest lokáljait. Ezúttal a kezdő állomásuk a Casanova. Mari először Jimmy hangjára figyel fel, majd a színpadon összekapcsolódik a tekintetük. Az első italmeghívást követően egyre intenzívebbé válik a kapcsolat, Jimmy egyedül a családját illetően szűkszavú. Az kiderül Mari számára, hogy van két fia, hogy nős, de már nem él együtt a feleségével, de valahogy mégsem teljesen tiszta a kép. Mari bízik benne, hogy minden el fog rendeződni.

Starting: 31-12-2025 00:05:00

End
31-12-2025 01:05:00

1988. A magyar könnyűzenei világ megváltozik. Vilmányi, Erdős Péter korábbi jobbkeze és riválisa kerül az ORI élére, és kitalálja, hogy nyugati példák nyomán rendezzenek fesztivált. Novaiék elkezdik Jimmyt felkészíteni az Interpopra. Mivel Jimmy betölti a harmincat, ezért úgy tekint a fesztiválra, mint az utolsó lehetőségre, hogy befusson. Közben Marinak is jön egy nagy lehetőség: Ausztráliába hívják modellkedni. A nő boldog, Jimmy azonban fenyegetve érzi magát és a kapcsolatukat, attól tart, ha Mari számára kinyílik a világ, el fogja veszíteni.

Starting: 31-12-2025 01:05:00

End
31-12-2025 01:55:00

Egy autó balesetet szenved az autópályán, utasai egy kamionnal eltűnnek a helyszínről. A rendőrök 300 ezer eurót találnak a kocsiban. A bűnözők a tévében követik az eseményeket. Eva azonnal felismeri Bent. Barátja, Jan megrendez egy véletlen találkozást Bennel. Noha Semirrel meccsre ment volna, Ben inkább régi barátjának szenteli az estéjét. A pénzszállítót másnap kirabolják, Semir pedig Ben régi barátjára, Janra gyanakszik.

Starting: 31-12-2025 01:55:00

End
31-12-2025 02:45:00

Ben és Semir két autó nyomába erednek, az egyik le akarja szorítani a másikat az autópályáról. Ingo sosem gondolta volna, hogy öccse az életére tör. Új személyazonosságával családot alapított. Most veszélyben érzi őket, ezért megpróbál gyorsan elutazni velük. A karambol két halottjáról megállapítják, hogy egy veszélyes banda tagjai voltak. Ben és Semir felkeresik Ingót, aki kénytelen mindent bevallani nekik.

Starting: 31-12-2025 02:45:00

End
31-12-2025 03:15:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 31-12-2025 03:35:00

End
31-12-2025 03:40:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 31-12-2025 03:40:00

End
31-12-2025 03:50:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 31-12-2025 03:50:00

End
31-12-2025 04:00:00

Az autópályán haladva Natalie és Adrian egy karambol miatt dugóba kerül, ami jó alkalom nyomozónknak arra, hogy körbenézzen, mi is történhetett. Természetesen azonnal feltűnik neki, hogy valami nem stimmel és el kezd szimatolni, hogy mi is okozhatta egy autóvezető halálát.

Starting: 31-12-2025 04:00:00

End
31-12-2025 04:45:00

A helyszínelők legújabb alkalmazottja, Jo Danville bemutatkozása megdöbbentően hatásosra sikerül, amikor egy holttestre bukkan a 34. emeleten lévő bűnügyi laborban. A korábban FBI ügynökként dolgozó Jo mindent elkövet, hogy profizmusával lenyűgözze a labor legendás szakembereit, különösen Lindsay-t, aki nehezen birkózik meg a Jo dicsérete mögött rejlő szándékkal.

Starting: 31-12-2025 04:45:00

End
31-12-2025 05:40:00

Az interneten könnyen ismerkedhetünk, s szert tehetünk barátokra és ellenségekre. Egy merész, netes kapcsolat ügyében nyomoz Mac csapata.

Starting: 31-12-2025 05:40:00

End
31-12-2025 06:40:00

Peter és Neal Mozzie révén egy taxis csalás ügyében nyomoz. Egy társaság vezetője összejátszik a felügyelet egyik emberével, és engedélyeket árulnak. Az úgynevezett plakettekkel lehet New Yorkban hivatalosan személyt szállítani. Az áruk pedig igen borsos. Angelo a bátyja felújított jazz klubjában bonyolítja a kis üzelmeit, a testvére tudomása nélkül. Hogy Peterék lebuktassák a csalókat, Neal készít egy hamis plakettet, melynek különlegessége, hogy kis idő után elolvad.

Starting: 31-12-2025 06:40:00

End
31-12-2025 07:30:00

Petert és Elizabeth-et elrabolják. Két fiatal Oz és Penny, egy rablásuk után beléjük botlanak, és mert az autójukkal nem tudnak elmenekülni, Peterékével teszik, mit sem sejtve, hogy a férfi FBI-ügynök. Diana és Jones vezeti a nyomozást, mikor az ügyre fény derül. A romantikus ifjú pár, de különösen Oz nagy ígéretekkel halmozta el párját, melyeket rablásokkal próbál megvalósítani. Így szerezte meg Marilyn Monroe jegygyűrűjét, Marie Antoinette parfümjét, és most a Holdkőre feni a fogát, amit a természettudományi múzeumban őriznek.

Starting: 31-12-2025 07:30:00

End
31-12-2025 08:25:00

A részeg Stottlemeyer hívására Adrian Monk kimozdulva kedvenc városából, hirtelen Las Vegas forgatagában találja magát. A felügyelő ugyanis egy gyilkossági ügy megoldására kéri fel _ a gond csak az, hogy az átmulatott éjszaka után a százados nem emlékszik, hogy mi is volt az általa talált perdöntő bizonyíték.

Starting: 31-12-2025 08:25:00

End
31-12-2025 09:20:00

Natalie elindul egy iskolai tanács választáson, de az előkészületek közben valaki merényletet kísérel meg ellene. A nyomozásra felkért, összezavarodott Adrian Monknak a kezdetekben még fogalma sincs arról, hogy vajon miért akarhatta valaki megölni egy iskolai választás jelöltjét. Ám egy apró jel mindent világossá tesz.

Starting: 31-12-2025 09:20:00

End
31-12-2025 10:10:00

Pajkaszeg a közelgő polgármester választás lázában ég _ hisz ilyenkor lehet ingyen kajához és piához jutni. Tudja ezt a falu mostani "ura" is, és nem fukarkodik egyikkel sem. Pedig nem kéne erőlködnie, hisz ő az egyetlen jelölt _ legalábbis egy ideig. Mert egyszer csak felbukkan a színen az unokaöccse, Laci is, mint kihívó, ami önmagában még nem lenne baj _ ha nem támogatná a helység legnagyobb hatalmú embere. Ő Teca, a falu kocsmárosa.

Starting: 31-12-2025 10:10:00

End
31-12-2025 11:10:00

Egy irányíthatatlanná váló török kamion bolygatja meg Pajkaszeg nyugalmát, ami a főtéren áll meg a villanypóznát kidöntve. Mindenkit érdekel a mozdíthatatlan akadály, és annak titokzatos sofőrje, de mindenki mást szeretne kihozni a helyzetből. A Polgármester és Laci az eltűnt Stokit szeretnék megtalálni, és biztosak benne, hogy az eltűnésnek köze van a kamionhoz. Teca és Gyuri az üzleti lehetőséget látják meg a szállítmányban, és az elvégzendő javításokban. A Pap csak segíteni szeretne, Erika pedig a kamionsofőrre vet szemet, aki pedig csak szeretne ép bőrrel elmenni ebből a furcsa faluból, ahol senkivel sem tudja megértetni magát.

Starting: 31-12-2025 11:10:00

End
31-12-2025 12:10:00

A faluban orvhalász garázdálkodik. Engedély nélkül kifogja a tóból a polgármester jobb sorsra érdemes halait _ köztük Cirillt, a kedvencét, akit személyesen ő telepített oda, és akit már ő is kifogott egy párszor, hogy aztán nagylelkűen szabadon engedje. A gaztett titokzatos elkövetője azonban nem ismer kegyelmet. De a polgármester sem. Ahogy értesülést szerez a dologról, bosszút esküszik, és miután a gyóntatófülkében garázdálkodva hiába próbál értesüléseket szerezni, a két legjobb emberét küldi a "gyilkos" nyomába. Kissé árnyalja a képet, hogy ezt a különítményt Stoki és Laci alkotja, de ők legalább beleadnak apait-anyait, és végül meglepő módon (ők lepődnek meg leginkább) le is leplezik a tettest, aki nem más, mint. De ne szaladjunk ennyire előre!

Starting: 31-12-2025 12:10:00

End
31-12-2025 13:05:00

Stoki véres hátsóval lép be a kocsmába, majd összeesik. A bringáját megtalálják egy fa tetején. Vajon mi történt? Míg Stoki az állatorvosánál fekszik eszméletlenül, a többiek találgatnak. A polgármester szerint egy vadkan okozhatta a sérülést. A pánik elkerülése érdekében titkos hajtóvadászat indul. Teca, a kocsmárosnő kölcsönadja a puskáját a polgármesternek, aki össze-vissza lődöz vele. Erika a polgármesteri hivatalból nyaralni indult volna a pasijával, Gyurival, aki imádott kocsijában a zenét bömböltetve a falu körül furikázik, hogy távol tartsa a vadállatot. Hiába a titkolózás, mindenki értesül a veszélyes fenevadról, akire minden bajt és bűnt rá lehet kenni. A szörny legendája azonnal szertefoszlik, amint Stoki felébred a Doktornál. Stoki bringáját megint ellopta valaki, hogy megtréfálják. Nincs is semmiféle vadkan. Vagy mégis?

Starting: 31-12-2025 13:05:00

End
31-12-2025 14:00:00

A polgármesternek világraszóló ötlete támad: a halastóból strandot kell csinálni, hogy beinduljon az idegenforgalom. A mi kis falunk felbolydul: Teca, a kocsmárosnő büfét akar nyitni a strandon, Stoki, a falu félnótás rendőre úszómesterré avanzsál, Erika, a polgármester asszisztense kijelöli a vízi mentőknek alkalmas személyeket, akiket Kati, a tanárnő és a pap képeznek ki. Kiderül, hogy Gyuri, a falu bikája nem tud úszni, de ez sem akadály, hiszen ő hasonlít legjobban David Hasselhoffra. A fürdőhely engedélyezése előtt a hivatal ellenőrzi a vízminőséget. Hiába próbálták kipucolni a tó fenekén felgyűlt szemétdombot, a strandot már a megnyitása előtt bezárják. Még a halakat is ki kell menteni a vízből, de nincs hova.

Starting: 31-12-2025 14:00:00

End
31-12-2025 15:00:00

A tizenkét éves Percy Jackson vásott kölyök, a tanárok réme. Egy furcsa idegen rábeszéli az anyját, hogy küldje a fiút egy speciális nyári táborba – ami valójában nem más, mint a félistenek titkos központja: itt képezik ki a görög istenek halandókkal nemzett, különleges képességekkel megáldott gyermekeit. Percy itt tudja meg, hogy a tenger istenének, Poszeidónnak az eltitkolt fia. A srác persze belekeveredik az istenek háborújába, és rá vár a feladat, hogy visszaszerezze a főisten, Zeusz ellopott villámát, amit Hádész, az alvilág ura rejteget.

Starting: 31-12-2025 15:00:00

End
31-12-2025 17:20:00

Öt éve, hogy Hablaty, a viking fiú összebarátkozott egy sérült sárkánnyal, örökre megváltoztatva ezzel Hibbant-sziget lakóinak életét. A két régi ellenség, a vikingek és a sárkányok immár békésen élnek egymás mellett. Amíg Astrid, Takonypóc meg a többiek sárkányversenyekkel múlatják az időt, Hablaty és sárkánya meghódítja az eget. Egyre magasabbra és messzebbre merészkednek, s olyan tájakra jutnak, ahol nem járt még viking. Így fedezik fel a titkos jégbarlangot, amelyben idomítatlan sárkányok tanyáznak...

Starting: 31-12-2025 17:20:00

End
31-12-2025 19:10:00

Amikor Gru és újdonsült felesége, Lucy képtelenek legyőzni az emberiséget fenyegető legújabb gonosztevőt - az egykori gyerek tévésztárt, aki a 80-as évek megszállottja, és Balthazar Brattnek hívják -, megalázó módon kirúgják őket az Anti Gonosz Ligából. A minyonok azt remélik, Gru megragadja az alkalmat, és visszatér a bűn útjára, de amikor Gru világossá teszi, hogy már visszavonult mindettől, akkor a minyonok felmondanak, és elindulnak a saját fejük után.

Starting: 31-12-2025 19:10:00

End
31-12-2025 20:55:00

Jimmy a csúcson van. Saját műsort kap, és bár a súgógéppel nehezen boldogul, a nézőszámok jól alakulnak. A rá irányuló reflektorfény miatt megszaporodnak a személye elleni támadások. Editnek minden reggel első dolga megnézni a postát, kiszedni a Jimmynek érkezett karikatúrákat, rosszindulatú leveleket. Amikor Jimmy megtudja, hogy Magyarország legcsúnyább asszonyának választották, elveszti a kontrollt.

Starting: 31-12-2025 20:55:00

End
31-12-2025 22:00:00

2000 karácsonya. Mari, Jimmy több mint tíz éve nem látott szeretője megjelenik a tévéműsora felvételén. Edit és Jimmy között feszült a viszony, amit Jimmy náluk karácsonyozó rajongója csak tovább fokoz. A Luival töltött Szilveszter után Jimmy úgy dönt, a család a legfontosabb, és visszaszerzi Editet. A béketárgyalás azonban nem alakul túl jól, ezért Jimmy felhívja a rajongóját, Évát, hogy jöjjön át, segítsen neki.

Starting: 31-12-2025 22:00:00

End
31-12-2025 23:15:00

A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtöbbször csak egymásra számíthatnak. A 11. évad A 10 epizódból álló új sorozat története pontosan ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. A rajongók választ kapnak a rejtélyes fénycsóva forrására, de a készítők ígérete szerint William _ Scully (Gillian Anderson) és Mulder (David Duchovny) gyermeke _ múltja is feltárul majd. Újra feltűnik a páros legendás felettese, Walter Skinner (Mitch Pileggi) is, de a rejtélyes cigarettázó férfi (William B. Davis) előéletéről is többet tudhatnak meg a nézők. Az új évadban feltűnik Haley Joel Osment is, akit gyermekszínészként az 1994-ben készült Forrest Gumpban tűnt fel először (ő formálta meg a címszereplő fiát), a világhírt _ és ezzel együtt egy Oscar-jelölést is _ az 1999-es Hatodik érzék hozta meg számára. A széria executive producere ezúttal is a sorozat atyja, Chris Carter, a szintén veterán sorozatkészítő Glen Morgan társaságában.

Starting: 31-12-2025 23:15:00

End
01-01-2026 00:15:00

A rendszerváltás idején Jimmy főnök a Casanovában, de már belefásult a vendéglátózásba. Megismerkedik a menedzser Joóssal, aki látna Jimmyben fantáziát _ amennyiben az hajlandó lenne lemondani a rocker imidzsről. Egy korábban ismeretlen társaság jelenik meg a Casanovában, hogy felajánlják védelmi szolgálataikat. A főnökasszony elküldi őket, de nem sokkal később huligánok támadnak rájuk. Ez egy hadüzenet, de Prodan megnyugtatja Jimmyéket: le fog számolni az ellenséges bandával.

Starting: 01-01-2026 00:15:00

End
01-01-2026 01:10:00

A televízió egyik biztonsági őre különös hívást kap: Zámbó Jimmy keresi, és állást kínál neki. Szüksége van valakire, aki elkíséri a koncertjeire, és gondoskodik a biztonságáról. A biztonsági őr némi vívódás után vállalja, hogy Jimmy testőre lesz. Hamar kiderül, hogy a két férfi vérmérséklete és világnézete nem is különbözhetne jobban egymástól. Egyetlen közös vonásuk, hogy mindketten nagy Edda-rajongók. A legjobbkor jön, hogy Lagzi Lajcsi meghívja Jimmyt a tévéműsorába, amihez egy országos koncertturné-sorozat is kapcsolódik, a másik meghívott sztárvendég pedig nem más, mint Pataky Attila. A két énekes kapcsolata azonban nem alakul éppen konfliktusmentesen.

Starting: 01-01-2026 01:10:00

End
01-01-2026 02:10:00

Semir családját elraboltatja bosszúból egy bűnöző, akinek feleségét tűzharcban Semir halálosan megsebesítette. Semirt lehallgatják, még az irodában is kamerákkal figyelik, ezért senkit nem tud figyelmeztetni. A túszul ejtett családjáért cserébe Semirnek meg kell ölnie Bent, akit többször üldözőbe vesz. A barátság azonban, ami Benhez fűzi, nem engedi, hogy meghúzza a ravaszt.

Starting: 01-01-2026 02:10:00

End
01-01-2026 02:40:00

Betörnek egy tervezőirodába, és ellopják Katarina Went tervezőnő aktáját. Ben épp beugrik Andreát felköszönteni a születésnapján, amikor Semir észrevesz egy romantikus sms-t egy bizonyos Robert nevű férfitól Andrea telefonján, és úgy dönt, inkább a munkát választja. Bennel tart, hogy Katarinát a rendőrségre kísérjék. Épp a lakásához érnek, amikor azt látják, hogy el akarják rabolni. Semir épp az egyik kislányát viszi autóval, amikor megtámadják...

Starting: 01-01-2026 03:05:00

End
01-01-2026 04:00:00

Natalie elindul egy iskolai tanács választáson, de az előkészületek közben valaki merényletet kísérel meg ellene. A nyomozásra felkért, összezavarodott Adrian Monknak a kezdetekben még fogalma sincs arról, hogy vajon miért akarhatta valaki megölni egy iskolai választás jelöltjét. Ám egy apró jel mindent világossá tesz.

Starting: 01-01-2026 04:00:00

End
01-01-2026 04:45:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 01-01-2026 04:45:00

End
01-01-2026 04:50:00

Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!

Starting: 01-01-2026 04:50:00

End
01-01-2026 05:00:00

Az interneten könnyen ismerkedhetünk, s szert tehetünk barátokra és ellenségekre. Egy merész, netes kapcsolat ügyében nyomoz Mac csapata.

Starting: 01-01-2026 05:00:00

End
01-01-2026 05:50:00

Otthonukban megtámadnak egy házaspárt. A nő azonosítja támadót, de az ügy váratlan fordulatot vesz, amikor előkerül egy másik szemtanú.

Starting: 01-01-2026 05:50:00

End
01-01-2026 06:45:00

Petert és Elizabeth-et elrabolják. Két fiatal Oz és Penny, egy rablásuk után beléjük botlanak, és mert az autójukkal nem tudnak elmenekülni, Peterékével teszik, mit sem sejtve, hogy a férfi FBI-ügynök. Diana és Jones vezeti a nyomozást, mikor az ügyre fény derül. A romantikus ifjú pár, de különösen Oz nagy ígéretekkel halmozta el párját, melyeket rablásokkal próbál megvalósítani. Így szerezte meg Marilyn Monroe jegygyűrűjét, Marie Antoinette parfümjét, és most a Holdkőre feni a fogát, amit a természettudományi múzeumban őriznek.

Starting: 01-01-2026 06:45:00

End
01-01-2026 07:30:00

Új osztályvezető érkezik Peterék részlegéhez. Amanda Callaway egy igen karakteres hölgy, aki szigorúan a hivatali utat járja. Míg Hughes, az előző főnök hajlamos volt külön engedni Peternek és Nealnek, ha egy jó megérzéssel álltak elő, Amanda hallani sem akar erről. Az elve, hogy a biztosan lezárható ügyeket vigyék végig, így annak ellenére is, hogy Peter felvet neki egy szoborhamisítási esetet, ahol az elkövető milliárdokat keres, kitart az elvei mellett, és nem engedélyezi a nyomozást, mígnem Peter és Neal meggyőzik, hogy bizonyítani tudják a bűntényt.

Starting: 01-01-2026 07:30:00

End
01-01-2026 08:25:00

Egy bizarr ügyben egy két éves kisfiú emberi ujjat talál egy parkban _ Adrian Monk pedig nekiáll a nyomozásnak. Érdekes módon azonban nem is ez köti le igazán a figyelmét, hanem az, hogy a kis Tommy, amellett, hogy folyton Monk nevét ismételgeti, kísértetiesen hasonló módon viselkedik, mint a flúgos nyomozó.

Starting: 01-01-2026 08:25:00

End
01-01-2026 09:10:00

Monknak különös konkurenciával találja magát szemben. A halott ékszerbolt-tulajdonos ügyének megoldása során rossz hírnévvel rendelkező magánnyomozó hirtelen még Monkénál is elképesztőbb képességekről tesz tanúbizonyságot.

Starting: 01-01-2026 09:10:00

End
01-01-2026 10:05:00

A miniszter pár nap múlva meglátogatja a falut, hogy a választások előtt átadhassa azt a körforgalmat, amire támogatást nyújtottak. A polgármester és a stábja kiborul, mert a körforgalmat nem építették meg, a pénzt viszont elköltötték másra. Válságstábot tartanak, és kitalálják, hogy a falu férfiaival ásatnak egy nagy gödröt, hogy legalább azt tudják mondani, hogy elkezdődött az építkezés. Azonban a férfiak a foci EB miatt nem hajlandók részt venni a munkában. Eközben a falut, és a kocsmát gőzerővel takarítják, festik, díszítik a miniszter fogadása miatt. A polgármester kétségbeesésében ravasz tervet eszel ki: elhiteti Lacival, hogy a kocsmáros Teca apja, halála előtt nagy mennyiségű pálinkát ásott el hordókban, pont a tervezett építkezés helyén.

Starting: 01-01-2026 10:05:00

End
01-01-2026 10:55:00

A falu pókerversenyre készül, ami a kocsmában lesz. A pap aggodalmaskodik, hogy kevesen járnak misére, a férfiak pedig egyáltalán nem. A pókerverseny biztosítására induló Stoki a szerencsétlenek különös összjátéka miatt megiszik egy egész üveg köhögéscsillapítót, amitől teljesen beáll, és eltéved a faluban. A pap nagyon elszánt, hogy több embert toborozzon a misére, kitalálja, hogy a férfiakat a kocsmában tudja becserkészni. Ezért elmegy a pókerversenyre, ahol merész fogadást köt: beszáll kártyázni, és ha nyer, akkor a férfiak misére fognak járni. Eközben Teca aggodalmaskodik az eltűnt Stoki miatt, mert a pókerverseny el szokott fajulni, és általában verekedés lesz a vége. Ráadásul a pap folyamatosan veszít...

Starting: 01-01-2026 10:55:00

End
01-01-2026 11:45:00

Feró, a pajkaszegi focicsapat kapitánya, és a helyi népdalkórus vezetője nem sokkal a falu legfőbb riválisa ellen játszandó rangadó meccs előtt meghal. A temetése pont a meccs időpontjára esne. A falu asszonyai, a népdalkórus tagjai a meccs elhalasztását, a férfiak pedig a temetés elhalasztását követelik. Nem jutnak egyezségre, és amikor világossá válik, hogy egyik eseményt sem lehet elhalasztani és a falu kettészakad, és megindul egy eszközökben nem válogató háborúskodás a két tábor között, az egyik oldalon Erika, a másik oldalon a polgármester vezetésével.

Starting: 01-01-2026 11:45:00

End
01-01-2026 12:45:00

Gyuri sokkos állapotban szembesül azzal, hogy a kocsija szőrén-szálán eltűnt, a polgármestert pedig balul elsült hajfestési kísérlete taszítja kétségbeesésbe. Stoki vezetésével beindul a nyomozás: vajon hova tűnt Gyuri kocsija? Laci segítségével a Polgármester is próbálja helyrehozni félresikerült megfiatalodási akcióját. A kialakult káoszt csak fokozza, hogy a felháborodott pajkarétiek is megjelennek a faluban, akik olyat tapasztaltak éjjel, amire az előző esti szülinapi parti miatt még mindig másnapos Gyuri egyáltalán, a vele ünneplő közmunkások pedig csak hiányosan emlékeznek.

Starting: 01-01-2026 12:45:00

End
01-01-2026 13:35:00

A közelben elhaladó autópálya építésének híre fordítja szembe egymással Pajkaszeg lakóit. Gyuri és Teca üzleti lehetőséget lát a faluba tervezett autópálya-lejáróban, de a polgármester a halastavát, Erika a nyugalmát és az udvarát félti a megnövekedett forgalomtól. Az ellenzők táborát Erika, a támogatókét Teca vezeti. A pajkaszegiek pedig közben egyedi megoldásoktól, eszement magánakcióktól se riadnak vissza, hogy megakadályozzák vagy segítsék a terv megvalósulását.

Starting: 01-01-2026 13:35:00

End
01-01-2026 14:30:00

Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, ám ez a nap sem mentes a feszült pillanatoktól, fordulópontoktól. Új kapcsolatok születnek, és régiek érnek véget, egy már véget ért kapcsolat elejtett fonalát épp ma veszik fel. Szerelmek, szakítások, újrakezdések. Morley (Jessica Alba), Liz (Anne Hathaway), Reed (Ashton Kutcher), Holden (Bradley Cooper), Kara (Jessica Biel), Kate (Julia Roberts) és a többiek a szerelem csapdájába estek, és nem tudják, hogyan másszanak ki belőle.

Starting: 01-01-2026 14:30:00

End
01-01-2026 16:50:00

Neje elvesztése után Matt, a középkorú hawaii családapa magára marad két lányával, a tízéves, koraérett Scottie-val, és a tizenhét éves, lázadó Alexandrával. Miközben próbálja rendbe hozni a kapcsolatukat, a családi birtok jövőjéről is döntenie kell. Övék ugyanis a sziget legértékesebb tengerparti erdősége. Mattnek egy hete van, hogy határozzon, eladják-e egy vállalkozónak. Közben megtudja, hogy nejének viszonya volt valakivel, ami új megvilágításba helyezi házasságát. Matt és a lányai felkerekednek, hogy felkutassák a titokzatos szeretőt.

Starting: 01-01-2026 16:50:00

End
01-01-2026 17:20:00