Hoy TREXIPTV
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 17-03-2026 06:20:00
Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.
Starting: 17-03-2026 06:25:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 17-03-2026 06:30:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 17-03-2026 07:15:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 17-03-2026 07:45:00
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Starting: 17-03-2026 08:15:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 17-03-2026 09:20:00
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorosokon keresztül.
Starting: 17-03-2026 09:21:00
Néhány gondolat az Agapé adásából,.
Starting: 17-03-2026 10:10:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 17-03-2026 10:15:00
"Ha az ember élni akar, szolgálni kell!" Kovács Ágoston néptanító szolgál. Lámpása falujának, melyben tanít, világosság, fény a kis közösség életében. Megtesz mindent, hogy teljesítse hivatását, harcol eszméiért, a hazájáért, de közben elveszti a feleségét, a boldogságát. A tanító azonban nem adja fel, dolgozik, küzd és keresi a szerelmet és a boldogságot a szabadságharc utánni Magyarországon. Gárdonyi Géza művének televíziós feldolgozása.
Starting: 17-03-2026 10:18:00

Starting: 17-03-2026 10:20:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 17-03-2026 11:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 17-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 17-03-2026 12:20:00
A műsor szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson. A hazai szerbség hétköznapjai és ünnepnapjai kerülnek képernyőre, leginkább az aktuális események feldolgozásával. Portrék, útifilmek, riportfilmek, hosszabb-rövidebb dokumentumfilm-blokkok, valamint a kulturális és szórakoztató jellegű témák is megjelennek a műsorban.
Starting: 17-03-2026 12:25:00
A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi hatását és hasznát bemutató műsor az együttélés kérdésével is foglalkozik. Német nyelvű magazinműsor aktuális nemzetiségi politikáról, történelemről, kultúra-és hagyományápolásról, az identitás megőrzéséről a magyarországi német nemzetiség életéből.
Starting: 17-03-2026 12:50:00
Summa, a Magyar Televízió új háttérműsora. Miért kellett magyar tulajdonba venni az étkezési jegy üzletet? Miért kell visszaszerezni a külföldi cégektől a közüzemi vállalatokat,és miért kell nekünk magyar járműgyártás? Miért kerültek egyáltalán korábban külföldi cégek kezébe ezek a komoly nyereséget termelő vállalatok? Mitől jobb gazda a magyar állam, mint a külföldi befektető? Kérdések, amelyekre a legilletékesebbek válaszolnak a Summában, szerdán, az Este című műsor után.
Starting: 17-03-2026 13:20:00
Az M5 História nyári sorozatában a magyar történelem legmeghatározóbb eseményei és egyéniségei szállnak versenybe, hogy minél magasabb rangot szerezzenek a 10 elemből álló listán.
Starting: 17-03-2026 14:15:00
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
Starting: 17-03-2026 14:15:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 17-03-2026 14:55:00
Ágica elhatározza, hogy az otthon kialakult vadonatúj helyzetet megbeszéli Károllyal, ezért nagyon készül a hétvégére, hiszen Károly péntek estig Sárbogárdon dolgozik. Közben azt is meg kell fejtenie, miért költözött haza Kriszta a kis Annácskával. Hajnalka is kétségbeesetten kér segítséget, mert Vili el akar költözni otthonról, Picivel szeretne kivenni egy albérletet. Lassan minden a feje tetejére áll...
Starting: 17-03-2026 15:10:00
Puskaporos a levegő Szépéknél, nagy problémák halmozódnak. A Nagypapa és Misi nagyon nehezen jönnek ki egymással, ezért mindketten el akarnak költözni. Nagypapa Szivaros Fricihez, Misi pedig egyenesen Dél-Amerikába. Ágnes elhatározza, hogy a hétvégét mindenképpen kettesben tölti Károllyal. Nem szeretné, ha bárki megzavarná a programjukat. Károly azonban telefonál, később érkezik, mert vadászni megy...
Starting: 17-03-2026 15:35:00
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.
Starting: 17-03-2026 16:00:00

Starting: 17-03-2026 16:35:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 17-03-2026 17:15:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 17-03-2026 17:25:00
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 17-03-2026 18:00:00
Popzenei válogatás az elmúlt 15 év koncertjeiből és könnyűzenei műsoraiból. Felidézzük a korszak felejthetetlen előadóival, köztük a Petőfi Zenei Díjjal elismert művészekkel, a legkedveltebb slágereket.
Starting: 17-03-2026 18:30:00
Mi történik egy valaha barátságos, ám mostanra az összedőlés határán álló társasházban, ha az egymástól rettegő, elszigetelődött lakók egy félig elmosódott, ismeretlen feladójú üzenetet kapnak? Természetesen saját vágyaik szerint félreértik azt. Egy játékos kísérlet arról, hogyan alakul egy üzenet az érzelmeink irányította félreértések által, és egy gondolat a közösség, és az összefogás erejéről.
Starting: 17-03-2026 19:30:00
Zete és Rika Nagyapa meséjéből megismerik a Csillagösvény jelentőségét, amit mások Tejútnak neveznek és a Varázspatkó legendáját is, melyre az Ördögnek is fáj a foga. A gyerekek Nagyapával az utolsó pillanatban eltűnnek az Ördög szeme elől, és bemennek a csodás Mesefába.
Starting: 17-03-2026 19:35:00
Gusztáv diplomát szerez, majd állás után néz, de egyik sem felel meg neki, kevésnek tartja a mindig többet ajánlott összeget. Egy ötlete támad: piócát tanít énekelni, hogy vele a cirkuszban fellépve sok-sok pénzhez jusson. Terve sikerül is, bejárja az egész világot, de a pióca kimúlik. Hogyan tovább?
Starting: 17-03-2026 19:45:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 17-03-2026 20:01:00
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Starting: 17-03-2026 20:04:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 17-03-2026 20:35:00
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!
Starting: 17-03-2026 20:40:00
Aktuális és nem hétköznapi témák testközelből. Ha baj van, hívja és nézze.
Starting: 17-03-2026 21:40:00
Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.
Starting: 17-03-2026 22:30:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben az epizódban Liszt Ferencet mutatjuk be.
Starting: 17-03-2026 23:25:00
A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.
Starting: 17-03-2026 23:35:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 17-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 18-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 18-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 18-03-2026 00:23:00
Kérdések, vélemények, viták. Az M5 nézői kultúrpolitikai, történelmi és társadalmi kerekasztal beszélgetésekben mélyülhetnek el hétköznap esténként.
Starting: 18-03-2026 00:25:00
"Ha az ember élni akar, szolgálni kell!" Kovács Ágoston néptanító szolgál. Lámpása falujának, melyben tanít, világosság, fény a kis közösség életében. Megtesz mindent, hogy teljesítse hivatását, harcol eszméiért, a hazájáért, de közben elveszti a feleségét, a boldogságát. A tanító azonban nem adja fel, dolgozik, küzd és keresi a szerelmet és a boldogságot a szabadságharc utánni Magyarországon. Gárdonyi Géza művének televíziós feldolgozása.
Starting: 18-03-2026 01:20:00
Ágica elhatározza, hogy az otthon kialakult vadonatúj helyzetet megbeszéli Károllyal, ezért nagyon készül a hétvégére, hiszen Károly péntek estig Sárbogárdon dolgozik. Közben azt is meg kell fejtenie, miért költözött haza Kriszta a kis Annácskával. Hajnalka is kétségbeesetten kér segítséget, mert Vili el akar költözni otthonról, Picivel szeretne kivenni egy albérletet. Lassan minden a feje tetejére áll...
Starting: 18-03-2026 02:55:00
Puskaporos a levegő Szépéknél, nagy problémák halmozódnak. A Nagypapa és Misi nagyon nehezen jönnek ki egymással, ezért mindketten el akarnak költözni. Nagypapa Szivaros Fricihez, Misi pedig egyenesen Dél-Amerikába. Ágnes elhatározza, hogy a hétvégét mindenképpen kettesben tölti Károllyal. Nem szeretné, ha bárki megzavarná a programjukat. Károly azonban telefonál, később érkezik, mert vadászni megy...
Starting: 18-03-2026 03:20:00
Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Válogatás a magyar jazzélet legemlékezetesebb koncertjeiből _ minden vasárnap.
Starting: 18-03-2026 03:45:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 18-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 18-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 18-03-2026 04:23:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 18-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 18-03-2026 04:29:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 18-03-2026 04:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 18-03-2026 04:45:00
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Starting: 18-03-2026 04:50:00
Mohán minden tavasszal elbúcsúztatják a telet. Ezt tikverőzésnek hívják. Vajon honnan kapta a nevét ez a hagyomány?
Starting: 18-03-2026 05:05:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 18-03-2026 06:30:00
Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.
Starting: 18-03-2026 06:35:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 18-03-2026 06:40:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 18-03-2026 07:25:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 18-03-2026 08:00:00
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Starting: 18-03-2026 08:30:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 18-03-2026 09:30:00
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Starting: 18-03-2026 09:34:00
A műsorban három egyház püspökei beszélgetnek aktuális kérdésekről.
Starting: 18-03-2026 09:55:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 18-03-2026 10:30:00
Vass Olga banktisztviselő tüdőbaját a tátrai elökelő hotelban gyógyítja. A költségekre nővére teremt elő pénzt, de hat hétnél tovább nem maradhat a szanatóriumnak is beillő szállodában. Egyetlen egészséges fiatal férfi van jelen, a síoktató, aki a vendégek szórakoztatását látja el. Olga megszereti őt, rábeszéli, hagyja ott az állását, de a fiúnak nincs bátorsága az alkotó életre. A lány szerelméről és egészségéről lemondva távozik.
Starting: 18-03-2026 10:31:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 18-03-2026 11:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 18-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 18-03-2026 12:20:00
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről, valamint küldetésének tartja az anyaország, Horvátország értékeinek bemutatását is.
Starting: 18-03-2026 12:25:00
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik. A Szegeden működő szerkesztőség 1982 óta készíti román nyelvű adásait, melyeket a magyar közszolgálati televízió földi és műholdas csatornái sugároznak.
Starting: 18-03-2026 12:55:00
A Magyar gazda közérthetően számol be a hazai mezőgazdaság időszerű vagy éppen érdekes eseményeiről. Bemutatja a vidéki élet, a gazdálkodás mindennapjait, de nem megy el a szakpolitika döntései, vagy a gazdasági hírek mellett sem.
A mezőgazdasági-, élelmiszergazdasági- és vidékmagazin olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel a gazdálkodás és a vidéki élet részleteit igyekszik közel vinni azokhoz is, akiknek nincs közvetlen kötődése ezekhez a területekhez.
Starting: 18-03-2026 13:25:00
A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Bemutatjuk a 8 országba szakadt magyarság mindennapi életét, természet- és emberszeretetét, kultúráját, példamutató kitartását, közéleti küzdelmét az önrendelkezésért, aktuális fontos és izgalmas történeteken keresztül. A sokszínű Kárpát-medence mozaikjai - különleges emberek, érdekes történetek, varázslatos helyszínek, értékes gondolatok, aktuális események, programok, együttműködésen alapuló kétoldalú kapcsolatok - szembesítik a nézőt: a Kárpát-medencei magyarság határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.
Starting: 18-03-2026 13:55:00
Mi van akkor, ha a boldogság néha ott kezdődik, ahol sírni kezdünk? Nem a veszteség miatt, hanem azért, mert végre szembenézünk azzal, amit eddig féltünk meglátni önmagunkban. Arról a különös, mély szomorúságról beszélgetünk ebben a részben, amely a saját bűneink, hibáink fölött születik _ és arról a vigaszról, amely Isten jelenlétéből fakad, és amelyet csak az tapasztal meg, aki végre lelassul. "Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket." _ A nyolcrészes sorozat 2. epizódjában erről a felismerésről gondolkodik Mező Misi énekes a műsor szakértői _ Tapolyai Emőke klinikai- és pasztorálpszichológus és Baán Izsák bencés szerzetes, teológus _ és civil vendégek segítségével.
Starting: 18-03-2026 14:20:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 18-03-2026 14:55:00
Misi, miközben vadul keresi, sehogy sem találja magát az új helyzetben, képtelen zöld ágra vergődni önmagával. Sok minden nyomasztja, még Vili eltűnése is teherként nehezedik a vállára. Vili ugyanis összeszedte a cókmókját és eltűnt a Picivel közös albérletből. A Kövér család természetesen Szépéket hibáztatja a váratlan fejlemény miatt. Ágnes egyre nehezebben viseli a család szétszakadását, szeretné újra maga körül tudni szeretteit.
Starting: 18-03-2026 15:10:00
Péter egyre nehezebben viseli Kriszta és Annácska távollétét. Úgy dönt, segít Krisztának, hogy több ideje maradjon az írásra. Fölajánlja, hogy napközben vigyáz a kislányra. Így azonban éjszakai munkát kell vállalnia, ezért mindig fáradt. Ráadásul napközben is ezernyi dolga akadna, de Annácska miatt semmit sem tud elintézni. Nyilvánvaló, hogy segítségre szorul. Kriszta háta mögött összefog a Szép család, s hamarosan újabb segítség érkezik.
Starting: 18-03-2026 15:35:00
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.
Starting: 18-03-2026 16:00:00

Starting: 18-03-2026 16:35:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 18-03-2026 17:15:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 18-03-2026 17:25:00
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 18-03-2026 18:00:00
Szenes Iván minden idők egyik legjátszottabb magyar szerzője. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni slágerei egy-egy sorát, alig akad, aki ne tudná folytatni. Kicsi gyere velem rózsát szedni, Kislány a zongoránál, Nem csak a húsz éveseké a világ, Mondd, miért szeretsz te mást, Próbálj meg lazítani, Mindenkinek van egy álma, Okosabban kéne élni, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, A legtöbb ember ott hibázza el, Hosszú az a nap, Találkozás egy régi szerelemmel, Ha legközelebb látlak, Tölcsért csinálok a kezemből, Félteni kell, Szeretni bolondulásig és még sorolhatnánk. Megszámlálhatatlan sláger, több mint 100 zenés színdarab, tucatnyi film, tévéműsor, operett fűződik a nevéhez. A Szenes Iván Emlékkoncert helyszíne hagyományosan az a józsefvárosi Rezső tér, ahol a legtöbb magyar sláger született, itt élt és otthonában alkotott Szenes Iván egész életében. Fellépők: Koós János, Vastag Csaba, Aradszky László, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Zséda, Rakonczai Imre, Nyári Edit, Nyári Károly, Zalatnay Cini, Mészáros János Elek, Postás Józsi, 3 plusz 2, Wolf Kati és az Apostol együttes.
Starting: 18-03-2026 18:30:00
Leo az üres cirkuszsátorba lopózva kipróbálja a zenekar hangszereit. Mivel nem talál dobverőket, a karmesteri pálcával és a varázsló pálcájával kénytelen dobolni. A kezdés közeledtével persze megpróbál mindent gondosan helyre tenni. A cirkuszban ezen az estén is történik varázslat, de nem a szokott helyen...
Starting: 18-03-2026 19:30:00
Zete és Rika felfedezik Nagyapó Mesefájának varázslatos belső világát és megismerkednek a történetével. Megtudják, hogy a Mesefa, hogyan és miért létezik a Nagypapa kertjében. Ez nem csak az Ördögtől való biztonságos hely, hanem sokkal több. Mivel a Mesefa gyökereinek segítségével megmenthetik kis hőseink a legendákat.
Starting: 18-03-2026 19:35:00
Gusztávnak nagy halom hasábfát kell fűrészelnie. Izzad, fárad, megsérül, sehogy sem megy a munka. Kitalálja, hogy erőgéppel könnyebben megy. Igen ám, de a gépet fával kell fűtenie s Gusztáv szép lassacskán felhasználja a feldarabolt fát...
Starting: 18-03-2026 19:45:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 18-03-2026 20:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 18-03-2026 20:20:00
A V4 országok politikai, gazdasági, kulturális kapcsolódásai az elmúlt években jelentősen fölerősödtek, az országok együttműködése azt bizonyítja, együtt meghatározó szerepük van Európában. A napi V4 híradóban bemutatják azokat az álláspontokat, reakciókat, megközelítéseket és válaszokat, amelyeket a V4 társulás tagjai (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) adnak a nemzetállamokat, Európát és a világpolitikát érintő kérdésekre.
A V4 híradó forrásai a lengyel, cseh, szlovák lapok, hírügynökségek, televíziók illetve a European Broadcast Union nyersanyagai.
Starting: 18-03-2026 20:22:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 18-03-2026 20:35:00
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!
Starting: 18-03-2026 20:40:00
A mester megtanítja, hogy mondd el a történetedet, hova helyezd a súlypontokat, hogyan tedd az objektívet szubjektívvé. A tanítvány pedig hozza a történetét és megmutatja a közönségnek azt, ami eddig csak benne létezett. Erről szól műsorunk , amiben a Színház és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgókép Művészeti Intézetének egy-egy végzős hallgatójával vizsga-vagy diploma filmjéről és megszületésének hátteréről beszélgetünk, aki mesterét is magával hozza, s belenézünk a mester egy korai filmes vizsgamunkájába is, s megtudjuk ő maga mit kapott itt egykor szakmai útravalóul. Műsorvezető: Farkas Adrienn.
Starting: 18-03-2026 21:35:00
Az M5 História című magazinfolyam fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze a honi eseményeket, illetve párhuzamosan vizsgálja az izgalmas nemzetközi történéseket. Mindezt a legkorszerűbb kutatások alapján, a legelismertebb történészek, művelődéstörténészek, művészek, színészek segítségével.
Starting: 18-03-2026 22:30:00
Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény.
Starting: 18-03-2026 23:15:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben az adásban Pécsi Sándor életét dolgozzuk fel.
Starting: 18-03-2026 23:30:00
A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.
Starting: 18-03-2026 23:35:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 18-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 19-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 19-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 19-03-2026 00:23:00
Kérdések, vélemények, viták. Az M5 nézői kultúrpolitikai, történelmi és társadalmi kerekasztal beszélgetésekben mélyülhetnek el hétköznap esténként.
Starting: 19-03-2026 00:25:00
Vass Olga banktisztviselő tüdőbaját a tátrai elökelő hotelban gyógyítja. A költségekre nővére teremt elő pénzt, de hat hétnél tovább nem maradhat a szanatóriumnak is beillő szállodában. Egyetlen egészséges fiatal férfi van jelen, a síoktató, aki a vendégek szórakoztatását látja el. Olga megszereti őt, rábeszéli, hagyja ott az állását, de a fiúnak nincs bátorsága az alkotó életre. A lány szerelméről és egészségéről lemondva távozik.
Starting: 19-03-2026 01:20:00
Misi, miközben vadul keresi, sehogy sem találja magát az új helyzetben, képtelen zöld ágra vergődni önmagával. Sok minden nyomasztja, még Vili eltűnése is teherként nehezedik a vállára. Vili ugyanis összeszedte a cókmókját és eltűnt a Picivel közös albérletből. A Kövér család természetesen Szépéket hibáztatja a váratlan fejlemény miatt. Ágnes egyre nehezebben viseli a család szétszakadását, szeretné újra maga körül tudni szeretteit.
Starting: 19-03-2026 02:40:00
Péter egyre nehezebben viseli Kriszta és Annácska távollétét. Úgy dönt, segít Krisztának, hogy több ideje maradjon az írásra. Fölajánlja, hogy napközben vigyáz a kislányra. Így azonban éjszakai munkát kell vállalnia, ezért mindig fáradt. Ráadásul napközben is ezernyi dolga akadna, de Annácska miatt semmit sem tud elintézni. Nyilvánvaló, hogy segítségre szorul. Kriszta háta mögött összefog a Szép család, s hamarosan újabb segítség érkezik.
Starting: 19-03-2026 03:05:00
Steinberger Sarolta volt az első Magyarországon végzett orvos doktornő. 1900-ban doktorált először nő a hazai orvosi egyetemen. Ez köszönhető annak, hogy 1895-ben megnyitották néhány egyetem kapuját a nők előtt. Ettől persze még számtalan kirekesztő viselkedéssel kellett szembenéznie. Az első nőket azért is főként az orvosi egyetemekre terelték, azon belül is a szülész-nőgyógyász szakra, mert a bábaság eredendően női szakma volt, a férfiak csupán bele okvetetlenkedtek.
Starting: 19-03-2026 03:30:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 19-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 19-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 19-03-2026 04:23:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 19-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 19-03-2026 04:29:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 19-03-2026 04:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 19-03-2026 04:45:00
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Starting: 19-03-2026 04:50:00
Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
Starting: 19-03-2026 05:05:00
A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Bemutatjuk a 8 országba szakadt magyarság mindennapi életét, természet- és emberszeretetét, kultúráját, példamutató kitartását, közéleti küzdelmét az önrendelkezésért, aktuális fontos és izgalmas történeteken keresztül. A sokszínű Kárpát-medence mozaikjai - különleges emberek, érdekes történetek, varázslatos helyszínek, értékes gondolatok, aktuális események, programok, együttműködésen alapuló kétoldalú kapcsolatok - szembesítik a nézőt: a Kárpát-medencei magyarság határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.
Starting: 19-03-2026 05:35:00
A Fülszöveg mai adásában Farkas Adrienne vendége Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai hagyaték kezelője. Monográfiájában, amely több évtizedes kutatómunka eredménye, Márai Sándor levelezései és naplója segítségével mutatja be az író életét, sorsfordulatait, elemzi a Márai-köteteket, és megosztja a vele kapcsolatos anekdotákat. Márai igazi európai polgár volt, aki írásaival gondolkodásra akarta késztetni az olvasóit, és akinek üzenetei ma is érvényesek. Az Egy 20. századi Odüsszeia méltó összefoglalója az 1900. április 11-én született Márai Sándor életművének és életútjának.
Starting: 19-03-2026 05:55:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 19-03-2026 06:25:00
Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.
Starting: 19-03-2026 06:30:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 19-03-2026 06:35:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 19-03-2026 07:15:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 19-03-2026 07:45:00
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Starting: 19-03-2026 08:20:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 19-03-2026 09:15:00
AHOL A SZERETET SZOLGÁL _ Az Ótemplomi Szeretetszolgálat közösségének munkája az idősekért "Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét." (Gal 6,2) Szarvason és a környező falvakban vannak házak, ahol a csend az úr, és vannak utak, amelyeken nap mint nap megérkezik ide a gondoskodás. De az idősek nappali klubjának szolgálata nemcsak fizikai gondoskodást, hanem jelenlétet, szót és reményt is visz az idősekhez. Ez a film azoknak az arcát mutatja meg, akiknek a mindennapokban ez a szolgálat jelenti a kapcsolatot a külvilággal, és azokét, akik hivatásként és hitből indulva hordozzák terheiket együtt velük: munkatársakét és lelkészekét. A kamera tanúságot tesz arról, hogyan válik az Ige cselekedetté: egy klubban, ahol vidámak tudnak lenni, ahol alkothatnak, vagy játszhatnak együtt, ahol egy megterített asztalnál közösen ülhetnek. Ahol a legkisebbek sem maradnak magukra, és ahol a szeretet nem szó, hanem szolgálat. Filmünk erős tanúságtétel arról, hogyan válik az ige testté a hétköznapokban: egy tál ételben, egy kézfogásban, egy meghallgatott történetben. Mert a szeretet nem hangos _ de messzire hallatszik.
Starting: 19-03-2026 09:40:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 19-03-2026 10:10:00
Amerika, 1774. Dudgeonné sógorát, Pétert felakasztják, de törvénytelen lányát, Esztert befogadja a család. Dudgeonné férje váratlanul meghal, s végrendeletében a családi vagyon nagyobbik részét Richárdra, tékozló fiára hagyja, a többi családtagra csak kevesebb jut. Richárd arra büszke, hogy az ördög cimborájának nevezik őt. György király katonái minden városban elrettentésként embereket akasztanak. Anderson tiszteletes figyelmezteti Richárdot, hogy veszélyben van. Richárd szerint viszont inkább a tekintélyes, tisztességes emberek vannak veszélyben, mert ők alkalmasabbak arra, hogy a hatalom megfélemlítse az alattvalókat. Richárd éppen vendégségben van Andersonnénál, amikor az angol katonák lázadásért letartóztatják, mint Anderson tiszteletest. Mikor ezt megtudja a tiszteletes, rögtön Richárd bőrébe bújik, s elmenekül a lázadókhoz. Az asszony nagyot csalódik férjében. Az angol tábornok már látja, hogy ez a háború számukra vesztett ügy, a felkelők már el is foglalták a szomszéd várost. Azért a hadbíróság összeül, a tárgyalás vidám hangulatban folyik az ítéletig, amikor is Andersonné közli, hogy a vádlott nem a férje. Kristóf is tanúsítja ezt, de azért az akasztás nem marad el. Az utolsó pillanatban megérkezik Anderson tiszteletes a felkelők kapitányának, vagyis neki kiállított menlevéllel. Richárdot elengedik, s a tiszteletest sem bánthatják.
Starting: 19-03-2026 10:13:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 19-03-2026 11:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 19-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 19-03-2026 12:20:00
BARANGOLÁSOK _ a Magyarországon élő nemzetiségek közös televíziós műsora.
Starting: 19-03-2026 12:24:00
P'amende _ magyarul: Rólunk. A közszolgálati televízió 2011-ben indította útjára ezt a roma kulturális magazint, amelyben minden alkalommal egyetlen téma feldolgozását láthatják a nézők 26 percben. A műsorban olykor egy közösség, olykor pedig egy kiemelkedő személyiség portréja szerepel. A cél példamutató kezdeményezések, kiváló művészek, hagyományos közösségek _ egyszóval értékek bemutatása.
Starting: 19-03-2026 12:55:00
"Magyarország Ma" Ezzel a címmel jelentkezik péntek délelőttönként az M1 új magazinja. A közmédia aktuális csatornáján 10.30-kor látható műsor középpontjában a vidék fejlődése, megújulása áll. Hétről-hétre olyan beruházásokat, fejlesztéseket láthatnak a nézők, amelyek a vidéken élő 8 millió ember létbiztonságát és kényelmét szolgálják.
Starting: 19-03-2026 13:25:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Madách Imre életét mutatjuk be.
Starting: 19-03-2026 14:20:00
2022-ben a KFOR az első NATO misszió, amelynek magyar parancsnoka lett Kajári Ferenc vezérőrnagy személyében. A magyar hadsereg a misszió kezdetétől folyamatosan jelen volt a Balkánon. Szerepe és tapasztalata az évek során fokozatosan bővült, míg végül a misszió vezetéséig jutott. A kétrészes dokumentumfilm a magyar hozzájárulást és szerepvállalást mutatja be a KFOR misszióban.
Starting: 19-03-2026 14:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 19-03-2026 15:05:00
Egyre több ellentétet szül Pici és Vili "együttélése". Először Vili panaszkodik Ádámnak lakótársa különc szokásai miatt, majd Pici keresi fel derék orvos barátját siralmaival. Pici az "elviselhetetlen" Vili kispolgárságát emlegeti. Rózsika és Hajnalka már torkig van az áldatlan helyzettel. Valamit sürgősen tenni kell! De mit? Hosszas töprengés után megkérik Ádámot, segítsen megoldani a gondot...
Starting: 19-03-2026 15:10:00
Az együttélés nem könnyű. Most épp Vili akar hazaköltözni az albérletből, mert az állataitól Pici nőismerősei sikoltozva menekülnek. Ez azonban Picinek is gond, hiszen egyedül nem tudja kifizetni az egész lakás bérleti díjat. Alföldi persze rögtön akcióba kezd, hogy némi jutalék ellenében megfelelő lakótársat szerezzen...
Starting: 19-03-2026 15:35:00
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.
Starting: 19-03-2026 16:00:00

Starting: 19-03-2026 16:40:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 19-03-2026 17:20:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 19-03-2026 17:30:00
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 19-03-2026 18:00:00
Rockzenei válogatás, melyben felidézzük az elmúlt 15 év legnépszerűbb koncertélményeit, zenés műsorait és dalait. A rocklegendák és a fiatalabb generáció előadói között feltűnnek a Petőfi Zenei Díjjal elismert művészeink is.
Starting: 19-03-2026 18:30:00
Fáncsira nagy meglepetés vár. A szállodában találkozik papájával, aki még egy jó hírt is tartogat számára. Fáncsi felvételi vizsga nélkül bekerült a Cirkusz-iskolába.
Starting: 19-03-2026 19:30:00
A sok sikertelen próbálkozás és kudarc után az Ördög rájön, hogy segítőre, egy alázatos szolgára van szüksége, mert képtelen egyedül megvalósítani a tervét. A varázskönyvéből megtudja, hogy az Almási barlangban élő rusnya terpék csak arra a pillanatra várnak, hogy hogy övék legyen az egész világ. Egy félresikerült varázslattal megalkot egy helyett rögtön két rusnya törpét, Csetliket és Botlikot...
Starting: 19-03-2026 19:40:00
Gusztáv elhatározza, hogy egészségesen él, ezért télen a hegyekbe utazik, hogy hódoljon a téli sportnak. Ő azonban semmihez sem ért és mindenhol zűrt kavar...
Starting: 19-03-2026 19:50:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 19-03-2026 20:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 19-03-2026 20:20:00
A V4 országok politikai, gazdasági, kulturális kapcsolódásai az elmúlt években jelentősen fölerősödtek, az országok együttműködése azt bizonyítja, együtt meghatározó szerepük van Európában. A napi V4 híradóban bemutatják azokat az álláspontokat, reakciókat, megközelítéseket és válaszokat, amelyeket a V4 társulás tagjai (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) adnak a nemzetállamokat, Európát és a világpolitikát érintő kérdésekre.
A V4 híradó forrásai a lengyel, cseh, szlovák lapok, hírügynökségek, televíziók illetve a European Broadcast Union nyersanyagai.
Starting: 19-03-2026 20:22:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 19-03-2026 20:35:00
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!
Starting: 19-03-2026 20:40:00
Az Ízes Erdély, a címben szereplő földrajzi terület természeti- és kulturális sokszínűségét a gyümölcstermesztés révén mutatja be három, egymástól elkülönülő földrajzi és etnikai környezetben. A székelyföldi Oroszhegy a "hargasmagú" szilváról és az abból készült pálinkáról ismert. Magyardécse, a román többségű Beszterce-Naszód megyében található színmagyar település a cseresznyetermesztésről, míg a Nagyenyed melletti vegyes lakosságú Csombord a szőlőtermesztésről és borkultúrájáról híres. A három tájegység, három gyümölcs, három különböző világ Erdélyben.
Starting: 19-03-2026 21:35:00
"A magyar hadseregben több nő szolgált férfiruhában. Majd mindenik hadtest katonái emlékeznek egyre, s tudnak róla csodás anekdotákat." Így emlékezett meg naplójában Jókai Mór az 1848-as női honvédekről.
Starting: 19-03-2026 23:00:00
A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.
Starting: 19-03-2026 23:30:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Cseh Tamás életét mutatjuk be.
Starting: 19-03-2026 23:50:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 19-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 20-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 20-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 20-03-2026 00:23:00
Kérdések, vélemények, viták. Az M5 nézői kultúrpolitikai, történelmi és társadalmi kerekasztal beszélgetésekben mélyülhetnek el hétköznap esténként.
Starting: 20-03-2026 00:25:00
Amerika, 1774. Dudgeonné sógorát, Pétert felakasztják, de törvénytelen lányát, Esztert befogadja a család. Dudgeonné férje váratlanul meghal, s végrendeletében a családi vagyon nagyobbik részét Richárdra, tékozló fiára hagyja, a többi családtagra csak kevesebb jut. Richárd arra büszke, hogy az ördög cimborájának nevezik őt. György király katonái minden városban elrettentésként embereket akasztanak. Anderson tiszteletes figyelmezteti Richárdot, hogy veszélyben van. Richárd szerint viszont inkább a tekintélyes, tisztességes emberek vannak veszélyben, mert ők alkalmasabbak arra, hogy a hatalom megfélemlítse az alattvalókat. Richárd éppen vendégségben van Andersonnénál, amikor az angol katonák lázadásért letartóztatják, mint Anderson tiszteletest. Mikor ezt megtudja a tiszteletes, rögtön Richárd bőrébe bújik, s elmenekül a lázadókhoz. Az asszony nagyot csalódik férjében. Az angol tábornok már látja, hogy ez a háború számukra vesztett ügy, a felkelők már el is foglalták a szomszéd várost. Azért a hadbíróság összeül, a tárgyalás vidám hangulatban folyik az ítéletig, amikor is Andersonné közli, hogy a vádlott nem a férje. Kristóf is tanúsítja ezt, de azért az akasztás nem marad el. Az utolsó pillanatban megérkezik Anderson tiszteletes a felkelők kapitányának, vagyis neki kiállított menlevéllel. Richárdot elengedik, s a tiszteletest sem bánthatják.
Starting: 20-03-2026 01:20:00
Egyre több ellentétet szül Pici és Vili "együttélése". Először Vili panaszkodik Ádámnak lakótársa különc szokásai miatt, majd Pici keresi fel derék orvos barátját siralmaival. Pici az "elviselhetetlen" Vili kispolgárságát emlegeti. Rózsika és Hajnalka már torkig van az áldatlan helyzettel. Valamit sürgősen tenni kell! De mit? Hosszas töprengés után megkérik Ádámot, segítsen megoldani a gondot...
Starting: 20-03-2026 02:55:00
Az együttélés nem könnyű. Most épp Vili akar hazaköltözni az albérletből, mert az állataitól Pici nőismerősei sikoltozva menekülnek. Ez azonban Picinek is gond, hiszen egyedül nem tudja kifizetni az egész lakás bérleti díjat. Alföldi persze rögtön akcióba kezd, hogy némi jutalék ellenében megfelelő lakótársat szerezzen...
Starting: 20-03-2026 03:20:00
Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Válogatás a magyar jazzélet legemlékezetesebb koncertjeiből _ minden vasárnap.
Starting: 20-03-2026 03:40:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 20-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 20-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 20-03-2026 04:23:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 20-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 20-03-2026 04:29:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 20-03-2026 04:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 20-03-2026 04:45:00
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Starting: 20-03-2026 04:50:00
Szentesen él egy ember, aki fénnyel tud írni. Vajon ez a történet igaz vagy hamis? Aliz Látó László és Halló Hugó segítségével ezt is kinyomozza.
Starting: 20-03-2026 05:05:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Rippl-Rónai József munkásságát mutatjuk be.
Starting: 20-03-2026 05:10:00
Kárpát-medencei utazásra hívja a nézőket a Magyar Világ, amely betekintést nyújt a határon túli magyarság, a kárpátaljai, a vajdasági, a felvidéki és a muravidéki magyar közösségek életébe, az őket érintő időszerű eseményekbe. A Magyar Világ célja erősíteni az erdélyi magyarok és a többi határon túli magyar közösség közötti szolidaritást, empátiát, a közös szellemi-kulturális kötelékeket.
Starting: 20-03-2026 05:40:00
"Az én Szerelmes földrajzom Budapest, a II. kerület, Buda." Így vezeti be a műsort Kisfaludy András érdemes művész, Balázs Béla-díjas filmrendező. Ördögárok, Petőfi laktanya, Riadó utca, Pasaréti tér, a "Vitrin", a ferences templom, a Pénzügyőr focipálya, a Napraforgó utca, a városmajori templom, a Budai Művelődési Ház, az "Ifipark", a Gugger-hegyi kilátó és végül az ürömi családi ház. Ezek az Ottlik Gézát no meg a Kex Együttest is megidéző budai barangolás főbb állomásai. És közben fel-felcsendülnek az immáron legendás Kex-dalok Baksa Sós Jánossal, Január Hercegével.
Starting: 20-03-2026 06:10:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 20-03-2026 06:35:00
Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.
Starting: 20-03-2026 06:40:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 20-03-2026 06:45:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 20-03-2026 07:25:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 20-03-2026 07:55:00
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Starting: 20-03-2026 08:25:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 20-03-2026 09:20:00
A Katolikus krónika olyan magazin műsor, amelyben tartalmas riportfilmeket láthat a néző. Egy-egy érdekes, hiteles ember, egyházi közösségek bemutatása, karitatív kezdeményezések, vagy kulturális örökségünk egyaránt megjelenik a Katolikus krónikában. A liturgikus év menetét nyomon követjük, így nézőink találkozhatnak segítő, aktuális gondolatokkal.
Starting: 20-03-2026 09:22:00
A keresztény közösségek friss hírei és eseményei, aktuális kérdései és vitatémái, missziós küldetésük sikerei és nehézségei itthon és a nagyvilágban, kitekintéssel mindazokra a más vallásokra, amelyekkel ezek során kapcsolatba kerülnek, földrajzi és felekezeti korlátok nélkül. Rövid hírek és tudósítások, valamint hosszabb beszámolók egy-egy érdekesebb közéleti, történelmi vagy kulturális témáról minden héten, összesen negyedórában.
Starting: 20-03-2026 09:50:00
Amit a Szentírás üzen mindenkinek. Vasárnapi evangélium és hozzá fűzött személyes gondolatok, világos magyarázatok, katolikus papoktól.
Starting: 20-03-2026 10:05:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 20-03-2026 10:15:00
A paraszti származású sebész, Jámbor Ambrus úgy érzi, a helyén van a társadalomban. Az idők neki kedveztek, a "fényes szellők" diplomával, értelmiségi léttel ajándékozták meg. Aztán egy szép napon kénytelen szembenézni önmagával. Ádámfy professzor, a "lecserélendő régi értelmiségi" egy hihetetlenül nehéz szívműtéttel bebizonyítja, mennyire érti a szakmáját, milyen erős és mennyire emberi. Újjáéleszti, visszahozza az életbe a beteget, akiről már mindenki más lemondott volna. Ambrusnak megrendül a hite önmagában, és kérdőjeleire választ keresve hazautazik édesapjához.
Starting: 20-03-2026 10:20:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 20-03-2026 11:50:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 20-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 20-03-2026 12:20:00
A műsor bepillantást nyújt a Magyarországon élő bolgárok, lengyelek, görögök, örmények, ruszinok és ukránok életébe.
A műsor egyfajta fórumot jelent a kis közösségeknek, bemutatja múltjukat, történelmüket, a jelen hétköznapjait és ünnepeit. Fontos feladatot tölt be az anyanyelvi kultúra ápolásában, hiszen a forgatott anyagok többsége az adott kisebbség nyelvén készül magyar feliratozással.
Starting: 20-03-2026 12:25:00
A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Bemutatjuk a 8 országba szakadt magyarság mindennapi életét, természet- és emberszeretetét, kultúráját, példamutató kitartását, közéleti küzdelmét az önrendelkezésért, aktuális fontos és izgalmas történeteken keresztül. A sokszínű Kárpát-medence mozaikjai - különleges emberek, érdekes történetek, varázslatos helyszínek, értékes gondolatok, aktuális események, programok, együttműködésen alapuló kétoldalú kapcsolatok - szembesítik a nézőt: a Kárpát-medencei magyarság határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.
Starting: 20-03-2026 12:50:00
Példák, sorsok, titkok, vallomások - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel az M5 műsorán.
Starting: 20-03-2026 14:00:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 20-03-2026 14:40:00
Péter egyre nehezebben viseli Krisztától való különélését. Ádám vigasztalni próbálja. A kávéházba érkezik egy ismeretlen férfi, akinek szavaiból arra lehet következtetni, hogy korábban bizalmas viszonyban lehetett Jojóval. A férfi most Ágica után érdeklődik...
Starting: 20-03-2026 14:50:00
Néhány női magazin rendkívül megzavarja a Szép család amúgy sem nyugalmas életét. Fölborul Jojó és Luca bioritmusa. A zűrzavart csak fokozza, hogy Ádám és Ricsi sztriptíztáncost rendel Pici szülinapjára. És persze Ágicára marad a háztartás minden gondja-baja...
Starting: 20-03-2026 15:10:00
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.
Starting: 20-03-2026 15:35:00

Starting: 20-03-2026 16:10:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 20-03-2026 16:50:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 20-03-2026 20:40:00
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!
Starting: 20-03-2026 20:45:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 20-03-2026 20:50:00
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!
Starting: 20-03-2026 20:55:00
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
Starting: 20-03-2026 21:40:00

Starting: 20-03-2026 21:55:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 20-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 21-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 21-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 21-03-2026 00:24:00
Az Ízes Erdély, a címben szereplő földrajzi terület természeti- és kulturális sokszínűségét a gyümölcstermesztés révén mutatja be három, egymástól elkülönülő földrajzi és etnikai környezetben. A székelyföldi Oroszhegy a "hargasmagú" szilváról és az abból készült pálinkáról ismert. Magyardécse, a román többségű Beszterce-Naszód megyében található színmagyar település a cseresznyetermesztésről, míg a Nagyenyed melletti vegyes lakosságú Csombord a szőlőtermesztésről és borkultúrájáról híres. A három tájegység, három gyümölcs, három különböző világ Erdélyben.
Starting: 21-03-2026 00:25:00
A paraszti származású sebész, Jámbor Ambrus úgy érzi, a helyén van a társadalomban. Az idők neki kedveztek, a "fényes szellők" diplomával, értelmiségi léttel ajándékozták meg. Aztán egy szép napon kénytelen szembenézni önmagával. Ádámfy professzor, a "lecserélendő régi értelmiségi" egy hihetetlenül nehéz szívműtéttel bebizonyítja, mennyire érti a szakmáját, milyen erős és mennyire emberi. Újjáéleszti, visszahozza az életbe a beteget, akiről már mindenki más lemondott volna. Ambrusnak megrendül a hite önmagában, és kérdőjeleire választ keresve hazautazik édesapjához.
Starting: 21-03-2026 01:25:00
A Hogy volt!? arra a kimeríthetetlen archívumra épül, ahol sok évtized műsoros dokumentumai sorakoznak a polcokon. Igaz, a filmtekercseket és a kazettákat felváltották a szerverek, de a lényeg nem változott, a műsor korszerűen mutatja be a múlt televíziózását és filmgyártását. A Hogy volt!? vendégül látva az egykori alkotókat, szereplőket, egy kellemes, jó hangulatú múltidézésre hívja nézőit.
Starting: 21-03-2026 02:55:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben az epizódban Gyulai Istvánt mutatjuk be.
Starting: 21-03-2026 03:50:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 21-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 21-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 21-03-2026 04:23:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 21-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 21-03-2026 04:29:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 21-03-2026 04:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 21-03-2026 04:45:00
"Magyarország Ma" Ezzel a címmel jelentkezik péntek délelőttönként az M1 új magazinja. A közmédia aktuális csatornáján 10.30-kor látható műsor középpontjában a vidék fejlődése, megújulása áll. Hétről-hétre olyan beruházásokat, fejlesztéseket láthatnak a nézők, amelyek a vidéken élő 8 millió ember létbiztonságát és kényelmét szolgálják.
Starting: 21-03-2026 04:50:00
Különféle problémák, közös megoldások. A műsorban bemutatjuk az összefüggéseket, hogy mi állhat az EU-s döntéshozatal hátterében és azt is megtudhatják, hogy hogyan érinti mindez Magyarországot. Legyen szó a szomszédos országokról, Lengyelországról, a migrációról vagy éppen gazdaságról. Ha érdekli, hogy mi miért történik és megtudná, hogy mi lesz a következő lépés, csatlakozzon hozzánk.
Starting: 21-03-2026 05:10:00
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Starting: 21-03-2026 05:35:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 21-03-2026 06:30:00
A Multiverzum – A tudomány határtalan! című műsort – amelynek vezető szerkesztője Merkl László – vasárnaponként láthatják majd a nézők. A műsor témái széles skálán mozognak a biológiatudománytól a mechatronikán át a történettudományig, tartalmai között megjelennek az orvostudomány legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései és a hétköznapi fantasztikumok is. A csaknem félórás műsor megpróbálja lefedni a tudományos szcéna egészét. Minden adás egy vezértéma köré épül, amit különféle aspektusokból közelítenek meg.
Starting: 21-03-2026 06:35:00
Főszerkesztő: Dr. Kiss-Rigó László püspök. Szerkesztő: Dr. Kocsi György A műsorsorozat tartalmilag a Szentírás, azon belül is az 5. évad 52 adásában (2021) „Máté evangéliumának” tanulmányozása által, a Biblikus események keresztény értelmezésével valósul meg, mely az élet különféle helyzeteiben segít a hit szempontját megérteni és megélni.
Starting: 21-03-2026 07:30:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 21-03-2026 08:55:00
A Hogy volt!? arra a kimeríthetetlen archívumra épül, ahol sok évtized műsoros dokumentumai sorakoznak a polcokon. Igaz, a filmtekercseket és a kazettákat felváltották a szerverek, de a lényeg nem változott, a műsor korszerűen mutatja be a múlt televíziózását és filmgyártását. A Hogy volt!? vendégül látva az egykori alkotókat, szereplőket, egy kellemes, jó hangulatú múltidézésre hívja nézőit.
Starting: 21-03-2026 09:25:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 21-03-2026 10:30:00
Az igazi tragikus hős _ végigéli sorsát. Ilyen a regény hősnője is, a fuvarosasszony, aki megalkuvás nélkül éli végig szenvedélyét. Története igazi példázat: vonzódásról, szerelemről, érzelmeinek vállalásáról.
Starting: 21-03-2026 10:32:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 21-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 21-03-2026 12:20:00
Starting: 21-03-2026 15:00:00
Legendás kabaréjelenek Bagi Iván és Nacsa Olivér tréfás átkötéseivel.
Starting: 21-03-2026 21:05:00
Szenes Iván minden idők egyik legjátszottabb magyar szerzője. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni slágerei egy-egy sorát, alig akad, aki ne tudná folytatni. Kicsi gyere velem rózsát szedni, Kislány a zongoránál, Nem csak a húsz éveseké a világ, Mondd, miért szeretsz te mást, Próbálj meg lazítani, Mindenkinek van egy álma, Okosabban kéne élni, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, A legtöbb ember ott hibázza el, Hosszú az a nap, Találkozás egy régi szerelemmel, Ha legközelebb látlak, Tölcsért csinálok a kezemből, Félteni kell, Szeretni bolondulásig és még sorolhatnánk. Megszámlálhatatlan sláger, több mint 100 zenés színdarab, tucatnyi film, tévéműsor, operett fűződik a nevéhez. A Szenes Iván Emlékkoncert helyszíne hagyományosan az a józsefvárosi Rezső tér, ahol a legtöbb magyar sláger született, itt élt és otthonában alkotott Szenes Iván egész életében. Fellépők: Koós János, Vastag Csaba, Aradszky László, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Zséda, Rakonczai Imre, Nyári Edit, Nyári Károly, Zalatnay Cini, Mészáros János Elek, Postás Józsi, 3 plusz 2, Wolf Kati és az Apostol együttes.
Starting: 21-03-2026 22:00:00
Fusz György Ferenczy Noémi-díjas keramikus _ és szobrászművész Szerelmes földrajza szülővárosában, Szekszárdon kezdődik, a műteremház varázslatos kertjében. A Liszt Ferenc téren folytatódik, majd a Takler Pincészet "szentélyében", ahol a gyerekkori baráttal, Takler Ferenc borásszal is találkozunk. Utazásunk következő állomása Pécs: a MTA helyi székháza és kertje, a Zsolnay-negyed, majd a Sikorski Házban található világhírű Gyugyi-gyűjtemény. A keramikus szobrász Szerelmes földrajza szekszárdi otthonában fejeződik be.
Starting: 21-03-2026 22:55:00
Honismereti magazinműsor 25 percben,. Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Őrvidék és belső-Magyarország tájait, kulturális értékeit, történelmi emlékeit, az ott élő emberek mindennapjait mutatja be.
Starting: 21-03-2026 23:25:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 21-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 22-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 22-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 22-03-2026 00:23:00
Szurcsik József főiskolai-egyetemi tanárként, kiállítási kurátorként, kiadványok szerkesztőjeként, kiállítási performanszok résztvevőjeként, és zenészként is rámutat a "modern-világ" ellentmondásaira, kihívásaira. A portréfilm ezt a mozgalmas életutat igyekszik bemutatni teremtett és "meglesett" szituációkban.
Starting: 22-03-2026 00:25:00
Az igazi tragikus hős _ végigéli sorsát. Ilyen a regény hősnője is, a fuvarosasszony, aki megalkuvás nélkül éli végig szenvedélyét. Története igazi példázat: vonzódásról, szerelemről, érzelmeinek vállalásáról.
Starting: 22-03-2026 01:20:00
A Hogy volt!? arra a kimeríthetetlen archívumra épül, ahol sok évtized műsoros dokumentumai sorakoznak a polcokon. Igaz, a filmtekercseket és a kazettákat felváltották a szerverek, de a lényeg nem változott, a műsor korszerűen mutatja be a múlt televíziózását és filmgyártását. A Hogy volt!? vendégül látva az egykori alkotókat, szereplőket, egy kellemes, jó hangulatú múltidézésre hívja nézőit.
Starting: 22-03-2026 02:40:00
A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
Starting: 22-03-2026 03:30:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 22-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 22-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 22-03-2026 04:23:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 22-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 22-03-2026 04:29:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 22-03-2026 04:30:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 22-03-2026 04:45:00
Tudósítások a hazai és a határon túli magyar egyházak eseményeiről, valamint a világegyház aktuális híreiből.
Starting: 22-03-2026 04:50:00
Ma Magyarországon legalább hatszázezer embernek tartósan együtt kell élnie fogyatékosságával. Az Esély azonban nemcsak hozzájuk szól, hanem mindazokhoz, akiket érdekel, hogyan lehet sérültként is teljes életet élni.
Starting: 22-03-2026 05:10:00
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.
Starting: 22-03-2026 05:55:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 22-03-2026 06:25:00
A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.
Starting: 22-03-2026 06:28:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 22-03-2026 07:00:00
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Gesztely, és a hozzá tartozó Újharangod 2800 lélekszámú, több mint 800 éves község a Hernád folyó partján. Az itt élők büszkék arra, hogy a hajdani Puky kúriában egy évig vendégeskedett Csokonai Vitéz Mihály, és a legenda szerint itt írta a "Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz" című versét. Sztrakon Tamás gazdag Látványtárának ezért is lett külön része a különböző kulacsok gyűjteménye. Az épületben megtekinthető helytörténeti gyűjtés legnagyobb értéke, hogy az itt otthonra lelt tárgyak legnagyobb része Gesztelyről származik. Kameránk előtt bemutatkozott az 1960-ban alakult Csokonai Népdalkör, és a Művészeti Iskola keretein belül két korcsoportban működő Gesztelyi Néptáncegyüttes is. Újharangodra Hornyák-Bertalan Fanni meghívására érkeztünk, aki családjával fecskehasú mangalicák szabadtartású tenyésztésével és hagyományos húsfeldolgozással foglalkozik. A következő finom ételek készültek a farmon az Ízőrzők nézői számára: tárkonyos kakasleves nokedlivel, mangalica pecsenyehús káposztaágyon, sajtos batyu, füstölt szalonnás mangalica dió aszalt szilvával és kávés kekszes tetejű.
Starting: 22-03-2026 07:30:00
A Duna Tv gasztro műsorának új, immáron ötödik évadában, a Főmenü konyhájában Széll Tamás Bocuse d'Or nyertes mesterszakács társa továbbra is Böröcz Zsófia gasztromentor, aki amellett, hogy számos étterem indításában szerzett érdemeket, maga is kiválóan süt-főz. A menü ínycsiklandozó fogásait Széll Tamás és Böröcz Zsófi külön és együtt készítik el, olyan látványos és követhető módon, hogy akár el is leshetjük a praktikus ötleteket, mindezt olyan varázslatos hangulatban, hogy kedvünk támad a saját konyhánkban is megvalósítani a recepteket. A tematikus adásokba vendég is érkezik, aki mesél és kóstol.
Starting: 22-03-2026 08:05:00
"Lehettél volna világhírű balerina hiszen a tanulmányaidat a Balettiskolában kezdted, majd egyszerre vettek fel az Állami Balettintézetbe és a Magyar Rádió Gyermekkórusába, ahogy, az 1983-as felvételén láthattuk, a felső sorban a balról a negyedik, barna kislány, Te vagy. Lehettél volna popsztár, hiszen öt évig a Padödö vokalistája voltál és mégis 1997-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magán ének szakán végeztél és ezzel egy időben kaptad meg az első főszerepedet, Kálmán Imre A montmartre-i ibolya című operettjében, az Operett színházban.".
Starting: 22-03-2026 08:35:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 22-03-2026 09:35:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 22-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 22-03-2026 12:20:00
"Magyarország Ma" Ezzel a címmel jelentkezik péntek délelőttönként az M1 új magazinja. A közmédia aktuális csatornáján 10.30-kor látható műsor középpontjában a vidék fejlődése, megújulása áll. Hétről-hétre olyan beruházásokat, fejlesztéseket láthatnak a nézők, amelyek a vidéken élő 8 millió ember létbiztonságát és kényelmét szolgálják.
Starting: 22-03-2026 12:30:00
A Dankó díjas Pál István "Szalonna" bemutatása.
Starting: 22-03-2026 12:50:00
Starting: 22-03-2026 13:00:00
A Gasztroangyal ezúttal Tata környékére látogat, ahol Pesti István, az egyik legjobb magyar séf tevékenykedik. Alig két hónappal azután, hogy István egy budapesti étteremben megkapta a Michelin-csillagot, úgy döntött, hogy hátat fordít a fővárosnak és vidéken dolgozik tovább. Marcsival egy remek napot töltenek együtt, izgalmas ételeket készítenek, közben pedig megismerünk egy igazán nagy séfet.
Starting: 22-03-2026 21:05:00
Egy bensőséges dokumentumfilm Pál István Szalonnáról, akinek neve mára összeforrt a hiteles magyar népzenével és annak élő továbbadásával. A film végigkíséri Szalonnát a Kőfeszt színpadjától, a Szilágyi Dezső téri Református Templomon át a Hagyományok Házáig. Miközben megnyílik szülőföldjéről, hitének erejéről és családja _ szülei és testvére is zenészek _ meghatározó szerepéről. A zene ebben a történetben nem csupán hivatás, hanem örökség, közös nyelv és kapaszkodó _ generációkon és határokon átívelve. Szalonna a felvétel idején ünnepelte 45. születésnapját, zenekara, a Szalonna Banda pedig idén 20 éve alakult. A nézők ízelítőt kaphatnak a Kőveszten tartott jubileumi fergeteges koncertből is.
Starting: 22-03-2026 22:05:00
Valóban egy figyelemzavarral küzdő generáció nő most fel? Vagy egész társadalmunk figyelemhiányos? Milyen szerepet játszik ebben a körülöttünk lévő digitális zaj és a korai képernyőhasználat? És mit tehetünk azért, hogy családjaink ne a virtuális valóságban éljék mindennapjaikat? Az Agapé asztalánál erről beszélgetünk. Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár eltérő vélemények. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket _ tabuk nélkül.
Starting: 22-03-2026 22:30:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 22-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 23-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 23-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 23-03-2026 00:23:00
A Kérdések órája azokhoz szól, akik nemcsak a hírekre, hanem a mögöttük rejlő összefüggésekre is kíváncsiak. Aki kérdez: Csuhaj Ildikó.
Starting: 23-03-2026 00:25:00
Összeállítás Molnár Ferenc írásaiból korabeli sanzonokkal.
Szereplők: Galambos Erzsi, Hámori Ildikó, Gálvölgyi János, Rátonyi Róbert, Tahi Tóth László, Balázsovits Lajos, Cseke Péter, Hernádi Judit, Kováts Adél, Moór Marianna, Bata János, Cseh Mária, Csongrádi Kata, Faragó Vera, Császár Angela, Horkai János, Moór Marianna, Ambrus Asma, Csere László, Herczeg Csilla, Gór Nagy Mária, Lengyel Erzsi, Makai Ágnes, Mayer Aranka, Ruttkai Ottó, Szabó Gábor, Vokó János, Rák Kati, Soproni Ágnes
.
Starting: 23-03-2026 01:20:00
Péter egyre nehezebben viseli Krisztától való különélését. Ádám vigasztalni próbálja. A kávéházba érkezik egy ismeretlen férfi, akinek szavaiból arra lehet következtetni, hogy korábban bizalmas viszonyban lehetett Jojóval. A férfi most Ágica után érdeklődik...
Starting: 23-03-2026 02:45:00
Néhány női magazin rendkívül megzavarja a Szép család amúgy sem nyugalmas életét. Fölborul Jojó és Luca bioritmusa. A zűrzavart csak fokozza, hogy Ádám és Ricsi sztriptíztáncost rendel Pici szülinapjára. És persze Ágicára marad a háztartás minden gondja-baja...
Starting: 23-03-2026 03:05:00
A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.
Starting: 23-03-2026 03:30:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 23-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 23-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 23-03-2026 04:23:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 23-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 23-03-2026 04:29:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 23-03-2026 04:30:00
A Bartók Zenei Díjas Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.
Starting: 23-03-2026 04:35:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 23-03-2026 04:45:00
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Starting: 23-03-2026 04:50:00
Makó a hagymájáról híres. Ám a makói talicska is legalább ilyen népszerű. Vajon van Makón talicska?
Starting: 23-03-2026 05:05:00
Summa, a Magyar Televízió új háttérműsora. Miért kellett magyar tulajdonba venni az étkezési jegy üzletet? Miért kell visszaszerezni a külföldi cégektől a közüzemi vállalatokat,és miért kell nekünk magyar járműgyártás? Miért kerültek egyáltalán korábban külföldi cégek kezébe ezek a komoly nyereséget termelő vállalatok? Mitől jobb gazda a magyar állam, mint a külföldi befektető? Kérdések, amelyekre a legilletékesebbek válaszolnak a Summában, szerdán, az Este című műsor után.
Starting: 23-03-2026 05:10:00
Az Öt kontinens - egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között. Arra keres választ, miként lehet távoli országokban megőrizni a magyar identitást, és hogyan lehet népszerűsíteni a magyar kultúrát. Felelős szerkesztő: Csizmár Edina.
Starting: 23-03-2026 05:35:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 23-03-2026 06:30:00
Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.
Starting: 23-03-2026 06:40:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 23-03-2026 06:45:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 23-03-2026 07:25:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 23-03-2026 08:00:00
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Starting: 23-03-2026 08:30:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 23-03-2026 09:30:00
Valóban egy figyelemzavarral küzdő generáció nő most fel? Vagy egész társadalmunk figyelemhiányos? Milyen szerepet játszik ebben a körülöttünk lévő digitális zaj és a korai képernyőhasználat? És mit tehetünk azért, hogy családjaink ne a virtuális valóságban éljék mindennapjaikat? Az Agapé asztalánál erről beszélgetünk. Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár eltérő vélemények. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket _ tabuk nélkül.
Starting: 23-03-2026 09:32:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 23-03-2026 10:25:00
Székács Laci, az osztály legjobb futball csatára, de matematikából nem jeleskedik.Amikor dolgozatírásra kerül a sor, nem tudja megoldani a példákat.A gyerekek mindent elkövetnek, hogy társuk édesapja ne keresse fel a tanárt, mert tudják, ha megtudja az eredményt, nem engedi Lacit a pályára.Végül a fiú, bár megtanulja a matematikát, nem vehet részt a bajnokságban, de a többi gyereket is eltiltják a játéktól...
Starting: 23-03-2026 10:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 23-03-2026 11:50:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 23-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 23-03-2026 12:20:00
Közelebb _ Roma magazinja 1992 óta mutatja be a hazai legnagyobb lélekszámú nemzetiség életét: hétköznapjait, kultúráját, hagyományait és társadalmi problémáit.
Starting: 23-03-2026 12:25:00
A Domovina hetente jelentkező szlovák kulturális magazin, mely tájékoztat a magyarországi szlovákság kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről. A műsor küldetésének tartja az anyaország, Szlovákia értékeinek bemutatását is, és rendszeresen jelentkezik monotematikus adásokkal, dokumentumfilmekkel is.
Starting: 23-03-2026 12:50:00
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Starting: 23-03-2026 14:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 23-03-2026 14:55:00
Felfigyel az utcán Szépnére egy híres fotóművész. Mindenáron le akarja fotózni, annyira tetszik neki. Szépné belemegy, s nem gondol arra, hogy a fotózás tucatnyi buktatót is rejt magában. Mire észbe kap, a Szép család háza máris fotóműteremmé alakul. Mozdulni sem lehet a temérdek díszlettől, lámpától. A nagy felfordulás közepette toppan be Károly és Luca családja...
Starting: 23-03-2026 15:10:00
Luca egy nagy veszekedés után elhagyja Ricsit. Sajnos Ricsi ezt nem tudja feldolgozni és elrohan otthonról, mindössze egy borotvát visz magával. Ráadásul Krisztáék is elutaznak hosszabb időre az olasz hegyekbe Pannácskával. Ágica idegösszeroppanást kap,végül Mónika biztatására felkeres egy pszichológust és ettől hirtelen megváltozik...
Starting: 23-03-2026 15:35:00
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.
Starting: 23-03-2026 16:00:00

Starting: 23-03-2026 16:35:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 23-03-2026 17:15:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 23-03-2026 17:25:00
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 23-03-2026 17:55:00
Leónak születésnapja van. Sorra érkeznek a barátok a köszöntésre, de minő szerencsétlenség, mindegyikük ugyanolyan karikát hoz ajándékba. Leo már bőgni tudna a csalódottságtól, amikor végre Fred is megérkezik egy csomaggal.
Starting: 23-03-2026 19:25:00
Az Ördög és segítői nem ismernek lehetetlent, ezért hárman csapdát állítanak az Ördög varázslata által létrehozott óriási malomkővel. Ezzel akarják megállítani Zetét és Rikát, hogy megkaparintsák tőlük a Varázspatkót. Az ördög elmeséli segítőinek a legendát, mely az Ördög árok és a Kakasborozda kialakulásához kapcsolódik. Annyira lefoglalja őket a csapda felállítása, hogy rájuk hajnalodik. Már a kakas is kukorékol, így az Ördögnek menekülnie kell a napfény elől egy sötét barlangba.
Starting: 23-03-2026 19:40:00
Egy forró nyári napon Gusztávra rátör a szomjúság és betér egy kocsmába, ahol egy sört rendel. A kocsmáros beépített embere kineveti, mi az az egy pohár sör. Gusztávban fellángol a virtus, vedeli a sört, persze csak addig, amíg van pénze...
Starting: 23-03-2026 19:45:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 23-03-2026 20:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 23-03-2026 20:20:00
A V4 országok politikai, gazdasági, kulturális kapcsolódásai az elmúlt években jelentősen fölerősödtek, az országok együttműködése azt bizonyítja, együtt meghatározó szerepük van Európában. A napi V4 híradóban bemutatják azokat az álláspontokat, reakciókat, megközelítéseket és válaszokat, amelyeket a V4 társulás tagjai (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) adnak a nemzetállamokat, Európát és a világpolitikát érintő kérdésekre.
A V4 híradó forrásai a lengyel, cseh, szlovák lapok, hírügynökségek, televíziók illetve a European Broadcast Union nyersanyagai.
Starting: 23-03-2026 20:22:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 23-03-2026 20:35:00
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!
Starting: 23-03-2026 20:38:00
A Könyvjelző _ Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is. Adásunk témája: a székely szabadság napja A műsorban szó lesz arról, mit jelent a székely szabadság napja és mikor tartják. Áttekintjük a székely szabadság történetét egészen a 16. századig visszamenőleg, valamint szó esik a székelyek mai szabadságtörekvéseiről is.
Starting: 23-03-2026 22:30:00
Kun Miklós, a Széchenyi díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
Starting: 23-03-2026 23:00:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben az epizódban Kármán Tódor munkásságát ismerhetjük meg.
Starting: 23-03-2026 23:30:00
A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.
Starting: 23-03-2026 23:35:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 23-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 24-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 24-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 24-03-2026 00:23:00
Kérdések, vélemények, viták. Az M5 nézői kultúrpolitikai, történelmi és társadalmi kerekasztal beszélgetésekben mélyülhetnek el hétköznap esténként.
Starting: 24-03-2026 00:25:00
Székács Laci, az osztály legjobb futball csatára, de matematikából nem jeleskedik.Amikor dolgozatírásra kerül a sor, nem tudja megoldani a példákat.A gyerekek mindent elkövetnek, hogy társuk édesapja ne keresse fel a tanárt, mert tudják, ha megtudja az eredményt, nem engedi Lacit a pályára.Végül a fiú, bár megtanulja a matematikát, nem vehet részt a bajnokságban, de a többi gyereket is eltiltják a játéktól...
Starting: 24-03-2026 01:20:00
Felfigyel az utcán Szépnére egy híres fotóművész. Mindenáron le akarja fotózni, annyira tetszik neki. Szépné belemegy, s nem gondol arra, hogy a fotózás tucatnyi buktatót is rejt magában. Mire észbe kap, a Szép család háza máris fotóműteremmé alakul. Mozdulni sem lehet a temérdek díszlettől, lámpától. A nagy felfordulás közepette toppan be Károly és Luca családja...
Starting: 24-03-2026 02:40:00
Luca egy nagy veszekedés után elhagyja Ricsit. Sajnos Ricsi ezt nem tudja feldolgozni és elrohan otthonról, mindössze egy borotvát visz magával. Ráadásul Krisztáék is elutaznak hosszabb időre az olasz hegyekbe Pannácskával. Ágica idegösszeroppanást kap,végül Mónika biztatására felkeres egy pszichológust és ettől hirtelen megváltozik...
Starting: 24-03-2026 03:05:00
A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.
Starting: 24-03-2026 03:30:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 24-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 24-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 24-03-2026 04:24:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 24-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 24-03-2026 04:30:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 24-03-2026 04:33:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 24-03-2026 04:45:00
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Starting: 24-03-2026 04:50:00
Tata a vizek városa, mert naponta több ezer liter víz tör föl a föld alól.
Starting: 24-03-2026 05:05:00
Ma Magyarországon legalább hatszázezer embernek tartósan együtt kell élnie fogyatékosságával. Az Esély azonban nemcsak hozzájuk szól, hanem mindazokhoz, akiket érdekel, hogyan lehet sérültként is teljes életet élni.
Starting: 24-03-2026 05:10:00
Több mint hatvan ismert előadó, hatvan magyar dal, hatfős szakmai zsűri és egy fergeteges show. Ez a Csináljuk a fesztivált! A harmadik évadban a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig keressük az évszázad magyar slágerét. A hangulatról ezalkalommal is a magyar zenei élet színe-java gondoskodik. A zsűriben a Táncdalfesztiválok háromszoros előadói- és közönségdíjasa: Korda György. A sziporkázó és utánozhatatlan: Balázs Klári. A két lábon járó magyar popzenetörténelem: Frenreisz Károly. A verbális és könnyűzenei meglepetések nagyasszonya: Janza Kata. A Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes, producer: Feke Pál. Valamint a zsűri legfiatalabb tagja, az előadó, énekes, dalszerző, sőt profi tiktokker: Nagy Bogi. A két műsorvezető idén is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre.
Starting: 24-03-2026 05:30:00
A Magyar gazda közérthetően számol be a hazai mezőgazdaság időszerű vagy éppen érdekes eseményeiről. Bemutatja a vidéki élet, a gazdálkodás mindennapjait, de nem megy el a szakpolitika döntései, vagy a gazdasági hírek mellett sem.
A mezőgazdasági-, élelmiszergazdasági- és vidékmagazin olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel a gazdálkodás és a vidéki élet részleteit igyekszik közel vinni azokhoz is, akiknek nincs közvetlen kötődése ezekhez a területekhez.
Starting: 24-03-2026 06:05:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 24-03-2026 06:25:00
Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.
Starting: 24-03-2026 06:35:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 24-03-2026 06:40:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 24-03-2026 07:20:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 24-03-2026 07:55:00
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Starting: 24-03-2026 08:25:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 24-03-2026 09:30:00
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Starting: 24-03-2026 09:31:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 24-03-2026 10:25:00
Kis Klári, a lenézett kalapos lány, akit mindenki csak Copfosnak hív, egy napon 650 ezer dollár örökséghez jut. Munkaadónőjének öccse azonnal udvarolni kezd neki, ami gyanút ébreszt Copfosban. Nem bízik a pazarló fiúban, ezért angol nyelvű levelet irat magának, melyben közlik, mégsem ő örökölt. Újra dolgozni kezd a szalonban, mintha mi sem történt volna. Közben megbízást ad a banknak, hogy Kubikkal, a szalon jóképű hordárával, akibe Klári már régóta szerelmes vetessék meg a kalapszalont?
Starting: 24-03-2026 10:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 24-03-2026 11:50:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 24-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 24-03-2026 12:20:00
A műsor szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson. A hazai szerbség hétköznapjai és ünnepnapjai kerülnek képernyőre, leginkább az aktuális események feldolgozásával. Portrék, útifilmek, riportfilmek, hosszabb-rövidebb dokumentumfilm-blokkok, valamint a kulturális és szórakoztató jellegű témák is megjelennek a műsorban.
Starting: 24-03-2026 12:25:00
A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi hatását és hasznát bemutató műsor az együttélés kérdésével is foglalkozik. Német nyelvű magazinműsor aktuális nemzetiségi politikáról, történelemről, kultúra-és hagyományápolásról, az identitás megőrzéséről a magyarországi német nemzetiség életéből.
Starting: 24-03-2026 12:50:00
Summa, a Magyar Televízió új háttérműsora. Miért kellett magyar tulajdonba venni az étkezési jegy üzletet? Miért kell visszaszerezni a külföldi cégektől a közüzemi vállalatokat,és miért kell nekünk magyar járműgyártás? Miért kerültek egyáltalán korábban külföldi cégek kezébe ezek a komoly nyereséget termelő vállalatok? Mitől jobb gazda a magyar állam, mint a külföldi befektető? Kérdések, amelyekre a legilletékesebbek válaszolnak a Summában, szerdán, az Este című műsor után.
Starting: 24-03-2026 13:20:00
Több mint hatvan ismert előadó, hatvan magyar dal, hatfős szakmai zsűri és egy fergeteges show. Ez a Csináljuk a fesztivált! A harmadik évadban a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig keressük az évszázad magyar slágerét. A hangulatról ezalkalommal is a magyar zenei élet színe-java gondoskodik. A zsűriben a Táncdalfesztiválok háromszoros előadói- és közönségdíjasa: Korda György. A sziporkázó és utánozhatatlan: Balázs Klári. A két lábon járó magyar popzenetörténelem: Frenreisz Károly. A verbális és könnyűzenei meglepetések nagyasszonya: Janza Kata. A Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes, producer: Feke Pál. Valamint a zsűri legfiatalabb tagja, az előadó, énekes, dalszerző, sőt profi tiktokker: Nagy Bogi. A két műsorvezető idén is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre.
Starting: 24-03-2026 14:05:00
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
Starting: 24-03-2026 14:20:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 24-03-2026 15:00:00
Ágika a pszichológus hatására nem törődik se a házimunkával, se a gyerekeivel, csak önmagával és újdonsült barátnőjével, Zsuzsóval. A család szomorúan veszi tudomásul, hogy elveszítette a régi, aggódó édesanyát vagy mégse...
Starting: 24-03-2026 15:10:00
Károly megváltozik, hogy ezentúl felesége és gyermekei a példás családfőt lássák benne. Szépné eleinte repes a boldogságtól. A lakásban ugyanis rendre megjavulnak a működésképtelen dolgok. Aztán ébredés után valahogy minden olyan zavaros lesz...
Starting: 24-03-2026 15:35:00
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.
Starting: 24-03-2026 16:05:00

Starting: 24-03-2026 16:35:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 24-03-2026 17:15:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 24-03-2026 17:30:00
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 24-03-2026 17:55:00
Popzenei válogatás az elmúlt 15 év koncertjeiből és könnyűzenei műsoraiból. Felidézzük a korszak felejthetetlen előadóival, köztük a Petőfi Zenei Díjjal elismert művészekkel, a legkedveltebb slágereket.
Starting: 24-03-2026 18:30:00
Jónásék kutat ásnak, és véletlenül betemetik Fáncsit, de szerencsére jókor jön a segítség.
Starting: 24-03-2026 19:25:00
Ebben a részben ismerkedik meg Zete és Rika Szőr Manóval, aki egy mindent tudó és örök életű manó és a Mesefában lakik. Csetlik és Botlik meg akarják szerezni a mágikus kulcsot, ám Zete és Rika Szőrmanó segítségével túljárnak az eszükön és elmenekülnek a barlangból, hogy a kulcsot biztonságosabb helyre tegyék a Mesefába.
Starting: 24-03-2026 19:35:00
Gusztáv vadászni megy az erdőbe, de szerencsétlenségére mindig rossz helyre lő. Hol egy szerelmespárra, hol egy természetjáró családra, rőzsehordó anyókára, lepkét kergető tudósra, vagy épp egy pénzszállító vonatra. Ebből aztán nagy bonyadalom lesz....
Starting: 24-03-2026 19:45:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 24-03-2026 20:01:00
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Starting: 24-03-2026 20:04:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 24-03-2026 20:35:00
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat. Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről. Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól. Ridikül, minden ami belefér!
Starting: 24-03-2026 20:40:00
Aktuális és nem hétköznapi témák testközelből. Ha baj van, hívja és nézze.
Starting: 24-03-2026 21:40:00
Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.
Starting: 24-03-2026 22:30:00
Több mint hatvan ismert előadó, hatvan magyar dal, hatfős szakmai zsűri és egy fergeteges show. Ez a Csináljuk a fesztivált! A harmadik évadban a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig keressük az évszázad magyar slágerét. A hangulatról ezalkalommal is a magyar zenei élet színe-java gondoskodik. A zsűriben a Táncdalfesztiválok háromszoros előadói- és közönségdíjasa: Korda György. A sziporkázó és utánozhatatlan: Balázs Klári. A két lábon járó magyar popzenetörténelem: Frenreisz Károly. A verbális és könnyűzenei meglepetések nagyasszonya: Janza Kata. A Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes, producer: Feke Pál. Valamint a zsűri legfiatalabb tagja, az előadó, énekes, dalszerző, sőt profi tiktokker: Nagy Bogi. A két műsorvezető idén is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre.
Starting: 24-03-2026 23:30:00
A vetélkedők nagy múltú hagyományait folytatva, a Duna TV műsorában műsorvezetőink várják a játszani vágyó nézők hívását. Öt kérdéssel teszik próbára a játékosok tudását, ha mindegyikre helyes válasz érkezik, a nyertes garantált ajándékot kap. Az izgalmakat a 3 perces időkeret és a változatos feladványok _ többek között a filmrészletfelismerés, a képjáték, a betűkeveredés _ biztosítják.
Starting: 24-03-2026 23:35:00
Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
Starting: 24-03-2026 23:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 25-03-2026 00:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 25-03-2026 00:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 25-03-2026 00:23:00
Kérdések, vélemények, viták. Az M5 nézői kultúrpolitikai, történelmi és társadalmi kerekasztal beszélgetésekben mélyülhetnek el hétköznap esténként.
Starting: 25-03-2026 00:25:00
Kis Klári, a lenézett kalapos lány, akit mindenki csak Copfosnak hív, egy napon 650 ezer dollár örökséghez jut. Munkaadónőjének öccse azonnal udvarolni kezd neki, ami gyanút ébreszt Copfosban. Nem bízik a pazarló fiúban, ezért angol nyelvű levelet irat magának, melyben közlik, mégsem ő örökölt. Újra dolgozni kezd a szalonban, mintha mi sem történt volna. Közben megbízást ad a banknak, hogy Kubikkal, a szalon jóképű hordárával, akibe Klári már régóta szerelmes vetessék meg a kalapszalont?
Starting: 25-03-2026 01:20:00
Ágika a pszichológus hatására nem törődik se a házimunkával, se a gyerekeivel, csak önmagával és újdonsült barátnőjével, Zsuzsóval. A család szomorúan veszi tudomásul, hogy elveszítette a régi, aggódó édesanyát vagy mégse...
Starting: 25-03-2026 02:40:00
Károly megváltozik, hogy ezentúl felesége és gyermekei a példás családfőt lássák benne. Szépné eleinte repes a boldogságtól. A lakásban ugyanis rendre megjavulnak a működésképtelen dolgok. Aztán ébredés után valahogy minden olyan zavaros lesz...
Starting: 25-03-2026 03:00:00
A magyar nők sorozatban ezúttal Árpád-házi Szent Erzsébet életét mutatjuk be.
Starting: 25-03-2026 03:30:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 25-03-2026 04:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 25-03-2026 04:20:00
A Duna World angol nyelvű hírösszefoglalója.
Starting: 25-03-2026 04:23:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 25-03-2026 04:25:00
A nap legfontosabb hírei orosz nyelven.
Starting: 25-03-2026 04:29:00
A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
Starting: 25-03-2026 04:30:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 25-03-2026 04:45:00
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Starting: 25-03-2026 04:50:00
Hollókőn a fákon nem alma terem, hanem köcsög. Erről az állításról deríti ki Alíz, hogy igaz, vagy hamis.
Starting: 25-03-2026 05:05:00
Több mint hatvan ismert előadó, hatvan magyar dal, hatfős szakmai zsűri és egy fergeteges show. Ez a Csináljuk a fesztivált! A harmadik évadban a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig keressük az évszázad magyar slágerét. A hangulatról ezalkalommal is a magyar zenei élet színe-java gondoskodik. A zsűriben a Táncdalfesztiválok háromszoros előadói- és közönségdíjasa: Korda György. A sziporkázó és utánozhatatlan: Balázs Klári. A két lábon járó magyar popzenetörténelem: Frenreisz Károly. A verbális és könnyűzenei meglepetések nagyasszonya: Janza Kata. A Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes, producer: Feke Pál. Valamint a zsűri legfiatalabb tagja, az előadó, énekes, dalszerző, sőt profi tiktokker: Nagy Bogi. A két műsorvezető idén is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre.
Starting: 25-03-2026 06:05:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 25-03-2026 06:35:00
Teletorna kifejezetten az idősebb korosztálynak, vagyis azoknak, akik lélekben még fiatalok, de a testük már nem az. Az első sorozat epizódjaiban jelképesen mindig ugyanannak az idős párnak az otthonába csöppen a néző, és a mindennapi élethelyzetekben felismerheti azokat a problémákat, amikkel a kora miatt ő is találkozhat. A két, idős színész fikciós jelenete persze csak apropó, hogy a nézők felismerjék és beazonosítsák, milyen mozdulat milyen mozgásbeli problémát okozhat náluk is. Ha tehát valamijük sajog, berozsdásodott vagy fájni szokott hasonló mozdulat során, ugyanúgy szükségük lehet a célirányos mozgásra, mint az epizódokban szereplő párnak. Szereplőink jelenete minden esetben azzal zárul, hogy egyikük egy mozdulat miatt fájlalja valamijét. Ekkor érkezik varázsütésre a megoldás, betoppan az otthonukba a tréner, és már kezdődhet is a TELETORNA. A bemutatott, pár, célirányos tornagyakorlat pedig tényleg segít a mozgásbeli gondon.
Starting: 25-03-2026 06:40:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 25-03-2026 06:45:00
Társadalmi problémák megvitatása rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetek segítségével.
Starting: 25-03-2026 07:30:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 25-03-2026 08:00:00
Több mint hatvan ismert előadó, hatvan magyar dal, hatfős szakmai zsűri és egy fergeteges show. Ez a Csináljuk a fesztivált! A harmadik évadban a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig keressük az évszázad magyar slágerét. A hangulatról ezalkalommal is a magyar zenei élet színe-java gondoskodik. A zsűriben a Táncdalfesztiválok háromszoros előadói- és közönségdíjasa: Korda György. A sziporkázó és utánozhatatlan: Balázs Klári. A két lábon járó magyar popzenetörténelem: Frenreisz Károly. A verbális és könnyűzenei meglepetések nagyasszonya: Janza Kata. A Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes, producer: Feke Pál. Valamint a zsűri legfiatalabb tagja, az előadó, énekes, dalszerző, sőt profi tiktokker: Nagy Bogi. A két műsorvezető idén is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre.
Starting: 25-03-2026 08:30:00
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Starting: 25-03-2026 08:40:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 25-03-2026 09:35:00
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Starting: 25-03-2026 09:38:00
A Zsidó Hitközségek műsora bemutatja a hazai és külhoni zsidó közösségek életét, vallási hagyományait, kulturális es szociális tevékenységeit. Az ünnepekhez kapcsolódóan rabbik elevenítik fel az évezredes tanításokat úgy, hogy a napjainkban élő hívő lélek számára korunkhoz igazodó útmutatással szolgáljanak.
Starting: 25-03-2026 10:00:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 25-03-2026 10:30:00
A "Bartók nyomában" című dramatizált dokumentumfilm Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútját járja végig _ Isztambultól Adanáig, mely gyűjtőút során világossá vált, hogy a török és a magyar népzene között olyan hasonlóságok vannak, amelyek gyökereinkig nyúlnak vissza.
Starting: 25-03-2026 10:35:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 25-03-2026 11:55:00
A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
Starting: 25-03-2026 12:00:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 25-03-2026 12:20:00
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről, valamint küldetésének tartja az anyaország, Horvátország értékeinek bemutatását is.
Starting: 25-03-2026 12:25:00
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik. A Szegeden működő szerkesztőség 1982 óta készíti román nyelvű adásait, melyeket a magyar közszolgálati televízió földi és műholdas csatornái sugároznak.
Starting: 25-03-2026 12:50:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben az adásban Papp László életével foglalkozunk.
Starting: 25-03-2026 13:15:00
A Magyar gazda közérthetően számol be a hazai mezőgazdaság időszerű vagy éppen érdekes eseményeiről. Bemutatja a vidéki élet, a gazdálkodás mindennapjait, de nem megy el a szakpolitika döntései, vagy a gazdasági hírek mellett sem.
A mezőgazdasági-, élelmiszergazdasági- és vidékmagazin olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel a gazdálkodás és a vidéki élet részleteit igyekszik közel vinni azokhoz is, akiknek nincs közvetlen kötődése ezekhez a területekhez.
Starting: 25-03-2026 13:20:00
A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Bemutatjuk a 8 országba szakadt magyarság mindennapi életét, természet- és emberszeretetét, kultúráját, példamutató kitartását, közéleti küzdelmét az önrendelkezésért, aktuális fontos és izgalmas történeteken keresztül. A sokszínű Kárpát-medence mozaikjai - különleges emberek, érdekes történetek, varázslatos helyszínek, értékes gondolatok, aktuális események, programok, együttműködésen alapuló kétoldalú kapcsolatok - szembesítik a nézőt: a Kárpát-medencei magyarság határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.
Starting: 25-03-2026 13:45:00
Portréfilm Szomráky Béláról Szomráky Béla pályája alatt a magyar-olasz és a vatikáni-magyar államközi kapcsolatok egyik meghatározó háttérembere volt: tolmácsolt, fordított, kapcsolatokat épített. Összesen három pápa szavait tolmácsolta a magyar vezetőknek, és nagyjából száz alkalommal találkozott a regnáló Szentatyával. Járt a Vatikánban minden magyar miniszterelnökkel és államelnökkel, ami önmagában nemcsak szakmai elismerés, hanem különleges bizalmi pozíció is.
Starting: 25-03-2026 14:10:00
Banner Géza élő bejelentkezéseken keresztül mutatja meg nemzetünk tárgyi, természeti, kulturális és szellemi örökségének legszebb és legkülönlegesebb értékeit _ határon innen és túl.
Starting: 25-03-2026 14:35:00
Misi, mint a diákszínjátszókör vezetője, tanárnője kérésére megrendezi Schiller Ármány és szerelem című darabját. A próbák túl jól sikerülnek, Misi beleszeret a tanárnőbe...
Starting: 25-03-2026 14:45:00
Misi bánatos, szomorú, már-már szinte depressziós. Ágica aggódik érte, ezért aztán ráveszi Ricsit és Lucát, hogy törődjenek vele többet...
Starting: 25-03-2026 15:10:00
Hitt vajon Jókai a szellemekben? Valóban érdekelte a divat, a képzőművészet, a gasztronómia vagy a csillagászat? Az egyik legbátrabb forradalmár miért békült ki végül a Habsburgokkal? Az ismeretterjesztő sorozat a válaszok nyomába ered Jókai elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén Ugron Zsolna kalauzolásával.
Starting: 25-03-2026 15:30:00
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják az őket érdeklő témákat, akár egy közéleti téma, egy recept, vagy szórakoztató ill. kulturális tartalom kapcsán. Ismert előadók élőben bemutatják dalaikat, produkcióikat, ezen kívül játékkal is várjuk a nézőket, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Műsorvezetők: Rátonyi Kriszta, Somossy Barbara, Fodor Imre, Forró Bence.
Starting: 25-03-2026 15:40:00

Starting: 25-03-2026 16:15:00
Részletes időjárás-jelentés.
Starting: 25-03-2026 16:55:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 25-03-2026 17:10:00
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 25-03-2026 17:35:00
Különleges jubileumi ötödik Szenes Iván Emlékkoncert került megrendezésre immár józsefvárosi hagyományként a Rezső téren. Szenes Iván 5 éve éppen ezen a napon ment el, minden idők legjátszottabb magyar szerzője. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni slágerei egy- egy sorát, alig akad, aki ne tudná folytatni. Kicsi gyere velem rózsát szedni, Kislány a zongoránál, Nem csak a húsz éveseké a világ, Mondd, miért szeretsz te mást, Próbálj meg lazítani , Mindenkinek van egy álma, Okosabban kéne élni, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, A legtöbb ember ott hibázza el, Hosszú az a nap, Találkozás egy régi szerelemmel, Ha legközelebb látlak, Tölcsért csinálok a kezemből, Félteni kell, Szeretni bolondulásig és még sorolhatnánk. Megszámlálhatatlan sláger, több mint 100 zenés színdarab, tucatnyi film, tévéműsor, operett fűződik a nevéhez. A Szenes Iván Emlékkoncert egyedülálló a magyar kultúrában, sőt az egész világon, hisz a koncert helyszíne az a józsefvárosi Rezső tér, ahol a legtöbb magyar sláger született, itt élt és otthonában alkotott Szenes Iván egész életében. Nincs a földkerekségen még egy ilyen koncert, amely ott valósult meg, ahol a slágerek, a több mint 2000 magyar dal született. Sőt, itt alkotott már Szenes Andor is, _ Szenes Iván édesapja _ a 30-as évek népszerű dalköltője. Koós János, Vastag Csaba, Aradszky László, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Zséda, Rakonczai Imre, Nyári Edit, Nyári Károly, Zalatnay Cini, Mészáros János Elek, Postás Józsi, 3 plusz 2, Wolf Kati és az Apostol együttes.
Starting: 25-03-2026 18:10:00
1937. Angyalföld, a tízéves Papp Laci barátaival minden délután a fóti utcai grundra jár le focizni. A környék nagy vagányai is betévednek hozzájuk és elveszik a labdájukat. Laciék elhatározzák, hogy kesztyűt húznak és megtanulnak bunyózni. Az edzőteremben azonban hamar elveszik a kedvüket. Odahaza Laci édesanyja is határozottan lebeszéli a pofozkodásról fiát. Édesapja viszont amatőr hobbi ökölvívó lévén mutat Lacinak egy-két trükköt...
Starting: 25-03-2026 19:05:00