Hoy TREXIPTV
A kis Cory nevelőszülőkhöz kerül, miután már négy vállalkozó kedvű családot elfogyasztott. Az érzékeny fiú biztos abban, hogy itt sem maradhat sokáig, ezért kezdetben minden nevelési próbálkozásnak ellenáll. Egyedül a közeli otthonban élő Carlottával tud szót érteni, akivel szoros barátságot köt. Már épp megtalálná a helyét, amikor véletlenül megtudja, hogy új családja saját kisbabát vár. Kétségbeesésében Carlottához rohan, és együtt elszöknek a városból.
Starting: 01-12-2025 06:25:00
A Tűzsárkányok cserkészei tűkön ülve várják a napot, hogy bevethessék magukat a nagyhírű Rakhouta táborba, ahol kalandok és kihívások közepette talán életük legjobb hetét élhetik át. Ám amikor a legendás Lélekbotnak nyoma vész, az egész tábor jövője veszélybe kerül. York Hayesre (Shawn Carter, a High School Musical-filmek sztárja) és a rettenthetetlen Tűrsárkányokra hárul a feladat, hogy felkutassák és visszaszolgáltassák a kegytárgyat, és ezzel visszaállítsák a tábor hírnevét.
Starting: 01-12-2025 08:15:00
Justinnak és Tylernek, a két lázadó tinédzsernek épp jól megérdemelt büntetését kellene töltenie a Mojave sivatag kellős közepén lévő javítóintézetben, a srácok azonban első adandó alkalommal kereket oldanak. Ám a járgányuk idejekorán lerobban, ezért kénytelenek meglovasítani két naiv mormon misszionárius kocsiját, akik épp egy álmos kisvárosba tartanának terjeszteni az igét. A két fiú úgy gondolja, hogy amíg eldöntik, hogyan tovább, akár fel is ölthetik a hittérítő szerepet, és ahogy az várható, rendesen megbolygatják a városka mindennapjait. Mielőtt azonban tovább állhatnának - ami már csak azért is ajánlatos lenne, mert üldözőik a nyomukban vannak -, Justin beleszeret a helyi étterem elragadó pincérnőjébe, és ez újabb bonyodalmakat okoz.
Starting: 01-12-2025 09:40:00
Utoljára rendezik meg a templomok közötti kosárlabda bajnokságot, és Dennis Buckstead (Andew Wilson, Hajrá Bliss!) azt a feladatot kapja Linderman tiszteletestől (Fred Willard, Wall-E), hogy a Mud Lake templom bárányaiból állítson össze egy ütős csapatot, és vezesse őket győzelemre. Ez pedig igen hálátlan misszió, de Dennis eltökélt abban, hogy tető alá hozza a nyerő csapatot, melyben végül furábbnál furább szerzetek kapnak helyet templomi kockáktól kezdve fánkpusztító kalóriabombákon át indián focirajongókig, ám talán némi isteni beavatkozásnak köszönhetően ez a szedett-vedett csapat végül is bejut a döntőbe, ahol aztán legnagyobb riválisukkal, a Crystal Hills istenfélő, de egyébként semmitől sem visszarettenő csapatával találják szembe magukat ebben a térdcsapkodóan vicces családi sportkomédiában.
Starting: 01-12-2025 11:10:00
1909-ben Willie Boy és szerelme, Carlota menekülni kényszerülnek, miután a fiú véletlenül lelövi a lány apját egy szörnyen félresikerült összetűzés során.
Starting: 01-12-2025 12:45:00
Michael egy családi Scrabble-játszma közepén viharzott el egy vita után, és azóta senki sem látta. Évek teltek el, de apja, Alan nem adja fel a reményt, és az internetes Scrabble-fórumokon is fáradhatatlanul folytatja a megszállott nyomozást. Egyszer csak felfigyel egy titokzatos játékosra, akinek a stílusa kísértetiesen hasonlít Michaeléra.
Starting: 01-12-2025 14:25:00
A hitről, elkötelezettségről, szeretetről és szeretteink elvesztéséről mesél ez a magával ragadó dráma, amely Közép-Florida egyedülálló miliőjében játszódik. Mikor Spencer Krane (Michael Houston King), a sikeres New York-i ügyvéd megtudja, hogy nagyanyját szélhűdés érte, azonnal hazasiet floridai szülővárosába. Még nem is sejti, hogy ez a látogatás egész életvitelét és gondolkodásmódját gyökeresen megváltoztatja, ugyanis hazaérve kapcsolatba kerül néhány rég nem látott baráttal, kiknek köszönhetően újra felfedezi hitét és az élet egyszerű, de annál fontosabb igazságait.
Starting: 01-12-2025 15:55:00
A 30 éves frusztrált író és önjelölt influencer Mack (Elizabeth Lail) otthonülőként vonakodva, de elmegy barátnője leánybúcsújára Palm Springsbe, ahol egy vad éjszaka után arra ébred, hogy hirtelen átalakul jövőbeli önmagává: "Rita nénivé" (Diane Keaton). Mások elvárásainak kényszerétől megszabadulva Rita a saját útját járja, és a közösségi média hatalmas szenzációjává válik. A benne lakozó 70 éves nő szó szerint felszabadul és egy románc kezd kialakulni, amikor közelebb kerülnek egymással Mack imádnivaló kutyaszitterével, Jackkel (Dustin Milligan).
Starting: 01-12-2025 17:25:00
Charlie, Alex és Nick egy kisvárosban nőttek fel, és miután megalakították az "Elit Szörnyegységet", nem voltak a legnépszerűbb gyerekek a környéken. A hírhedt legendák és szellemek üldözése izgalmas volt számukra, de a többi gyereknek nem tűnt ennyire menőnek. Nem ők voltak a legnépszerűbb srácok a környéken. A helyzetet tovább rontotta, hogy Charlie nyilvánvalóan szerelmes volt Brandybe, az iskola egyik legnépszerűbb tanulójába, aki egyben a legnagyobb iskolai zsarnokok egyikének a testvére volt. Hogy lenyűgözze Brandyt, Charlie elfogadja testvérének kihívását, így ő és barátai a Halloween éjszakát egy házban kell töltsék, amelyről régóta azt beszélik, hogy kísértetjárta. Ami könnyű kihívásnak tűnik, hamarosan rémisztő éjszakává válik, amikor Charlie, Nick és Alex életük legnagyobb küzdelmében találják magukat, miközben megpróbálnak meglépni új ellenségük, egy Salty nevű szellemkutya elől, aki mindent megtesz, hogy ez legyen életük legrosszabb éjszakája.
Starting: 01-12-2025 19:00:00
Egy baráti társaságnak rémisztő játékban kell szembenéznie félelmeivel. Egy 100 gyertyából kirakott kör közepén ülve egyiküknek horrortörténetet kell mesélnie. Amint a gyertyák lángja fellobban, furcsa árnyak veszik körül őket. Azonban a rettegés ellenére sem fejezhetik be a játékot, különben rettenetes átok sújtja őket.
Starting: 01-12-2025 20:30:00
Izrael legkeményebb börtönében töltve életfogytiglani büntetését, Mikki Levy soha nem gondolta, hogy valaha újra szabad lesz. Amikor azonban mégis szabadon engedik, New Yorkba költözik nagybátyjához az új élet reményében. Brooklynban azonban hamar bandaháborúba keveredik, és a túléléshez szüksége lesz minden börtönben szerzett tudására.
Starting: 01-12-2025 22:10:00
Több évnyi fáradhatatlan munka után Philip a küszöbén áll egy nagy szerződés aláírásának, amely kihúzná cégét a mínuszokból, lehetővé téve számára, hogy befejezze álmai házának felépítését, és hogy összeházasodjon élete szerelmével, Evelynnel. Ehelyett a projektjei meghiúsulnak, amikor a menyasszonya elhagyja őt.
Starting: 01-12-2025 23:40:00
A harmincas évek Londonjában a Say When dzsesszklub a legmenőbb szórakozóhely. Thomas (Shane Richie) mindent elkövet, hogy vendégei - gengszterek, arisztokraták egyaránt - remekül érezzék magukat. Ám mikor megcsalja feleségét (Natasha Wightman) egy gyönyörű nővel (Joely Richardson), a zsarolás, drog és önpusztítás hálójában találja magát...
Starting: 02-12-2025 00:25:00
Randy Robinson, a Kos, a nyolcvanas évek végén a pankráció ünnepelt királya volt. Húsz évvel később éppen, hogy a kenyérre valót össze tudja verekedni magának New Jersey-i középsulik tornatermeiben. Mivel képtelen bármiféle emberi kapcsolat fenntartására, a lányával is már régen eltávolodtak egymástól, csak a pankráció nyújtotta eksztázis és a rajongók szeretete tartja életben. Egy szívroham azonban kiüti őt a ringből és addig megszokott életéből. Újra felveszi a kapcsolatot lányával, sőt egy szintén új életet kezdő táncosnő személyében még a szerelem is rátalál.
Starting: 02-12-2025 02:05:00
Kirk Redgrave és Filnt Weaver mindössze három hete ismerik egymást, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy ők legyenek a Nagy Sóstó leghírhedtebb kalózai. Ám a közhiedelemmel ellentétben a kalózlét nem csak csupa móka és kacagás, főleg akkor, ha se közel, se távol egy valamire való kaland. Ifjú hőseink már épp kezdenének feladni a portyázással, mikor váratlanul egy kincses térképre bukkannak, amely nem csupán legvadabb álmaikat váltja valóra, de egy jó kis átokkal sújtja őket. Kalandra fel!
Starting: 02-12-2025 04:05:00
A pókerezők könnyen elhíznak, a lóversenyt fúrják az állatvédők, a rulett már unalmas. Azok, akik igazi, izgalmas sportra vágynak, valami újat keresnek. Az ő kedvükért eszelte ki a legmenőbb Las Vegas-i kaszinó legmenőbb tulajdonosa, Donald Sinclair új játékát. A fogadók: a világ leggazdagabb, legtöbbet kockáztató szerencsejátékosai elfoglalják helyüket a lelátón, megteszik tétjeiket, és.... start! Indul a játék.
Starting: 02-12-2025 05:30:00
Amikor egy műhold letérve pályájáról egy külvárosi család otthonába zuhan, az apa megragadja az alkalmat, hogy megvalósítsa álmát, és űrhajós legyen.
Starting: 02-12-2025 07:20:00
Eric Liddell skót atléta és misszionárius. Miután az 1924-es párizsi olimpián aranyérmet nyer a 400 méteres síkfutásban, visszatér Kínába, ahol misszionárius szülőktől született. Szerényen él, kerüli a nyilvánosságot, és helyi gyerekeket tanítja. 1937-ben Japán megtámadja Kínát. Az új helyzetben Liddell Kanadába küldi családját, miközben ő a civil áldozatokon próbál segíteni. A japánok letartóztatják, két évet tölt egy internálótáborban. A japán kapituláció előtt Liddelnek agydaganata lesz.
Starting: 02-12-2025 09:05:00
Barry Minkow egy fiatal, karizmatikus üzletember, aki hazugságok, csalások és lopások árán gazdagodott meg és jutott el a csúcsra.
Starting: 02-12-2025 10:40:00
A királyi esküvő előtt néhány héttel veszélybe kerül a wisconsini orvostanhallgató Paige (Kam Heskin) és a dán herceg, Edvard (Luke Mably) kapcsolata, no meg a Dán monarchia is, amikor rosszakaróik találnak egy törvényt, ami szerint a trónörökös csak olyan feleséget választhat magának, akinek az ereiben szintén nemesi vér csörgedez. Ha nem így tesz, le kell mondani a trónról... Vajon a szerelem győz-e vagy a trón csábítása?
Starting: 02-12-2025 12:20:00
Nathalie (Audrey Tautou) fiatal, gyönyörű, munkamániás, kettétört életű nő. Férjét autóbalesetben vesztette el, s a tragédia óta érzelmeit elfojtva él. Markus (François Damiens), a munkatársa a legkevésbé sem mondható jóképűnek, ronda ruhákat hord, és általában véve egy rakás szerencsétlenség. Mégis ő az, akit Nathalie egy napon az irodájában - önmaga legnagyobb meglepetésére - váratanul megcsókol.
Starting: 02-12-2025 13:55:00
Mary Maroni (Lea Thompson) szerető feleség, gondoskodó anya és Bridgestone városának lakói szerint a legjobb muffingyáros, aki valaha is létezett. Mary szimpla élete akkor vesz új fordulatot, mikor a lánya titokban jelölteti őt a város polgármesterének, és mire Mary észbe kaphatna, az épp hivatalban lévő polgármestert baleset éri, és Bridgestone élén találja magát. Családja támogatását élvezve most Maryn a sor, hogy a konyha után a városban is csodát műveljen.
Starting: 02-12-2025 15:40:00
Ki tudná jobban elmesélni David Copperfield saját, kalandokkal teli élettörténetét, mint maga a főhős? Kisfiúként gondtalan életet él, amíg özvegy édesanyja férjhez nem megy a gonosz és kegyetlen Murdstone úrhoz. Mostohaapja elküldi saját gyárába dolgozni, de anyja halála után megszökik és Londonból Doverbe gyalogolva jut el utolsó élő rokonához, a gazdag nagynénihez és annak hóbortos bérlőjéhez. Némi nehézség árán, de a néni védőszárnya alá kerül és ebben a házban nő fel az ifjú David. Élete szereplői és hóbortos történeteik formálják úriemberré és valódi íróvá David Copperfieldet. Charles Dickens világhírű regényét az Oscar-díjra jelölt és többszörös díjnyertes sztárrendező, Armando Iannucci (Sztálin halála, Az alelnök, Egy kis gubanc) vitte vászonra. A film a Londoni Filmhéte a legjobb forgatókönyvért járó díjat nyerte el, a Brit Független Filmdíjak közül a legjobb férfi mellékszereplő (Hugh Laurie), a legjobb forgatókönyv, a legjobb jelmez és a legjobb szereplőgárdáért járó díjat is megkapta, és jelölték a Brit Filmakadémia BAFTA-díjára is. A film főszereplője az Oscar-díjra jelölt Dev Patel (Gettómilliomos, Az utolsó léghajlító, Oroszlán, Hotel Mumbai), a további szerepekben pedig mások mellett az Oscar-díjas Tilda Swinton-t (Orlando, Beszélnünk kell Kevinről, Michael Clayton, Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel, Égető bizonyíték) és a többszörös Golden Globe-díjas Hugh Laurie-t (Dr. House, Holnapolisz, Stuart Little, a kisegér) láthatjuk.
Starting: 02-12-2025 17:05:00
Johnny (Joaquin Phoenix) egy életreszóló utazásra indul unokaöccsével, akit nővére bíz a gondjaira. Miközben átszelik az országot, megmutatja fiatal útitársának, milyen a világ Los Angelesen kívül, hogyan működik ez a bonyolult, bámulatos, olykor szomorkás, folyton változó csodás körforgás, melyet életnek nevezünk.
Starting: 02-12-2025 19:00:00
Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a Kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött csapat elszántan küzd, miközben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani.
Starting: 02-12-2025 20:50:00
Evelyn annyira meghatódik a figyelmességtől, hogy teljesen biztonságban kezdi magát érezni: felfed egy titkot, amely lehetővé teszi számukra, hogy kapcsolatukat a következő szintre emeljék. Philip teljesen összetörik, amikor megtudja, hogy Evelyn megcsalta őt. Vajon a B tervhez fordul, hogy bosszút álljon?
Starting: 02-12-2025 23:55:00
Az Amerikában, jó házasságban és rendezett körülmények között élő Jennyt, aki hosszú évek után újra állapotos, hónapok óta nem hagyja nyugodni egy álom, amiben mindig ugyanaz a szegény ír család jelenik meg. Amikor nappal is rátörnek az emlékszerű képek, s emiatt a munkáját sem tudja folytatni, egy híres hipnoterapeutához fordul segítségért a jelenség okának kiderítésére. Úgy tűnik, Jenny egy korábbi életének drámai emlékeit éli újra, ahol nemcsak a szegénységgel és férje durvaságával kellett együtt élnie, hanem azzal a fájdalommal is, hogy egyik gyermekét elveszítette. Jenny tehát elindul Írországba, hogy egyelőre a maga számára sem tisztázott küldetését teljesítse.
Starting: 03-12-2025 00:40:00
Az eredeti és sokkoló horrorsláger, Az árva izgalmas előzményfilmjéből kibontakozik a speciális pszichológiai és fizikai tünetekkel bíró Esther első részt megelőző sztorija. Egy észt pszichiátriai intézményből való zseniális és nem kevésbé véres szökés megszervezése után Esther Amerikába utazik, és egy gazdag család eltűnt lányának adja ki magát. Ám egy váratlan fordulat révén szembekerül egy olyan anyával, aki bármi áron megvédi családját a gyilkos "gyermektől".
Starting: 03-12-2025 02:10:00
Michael egy családi Scrabble-játszma közepén viharzott el egy vita után, és azóta senki sem látta. Évek teltek el, de apja, Alan nem adja fel a reményt, és az internetes Scrabble-fórumokon is fáradhatatlanul folytatja a megszállott nyomozást. Egyszer csak felfigyel egy titokzatos játékosra, akinek a stílusa kísértetiesen hasonlít Michaeléra.
Starting: 03-12-2025 05:00:00
Egy fiatal riporter és unokahúga felfedeznek a tengerben egy különös, még sosem látott, csodálatos teremtményt, amiről úgy hiszik, hogy egy sellő.
Starting: 03-12-2025 06:30:00
François középkorú régiségkereskedő. Pazar lakása és remek élete van, de egy társasági vacsorán, azoknak a körében, akiket a legközelebb érez magához, szembesülnie kell azzal, hogy valójában senki sem kedveli. Arrogánsnak, önzőnek, harsánynak tartják, és erősen kétlik, hogy akár csak egy barátja is lenne. Catherine, az üzlettársa fogadást ajánl: ha előáll a legjobb barátjával, megtarthatja azt a hatalmas görög vázát, amit aznap vásárolt a cég kontójára. Ellenkező esetben Catherine-é lesz a váza. François elfogadja a kihívást, és hiú reménnyel lapozgatva a noteszét egyre valószerűtlenebb személyekkel próbálja betöltetni a fontos szerepet. Párizsban járva-kelve újra meg újra beleszalad egy hetet-havat összehordó, nagy szívű taxisba, név szerint Brunóba. A sofőr buta fecsegése az idegeire megy a kiművelt François-nak, de irigyen lesi, hogy Bruno milyen jól megérteti magát az emberekkel. Ráveszi, hogy tanítsa meg neki, hogyan kell barátkozni, és közben megismeri a „titkot”: kedvesség, mosoly és őszinteség. Egyszerűnek tűnik, de nem is olyan könnyű elsajátítani. Lehet, hogy François problémájának a megoldása ott ül mellette a taxiban?
Starting: 03-12-2025 07:55:00
A népszerű videojáték alapján készült ez a bámulatos harcjelenetekkel és látványelemekkel teletűzdelt akciófilm, melyben a műfaj legismertebb nemzetközi sztárjai mérik össze erejüket. Mai Shiranuinak (Maggie Q, Die Hard 4.0 - Az élet mindig drága), a beépített CIA-ügynöknek már majdnem sikerült felderítenie a titokzatos King of Fighters torna rejtélyét, mikor a megalomániás Rugal (Ray Park, Star Wars I. rész - Baljós árnyak) megkaparint két olyan ősi kegytárgyat, melyekkel irányítása alá vonhatja a harcos dimenziókat, és ezzel óriási felfordulást okoz. Csak Mai ügynök, a torna egyik leghíresebb harcosa, Yugami (Will Yun Lee, Halj meg máskor) és a titokzatos Kyo Kusanagi (Sean Faris, Sose hátrálj meg) képes őt megállítani, csakhogy ehhez előbb fel kell kutatniuk a legendás Kusanagi kardot.
Starting: 03-12-2025 09:30:00
Roxanne Coss, a híres énekesnő az egyik dél-amerikai katonai diktatúrába utazik, hogy koncertet adjon a gazdag japán üzletember partiján. Diplomaták és politikusok is részt vesznek az összejövetelen, amikor egy gerillacsoport foglalja el a kastélyt. A lázadók a börtönben lévő társaik elengedését követelik a túszokért cserébe. Feszült tárgyalások kezdődnek, miközben a túszok és a gerillák is kénytelenek megtalálni a közös hangot. A "rab madár" éneke sajátos érzelmeket kelt a két félben.
Starting: 03-12-2025 11:00:00
1909-ben Willie Boy és szerelme, Carlota menekülni kényszerülnek, miután a fiú véletlenül lelövi a lány apját egy szörnyen félresikerült összetűzés során.
Starting: 03-12-2025 12:40:00
Nate Shepherd, a negyvenes évei végén járó író és a harmincas évei elején járó, szexi Jenny Sparks egy menő New York-i étteremben ismerkednek meg egymással. Mindkettőjüknek vacak napja volt, mindketten a párjukra várnak, akik be akarnak mutatni nekik valakit. Hamarosan rádöbbennek, hogy épp egymásra várnak, és első meglepődésükből ocsúdva azon kapják magukat, hogy vonzódni kezdenek egymáshoz. Igen ám, de ekkor befutnak partnereik, akik nem is sejtik, hogy ezen az estén visszafordíthatatlan események sora veszi kezdetét.
Starting: 03-12-2025 15:55:00
Mary McGarvie (Catherine Zeta-Jones), és kislánya (Saoirse Ronan) nem mindennapi produkcióval szórakoztatják a szenzációra éhes közönséget: azt állítják, az asszony médium, aki képes a halottakkal kommunikálni. Egy napon a legendás illuzionista, Harry Houdini (Guy Pearce) érkezik a városba, és nagyvonalú ajánlatot tesz: 10 000 dollár üti a markát annak, aki képes pontosan "közvetíteni" elhunyt édesanyja utolsó szavait. Mary elfogadja a kihívást - és elvarázsolja a bűvészt. Houdini szenvedélyes viszonyba bonyolódik a bájos szemfényvesztővel, miközben épp pályája legveszélyesebb mutatványára készül...
Starting: 03-12-2025 17:25:00
A Feláldozhatók visszatérnek Barney Ross-szal (Stallone) az élen, hogy eddigi legbrutálisabb ellenségükkel nézzenek szembe. Barney, a profi főnök már megszámlálhatatlan bevetést vezetett, rengeteg szövetségest szerzett, és ellenségei számát is szépen gyarapította. Ám akivel most kell megbirkóznia a veterán zsoldosnak, arra ő sem számított. Váratlanul felbukkan Barney egykori társa, Conrad Stonebanks (Gibson) akivel annak idején együtt alapították meg a verhetetlen Feláldozhatók csapatát. A tömeggyilkossá vált egykori csapattag, a könyörtelen fegyverkereskedő egyszer már megmenekült Barney karmai közül, és most bosszúra éhes: végleg le akar számolni egykori bandájával, célja, hogy kiiktassa a Feláldozhatókat. Ám Barneynak is megvan a maga terve. Fiatal zsoldosokkal frissíti a csapatot, akik gyorsaságukkal, technikai tudásukkal felrázzák a berozsdásodott gépezetet. És megkezdődik az eddigi legszemélyesebb Expendables hadjárat.
Starting: 03-12-2025 19:00:00
Egy FBI-ügynök és egy floridai állami rendőr összeáll, hogy együtt nyomozzanak egy sor megoldatlan gyilkossági ügyben.
Starting: 03-12-2025 21:05:00
Egy igaz történet, amely során a kiváló ügyvéd, James Laughlin elvállalja Mildred Gillars védelmét, akit többszörös hazaárulással vádolnak. A nőt a nácik a 2. világháború idején uszító propaganda terjesztésére kényszerítették, majd a háború végével amerikai hatóságok perbe fogták tetteiért. Laughlin feladata, hogy a nő becsületét újra helyreállítsa.
Starting: 03-12-2025 22:40:00
Philip képtelen megbocsátani Evelynnek, ezért visszatér a múltba, 6 hónappal korábbra, hogy elkerülje, hogy megvegye vele a házat, és a lányt partnerré tegye a cégében. Ám a sértődött Philipet váratlanul éri Evelyn fellángoló szeretete és az a tény, hogy a nő nem csalta meg őt ebben a B tervben.
Starting: 04-12-2025 00:25:00
Az amerikai álom elérhetetlen távolságba került Lou Bloom (Jake Gyllenhaal) generációja számára. A munkanélküliség, nagyratörő célok és az elkeseredett próbálkozás olyan útra sodorja a férfit, ami a mélybe vezet. Minden éjjel, míg a város az igazak álmát alussza, véres sztorikra éhes mini stábok, gyors kocsikkal, kamerákkal és harsogó rendőrségi rádiókkal felszerelve portyáznak a terpeszkedő Los Angeles szennyes utcáin. A rendőrséget megelőzve egyik tetthelyről a másikra rajzanak és a felvételeket a televízióknak eladva váltják dollárra a vért. Lou megmámorosodik a nagy pénzzel kecsegtető lehetőségtől és gátlástalanul gázol át mindenen és mindenkin a sötétben.
Starting: 04-12-2025 01:10:00
Jonathan Marchant (Richard Dillane, A sötét lovag), a tudós-felfedező szentül hisz abban, hogy anno az ember és a dinoszaurusz osztozkodott a Földön, mi több, az őslények talán még ma sem haltak ki. Hogy feltételezését igazolja, egy tudósokból és tévésekből álló csapat élén expedíciót indít a Kongóhoz, ahol állítólag a helybéliek furcsa óriáshüllőket láttak a dzsungel mélyén. A helyszínre érkezve Marchant és csapata aztán olyan felfedezést tesz, amire legszebb álmukban sem gondoltak volna, csakhogy hamarosan mindez egy 65 millió éve kipusztultnak hitt, de nagyon is élő rémálommá változik.
Starting: 04-12-2025 04:00:00
Egy, halott feleségét gyászoló, mélabús detektív egy buddhista templomban történt titokzatos haláleset ügyében nyomoz, ám az evilági indítékokra és logikus következtetésekre alapozott módszerei újra meg újra csődöt mondanak a zen buddhizmus szürreális világában. Hogy lehet úgy megoldani egy bűnesetet, ha egy filmnoirból szökött nyomozó David Lynch világában találja magát, ahol minden szereplő úgy beszél, mintha egy Woody Allen-filmben lenne? Hát nehezen.
Starting: 04-12-2025 05:20:00
Eme tanulságos és bájos családi kalandfilmből kiderül, hogy az ész és a lelemény gyakorta többet ér a puszta erőnél. Egy csapatnyi kiscserkész arra ér haza a táborozásból, hogy városkájukat elfoglalta egy motoros banda. Cserkésztudásukat és talpraesettségüket latba vetve szállnak szembe az erőfölényben lévő, ámbátor nem túl okos bandával, hogy ismét együtt lehessenek szüleikkel, a városba pedig visszatérjen a csend és nyugalom.
Starting: 04-12-2025 06:30:00
A film alapjául szolgáló ifjúsági regény 2012 tavaszán jelent meg a Pagony Kiadónál és 2013-ban elnyerte az YBBY "Év Gyerekkönyve" díját.
A történet egyik főszereplője a tizenéves Kornél, akit édesanyja egyedül nevel, és aki ráadásul asztmában szenved, ezért sokszor nem tud részt venni barátai játékában, valamint ía hasonló korú Gyuri, aki ugyanabban a házban lakott mint Kornél, csak 30 évvel ezelőtt. A nyári szünetben felbukkan egy furcsa kislány, aki elképesztő történeteket ad elő Kornélnak a ház lakóiról, és titokzatos múltjáról. Iza egész kis mágikus univerzumot költ, amiben mindennek és mindenkinek csodálatos tulajdonságai és képességei vannak. A fiú és a kislány közös nyomozásba kezd, aminek tétje, hogy megtalálják-e a gonosz Árnyékrablók (Peritonok) által elrabolt egykori Garabonciást, Kornél apját...
Starting: 04-12-2025 07:55:00
Beth műhiba perekre szakosodott védőügyvéd. Férje egykor sikeres sebész volt, de egy halálos kimenetelű műtét után, amelyben vétkesnek találták, már csak árnyéka önmagának. Így most Beth viszi egyedül hátán családjának boldogulását, ezért kész minden ügyet elvállalni. Így van ez akkor is, amikor férje egykori szeretője kéri fel, hogy képviselje a vőlegénye kórházi halála miatti kártérítési perben. Beth a per előkészítése során egyre több furcsa körülményre lesz figyelmes, amelyek gyanúját kényelmetlen védence felé irányítják. Miután az egykori szerető minden erkölcsi szabályt felrúgva újra el karja csábítani férjét visszaadja a megbízást. A sértett és rámenős szerető azonban nem hagyja annyiban a dolgot.
Starting: 04-12-2025 09:15:00
Abigail, az egyedül is kiválóan boldoguló szingli anyuka találkozik Bennel. Mindketten úgy gondolják, hogy az igazán jó kapcsolatok csakis katasztrofálisan végződhetnek. Első randijukon előállnak 10 dologgal, amit szakítás előtt mindenképpen meg szeretnének tenni közösen. Ám a megjósolt végkifejlet talán sosem jön el - a sors ugyanis hozzáad egy tizenegyedik dolgot is a listájukhoz.
Starting: 04-12-2025 10:50:00
John Tyree (Channing Tatum) halkszavú, jóképű hivatásos katona az amerikai különleges alakulatnál, aki eltávon van Dél-Karolinában magányos édesapjánál látogatóba. Savannah Curtis (Amanda Seyfried) gyönyörű, idealista főiskolás lány egy jómódú családból, aki a tavaszi szünetét tölti otthon. Egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba szeretnek. Életük addigi legboldogabb két hetét töltik együtt és a szerelmes boldogság, úgy tűnik, mindörökre eggyé kovácsolja őket.
Starting: 04-12-2025 12:05:00
George (Richard Gere) egy hajléktalan, mentálisan beteg ember, aki képtelen évekig egy munkahelyen dolgozni. A várost rója egész nap, munka, étel és alkohol után kutatva. Közben megpróbál elhidegült lányával (Jena Malone) is kapcsolatba kerülni. Végül George elfogadja a szociális segítséget, amelyet New York városa biztosítana számára. Egy baj van csupán: nincsenek meg az ehhez szükséges papírjai. Időközben összebarátkozik egy másik hajléktalannal (Ben Vereen), aki azt állítja, sikeres jazz zenész volt. Oren Moverman drámáját Torontóban mutatták be először a 2014-es nemzetközi filmfesztiválon.
Starting: 04-12-2025 13:50:00
Egy karibi hajóúton Jenny (Bynes) egy lakatlannak hitt tengerparton ragad rock and roll bálványával. A lehetőség, hogy kettesben lehet rajongása tárgyával annyira megrészegíti, hogy még azt is sikerül elrejtenie, hogy a saját üdülőhelyük mindössze egy kőhajításnyira van tőlük.
Starting: 04-12-2025 17:30:00
John Wick (Keanu Reeves) nyugodt életre vágyik. Magányosan akarja tölteni a napjait: kutyája, sportkocsija, üres, hideg lakása éppen elég neki - nincs szüksége többre. De egy nyugdíjas bérgyilkos nem pihenhet. És amikor bántják, ő sem marad tétlen. Előveszi rég elrejtett fegyvereit, és elindul véres bosszúhadjáratára. Egyetlen ember harcol gengszterek és bérgyilkosok egész hadserege ellen, New York pedig valódi csatatérré válik. És az őrült, véres ütközetben mégsem egyértelmű, ki fog győzni: a gyilkosok légiója vagy a magányos harcos. Hiszen ő John Wick.
Starting: 04-12-2025 19:00:00
A szabadság hangja főszereplője a valóságban is létező Tim Ballard szövetségi ügynök, aki 12 éven keresztül nyomozott gyerekkereskedők és pedofilok után. Munkája rendkívül kimerítette mentálisan és lelkileg, és bármennyire sikeres akciókat hajtott végre, az elrabolt gyerekek nagy része nem került vissza a szüleihez. Ballard ezért nyugdíjazása előtt néhány hónappal felmondott, hogy Dél-Amerikába utazzon és hasonlóan elszánt emberekkel folytassa a gyerekek felkutatását. Az Operation Underground Railroad nevű szervezete 10 év alatt több ezer gyereket mentett meg és szintén több ezer emberkereskedőt tartóztatott le. A filmben egy testvérpár utáni nyomozását követjük végig, ami szélsőséges munkamódszerekre készítette az ügynököt.
Starting: 04-12-2025 20:40:00
Parker (Jason Statham) profi tolvaj, megvannak a maga szabályai: sosem lop olyantól, akinek nincs pénze, és sosem bánt olyant, aki nem szolgált rá. Utolsó akciója során azonban társai átvágják, a zsákmányt lenyúlják, őt pedig kishíján a túlvilágra küldik. Parker feltett szándéka, hogy megszerzi a zsákmányt. A gazdagok és híresek kedvelt gyülekezőhelyén bukkan a bandára, azonban tervéhez bennfentes társra van szüksége. A pénzhiányban szenvedő, belevaló ingatlanügynököt, Leslie-t (Jennifer Lopez) szemeli ki partnerének, akivel együtt eszelik ki a nagy dobást.
Starting: 04-12-2025 22:55:00
Evelyn öt hónapos terhesen, Philip vonakodása és egyre inkább irányító viselkedése ellenére elindul a turnéra. Két nappal később egy fertőzés koraszülést eredményez. A lányuk kórházba kerül, és az életéért küzd.
Starting: 05-12-2025 00:50:00
Az Amerikában, jó házasságban és rendezett körülmények között élő Jennyt, aki hosszú évek után újra állapotos, hónapok óta nem hagyja nyugodni egy álom, amiben mindig ugyanaz a szegény ír család jelenik meg. Amikor nappal is rátörnek az emlékszerű képek, s emiatt a munkáját sem tudja folytatni, egy híres hipnoterapeutához fordul segítségért a jelenség okának kiderítésére. Úgy tűnik, Jenny egy korábbi életének drámai emlékeit éli újra, ahol nemcsak a szegénységgel és férje durvaságával kellett együtt élnie, hanem azzal a fájdalommal is, hogy egyik gyermekét elveszítette. Jenny tehát elindul Írországba, hogy egyelőre a maga számára sem tisztázott küldetését teljesítse.
Starting: 05-12-2025 01:35:00
Mary (Lauren German, Motel 2.) egy bájos, de bajban lévő pékséget üzemeltet, s sürgős anyagi támogatásra van szüksége, különben hamarosan becsukhatja a boltot. Így aztán elhatározza, hogy végre bemutatja a Texasban élő excentrikus családjának pedáns, de mindenre allergiás vőlegényét, Brentet (Gabriel Mann, Szerelem sokadik látásra). Mary ugyanis abban bízik, hogy tehetős famíliája ellátja őt a szükséges apanázzsal amolyan menyegzői ajándék gyanánt. Igen ám, de Brent az indulás előtt lebetegszik, ezért Mary kétségbeesett lépésre szánja el magát: megkeresi jövendőbelijének bajkeverő ikertestvérét, Jake-et, aki történetesen a börtönben csücsül, s miután rávette, hogy játssza el Brentet, no meg persze letette az óvadékot, vele indul el Texasba.
Starting: 05-12-2025 04:30:00
Nino bácsi, a sokat látott olasz földműves unokaöccsét, Robert Micellit (Joe Mantegna, A keresztapa 3.) és családját jött meglátogatni Amerikába. Hóna alatt egy hegedűvel, kezében egy házi borral teli bőrönddel, a tárcájában pedig egy fényképpel, melyen hőse, Abraham Lincoln látható, Nino bácsi úgy érzi, hogy álmai országában új életet kezdhet. A megálmodott idill helyett azonban gyorséttermekkel, pedáns gyepekkel, génkezelt zöldségekkel, cigarettázó tinédzserekkel, és az egymással alig-alig kommunikáló Micelli-famíliával szembesül. El is határozza, hogy ezt nem hagyja annyiban, és ugyan ő maga alig beszél angolul, de megpróbálja újra egyesíteni azt, ami a legfontosabb a világon: a családot.
Starting: 05-12-2025 06:10:00
A Manhattanben élő Lindsay-nek (Estella Warren, A majmok bolygója) szemlátomást mindene megvan, mégis fél az elkötelezni magát, és emiatt terápiás kezelésre is jár. Pontosabban járt: a terapeutája ugyanis váratlanul egy hónapos szabadságra megy, és ez a hír valójával sokkolja a lányt, aki úgy érzi, hogy édes egyszerűen faképnél hagyták, és ezt bizony nem hagyhatja annyiban. Legjobb barátnője, Monica (Liza Lapia, Őrült, dilis, szerelem.) és az internet segítségével összekürtöli azokat a manhattanieket, akik kezelésre várnak, de mindhiába, mivel a terapeutájuk elhagyta őket.
Starting: 05-12-2025 07:50:00
Valós eseményeken alapuló történet. Forrest Tucker 70 évesen kísérel meg megszökni a San Quentin-ből, amellyel nem csak a hatóságokat járatja le, de elbűvöli a nyilvánosságot is. John Hunt nyomozó maga is a történtek hatása alá elkerül.
Starting: 05-12-2025 09:20:00
Gretchen Blair FBI ügynök egyszerű utazást tervez Washingtonba, de kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot: ha egy tolvajt biztonságban eljuttat az úticéljuk végállomásáig, 75 millió dollárt kap. A gépet hamarosan eltérítik a férfi üldözői, s keresik hiányzó tulajdonukat. Gretchen mindent megtesz, hogy ne csupán ügyfele, hanem mindenki életét megmenthesse.
Starting: 05-12-2025 12:25:00
A történet 1941-ben játszódik Kínában. Egy vasúti munkás a szabadságharcosok élére áll, hogy szembeszálljon a japánokkal és ételt szerezzen a szegényeknek.
Starting: 05-12-2025 13:50:00
Egy több generációt felölelő történet a családokról és arról a különleges helyről, ahol élnek, ahol osztoznak a szerelemben, a veszteségben, a nevetésben és az életben.
Starting: 05-12-2025 15:50:00
Michael egy családi Scrabble-játszma közepén viharzott el egy vita után, és azóta senki sem látta. Évek teltek el, de apja, Alan nem adja fel a reményt, és az internetes Scrabble-fórumokon is fáradhatatlanul folytatja a megszállott nyomozást. Egyszer csak felfigyel egy titokzatos játékosra, akinek a stílusa kísértetiesen hasonlít Michaeléra.
Starting: 05-12-2025 17:30:00
Charlie (Brendan Fraser) egy 270 kilós középiskolai angol tanár, akinek élete nagyot fordul, mikor elhagyja családját férfi szeretője miatt, megromlik a kapcsolata tinédzser lányával, Ellie-vel (Sadie Sink) is. A férfi depressziója és kóros elhízása miatt régóta nem hagyta el az otthonát, online tartja meg óráit is. Egyetlen barátja Liz (Hong Chau) megpróbál neki segíteni, amiben csak tud. Egy nap Charlie úgy dönt, szeretne kapcsolatot teremteni elhidegült 17 éves lányával.
Starting: 05-12-2025 19:00:00
Marcel Marceau, minden idők leghíresebb pantomimművészének igaz története, aki kezdő színész korában, a második világháborúban a francia ellenállás tagjaként, társaival több ezer gyermeket mentett meg a biztos haláltól. Nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett életrajzi műről: a film kizárólag ennek a viharos korszaknak az eseményeit festi le, kiválóan váltakozva feszültség, dráma és humor között. A film egyik erőssége a színészcsapat: a cím- és abszolút főszereplő Jesse Eisenberg (Közösségi háló, Szemfényvesztők, Zombieland), akinek új arcát ismerhetjük meg a filmben. Mellette meg kell említeni a francia Clemence Poésy-t, illetve a néhány pillanatra Patton tábornokként feltűnő Ed Harrist. Érdekesség, hogy egy csodálatos mellékszerepben felbukkan Kerekes Vica, valamint Röhrig Géza is.
Starting: 05-12-2025 22:25:00
Évek kemény munkája után Philip a nagy szerződés aláírásának küszöbén áll, amely kivezeti a céget az adósságból, lehetővé teszi számára, hogy befejezze álomotthona építését és összeházasodjon élete szerelmével, Evelyn-nel. Ehelyett a tervei meghiúsulnak, amikor jegyese elhagyja őt. Amikor felfedezi a PLAN B-t, egy céget, amely lehetővé teszi neki, hogy visszatérjen a múltba, Philip úgy érzi, hogy megtalálta a tökéletes eszközt, hogy elkerülje a szakítást és megmentse a kapcsolatukat. De azzal, hogy minden figyelmét Evelynnal való kapcsolatára koncentrálja, Philip elveszíti a nagy szerződést és elhanyagolja alkoholfüggőséget visszaeső testvérét, Andrew-t. Philip sosem gondolta volna, hogy az új döntések mekkora súlyos következményekkel járhatnak.
Starting: 06-12-2025 00:25:00
Egy rendezetlen életű színész egyre aggasztóbb állapotokba süllyed egy horrorfilm forgatása közben. Elhidegült lányát kétségek gyötrik, hogy apján ismét korábbi függőségei uralkodtak el, vagy valami egészen más megy végbe benne...
Starting: 06-12-2025 01:10:00
Max Simkin (Adam Sandler) amióta él, cipőket javít. A középkorú férfi az anyjával lakik és abban a boltban dolgozik, amit apja, Abraham (Dustin Hoffman) hagyott hátra, amikor titokzatos módon eltűnt. Unalmas élete egy csapásra megváltozik, amikor a varrógépe lerobban, ráadásul éppen akkor, amikor sürgősen be kell fejeznie egy fontos munkát a helyi gengszternek, Leon Ludlow-nak (Clifford Smith). Előkeresi a régi családi gépet, amiről kiderül, hogy az nem egy hétköznapi varrógép, ő pedig nem egy hétköznapi cipész.
Starting: 06-12-2025 06:25:00
Sammy és Ray kérgesteknősök és örök barátok, akik gondtalanul lubickolnak egy atoll környékén, és felkészítik az ifjakat, például Rickyt és Ellát, hogy ők is boldogulhassanak a tengerben. Egy nap azonban felbukkan egy orvvadász, aki foglyul ejti és elszállítja a teknősöket, hogy aztán betuszkolja őket Dubaj egyik látványos vízi show-jába. A hely kisfőnökeként ismert Nagy D, a csikóhal menekülést tervez, és a két teknőcnek is szerepet akar osztani. De amikor Sammy és Ray megismerkedik Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, Luluval, a felvágott nyelvű homárral meg egy jókora pingvincsaláddal, elkezdenek dolgozni saját menekülési tervükön. Ekkor érkezik meg a kis Ricky és Ella, hogy megmentsék őket. Izgalmas kalandok és menekülések után hőseink délnek veszik az irányt, hogy megkeressék Shellyt, Sammy első és egyetlen szerelmét.
Starting: 06-12-2025 09:40:00
Anthony nyolcvan körüli férfi, egyre mélyebbre süllyed a demencia állapotába. Éppen elmarja maga mellől az ápolóját, amikor lánya, Anna bejelenti, hogy Londonból Párizsba költözik a barátjával. Ha az apa visszautasítja a gondozóját, a lánya kénytelen őt idősotthonba vinni. Anthony állítja, hogy nincs semmi problémája az emlékezőképességével, de egyre jobban kételkedni kezd szeretteiben, és nem tud visszaemlékezni élete fontos eseményeire sem. Elmosódnak a határok múlt és jelen között, eltorzul az idő, eltűnnek az ismerős arcok. Az apa rendezője, Florian Zeller napjaink egyik legsikeresebb színházrendezője, akit a szakma egyöntetűen korunk legizgalmasabb színdarabírójaként tart számon. Zeller első nagyjátékfilmjét saját színművéből készítette (a darab a Pesti Színházban jelenleg is műsoron van Kern András főszereplésével). Az apa az év egyik legsikeresebb filmje lett, igazi világszenzációt aratva. A film 6 Oscar-díj jelölést kapott, a legjobb film, adaptált forgatókönyv, színész, női mellékszereplő, vágás és látvány kategóriákban, ezek közül a legjobb adaptált forgatókönyv díját Florian Zeller és Christopher Hampton, a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat az immár kétszeres Oscar-díjas Anthony Hopkins (A bárányok hallgatnak, Hitchcock, Thor: Ragnarök) nyerte el. Hopkins 83 évesen a valaha volt legidősebb Oscar-nyertes színész lett, s az elmúlt évek egyik legjobb színészi teljesítményét nyújtotta. Több tucat díja mellett Az apa a Brit Filmakadémia BAFTA-díjai közül a legjobb férfi színész (Anthony Hopkins) és a legjobb adaptált forgatókönyv díját is elnyerte.
Starting: 06-12-2025 11:10:00
Henry a paradicsomi Hawaii-on éli az unatkozó playboyok édes életét. Egyik reggel azonban találkozik a csinos Lucyval, akinek remek a humora, bájos a mosolya és palacsintájából épp meseházat épít a tányérján. Egyszóval teljesen belehabarodik a lányba. Minden nagyszerűen alakul, de másnap kiderül, hogy Lucy semmire sem emlékszik a vidám randiból, mivel rövid távú memóriája egy autóbalesetben jóvátehetetlenül megsérült. Így Henrynek nem marad más választása: minden nap újból nekiveselkedik, hogy meghódítja Lucyt.
Starting: 06-12-2025 12:45:00
A Judy a legendás amerikai színész-énekesnő, Judy Garland életének utolsó hónapjait dolgozza fel. A negyvenes éveiben járó Judy Garland, az Óz, a csodák csodája Dorothyja több, tragikusan végződő házasságon jutott túl, és a hatvanas évek végére folyamatos anyagi és drog problémákkal küzdött. Annak reményében, hogy elegendő pénzt kereshet két kisebb gyermekének eltartására, elvállal egy londoni varietéturnét. Bár Garland népszerűsége Amerikában már megkopott, csillaga Európában még fényesen ragyogott, amikor 1969 telén megérkezett Londonba. A fellépések azonban nem minden zökkenő nélkül zajlanak, Garland folyamatos harcot folytat saját magával, a közönséggel, és a menedzsmenttel egyaránt. A Judy Judy Garland kétszeres Oscar-jelölt hollywoodi legenda (Ítélet Nürnbergben, Csillag születik, Találkozunk St. Louis-ban) tragikus életének utolsó hónapjairól szól. A Judy Peter Quilter Tony-díjra jelölt „End of the Rainbow”című színdarabjának filmes adaptációja. Rupert Goold angol színházi rendező filmje szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál és a Telluride Filmfesztivál programjában. A címszerepben az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas Renée Zellweger (Bridget Jones naplója-filmek, Chicago, Hideghegy, A remény bajnoka) nyújt örökre emlékezetes alakítást. Zellwegert már most a 2020-as Oscar-díj legnagyobb esélyesének tartják a legjobb színésznő kategóriában. A Judy további szerepeiben a többszörös díjnyertes ír színésznő, Jessie Buckley (Csernobil), Finn Wittrock (Amerikai Horror Story, A nagy dobás), Rufus Sewell (A mágus, Lovagregény) és Michael Gambon (Gosford Park, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Harry Potter és a félvér herceg) láthatók.
Starting: 06-12-2025 14:25:00
Két tizenegy éves forma srác összeakasztja a bajszát a helyi játszótéren. Az eredmény: felduzzadt ajkak és törött fogak. Ezután az "áldozat" szülei meghívják a "támadó" szüleit az otthonukba, hogy megbeszéljék a történteket. A szívélyes csacsogásból azonban hamar borotvaéles szituáció lesz, ugyanis kiderül, hogy mind a négy szülő nevetséges elképzelésekkel és groteszk előítéletekkel rendelkezik. Egyikük sem úszhatja meg a küszöbön álló csetepatét.
Starting: 06-12-2025 16:20:00
Russ Millings nemrég szabadult a börtönből, miután 21 évet ült, mert egy uncia marihuána birtoklásáért 3. alkalommal ítélték el. Miközben próbál beilleszkedni egy számára ismeretlen világba _ többek között megpróbálja megtanulni az internet használatát -, egy elhagyott csecsemőt talál a gyorsétterem mögötti kukában, ahol mosogatóként dolgozik. Russ nem tudja, mit tegyen, és a kedvesség és a pánik között ingadozva hamarosan rájön, hogy ez lehet a megváltásának esélye.
Starting: 06-12-2025 17:40:00
Sid Straw megpróbálja bebizonyítani, hogy az egyetemen egy hírességgel barátkozott.
Starting: 06-12-2025 19:00:00
Frank Mosesnak (Bruce Willis), a visszavonult titkos ügynöknek rég nem törték be az arcát, de ez nem várat sokat magára. Az FBI előveszi egy rég elfeledett üggyel kapcsolatban, ám mielőtt kivallatnák, Franket megszöktetik. Marvin (John Malkovich) és Sarah (Mary Louise Parker) a fél világon átrepítik, hogy együttesen kiderítsék, miért akarják őket eltenni láb alól. A terroristákkal és bérgyilkosokkal körbezárt csapat egyetlen reménye Victoria (Helen Mirren), aki segít a túlélésben, és remek terve van a világ megmentésére.
Starting: 06-12-2025 20:30:00
Semmi kétség: a világ legjobb titkos ügynökeit a britek szállítják. Ott teremnek azok az elegáns, bátor és kiismerhetetlen férfiak, akik hanyag eleganciával és nyugodt mosollyal szállnak szembe a veszéllyel, és megküzdenek a világuralomra törő őrült ellenséggel.
De néha menekülniük kell. A cég egyik emberének (Mark Strong) egy bevetés során ráterelődött gyanú miatt ezúttal is le kell lépnie kollégái elől. Átmenetileg kénytelen réglátott, sörissza, szabadideje nagy részét futballhuliganizmussal töltő testvérénél (Sacha Baron Cohen) meghúzni magát, és ezek után már nem tud elszakadni tőle: muszáj együtt bujkálniuk. És erre a kínzásra, még a szuperkém sincs felkészülve...
Starting: 06-12-2025 22:25:00
Randy Robinson, a Kos, a nyolcvanas évek végén a pankráció ünnepelt királya volt. Húsz évvel később éppen, hogy a kenyérre valót össze tudja verekedni magának New Jersey-i középsulik tornatermeiben. Mivel képtelen bármiféle emberi kapcsolat fenntartására, a lányával is már régen eltávolodtak egymástól, csak a pankráció nyújtotta eksztázis és a rajongók szeretete tartja életben. Egy szívroham azonban kiüti őt a ringből és addig megszokott életéből. Újra felveszi a kapcsolatot lányával, sőt egy szintén új életet kezdő táncosnő személyében még a szerelem is rátalál.
Starting: 06-12-2025 23:50:00
Egy bérgyilkos megbízást kap, hogy hét embert öljön meg szerte a világon. Ám kiderül, hogy a célpontok szintén bérgyilkosok, akiket azért béreltek fel, hogy megöljék őt.
Starting: 07-12-2025 01:35:00
A fiatal Jim Hawkins és a falábú Long John Silver kalandra kelnek Robert Louis Stevenson klasszikus kalóz meséjében. Hetvenkedő hősök, elásott kincs és egy fiatal fiú bátorságpróbája.
Starting: 07-12-2025 05:10:00
1909-ben Willie Boy és szerelme, Carlota menekülni kényszerülnek, miután a fiú véletlenül lelövi a lány apját egy szörnyen félresikerült összetűzés során.
Starting: 07-12-2025 06:45:00
A kis Cory nevelőszülőkhöz kerül, miután már négy vállalkozó kedvű családot elfogyasztott. Az érzékeny fiú biztos abban, hogy itt sem maradhat sokáig, ezért kezdetben minden nevelési próbálkozásnak ellenáll. Egyedül a közeli otthonban élő Carlottával tud szót érteni, akivel szoros barátságot köt. Már épp megtalálná a helyét, amikor véletlenül megtudja, hogy új családja saját kisbabát vár. Kétségbeesésében Carlottához rohan, és együtt elszöknek a városból.
Starting: 07-12-2025 08:25:00
Egy lány, aki szörnyű szenvedések közepette nőtt fel. Egy különc művész anya és egy alkoholista apa. Szegénység, fájdalom, sérelmek, megbocsátás, egy rögös út a jelenbe.
Starting: 07-12-2025 10:15:00
Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét egykor Európa-szerte bálványozták. Sisi azonban 1877-ben betölti a negyvenedik évét, és már hivatalosan is öregasszonynak számít. Bár annak idején kulcsszerepet játszott az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben, szerepe mára pusztán jelképessé vált. Egyre kétségbeesettebben küzd, hogy megőrizze a róla alkotott képet és fiatalos külsejét. A bécsi udvar fullasztóvá válik számára, ezért fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Magyarországra utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit és politikai szövetségeseit.
Starting: 07-12-2025 12:20:00
Dylan Derringer fogorvosként dolgozik Floridában. A fekete bőrű férfi magányosan éli életét, miután hosszú esztendők óta megszakadt a kapcsolata Lucyval, az elidegenedett lányával. Kiüresedett életét látva az asszisztense, a fehér bőrű Jaime arra bátorítja a férfit, hogy keresse meg Lucyt, vegye fel vele a kapcsolatot, és találkozzon vele újra. Ennek hatására végül Dylan rászánja magát erre, és sajátos, eseménydús felfedező útra indul, ami megváltoztatja egész életét.
Starting: 07-12-2025 14:10:00
Hogy lehet manapság rátalálni az igaz szerelemre? A dokumentumfilmkészítő, folyamatosan társkereső appokat pörgető Zoe (Lily James) erre a kérdésre keresi a választ. A lány számára a jobbra-balra húzogatás azonban nem hozott mást, csak csalódást keltő férfiak végeláthatatlan sorát, ami nem csak őt, de excentrikus édesanyját, Cath-et is elégedetlenséggel tölti el.Zoe gyerekkori barátja és szomszédja, Kaz számára első látásra egyszerűbbnek tűnik a helyzet, mivel szülei találtak a számára egy gyönyörű menyasszonyt Pakisztánban. Zoe úgy dönt, hogy következő filmjében nyomon követi az előre eltervezett házasság minden mozzanatát. azonban a forgatás közben rá kell ébrednie, hogy ő is rengeteg új dolgot tanul a szerelemről.
Starting: 07-12-2025 15:40:00
A 30 éves frusztrált író és önjelölt influencer Mack (Elizabeth Lail) otthonülőként vonakodva, de elmegy barátnője leánybúcsújára Palm Springsbe, ahol egy vad éjszaka után arra ébred, hogy hirtelen átalakul jövőbeli önmagává: "Rita nénivé" (Diane Keaton). Mások elvárásainak kényszerétől megszabadulva Rita a saját útját járja, és a közösségi média hatalmas szenzációjává válik. A benne lakozó 70 éves nő szó szerint felszabadul és egy románc kezd kialakulni, amikor közelebb kerülnek egymással Mack imádnivaló kutyaszitterével, Jackkel (Dustin Milligan).
Starting: 07-12-2025 17:25:00
Meg Ryan és Kevin Kline romantikus vígjátékában két istenverése érkezik a szerelmesek városába, Párizsba, hogy ott örökre leszámoljanak a romantikával és hátralevő életüket magányban és keserűségben töltsék. A két önjelölt mazochista, az elhagyott Kate és a búskomor Luc, a nagy terv megvalósítása közben számtalan kínos kalandba keveredik a barátok és a lakosság nem kis keserűségére. A rendkívüli páros azonban, részben a közös élmények hatására, részben pedig a mondás bizonyítására, miszerint a hasonszőrűek vonzzák egymást, hamarosan egy végzetes csókban egymásra találnak.
Starting: 07-12-2025 20:25:00
Charlie, Alex és Nick egy kisvárosban nőttek fel, és miután megalakították az "Elit Szörnyegységet", nem voltak a legnépszerűbb gyerekek a környéken. A hírhedt legendák és szellemek üldözése izgalmas volt számukra, de a többi gyereknek nem tűnt ennyire menőnek. Nem ők voltak a legnépszerűbb srácok a környéken. A helyzetet tovább rontotta, hogy Charlie nyilvánvalóan szerelmes volt Brandybe, az iskola egyik legnépszerűbb tanulójába, aki egyben a legnagyobb iskolai zsarnokok egyikének a testvére volt. Hogy lenyűgözze Brandyt, Charlie elfogadja testvérének kihívását, így ő és barátai a Halloween éjszakát egy házban kell töltsék, amelyről régóta azt beszélik, hogy kísértetjárta. Ami könnyű kihívásnak tűnik, hamarosan rémisztő éjszakává válik, amikor Charlie, Nick és Alex életük legnagyobb küzdelmében találják magukat, miközben megpróbálnak meglépni új ellenségük, egy Salty nevű szellemkutya elől, aki mindent megtesz, hogy ez legyen életük legrosszabb éjszakája.
Starting: 07-12-2025 22:15:00
A hírhedt fegyverforgatónak mindössze három napja van, hogy nyomára bukkanjon egy elrabolt nőnek. A férfinak muszáj elvállalnia a megbízást, az áldozat nővére ugyanis megmérgezte őt, az ellenszer pedig az elrabolt nőnél van.
Starting: 07-12-2025 23:45:00
Marcel Marceau, minden idők leghíresebb pantomimművészének igaz története, aki kezdő színész korában, a második világháborúban a francia ellenállás tagjaként, társaival több ezer gyermeket mentett meg a biztos haláltól. Nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett életrajzi műről: a film kizárólag ennek a viharos korszaknak az eseményeit festi le, kiválóan váltakozva feszültség, dráma és humor között. A film egyik erőssége a színészcsapat: a cím- és abszolút főszereplő Jesse Eisenberg (Közösségi háló, Szemfényvesztők, Zombieland), akinek új arcát ismerhetjük meg a filmben. Mellette meg kell említeni a francia Clemence Poésy-t, illetve a néhány pillanatra Patton tábornokként feltűnő Ed Harrist. Érdekesség, hogy egy csodálatos mellékszerepben felbukkan Kerekes Vica, valamint Röhrig Géza is.
Starting: 08-12-2025 01:10:00