Hoy TREXIPTV

EPG para HU--HBO-HD

A kilencéves, 125-ös IQ-val rendelkező Wolfgang édesanyja meghal. Apjához kerül, akit sosem látott, és innentől két kihívás vár rá: Párizsba akar menni tanulni, hogy a világ legjobb zongoristája legyen, és meg kell tanulnia kijönni az apjával.

Starting: 16-03-2026 05:00:00

End
16-03-2026 06:50:00

A Mallard család kicsit besüppedt a posványba. Míg az apuka, Mack szeretné biztonságban tudni családját, és szívesen tapicskol örökre a New England-i tavukban, addig az anyuka, Pam fel szeretné rázni a dolgokat, és meg szeretné mutatni a nagyvilágot a gyerekeiknek, a tinisrác Daxnek és a kiskacsa Gwennek. Miután egy vándormadárcsalád leszáll a tavukra távoli helyekről szóló izgalmas mesékkel, Pam rábeszéli Macket, hogy vágjanak neki egy családi kirándulásnak New York City-n át a trópusi Jamaicába. Amint Mallardék elindulnak télre délnek, a jól kifundált tervek hamar kisiklanak. Az élmény arra inspirálja őket, hogy szélesítsék látókörüket, nyitottak legyenek az új barátokra, és többet érjenek el, mint amit valaha is lehetségesnek hittek, miközben többet tudtak meg egymásról – és saját magukról – mint valaha is hitték. Az Illumination új animációs vígjátékának forgatókönyvét a Fehér Lótusz Emmy-díjas alkotója és a Rocksuli forgatókönyvírója, Mike White jegyzi, rendezője pedig az Ernest és Celestine Oscar-jelölt alkotója, Benjamin Renner.

Starting: 16-03-2026 06:50:00

End
16-03-2026 08:10:00

Jane harmincas, magányos, látszólag teljesen átlagos életet élő fiatal nő. Van azonban egy nagy titka, megszállottan rajong Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényéért. Egészen pontosan annak hőséért, Mr. Darcyért, akit Colin Firth játszott a BBC népszerű tévéfeldolgozásában. Mindez tönkreteszi a szerelmi életét, lévén minden férfit hozzá mér. Jane úgy dönt, hogy elutazik az angol üdülőhelyre, a Jane Austen-őrült nők Mekkájába, ahol találkozik úriemberével, aki valóságosabb, mint gondolta volna.

Starting: 16-03-2026 08:10:00

End
16-03-2026 09:45:00

Starting: 16-03-2026 08:12:00

End
16-03-2026 09:47:00

A texasi Fritz Von Erich (Holt McCallany) több világbajnoki címmel rendelkezett, és forradalmasította az amerikai pankráció világát. Nemcsak a ringet és az üzleti életet vezette kemény kézzel, a családban is igazi patriarcha volt, megszállottan dolgozott azon, hogy a fiai átvegyék majd tőle a birodalmat. Kevint (Zac Efron), Kerryt (Jeremy Allen White), Davidet (Harris Dickinson) és Mike-ot (Stanley Simons) egyaránt abban a szellemben nevelte, hogy ha ők lesznek a legerősebbek, legkeményebbek, akkor semmi sem árthat nekik. De vajon elég volt ahhoz a ringbeli győzelem, hogy a fiúk megtörjék a családot sújtó átkot? A Sundance Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díjával kitüntetett Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene) első nagyköltségvetésű, az A24 gyártásában készült filmjében a pankráció világát megreformáló Von Erich-család már-már hihetetlen, de igaz történetét meséli el. A szupersztárok főszereplésével készült Vaskarom operatőre Erdély Mátyás (Saul fia, Napszállta) volt.

Starting: 16-03-2026 09:45:00

End
16-03-2026 11:55:00

Starting: 16-03-2026 09:47:00

End
16-03-2026 11:56:00

A J.K. Rowling Legendás állatok és megfigyelésük című könyve alapján készült film Göthe Salmander kalandjait követi nyomon a New York-i boszorkányok és varázslók titkos világában, hetven évvel azelőtt, hogy Harry Potter az iskolában elolvasná a könyvét.

Starting: 16-03-2026 11:55:00

End
16-03-2026 14:05:00

A J.K. Rowling Legendás állatok és megfigyelésük című könyve alapján készült film Göthe Salmander kalandjait követi nyomon a New York-i boszorkányok és varázslók titkos világában, hetven évvel azelőtt, hogy Harry Potter az iskolában elolvasná a könyvét.

Starting: 16-03-2026 11:56:00

End
16-03-2026 14:06:00

Starting: 16-03-2026 14:05:00

End
16-03-2026 15:45:00

Starting: 16-03-2026 14:06:00

End
16-03-2026 15:45:00

Egy frissen börtönbe került suhanc barátságot köt szabadulóművész cellatársával, és miközben szökési tervüket kidolgozzák, felidézi, hogy találkozott élete szerelmével, akivel kiraboltak egy bankot, hogy el tudják látni a fiú beteg édesanyját.

Starting: 16-03-2026 15:45:00

End
16-03-2026 16:15:00

Azt mondják, a kutya az ember legjobb barátja, de mi van, ha az ember egy totális szemétláda? Ebben az esetben itt az ideje az édes bosszúnak, kutyakeményen. Amikor Reggie-t, a naiv, fáradhatatlanul optimista border terriert kidobja semmirekellő gazdája, Doug, az eb biztos abban, hogy szeretett gazdája szándékosan sosem hagyná őt magára. Ám miután összeismerkedik a Bogár nevű, a gyorsbeszédű, mosdatlan szájú boston terrierrel, aki kóbor kutya, szereti a szabadságot, és abban hisz, hogy gazdája csak a lúzereknek van, Reggie végre rájön, hogy toxikus kapcsolatban volt, és elkezdi észrevenni, hogy Doug mekkora egy rohadék. Így aztán Reggie, Bogár, és Bogár cimborái – Maggie, az okos ausztrál juhász, akit a gazdája egy új kiskutya miatt mellőzött, és Vadász, egy ideges dán dog, akit kikészített idegileg, hogy terápiás segédállat volt - most együtt, bosszúra éhesen tervet kovácsolnak, és belevágnak egy nagyszabású kalandba, hogy segítsenek Reggie-nek hazatalálni. és megfizetni Dougnak, oly módon, hogy leharapják a legkedvesebb testrészét. (Segítek: nem a lábát.) Az ismert és szeretett kutyás filmeket állítja a fejük tetejére ez a fergeteges, korhatáros, élőszereplős vígjáték, a szeretet bonyodalmairól, a barátság fontosságáról, és a díványhupákolás váratlan előnyeiről. A filmet Dan Perrault (American Vandal) írta, és Josh Greenbaum (Barb és Star Vista Del Marba megy) rendezte.

Starting: 16-03-2026 17:25:00

End
16-03-2026 19:00:00

Starting: 16-03-2026 17:27:00

End
16-03-2026 19:02:00

Starting: 16-03-2026 19:00:00

End
16-03-2026 19:55:00

Starting: 16-03-2026 19:02:00

End
16-03-2026 19:55:00

Starting: 16-03-2026 19:55:00

End
16-03-2026 20:30:00

London kiürült. Egy szörnyű vírus hihetetlenül rövid idő alatt elpusztította a lakóit, és egyetlen véletlen túlélő bolyong a néptelen utcákon – de neki sem túl jók az esélyei. Ez történt majd harminc évvel ezelőtt. A biológiai fegyverrel kísérletező szupertitkos laborból kiszabadult, az emberből dühöngő, kegyetlen zombit létrehozó vírus ereje azóta sem csökkent, és a néhány túlélő csupán a vasszigorral fenntartott, egymástól távol eső karanténoknak köszönheti, hogy nem betegedett meg. Az egészségesek egyik kis csoportja egy szigeten él. Egyetlen, jól őrzött híd köti őket össze a világgal. De a sziget néhány lakója kénytelen behatolni a szárazföld rejtélyes és vérszomjas mélyére. Titkok és szörnyűségek várják őket: olyan mutációk, amelyek már nemcsak a fertőzötteket, hanem az egészségeseket is átalakították.

Starting: 16-03-2026 20:30:00

End
16-03-2026 22:25:00

Starting: 16-03-2026 20:31:00

End
16-03-2026 22:25:00

Joel a nyolcadik évtizede felé közeledve visszatekint a Long Island-i munkásosztálybeli szülők gyermekeként töltött gyermekkorára, a nyolcéves korában érzett veszteségre, amikor apja elhagyta őket, és a zeneipari kezdetekre.

Starting: 16-03-2026 22:25:00

End
17-03-2026 00:50:00

A The Nylon Curtain c. nyolcadik albumával Joel megváltoztatta zenei fókuszát, és keményebb irány felé indult el. Joel felidézi azt az összetett élményt, amikor újra találkozott rég nem látott apjával és felfedezte zsidó nagyszülei titkos történetét.

Starting: 17-03-2026 00:50:00

End
17-03-2026 03:15:00

A The Nylon Curtain c. nyolcadik albumával Joel megváltoztatta zenei fókuszát, és keményebb irány felé indult el. Joel felidézi azt az összetett élményt, amikor újra találkozott rég nem látott apjával és felfedezte zsidó nagyszülei titkos történetét.

Starting: 17-03-2026 00:51:00

End
17-03-2026 03:18:00

Érdemes négyfelé osztani egy rossz lelkiismeret súlyát? Miért nem vállaljuk tetteinket, hiszen minden választás megváltoztatja addigi életünket? Az érettségi bankett varázslatos éjjelén négy végzős gimnazista - két fiú és két lány - beül egyikük új autójába és önfeledt hangulatban nekivágnak az éjszakának. Hirtelen a semmiből feltűnik egy alak. Ray hiába fékez, az ismeretlen mozdulatlanul fekszik az út közepén. A fiatalok pánikba esnek a rájuk váró súlyos büntetés miatt. Félelmükben olyan lépésre szánják el magukat, ami örökre megváltoztatja egész életüket. A holttestet a közeli mólóról a tengerbe dobják. Az ismeretlen azonban magához tér, de Barry szándékosan vízbe fojtja. A négy barát fogadalmat tesz, hogy megőrzik titkukat mindhalálig. Valaki azonban követi őket. Akárhova mennek, mindig a nyomukban van és mindent tud róluk. Látta, amit tettek. Ügyes és kegyetlen lelki terroristájuk ismeri minden gyenge pontjukat, nem akarja futni hagyni őket. Most visszafizeti nekik mindazt a szörnyűséget, amit ők okoztak az idegennek.

Starting: 17-03-2026 03:15:00

End
17-03-2026 05:00:00

Starting: 17-03-2026 03:18:00

End
17-03-2026 05:00:00

Andrés egy baszk kisvárosban dolgozik zenetanárként, ám kiderül, hogy rákos. A kezeléshez a bilbaói kórházba kell utaznia a környék betegeit szállító speciális busszal, amivel egy különleges, életet megváltoztató utazás veszi kezdetét.

Starting: 17-03-2026 05:00:00

End
17-03-2026 06:40:00

Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek. Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja is a színpadról kerül a filmvászonra. Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A történet megtévesztően egyszerű és hétköznapi, amit az apró részletek tesznek lenyűgözővé.

Starting: 17-03-2026 06:37:00

End
17-03-2026 07:47:00

Starting: 17-03-2026 06:40:00

End
17-03-2026 07:50:00

Egy frissen börtönbe került suhanc barátságot köt szabadulóművész cellatársával, és miközben szökési tervüket kidolgozzák, felidézi, hogy találkozott élete szerelmével, akivel kiraboltak egy bankot, hogy el tudják látni a fiú beteg édesanyját.

Starting: 17-03-2026 07:47:00

End
17-03-2026 09:25:00

Egy frissen börtönbe került suhanc barátságot köt szabadulóművész cellatársával, és miközben szökési tervüket kidolgozzák, felidézi, hogy találkozott élete szerelmével, akivel kiraboltak egy bankot, hogy el tudják látni a fiú beteg édesanyját.

Starting: 17-03-2026 07:50:00

End
17-03-2026 09:30:00

Az Elia Barceló regényéből készült filmadaptáció egy fiatalember és egy érett nő kapcsolatát meséli el különböző korokban Spanyolországban, ahogy az időn átívelő, misztikus románc szövődik kettejük között.

Starting: 17-03-2026 09:25:00

End
17-03-2026 11:01:00

Az Elia Barceló regényéből készült filmadaptáció egy fiatalember és egy érett nő kapcsolatát meséli el különböző korokban Spanyolországban, ahogy az időn átívelő, misztikus románc szövődik kettejük között.

Starting: 17-03-2026 09:30:00

End
17-03-2026 11:10:00

Az egyik legviccesebb és legüdítőbb személyiségek egyike John Oliver, már éppen ideje, hogy önálló műsort kapjon a képernyőn. A The Daily Show with Jon Stewart írója és vendégházigazdája zajos tetszésnyilvánítást kapott a kritikusoktól a rajongóktól és magától Stewarttól egyaránt. A népszerű angol komikus, színész és író most egy új talkshow-val jelentkezik az HBO-n. Ebben az elmúlt hét legérdekesebb politikai, gazdasági, társadalmi stb. híreit kommentálja tabuk nélkül a maga sajátos stílusában.

Starting: 17-03-2026 11:01:00

End
17-03-2026 11:52:00

Starting: 17-03-2026 11:10:00

End
17-03-2026 11:45:00

Starting: 17-03-2026 11:45:00

End
17-03-2026 13:20:00

Starting: 17-03-2026 11:52:00

End
17-03-2026 13:26:00

Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért.

Starting: 17-03-2026 13:20:00

End
17-03-2026 15:20:00

Starting: 17-03-2026 13:26:00

End
17-03-2026 15:26:00

Starting: 17-03-2026 15:20:00

End
17-03-2026 17:10:00

Starting: 17-03-2026 15:26:00

End
17-03-2026 17:11:00

Starting: 17-03-2026 17:10:00

End
17-03-2026 19:00:00

Starting: 17-03-2026 17:11:00

End
17-03-2026 19:00:00

Miután találkozik a szerkesztőjével, Carrie azon agyal, hogyan végződik a könyve... és a saját története. Charlotte összetett érzésekkel igyekszik megbirkózni Rock iskolai musicalje kapcsán, Seema pedig meglepő meghívást kap.

Starting: 17-03-2026 19:00:00

End
17-03-2026 19:30:00

Daemon meglátogatja feleségét a Völgyben. Viserys és Rhaenyra egyezségre jut a Velaryonokkal, miközben Alicent igyekszik felfedni az igazságot a hercegnőről.

Starting: 17-03-2026 19:30:00

End
17-03-2026 20:30:00

Daemon meglátogatja feleségét a Völgyben. Viserys és Rhaenyra egyezségre jut a Velaryonokkal, miközben Alicent igyekszik felfedni az igazságot a hercegnőről.

Starting: 17-03-2026 19:31:00

End
17-03-2026 20:31:00

Öt jó barát véletlenül halálos autóbalesetet okoz, de igyekeznek eltitkolni, amit tettek, lelépnek a helyszínről, és megesküsznek egymásnak, hogy soha, senkinek nem beszélnek a történtekről. És megússzák. Csakhogy egy évvel később a múltuk utánuk nyúl, kísérteni kezdi őket, és ők lassanként kénytelenek szembenézni a szörnyű bizonyossággal: valaki tudja, hogy mit tettek tavaly nyáron. és nem örül neki. Hanem gyilkos bosszúra készül. Egy titokzatos idegen a barátok nyomába ered, egyenként felkutatja őket, és nem szívbajos. Ők meg, miközben az életükért harcolnak, felfedezik, hogy nem először történik ilyesmi: megkeresik a hírhedt 1997-es southporti tömeggyilkosság utolsó két túlélőjét, hogy megtudják, mit kell tenniük, hogy megússzák a szörnyű kalandot.

Starting: 17-03-2026 20:30:00

End
17-03-2026 22:20:00

Starting: 17-03-2026 20:31:00

End
17-03-2026 22:20:00

Starting: 17-03-2026 22:20:00

End
17-03-2026 23:45:00

Starting: 17-03-2026 23:45:00

End
18-03-2026 01:35:00

Starting: 17-03-2026 23:47:00

End
18-03-2026 01:36:00

2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre harcolnak a saját életükért és az emberiség jövőjéért.

Starting: 18-03-2026 01:35:00

End
18-03-2026 02:05:00

Starting: 18-03-2026 01:36:00

End
18-03-2026 03:22:00

Dante és Randal már harmincas éveikben járnak, és még mindig a New Jersey-beli élelmiszerbolt és videotéka alkalmazottai. Körülbelül még egy percig, ugyanis a film elején lángokba borul az épület. Új munkahelyük a Mooby's gyorsétterem, melynek színvonalát jelzi, hogy tehénbőgésre nyílik az ajtó, és a desszert-specialitást tehénlepénynek hívják. Ám úgy tűnik, hogy Dante mégis megütötte a főnyereményt, gyönyörű barátnője van, akivel Floridába készül költözni, ahol a lány szüleitől ajándékba kapott ház és új állás várja. De vajon Emma-e a tökéletes nő számára vagy Becky, a gyorsétterem bájos vezetője? Randal nem örül a változásnak, ám felülemelkedik bánatán, és egy emlékezetes, állati jó búcsúpartival kedveskedik barátjának.
Mindeközben csak úgy röpködnek a levegőben a 18-as karikák; a dialógusok frenetikus, szabadszájú, gyakran vulgáris humora nem kíméli sem a szüzeket, sem a különböző faj - és népcsoportokat, de még A gyűrűk ura-rajongókat sem. Egyszóval az élet nem áll meg, így Danténak és Randalnak is tenni kell valamit a jövőjükért. Talán csak Jay és Néma Bob faltámasztása maradhat örök és változatlan.

Starting: 18-03-2026 03:20:00

End
18-03-2026 05:00:00

Starting: 18-03-2026 03:22:00

End
18-03-2026 05:00:00

Starting: 18-03-2026 05:00:00

End
18-03-2026 06:25:00

Furcsa dolgok történnek New Yorkban, és hamar kiderül, hogy a városnak még soha nem volt ennyire szüksége a Tini Nindzsa teknőcök segítségére, mint most. Ugyanis a különc milliomos, Maximillian Winters őrült bosszúra készül, miután felfüggesztik munkáját. Az a terve, hogy egy régen halott hadvezér emberfeletti hatalmát rászabadítja a városra, és kipróbálja egy ősgonosz átok hatásosságát. Leonardo és barátai, Raffaello, Michelangelo és Donatello újra előmásznak a csatornarendszerből, hogy megvédjék a várost és a világot a sötét erőktől. Szerencsére még mindig számíthatnak régi barátaik, April O'Neill és Casey Jones segítségére.

Starting: 18-03-2026 06:25:00

End
18-03-2026 07:50:00

Starting: 18-03-2026 06:26:00

End
18-03-2026 07:52:00

Shrek és Fiona nászútra mennek, Szamár kíséretében, amikor Lord Farquaad szelleme és hűséges csatlósa, Thelonious elrabolja Fiona-t, hogy maga mellé, a kísértetvilág királynőjévé tegye. Shrek és Szamár, Sárkány segítségével a hercegnő kiszabadítására igyekszik, kalandjuk pedig kísértetiesen jó szórakozást tartogat.

Starting: 18-03-2026 07:50:00

End
18-03-2026 08:05:00

Shrek és Fiona nászútra mennek, Szamár kíséretében, amikor Lord Farquaad szelleme és hűséges csatlósa, Thelonious elrabolja Fiona-t, hogy maga mellé, a kísértetvilág királynőjévé tegye. Shrek és Szamár, Sárkány segítségével a hercegnő kiszabadítására igyekszik, kalandjuk pedig kísértetiesen jó szórakozást tartogat.

Starting: 18-03-2026 07:52:00

End
18-03-2026 08:06:00

A nyár sosem múlik el, de az idő azért halad. Ginny (Kathy Bates), Mary (Diane Keaton) és Nora (Alfre Woodard) valaha a legjobb barátnők voltak, és azt csinálták, amit a legjobb barátnők szoktak: minden nyáron együtt mentek táborozni, ahol boldogan hülyültek, poénkodtak és pasiztak. Aztán eltelt néhány évtized, és Ginny, aki azóta is fő foglalkozásának tekinti, hogy fiatal maradjon, úgy dönt, még egyszer összetrombitálja a régi csajokat. Együtt töltenek pár napot a régi táborban, és bár sok minden történt velük azóta, és nagyon más helyekre sodorta őket az élet, elég egy pillanat, és ők onnan folytatják, ahol valaha abbahagyták: ismét megállás nélkül bolondoznak egymással, küzdenek a legváltozatosabb módon a körülöttük táborozókkal, és ha már táboroznak, a pasizás sem maradhat ki. Tulajdonképpen semmi sem változott. Leszámítva, hogy a vidám lánycsapat mindegyik tagja elmúlt hetven. Néhány legendás színésznő, aki feledhetetlen filmekben játszott (Diane Keaton, Kathy Bates, Alfre Woodard, Beverly D’Angelo) egy minden generációnak egyformán szórakoztató, szerethető vígjátékban mutatja meg, hogy nemcsak a húszéveseké a világ.

Starting: 18-03-2026 08:05:00

End
18-03-2026 09:40:00

Starting: 18-03-2026 08:06:00

End
18-03-2026 09:41:00

Albert (Kevin James), a jámbor könyvelő fülig szerelmes egy hírességbe: az elbűvölő és gyönyörűséges Allegra Cole-ba (Amber Valletta). Albert trenírozása közben azonban Hitch is emberére talál a bámulatos és ambiciózus Sara Melas (Eva Mendes) személyében, aki - mivel egy pletykarovatnak dolgozik - állandóan Allegra nyomában van. Hitch, az agglegények utolsó mohikánja hamarosan azt veszi észre, hogy őrülten belehabarodott Sarába, a riporterbe, akinek élete nagy fogása - lapjának pedig óriási szenzációja - lenne, ha le tudná leplezni Manhattan leghíresebb randidoktorát.

Starting: 18-03-2026 09:40:00

End
18-03-2026 11:40:00

Starting: 18-03-2026 09:41:00

End
18-03-2026 11:40:00

Fiai idősek otthonába adnák, ám a zsémbes öregúr nem akarja élete hátralevő részét egy intézményben tölteni, ezért megszökik. Miközben egy élelmiszerboltban vásárol, egy ellenállhatatlanul vonzó illat rázza fel morcos hangulatából. Az illat egy Saimi nevű, szabad szellemű nőhöz tartozik. A nő szavai, pillantása és érintése rég elfeledett érzéseket ébreszt fel benne, és rávilágít a hosszú ideje özvegy ember magányára. Családi találkozások, abszurd félreértések, holdfényes fürdőzések és álmatlan éjszakák alkalmával jöhetünk rá, hogy a szerelem ereje még a legrégebbi flanelingen is áthatolhat.

Starting: 18-03-2026 11:40:00

End
18-03-2026 13:20:00

A Veuve Clicquot pezsgőcsalád és üzlet megkapó története, amely a 18. század végén kezdődött egy özvegyasszonnyal, aki dacolva a kor elképzeléseivel elhatározta, hogy egyedül viszi tovább néhai férje birtokát és pezsgőpincészetét.

Starting: 18-03-2026 13:20:00

End
18-03-2026 14:50:00

A Veuve Clicquot pezsgőcsalád és üzlet megkapó története, amely a 18. század végén kezdődött egy özvegyasszonnyal, aki dacolva a kor elképzeléseivel elhatározta, hogy egyedül viszi tovább néhai férje birtokát és pezsgőpincészetét.

Starting: 18-03-2026 13:21:00

End
18-03-2026 14:50:00

Starting: 18-03-2026 14:50:00

End
18-03-2026 16:45:00

Az emberek bűnnel teli, elkorcsosult életét látva a Teremtő elhatározza, hogy elpusztítja a világot, és újrateremti azt. E hatalmas feladatra egy embert tart érdemesnek, a családjával bolyongó Noét, aki a legnehezebb helyzetben sem ingott meg a hitében. A Teremtő figyelmezteti a közelgő katasztrófára, és megparancsolja neki, hogy mentse az állatokat, építsen egy bárkát, hogy túléljék az özönvizet. Munkáját azonban hátráltatja a gonosz Thubal-Káin, aki csatlakozni akar hozzá a züllött seregével.

Starting: 18-03-2026 16:45:00

End
18-03-2026 17:15:00

A történet főszereplője Hank ( Austin Butler ), aki korábban baseballtehetség volt, most azonban New Yorkban tengeti napjait egy lepukkant lakásban, és egy kocsmában dolgozik. Élete unalmas és kiábrándító, mígnem a szomszédja rábízza a macskáját – és ezzel minden ment. Hamarosan különféle gengszterek üldözik, ő pedig menekülni kényszerül, egyre zavarosabb ügybe keveredik. Úgy tűnik, a macska kulcsfontosságú valamiben. vagy mégsem?

Starting: 18-03-2026 19:00:00

End
18-03-2026 20:50:00

Starting: 18-03-2026 19:02:00

End
18-03-2026 20:50:00

Starting: 18-03-2026 20:50:00

End
18-03-2026 21:45:00

Jackie Powers kétségbeesetten próbálja megszerezni az óvadékot jogtalanul elítélt fia szabadulására, még a leghírhedtebb bérgyilkosokkal is összeáll. Ám egy nő hatására új tervet sző, hogy kikerülve a maffiát mégis megmentse fiát.

Starting: 18-03-2026 21:45:00

End
18-03-2026 23:10:00

„Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni. És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne. Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon. Meg kell állítani. Bármi áron. A Venom első része őrült siker volt, több mint 850 millió dollár bevételt termelt világszerte: az első rész sztárjai most mind visszatérnek, sőt, egy pompás főgonosszal egészülnek ki, hogy elbeszéljék a félig jó, félig gonosz Marvel-hős még vadabb, még arcátlanabb történetét.

Starting: 18-03-2026 23:10:00

End
19-03-2026 00:45:00

Starting: 18-03-2026 23:11:00

End
19-03-2026 00:46:00

Jim (Cillian Murphy) felébred a kómából, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni kell. Egykor emberek voltak, ám a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ahhoz, hogy Anglia szinte elnéptelenedjen.

Starting: 19-03-2026 00:45:00

End
19-03-2026 02:35:00

Starting: 19-03-2026 00:46:00

End
19-03-2026 02:37:00

Egy testbeszéd-elemző, egy nyelvész és egy törvényszéki pszichológus vizsgálja a brit turista, Grace Millane meggyilkolásának első számú gyanúsítottját.

Starting: 19-03-2026 02:35:00

End
19-03-2026 03:20:00

Egy testbeszéd-elemző, egy nyelvész és egy törvényszéki pszichológus vizsgálja a brit turista, Grace Millane meggyilkolásának első számú gyanúsítottját.

Starting: 19-03-2026 02:37:00

End
19-03-2026 03:22:00

Egy veszélyes szívroham után Randal arra kéri barátait és társait, Dantét, Eliast, Jayt és Néma Bobot, hogy készítsenek egy filmet, amely örök emléket állít becses személyének az ikonikus kisboltban, ahol minden elkezdődött.

Starting: 19-03-2026 03:20:00

End
19-03-2026 05:00:00

Egy veszélyes szívroham után Randal arra kéri barátait és társait, Dantét, Eliast, Jayt és Néma Bobot, hogy készítsenek egy filmet, amely örök emléket állít becses személyének az ikonikus kisboltban, ahol minden elkezdődött.

Starting: 19-03-2026 03:22:00

End
19-03-2026 05:00:00

Starting: 19-03-2026 05:00:00

End
19-03-2026 06:30:00

Paddingtonnal mindig történik valami. Pedig boldogan és elégedetten él Londonban a Brown család padlásszobájában, ám kap egy levelet, és minden a fejére áll. A levél Peruból érkezik, és arról értesíti a kis medvét, hogy eltűnt imádott nagynénje, aki egy Nyugdíjas Medvék Otthonában éldegélt, és bingózással töltötte öreg napjait. Paddington nem habozik, és azonnal Peruba indul, hogy felkutassa Lucy nénit. A Brown család habozik, de azért vele megy. Kalandos, veszélyes és fordulatos útjuk során átvágnak a dzsungelen, hajótörést szenvednek, felkutatják Eldorádót, az elveszett aranyvárost, megküzdenek egy kóros aranylázban szenvedő kalandorral (Antonio Banderas), és végül szembesülnek egy olyan nagy titokkal, ami Paddington egész addigi életét megváltoztathatja.

Starting: 19-03-2026 06:30:00

End
19-03-2026 08:15:00

Holly boldog házasságban él Gerryvel. Amikor azonban a férje betegségben meghal, összeomlik, és nem akar tovább élni. Ám Gerry gondolt erre, a halála előtt számos levelet írt a nejének, melyek segítségével talán úrra lehet fájdalmán, és újra megtalálhatja önmagát. Az első Holly harmincadik születésnapján érkezik. A hangos levélben Gerry arra kéri, mozduljon ki otthonról és ünnepelje meg a születésnapját. Az elkövetkező hetekben, hónapokban újabb és újabb üzenetek jönnek a régi kedvestől, újabb és újabb kalandra buzdítva Hollyt.

Starting: 19-03-2026 08:15:00

End
19-03-2026 10:20:00

Csupán néhány rendező bír olyan monumentális és változatos életművel, mint az utánozhatatlanul zseniális Terry Gilliam, aki fantasztikusabbnál fantasztikusabb filmeket álmodott vászonra. A dokumentumfilm főhajtás legendás nagysága előtt.

Starting: 19-03-2026 10:20:00

End
19-03-2026 11:15:00

Miamiban nem életbiztosítás nyomozónak lenni, csak az ügyes, erős, és kemény marad életben. Ricardo Tubbs dörzsölt városi vagány, és a társa Sonny Crockett sem hétköznapi fazon, ráadásul imádja a nőket. Külön-külön sem könnyű eset a két nyomozó, hát még együtt. Az új megbízatás során Tubbsnak be kell épülnie a dél-floridai kábítószer-kereskedő hálózatba, hogy megtalálják azokat a rosszfiúkat, akiknek három gyilkosság van a számlájukon. Az akció remekül halad, egészen addig, míg Crockett bele nem szeret az egyik fegyver- és drognepper gyönyörű feleségébe.

Starting: 19-03-2026 11:15:00

End
19-03-2026 13:25:00

Starting: 19-03-2026 11:16:00

End
19-03-2026 13:25:00

A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni.
Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására.
De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban.

Starting: 19-03-2026 13:25:00

End
19-03-2026 15:45:00

Starting: 19-03-2026 15:45:00

End
19-03-2026 17:25:00

Starting: 19-03-2026 15:46:00

End
19-03-2026 17:26:00

Sanyi (Thuróczy Szabolcs) bábművész és alkoholbeteg. Pali (Polgár Tamás) liftszerelő és alkoholbeteg. Együtt keresik a haverjukat, Tomit, aki már több anonim alkoholista gyűlést kihagyott. Próbálnak józanok maradni, ami nem könnyű egy olyan országban, ahol az ivászat széles körben elfogadott napi gyakorlat. Sanyit öt éve a függősége miatt hagyta el a felesége és a lánya, azóta új életet kezdett és nem iszik, Palinak viszont elég egy kis lökés, hogy újra igyon. Tominak valószínűleg már ennyi se kell. A két barát Budapest utcáin versenyt fut az idővel, hogy megtalálják és megmentsék Tomit. Till Attila részben saját élményekből táplálkozó új filmje éppúgy könnyed, lendületes és zavarba ejtően vicces, mint nagy sikerű előző rendezése, a Tiszta szívvel. Az És mi van Tomival? ugyanakkor a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap. Hiánypótló alkotás, amely betekintést enged a függők életébe, akik fontos támaszt tudnak nyújtani egymásnak a legnehezebb percekben. Az És mi van Tomival? megható és izgalmas története a barátság, a kitartás és az közösség gyógyító erejének témáit járja körül, miközben bepillantást nyújt egy alkohol által átitatott világ mindennapi kihívásaiba. A film az Oscar-díjas Saul fia producerei gyártásában, magánfinanszírozásból készült.

Starting: 19-03-2026 17:25:00

End
19-03-2026 19:00:00

Starting: 19-03-2026 17:26:00

End
19-03-2026 19:02:00

A régi jenki családból származó Cameron és az afroamerikai Maggie házassága nem tökéletes. A férfi mániákus depresszióban szenved, munka helyett inkább gombát gyűjt, bonyolult ételeket főz, vagy más befejezetlen projektjén dolgozik. A család alig jön ki a pénzből. Hogy jobb életük legyen, és pénzt keressen, Maggie beiratkozik egy üzleti iskolába, miközben Cam vállalja, hogy vigyáz a két lányukra. A következő 18 hónap megpróbáltatásokkal teli időszak mindannyiuk számára. Igaz történet alapján.

Starting: 19-03-2026 19:00:00

End
19-03-2026 20:30:00

Starting: 19-03-2026 19:02:00

End
19-03-2026 20:30:00

Új tények látnak napvilágot, miközben a gyilkossági tárgyalást külön-külön folytatják le a két gyanúsított, Banis és Mundt ügyében. Mindkét férfi terhelő vallomást tesz egymásra, és az összetett ügy megdöbbentő módon zárul a bíróságon.

Starting: 19-03-2026 20:30:00

End
19-03-2026 21:35:00

Muriel (Daisy Edgar-Jones) és férje, Lee (Will Poulter) épp közös életük egy új fejezete előtt állnak, amikor váratlanul megérkezik az életükbe Lee testvére, Julius (Jacob Elordi). A fiatal feleség titkos kettős életet kezd élni: egy váratlan románc felforgatja addigi mindennapjait, miközben a szerelem korábban ismeretlen magasságait tapasztalja meg. Eközben a gyors pénzszerzés reményében ügetőkre jár ki, hogy versenylovakra fogadjon, így az érzelmek mellett a szerencsejáték-szenvedély is hatalmába keríti.

Starting: 19-03-2026 21:35:00

End
19-03-2026 23:30:00

Starting: 19-03-2026 21:36:00

End
19-03-2026 23:32:00

A tini Owen éppen a külvárosi élettel próbál boldogulni, amikor osztálytársnője mutat neki egy rejtélyes, késő esti tévéműsort egy természetfeletti világról. Amikor a műsort elkaszálják, Owen valóságról alkotott képe elkezd összetörni.

Starting: 19-03-2026 23:30:00

End
20-03-2026 01:10:00

A tini Owen éppen a külvárosi élettel próbál boldogulni, amikor osztálytársnője mutat neki egy rejtélyes, késő esti tévéműsort egy természetfeletti világról. Amikor a műsort elkaszálják, Owen valóságról alkotott képe elkezd összetörni.

Starting: 19-03-2026 23:32:00

End
20-03-2026 01:11:00

Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan maradhatott életben a fertőzött területen. Közben újra felüti fejét a járvány.

Starting: 20-03-2026 01:10:00

End
20-03-2026 02:50:00

Starting: 20-03-2026 01:11:00

End
20-03-2026 02:51:00

Azok a lázongó hatvanas évek: a békemozgalmak, a hippik, a kábítószer és a beatzene hőskora. Jude, a liverpooli dokkmunkás Amerikába utazik, hogy megkeresse rég nem látott apját. New Yorkban megismerkedik egy egyetemista lánnyal, Lucyval, kapcsolatukból szerelem lesz. Amikor Lucy bátyját a vietnami pokolba küldik, a két fiatal csatlakozik a háborúellenes mozgalomhoz. A sors azonban elválasztja őket egymástól és ezernyi nehézséget kell legyőzniük, hogy újra találkozhassanak. Zenés film a Beatles együttes legjobb dalaival, a címet is tőlük kölcsönözték az alkotók.

Starting: 20-03-2026 02:50:00

End
20-03-2026 03:20:00

Starting: 20-03-2026 02:51:00

End
20-03-2026 05:00:00

Starting: 20-03-2026 05:00:00

End
20-03-2026 06:35:00

Amikor a 12 éves, félárva Alma megtudja, hogy apja cége meg akarja semmisíteni a játszóteret a lakóhelyükön, hogy parkolót építsen a helyére, összefog esküdt ellenségével, a gördeszkás Lunával és bandájával, hogy megmentsék a területet.

Starting: 20-03-2026 06:35:00

End
20-03-2026 07:55:00

Amikor a 12 éves, félárva Alma megtudja, hogy apja cége meg akarja semmisíteni a játszóteret a lakóhelyükön, hogy parkolót építsen a helyére, összefog esküdt ellenségével, a gördeszkás Lunával és bandájával, hogy megmentsék a területet.

Starting: 20-03-2026 06:36:00

End
20-03-2026 07:57:00

A régi jenki családból származó Cameron és az afroamerikai Maggie házassága nem tökéletes. A férfi mániákus depresszióban szenved, munka helyett inkább gombát gyűjt, bonyolult ételeket főz, vagy más befejezetlen projektjén dolgozik. A család alig jön ki a pénzből. Hogy jobb életük legyen, és pénzt keressen, Maggie beiratkozik egy üzleti iskolába, miközben Cam vállalja, hogy vigyáz a két lányukra. A következő 18 hónap megpróbáltatásokkal teli időszak mindannyiuk számára. Igaz történet alapján.

Starting: 20-03-2026 07:55:00

End
20-03-2026 09:20:00

Starting: 20-03-2026 07:57:00

End
20-03-2026 09:22:00

Különleges dokumentumfilm Daniel Radcliffe-ről és kaszkadőrjéről, David Holmesról, és barátságukról, amelyet David bénító balesete sem tört meg.

Starting: 20-03-2026 09:20:00

End
20-03-2026 10:50:00

Különleges dokumentumfilm Daniel Radcliffe-ről és kaszkadőrjéről, David Holmesról, és barátságukról, amelyet David bénító balesete sem tört meg.

Starting: 20-03-2026 09:22:00

End
20-03-2026 10:51:00

A minden héten jelentkező magazinműsor a mozi álomvilágába, Hollywood kulisszái mögé kalauzolja a nézőt. Minden adásban három olyan nagyszabású, kasszasikernek ígérkező produkciót mutat be, amelyek hamarosan a mozikba kerülnek, és szerte a világon hódítanak. A magazinműsorban exkluzív felvételek láthatók a forgatásról, és mindent megtudhatunk a produkciókról, arról, hogy hogyan és ki készítette a filmet. A riportokat, bejárásokat a sztárokkal és a filmkészítőkkel készült interjúk színesítik.

Starting: 20-03-2026 10:50:00

End
20-03-2026 11:20:00

Starting: 20-03-2026 10:51:00

End
20-03-2026 11:20:00

A 10 éves Angelo, akinek minden vágya, hogy felfedező legyen, családjával útra kel, hogy meglátogassa nagymamáját. Amikor egy pihenőhelyen magára marad, elindul az erdőn át megkeresni a családját, ám egy furcsa és titokzatos világba csöppen.

Starting: 20-03-2026 11:20:00

End
20-03-2026 12:40:00

William Steig könyve alapján.Heimlich malac meg van győződve arról, hogy új szomszédjuk, a farkas valami rosszban sántikál, de senki nem akar hinni neki.

Starting: 20-03-2026 12:40:00

End
20-03-2026 12:55:00

William Steig könyve alapján.Heimlich malac meg van győződve arról, hogy új szomszédjuk, a farkas valami rosszban sántikál, de senki nem akar hinni neki.

Starting: 20-03-2026 12:42:00

End
20-03-2026 12:55:00

Starting: 20-03-2026 12:55:00

End
20-03-2026 14:20:00

Starting: 20-03-2026 14:20:00

End
20-03-2026 15:55:00

Starting: 20-03-2026 14:21:00

End
20-03-2026 15:56:00

Klára különköltözik a férjétől. Barátja, Ági segít neki. Összesen hét kört tesznek meg kocsival. Bár minden alkalommal ugyanazt az utat teszik meg oda és vissza, mégis minden kör más.

Starting: 20-03-2026 15:55:00

End
20-03-2026 17:20:00

Klára különköltözik a férjétől. Barátja, Ági segít neki. Összesen hét kört tesznek meg kocsival. Bár minden alkalommal ugyanazt az utat teszik meg oda és vissza, mégis minden kör más.

Starting: 20-03-2026 15:56:00

End
20-03-2026 17:21:00

John Lawlor, a kábítószer-ellenes hatóság egyik ügynöke a munkájának él. Nincs olyan rosszfiú, akit ne kapna el, és nincs olyan dolog, amit ne áldozna fel azért, hogy megoldjon egy ügyet. Joey Kwang Tajpej legjobb „szállítója”, gyorsan vezet, jól jár az esze, lehetetlen őt elkapni. Kettejüknek nem lett volna szabad egymásba szeretnie, de a sors összehozta őket. még mielőtt a bűn és a korrupció szétszakította volna a szerelmüket. Most, 15 évvel később szintén a sors kezében vannak: egy hétvége alkalmával összefutnak Tajpejben, és rájönnek, hogy a szerelembe esésnél csak egy dolog nehezebb. újra egymásba szeretni.

Starting: 20-03-2026 17:20:00

End
20-03-2026 19:00:00

Starting: 20-03-2026 17:21:00

End
20-03-2026 19:01:00

Egy vulkanológus élete felborul, amikor a földrengések egy új, veszélyes vulkanikus korszakot jeleznek, amely fenyegeti Reykjavíkot. Figyelmeztetéseit ignorálják, és egy viszony szétszakítja családját, így több fronton is harcolni kényszerül.

Starting: 20-03-2026 19:00:00

End
20-03-2026 20:45:00

Egy vulkanológus élete felborul, amikor a földrengések egy új, veszélyes vulkanikus korszakot jeleznek, amely fenyegeti Reykjavíkot. Figyelmeztetéseit ignorálják, és egy viszony szétszakítja családját, így több fronton is harcolni kényszerül.

Starting: 20-03-2026 19:01:00

End
20-03-2026 20:46:00

Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) ötödik házassági évfordulójukra készülnek. Viszont az ünnepi nap reggelén, Amy nyomtalanul eltűnik. Nick a rendőrséghez fordul, akik azonnal el is kezdik a nyomozást az ügyben. Ami során egyre több nyom utal arra, hogy a látszólag boldog pár élete számos sötét titkot rejt. A nyomozás előrehaladtával szinte mindenki arra gyanakszik, hogy Nick nem is olyan ártatlan, mint amilyennek beállítja magát. Számos hazugságon érik és a helyzethez képest, eléggé furcsán viselkedik. Amivel még inkább magára tereli a rendőrség és a média figyelmét.

Starting: 20-03-2026 20:45:00

End
20-03-2026 23:10:00

Starting: 20-03-2026 20:46:00

End
20-03-2026 23:11:00

A Warren házaspár megtörtént, jól dokumentált démonűző eseteit feldolgozó sorozat az utolsó részéhez érkezett. A pár több mint ezer alkalommal szabadított meg ártatlan embereket a túlvilág zaklatásától. De most valami megváltozott. A rutin nem segít. A bátorság nem segít. És lehet, hogy a túlvilág küldöttei nem is azt a családot nézték ki maguknak, amelynek Warrenék a megmentésére sietnek. Hanem rájuk vadásznak.

Starting: 20-03-2026 23:10:00

End
21-03-2026 01:20:00

A Warren házaspár megtörtént, jól dokumentált démonűző eseteit feldolgozó sorozat az utolsó részéhez érkezett. A pár több mint ezer alkalommal szabadított meg ártatlan embereket a túlvilág zaklatásától. De most valami megváltozott. A rutin nem segít. A bátorság nem segít. És lehet, hogy a túlvilág küldöttei nem is azt a családot nézték ki maguknak, amelynek Warrenék a megmentésére sietnek. Hanem rájuk vadásznak.

Starting: 20-03-2026 23:11:00

End
21-03-2026 01:22:00

Fáradt, kiégett férfi (Al Pacino) érkezik egy alaszkai kisvárosba. A Los Angeles-i rendőrség nyomozója, és azért küldték erre az isten háta mögötti helyre, hogy segítsen megtalálni egy brutális gyilkosság tettesét. Ezen a vidéken éjfélkor sem megy le a nap. Mindent elborít a köd, állandó a hideg és a bizonytalanság. A nyomozó le sem tudja hunyni a szemét. Miközben az őrült elkövetőre vadászik, saját, eltitkolt bűne is nyomasztja. Csak későn fedezi fel, hogy e kettő összefügg, a gyilkos (Robin Williams) játszik vele. Kínozza, dróton rángatja, és nem hagyja aludni. Már túl jól ismerik egymást ahhoz, hogy ne tudnák: valamelyiküknek pusztulnia kell.

Starting: 21-03-2026 01:20:00

End
21-03-2026 01:50:00

Starting: 21-03-2026 01:22:00

End
21-03-2026 03:16:00

Egy vulkanológus élete felborul, amikor a földrengések egy új, veszélyes vulkanikus korszakot jeleznek, amely fenyegeti Reykjavíkot. Figyelmeztetéseit ignorálják, és egy viszony szétszakítja családját, így több fronton is harcolni kényszerül.

Starting: 21-03-2026 03:16:00

End
21-03-2026 05:00:00

Jane harmincas, magányos, látszólag teljesen átlagos életet élő fiatal nő. Van azonban egy nagy titka, megszállottan rajong Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényéért. Egészen pontosan annak hőséért, Mr. Darcyért, akit Colin Firth játszott a BBC népszerű tévéfeldolgozásában. Mindez tönkreteszi a szerelmi életét, lévén minden férfit hozzá mér. Jane úgy dönt, hogy elutazik az angol üdülőhelyre, a Jane Austen-őrült nők Mekkájába, ahol találkozik úriemberével, aki valóságosabb, mint gondolta volna.

Starting: 21-03-2026 05:00:00

End
21-03-2026 06:35:00

A 10 éves Angelo, akinek minden vágya, hogy felfedező legyen, családjával útra kel, hogy meglátogassa nagymamáját. Amikor egy pihenőhelyen magára marad, elindul az erdőn át megkeresni a családját, ám egy furcsa és titokzatos világba csöppen.

Starting: 21-03-2026 06:35:00

End
21-03-2026 08:00:00

Ahmet, egy 15 éves fiú, aki egy távoli juruki faluban, Észak-Macedóniában él. A tini menedéket talál a zenében, miközben apja elvárásai, egy konzervatív közösség és az első szerelmi élménye – egy lány, akit már másnak ígértek – között őrlődik. Ahmet a testvére segítségét kéri, hogy megvalósítsa zenei ambícióit és elkápráztassa vele a lányt, akinek a tánccsoportja arra készül, hogy meghódítsa a falusi fesztivált. A DJ Ahmet inspiráló tisztelgés a zene kortalan és egyesítő ereje, valamint a zene kínálta váratlan szabadság előtt.

Starting: 21-03-2026 08:00:00

End
21-03-2026 09:35:00

A J.K. Rowling Legendás állatok és megfigyelésük című könyve alapján készült film Göthe Salmander kalandjait követi nyomon a New York-i boszorkányok és varázslók titkos világában, hetven évvel azelőtt, hogy Harry Potter az iskolában elolvasná a könyvét.

Starting: 21-03-2026 09:35:00

End
21-03-2026 11:45:00

Beth egy csendes-óceáni halászfaluból Los Angelesbe költözik, ahol egy róla készült fotó híressé teszi, és elvezeti a fotóshoz, aki beleszeret. Ám amikor kiderül az igazság, a megbántott Beth visszahúzódik a csigaházába.

Starting: 21-03-2026 11:45:00

End
21-03-2026 13:10:00

Starting: 21-03-2026 13:10:00

End
21-03-2026 14:35:00

Shelly (Pamela Anderson) több mint három évtizede Las Vegas egyik ikonikus revütársulatának, a The Razzle Dazzle-nek az oszlopos tagja. A nő egész élete a showbiznisz körül forgott, azonban egy nap kiderül, megszűnik a társulat. Shelly élete alapjaiban rendül meg: a színpadi lét, ami eddig a legfontosabb volt számára, egyik napról a másikra hirtelen véget ér.

Starting: 21-03-2026 14:35:00

End
21-03-2026 16:05:00

Edmond Dantès fiatal tengerészt hamisan vádolnak árulással, majd tárgyalás nélkül bebörtönöznek If várába, egy Marseille melletti zord szigeterődítménybe. Sok évnyi fogság után sikerül megszöknie, hogy Monte Cristo grófja személyében bosszút álljon azokon, akik hamisan vádolták meg.

Starting: 21-03-2026 16:05:00

End
21-03-2026 19:00:00

Starting: 21-03-2026 19:00:00

End
21-03-2026 20:50:00

A történet főszereplője Hank ( Austin Butler ), aki korábban baseballtehetség volt, most azonban New Yorkban tengeti napjait egy lepukkant lakásban, és egy kocsmában dolgozik. Élete unalmas és kiábrándító, mígnem a szomszédja rábízza a macskáját – és ezzel minden ment. Hamarosan különféle gengszterek üldözik, ő pedig menekülni kényszerül, egyre zavarosabb ügybe keveredik. Úgy tűnik, a macska kulcsfontosságú valamiben. vagy mégsem?

Starting: 21-03-2026 20:50:00

End
21-03-2026 22:40:00

Érdemes négyfelé osztani egy rossz lelkiismeret súlyát? Miért nem vállaljuk tetteinket, hiszen minden választás megváltoztatja addigi életünket? Az érettségi bankett varázslatos éjjelén négy végzős gimnazista - két fiú és két lány - beül egyikük új autójába és önfeledt hangulatban nekivágnak az éjszakának. Hirtelen a semmiből feltűnik egy alak. Ray hiába fékez, az ismeretlen mozdulatlanul fekszik az út közepén. A fiatalok pánikba esnek a rájuk váró súlyos büntetés miatt. Félelmükben olyan lépésre szánják el magukat, ami örökre megváltoztatja egész életüket. A holttestet a közeli mólóról a tengerbe dobják. Az ismeretlen azonban magához tér, de Barry szándékosan vízbe fojtja. A négy barát fogadalmat tesz, hogy megőrzik titkukat mindhalálig. Valaki azonban követi őket. Akárhova mennek, mindig a nyomukban van és mindent tud róluk. Látta, amit tettek. Ügyes és kegyetlen lelki terroristájuk ismeri minden gyenge pontjukat, nem akarja futni hagyni őket. Most visszafizeti nekik mindazt a szörnyűséget, amit ők okoztak az idegennek.

Starting: 21-03-2026 22:40:00

End
22-03-2026 00:20:00

Starting: 22-03-2026 00:20:00

End
22-03-2026 01:55:00

Filmesek sokféleképpen elképzelték már a világvégét, és nem tudjuk, melyiküknek lesz igaza. Lehet, hogy borzasztó légi csaták, vérfagyasztó hóviharok vagy kegyetlen ősállatok kísérik majd utolsó útjára a Földet. De mostantól van egy vidámabb változat is.
Egy híres hollywoodi színész, akit James Francónak hívnak (játssza: James Franco) bulit szervez. A vendéglistán természetesen csupa híresség, sztár és jól ismert partiarc szerepel. Ám a gyönyörű Los Angeles-i villa hamarosan megtelik félelemmel. A világ sajnos pont a buli közben ér látványos véget, a vendégek pedig mind másképpen reagálnak a hírnevükre fittyet hányó, feltartóztathatatlanul közelgő katasztrófára.

Starting: 22-03-2026 01:55:00

End
22-03-2026 02:25:00

Amikor a csalódott testvérpár, a 12 éves Mikey és álmodozó öccse két nagyon különböző Mikulásba botlanak – az egyik azt állítja, hogy kiesett a szánjából, a másik pedig épp kirabolt egy bankot –, el kell dönteniük, melyiknek higgyenek.

Starting: 22-03-2026 03:40:00

End
22-03-2026 05:00:00

Edmond Dantès fiatal tengerészt hamisan vádolnak árulással, majd tárgyalás nélkül bebörtönöznek If várába, egy Marseille melletti zord szigeterődítménybe. Sok évnyi fogság után sikerül megszöknie, hogy Monte Cristo grófja személyében bosszút álljon azokon, akik hamisan vádolták meg.

Starting: 22-03-2026 05:00:00

End
22-03-2026 07:55:00

Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek. Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja is a színpadról kerül a filmvászonra. Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A történet megtévesztően egyszerű és hétköznapi, amit az apró részletek tesznek lenyűgözővé.

Starting: 22-03-2026 07:55:00

End
22-03-2026 09:05:00

Miközben a falu az éves téli ünnepségre készül, a sárkányok váratlanul elrepülnek, de senki sem tudja, hogy vajon hová, ezért a keresésükre indulnak.

Starting: 22-03-2026 09:05:00

End
22-03-2026 09:30:00

Starting: 22-03-2026 09:30:00

End
22-03-2026 11:20:00

Sok esztendővel azelőtt, hogy a gonosz Ravenna királynővel végzett volna Hófehér pengéje, Ravenna szó nélkül nézte végig, ahogy a húga, Freya elhagyja a birodalmat, miután szívbemarkoló árulás áldozata lett.

Freya képes jéggé fagyasztani ellenségeit, és az ifjú jégkirálynő évtizedeket töltött egy távoli jégpalotában azzal, hogy halálos vadászsereget képzett ki magának. A vadászok között volt Eric és Sara is, akik nem teljesítették úrnőjük legfőbb parancsát, amely így szól: örökre keményítsd meg szívedet a szerelemmel szemben...

Amikor Freya hírét veszi nővére vesztének, összegyűjti megmaradt seregét, hogy hazahozza a varázstükröt az egyetlen varázslónőnek, aki hasznosítani tudja a tükör erejét. Ám miután kiderül, hogy Ravennát fel lehet támasztani az arany halálból, a gonosz nővérek duplán sötét erőket szabadítanak az elvarázsolt vidékre. Seregük legyőzhetetlen... hacsak a száműzött vadászok nem tudnak összefogni Ravenna és Freya ellen...

Starting: 22-03-2026 11:20:00

End
22-03-2026 13:15:00

Egy kislány, Grace és apja új városba költöznek. Grace egy nap megtalálja egy barátot kereső iskoláslány üzenetét egy lufihoz kötve, ami események egész láncolatát indítja el, és váratlan módon végül három ember életét változtatja meg.

Starting: 22-03-2026 13:15:00

End
22-03-2026 14:40:00

Starting: 22-03-2026 14:40:00

End
22-03-2026 16:15:00

Amikor a csalódott testvérpár, a 12 éves Mikey és álmodozó öccse két nagyon különböző Mikulásba botlanak – az egyik azt állítja, hogy kiesett a szánjából, a másik pedig épp kirabolt egy bankot –, el kell dönteniük, melyiknek higgyenek.

Starting: 22-03-2026 16:15:00

End
22-03-2026 17:35:00

Egyedülálló és lenyűgöző film Tom Hardy főszereplésével. Főhősünk, Ivan Locke egy a végtelenségig precíz építésvezető, aki karrierjének legfontosabb napjára készül. Minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minden olajozottan haladjon. Az irányítás mégis kicsúszik a kezéből és úgy tűnik hogy a gondosan felépített élete darabjaira hullik.

Starting: 22-03-2026 17:35:00

End
22-03-2026 19:00:00

Bankrablások és autólopások tartják rettegésben a Csendes-óceán északnyugati részén élő közösségeket. Egy magányos FBI-ügynök szerint a bűncselekményekért egy veszélyes szélsőjobboldali terroristacsoport a felelős.

Starting: 22-03-2026 19:00:00

End
22-03-2026 19:30:00

Ralphie Uber-sofőrként próbálja biztosítani a jövőt barátnőjének és születendő babájuknak, kevés sikerrel. Amikor bekerül egy maszkulin szektába, lassan elveszíti a valóságérzékét és irányítását feltörő, elfojtott vágyai felett.

Starting: 22-03-2026 20:55:00

End
22-03-2026 22:30:00

Egy rettentő éjszaka, ami sosem ér véget – vagy ha véget ér, úgyis újrakezdődik. Clover és a barátai egy néptelen völgybe utaznak. De nem egyszerű turisták. Nagyon nem. Egy évvel korábban a srác húga, Melanie rejtélyes körülmények között eltűnt a völgyben, a társaság tagjai pedig még mindig nem nyugodtan bele a megváltoztathatatlanba, és nyomokat keresnek. De az életükért kell küzdeniük. Egy magányos turistaházban éjszakáznak, ahol egy álarcos gyilkos egyenként lemészárolja őket. Nincs menekvés, mindannyian szörnyű halált halnak. azután felébrednek, újra ugyaznap este van, és ők kénytelenek újra végigélni az éjszakát: csak másképpen. A gyilkos minden éjjel más, és más módszereket használ, és egyre kegyetlenebb, egyre őrültebb lesz. A csapat tagjai hamarosan rájönnek, hogy már csak néhány életük van, és az juthat haza, aki hajnalig életben marad.

Starting: 22-03-2026 22:30:00

End
23-03-2026 00:10:00

Sok esztendővel azelőtt, hogy a gonosz Ravenna királynővel végzett volna Hófehér pengéje, Ravenna szó nélkül nézte végig, ahogy a húga, Freya elhagyja a birodalmat, miután szívbemarkoló árulás áldozata lett.

Freya képes jéggé fagyasztani ellenségeit, és az ifjú jégkirálynő évtizedeket töltött egy távoli jégpalotában azzal, hogy halálos vadászsereget képzett ki magának. A vadászok között volt Eric és Sara is, akik nem teljesítették úrnőjük legfőbb parancsát, amely így szól: örökre keményítsd meg szívedet a szerelemmel szemben...

Amikor Freya hírét veszi nővére vesztének, összegyűjti megmaradt seregét, hogy hazahozza a varázstükröt az egyetlen varázslónőnek, aki hasznosítani tudja a tükör erejét. Ám miután kiderül, hogy Ravennát fel lehet támasztani az arany halálból, a gonosz nővérek duplán sötét erőket szabadítanak az elvarázsolt vidékre. Seregük legyőzhetetlen... hacsak a száműzött vadászok nem tudnak összefogni Ravenna és Freya ellen...

Starting: 23-03-2026 00:10:00

End
23-03-2026 02:00:00

Starting: 23-03-2026 02:00:00

End
23-03-2026 02:50:00

Bankrablások és autólopások tartják rettegésben a Csendes-óceán északnyugati részén élő közösségeket. Egy magányos FBI-ügynök szerint a bűncselekményekért egy veszélyes szélsőjobboldali terroristacsoport a felelős.

Starting: 23-03-2026 02:50:00

End
23-03-2026 05:00:00

Egy reggel Harold Crick (Will Ferrell), a teljesen átlagos és magányos informatikus arra ébred, hogy egy női hang kommentálja minden mozdulatát, gondolatát és érzését. Harold precíz élete egyik pillanatról a másikra feje tetejére áll, hisz a narrációt csak ő hallja, s mikor a hang bejelenti, hogy Harold Crick hamarosan elhalálozik, a férfi elhatározza, hogy felkeresi a hang tulajdonosát, hogy változtassa meg a befejezést. Kiderül, hogy a hang tulajdonosa az egykoron szebb napokat látott írónő, Kay (Emma Thompson), aki nehezen találja a befejezést a könyvéhez. Harold próbálja kézbe venni a sorsát és elkerülni végzetét, ezért egy irodalmárhoz, Jules Hilberthez (Dustin Hoffman) fordul segítségért, akinek a javaslatát követve Harold meglehetősen szokatlan és váratlan románcba bonyolódik Ana Pascallal (Maggie Gyllenhaal).

Starting: 23-03-2026 05:00:00

End
23-03-2026 06:50:00

Nagy szemű, borzas hajú, színes kis figurák ők, akik a saját világukban élnek. Ám két troll kénytelen vándorútra indulni: olyan tájakra jutnak el és olyan kalandokba keverednek, amikről troll korábban nem is álmodott – és amitől biztosan az égnek áll a haja!

Starting: 23-03-2026 06:50:00

End
23-03-2026 08:20:00

Starting: 23-03-2026 08:20:00

End
23-03-2026 09:45:00

Holly boldog házasságban él Gerryvel. Amikor azonban a férje betegségben meghal, összeomlik, és nem akar tovább élni. Ám Gerry gondolt erre, a halála előtt számos levelet írt a nejének, melyek segítségével talán úrra lehet fájdalmán, és újra megtalálhatja önmagát. Az első Holly harmincadik születésnapján érkezik. A hangos levélben Gerry arra kéri, mozduljon ki otthonról és ünnepelje meg a születésnapját. Az elkövetkező hetekben, hónapokban újabb és újabb üzenetek jönnek a régi kedvestől, újabb és újabb kalandra buzdítva Hollyt.

Starting: 23-03-2026 09:45:00

End
23-03-2026 11:45:00

Barbara Novak (Renée Zellweger) fiatal írónőként érkezik New Yorkba új könyvével, melynek Pokolba a szerelemmel a címe. Művével nyíltan tagadja a szerelmet, de feltétlen igent mond a karrierre és a szexre. A forradalmi nézeteket hangoztató kötet hamar a bestseller-listák élére repül, szerzője pedig magára vonja egy veszélyes ellenfél figyelmét. Az elsőkönyves írónőre felfigyel New York legnagyobb nőcsábászának tartott Cather Block (Ewan McGregor), aki ráadásul jó tollú sztárújságíró is. Mi sem természetesebb, hogy Block a regényt, illetve az írónő ellene irányuló személyes megjegyzéseit sértésnek veszi, ezért leleplező cikk írásába kezd. Célja nem egyszerűen Barbara elcsábítása, hanem hogy bebizonyítsa: még a feminista mozgalmak példaképe is képes a szerelemre.

Starting: 23-03-2026 11:45:00

End
23-03-2026 13:25:00

Az emberek bűnnel teli, elkorcsosult életét látva a Teremtő elhatározza, hogy elpusztítja a világot, és újrateremti azt. E hatalmas feladatra egy embert tart érdemesnek, a családjával bolyongó Noét, aki a legnehezebb helyzetben sem ingott meg a hitében. A Teremtő figyelmezteti a közelgő katasztrófára, és megparancsolja neki, hogy mentse az állatokat, építsen egy bárkát, hogy túléljék az özönvizet. Munkáját azonban hátráltatja a gonosz Thubal-Káin, aki csatlakozni akar hozzá a züllött seregével.

Starting: 23-03-2026 13:25:00

End
23-03-2026 15:40:00

Ronald Reagan elnök kitöltötte a két ciklusát a Fehér Házban, így 1988-ban új elnöke lesz Amerikának. Az egyik legesélyesebb jelölt Gary Hart demokrata párti szenátor, a karizmatikus politikus különösen a fiatal választók körében népszerű. Ám minden összeomlik, amikor kiderül, hogy házasságon kívüli viszonyt folytat. A média ráveti magát az ügyre, ami azzal fenyeget, hogy nemcsak a karrierjét, de magánéletét is tönkreteszi. A Hart-ügy mély és tartós hatást gyakorol az amerikai politikára.

Starting: 23-03-2026 15:40:00

End
23-03-2026 17:30:00

Starting: 23-03-2026 17:30:00

End
23-03-2026 19:00:00

Starting: 23-03-2026 19:00:00

End
23-03-2026 19:45:00

Starting: 23-03-2026 19:45:00

End
23-03-2026 20:15:00

A karrierjében holtpontra jutott Valerie-nek szerepet ajánlanak egy új, többkamerás szitkomban – de hezitál, hogy elfogadja-e, amikor megtudja, hogy a forgatókönyvet mesterséges intelligencia fogja írni.

Starting: 23-03-2026 20:15:00

End
23-03-2026 20:45:00

2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre harcolnak a saját életükért és az emberiség jövőjéért.

Starting: 23-03-2026 20:45:00

End
23-03-2026 22:30:00

Starting: 23-03-2026 22:30:00

End
24-03-2026 00:00:00

Sanyi (Thuróczy Szabolcs) bábművész és alkoholbeteg. Pali (Polgár Tamás) liftszerelő és alkoholbeteg. Együtt keresik a haverjukat, Tomit, aki már több anonim alkoholista gyűlést kihagyott. Próbálnak józanok maradni, ami nem könnyű egy olyan országban, ahol az ivászat széles körben elfogadott napi gyakorlat. Sanyit öt éve a függősége miatt hagyta el a felesége és a lánya, azóta új életet kezdett és nem iszik, Palinak viszont elég egy kis lökés, hogy újra igyon. Tominak valószínűleg már ennyi se kell. A két barát Budapest utcáin versenyt fut az idővel, hogy megtalálják és megmentsék Tomit. Till Attila részben saját élményekből táplálkozó új filmje éppúgy könnyed, lendületes és zavarba ejtően vicces, mint nagy sikerű előző rendezése, a Tiszta szívvel. Az És mi van Tomival? ugyanakkor a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap. Hiánypótló alkotás, amely betekintést enged a függők életébe, akik fontos támaszt tudnak nyújtani egymásnak a legnehezebb percekben. Az És mi van Tomival? megható és izgalmas története a barátság, a kitartás és az közösség gyógyító erejének témáit járja körül, miközben bepillantást nyújt egy alkohol által átitatott világ mindennapi kihívásaiba. A film az Oscar-díjas Saul fia producerei gyártásában, magánfinanszírozásból készült.

Starting: 24-03-2026 00:00:00

End
24-03-2026 01:35:00

Harminc évvel Deckard (Harrison Ford) eltűnése után K (Ryan Gosling), a Los Angeles-i rendőrség rendőrtisztje egy olyan rég eltemetett titkot tár fel, amely fenekestül fordíthatja fel a világ aktuális társadalmi berendezkedését. Bár 2049-ben az emberiség korszerűbb replikánsokkal dolgoztat, a korábbi, hosszú élettartalmú androidokkal továbbra is rengeteg a baj. K rájön, hogy a replikánsokat felügyelő szárnyas fejvadászoknak fontos szerepük van ebben a titokban, és az emberiség jövője múlik azon, hogy Rick Deckardot (Harrison Ford) megtalálja.

Starting: 24-03-2026 01:35:00

End
24-03-2026 02:05:00

Barbara Novak (Renée Zellweger) fiatal írónőként érkezik New Yorkba új könyvével, melynek Pokolba a szerelemmel a címe. Művével nyíltan tagadja a szerelmet, de feltétlen igent mond a karrierre és a szexre. A forradalmi nézeteket hangoztató kötet hamar a bestseller-listák élére repül, szerzője pedig magára vonja egy veszélyes ellenfél figyelmét. Az elsőkönyves írónőre felfigyel New York legnagyobb nőcsábászának tartott Cather Block (Ewan McGregor), aki ráadásul jó tollú sztárújságíró is. Mi sem természetesebb, hogy Block a regényt, illetve az írónő ellene irányuló személyes megjegyzéseit sértésnek veszi, ezért leleplező cikk írásába kezd. Célja nem egyszerűen Barbara elcsábítása, hanem hogy bebizonyítsa: még a feminista mozgalmak példaképe is képes a szerelemre.

Starting: 24-03-2026 05:00:00

End
24-03-2026 06:40:00

Minden csupa csillám és boldogság Trollvárosban, amíg Pipacs királynő és Ágas meglepő felfedezést nem tesznek – vannak más troll világok is az övéken túl, és mindegyikben más zenei irányzat az úr. Amikor egy titokzatos fenyegetés az ország összes trollját veszélybe sodorja, Pipacs, Ágas és a barátok bandája nekivág a nagyszabású expedíciónak az ismeretlen tájakon át, hogy végrehajtsák a lehetetlent, és harmóniát hozzanak létre a különféle trollok között, hogy együtt nézhessenek szembe a végzettel. A nagysikerű animációs film várva várt folytatása összehozza a különféle zenei műfajokat, a poptól a countryn át a hip-hopig; a kemény rocktól a funkon át a K-popig, az elektronikus tánczenéről nem is beszélve!

Starting: 24-03-2026 06:40:00

End
24-03-2026 08:10:00

Starting: 24-03-2026 08:10:00

End
24-03-2026 09:20:00

A kilencéves, 125-ös IQ-val rendelkező Wolfgang édesanyja meghal. Apjához kerül, akit sosem látott, és innentől két kihívás vár rá: Párizsba akar menni tanulni, hogy a világ legjobb zongoristája legyen, és meg kell tanulnia kijönni az apjával.

Starting: 24-03-2026 09:20:00

End
24-03-2026 11:10:00

Az egyik legviccesebb és legüdítőbb személyiségek egyike John Oliver, már éppen ideje, hogy önálló műsort kapjon a képernyőn. A The Daily Show with Jon Stewart írója és vendégházigazdája zajos tetszésnyilvánítást kapott a kritikusoktól a rajongóktól és magától Stewarttól egyaránt. A népszerű angol komikus, színész és író most egy új talkshow-val jelentkezik az HBO-n. Ebben az elmúlt hét legérdekesebb politikai, gazdasági, társadalmi stb. híreit kommentálja tabuk nélkül a maga sajátos stílusában.

Starting: 24-03-2026 11:10:00

End
24-03-2026 12:00:00

Ronald Reagan elnök kitöltötte a két ciklusát a Fehér Házban, így 1988-ban új elnöke lesz Amerikának. Az egyik legesélyesebb jelölt Gary Hart demokrata párti szenátor, a karizmatikus politikus különösen a fiatal választók körében népszerű. Ám minden összeomlik, amikor kiderül, hogy házasságon kívüli viszonyt folytat. A média ráveti magát az ügyre, ami azzal fenyeget, hogy nemcsak a karrierjét, de magánéletét is tönkreteszi. A Hart-ügy mély és tartós hatást gyakorol az amerikai politikára.

Starting: 24-03-2026 12:00:00

End
24-03-2026 13:50:00

A régi jenki családból származó Cameron és az afroamerikai Maggie házassága nem tökéletes. A férfi mániákus depresszióban szenved, munka helyett inkább gombát gyűjt, bonyolult ételeket főz, vagy más befejezetlen projektjén dolgozik. A család alig jön ki a pénzből. Hogy jobb életük legyen, és pénzt keressen, Maggie beiratkozik egy üzleti iskolába, miközben Cam vállalja, hogy vigyáz a két lányukra. A következő 18 hónap megpróbáltatásokkal teli időszak mindannyiuk számára. Igaz történet alapján.

Starting: 24-03-2026 13:50:00

End
24-03-2026 15:20:00

Titokzatos űrhajók jelennek meg világszerte, ezért kialakítanak egy elit csapatot Louise Banks nyelvész vezetésével, hogy szót értsenek az idegen látogatókkal és kiderítsék, mi a szándékuk, illetve, hogy veszélyt jelentenek-e az emberiségre.

Starting: 24-03-2026 15:20:00

End
24-03-2026 17:15:00

Paddingtonnal mindig történik valami. Pedig boldogan és elégedetten él Londonban a Brown család padlásszobájában, ám kap egy levelet, és minden a fejére áll. A levél Peruból érkezik, és arról értesíti a kis medvét, hogy eltűnt imádott nagynénje, aki egy Nyugdíjas Medvék Otthonában éldegélt, és bingózással töltötte öreg napjait. Paddington nem habozik, és azonnal Peruba indul, hogy felkutassa Lucy nénit. A Brown család habozik, de azért vele megy. Kalandos, veszélyes és fordulatos útjuk során átvágnak a dzsungelen, hajótörést szenvednek, felkutatják Eldorádót, az elveszett aranyvárost, megküzdenek egy kóros aranylázban szenvedő kalandorral (Antonio Banderas), és végül szembesülnek egy olyan nagy titokkal, ami Paddington egész addigi életét megváltoztathatja.

Starting: 24-03-2026 17:15:00

End
24-03-2026 17:45:00