Yaman romantikus felvezető után megkéri Seher kezét, aki igent mond. Ekkor derül ki számára, hogy Yaman csente el a konyhapultról a gyűrűt, hogy lánykérés után újra az ujjára húzhassa. İkbal csaknem belebetegszik a bosszankodásba, hogy sehogy sem sikerül eltávolítania Sehert Yaman közeléből. Sehert nagyon aggasztja, hogy Yaman felvetette, hogy aznap beteljesítik a nászéjszakát, egész nap csak erre tud gondolni.
Starting: 03-07-2025 03:30:00
Yaman, aki rájön, hogy Seher fél a nászéjszakától, elmondja neki, hogy nem sürgeti, addig vár, ameddig csak kell. Neslihan elmondja Fıratnak, hogy Borának igenis balesete volt, csak a másik autójával. Fırat bosszankodik, amiért Bora mindent kimagyaráz, Neslihan pedig minden szavát készpénznek veszi. Miután Döndü elárulja Melahatnak, hogy Zuhal miatt hiúsult meg a váltságdíj átadása, Melahat pokollá teszi Zuhal életét. Seher a konyhába indul tejért, İkbal kibillenti az egyensúlyából a lépcső tetején, és Seher lezuhan.
Starting: 03-07-2025 04:25:00
Marci egykori szeretője, Tünde, Marci egy futó kalandja váratlanul betoppan, és azt állítja, hogy Marci a gyermeke apja. Sürgős segítségre van szüksége, és Marcit kéri meg arra, hogy másnapig vigyázzon a kis Noelre. Marci nem hiszi, hogy ő az apa, és nem vállalja, hogy rásózzanak egy gyereket. Közösen csináltatnak egy apasági tesztet, amely igazolná, hogy nem ő a kis Noel apja. Anikó elcsábítja Marcit a zuhany alatt, hogy elterelje a gondolatait. Este Marci, aki egyre közelebb kerül a gyerekhez, Ritával beszél az érzéseiről, aki hisz abban, hogy jó apává válhat. Később Marci és Anikó lebukik Rita előtt, Riában egy világ omlik össze benne.
Starting: 03-07-2025 09:30:00
Lalit is kísérti a múltja. Tudniillik teljesen kiment a fejéből, hogy a pár héttel ezelőtt felvett gyorshitelt valamikor vissza is kell fizetnie. Egy fenyegető alak áll az ajtó előtt, és pénzt akar behajtani Lalitól.. Lali viszont lazán veszi a dolgot, egészen addig, amíg a pénzbehajtó a lakás előtt meg nem félemlíti. Lali pánikba esik, és Reginának panaszolja el a baját, aki sajnálatból odaadja neki a spórolt pénzét. Lali annyira hálás, hogy rögtön munkát keres, hogy vissza tudja fizetni Reginának a tartozását.
Starting: 03-07-2025 10:50:00
Lali anyja, Vilma váratlanul látogatóba jön, Lali pedig sokat hazudott neki a közelmúltban saját magával kapcsolatban. Többek közt azt, hogy barátnője van, akinek aznap van a születésnapja. Mivel Zsófi nem akar belemenni a játékba, úgy alakul, hogy Lali anyja Ritát gondolja a fia barátnőjének. Rita viszont bele is megy a játékba. Hogy a hazugságokra továbbra se derüljön fény, Lali az egész albérlet segítségét kéri. Regina megismerkedik egy kedves pincérlánnyal Dorinával. Kettejük közt szikrázik a levegő annak ellenére, hogy Dorina tulajdonképpen heteroszexuális. Amikor végül egy klubban kötnek ki, Dorina spontán megcsókolja Reginát, de aztán berezel, és egyedül hagyja a meglepett Reginát a klubban.
Starting: 03-07-2025 20:30:00
Regina megismerkedik egy kedves pincérlánnyal Dorinával. Kettejük közt szikrázik a levegő annak ellenére, hogy Dorina tulajdonképpen heteroszexuális. Amikor végül egy klubban kötnek ki, Dorina spontán megcsókolja Reginát, de aztán berezel, és egyedül hagyja a meglepett Reginát a klubban. Kristóf, aki az albérlet minden tagját idegesíti, teli bőrönddel jelenik meg az ajtóban, mert megint balhé van a saját pecója körül. Zsófi természetesen beengedi magához Kristófot, abban azonban nem lesz semmi köszönet. Továbbra is gázosan viselkedik, Zsófi így két tűz közé kerül, hiszen az albérlet tagjai fellázadnak. Zsófi azonban, bármit tesz is Kristóf, le van nyűgözve tőle, és újra és újra megbocsájt a fiúnak.
Starting: 03-07-2025 21:40:00
Yaman kórházba siet az eszméletlen Seherrel. İkbal is bemegy, és nagyon aggódik, hogy Seher magához tér, és talán tudja, hogy ő lökte le a lépcsőn. Seher magához tér, és İkbal nagy megkönnyebbülésére, nem emlékszik, hogyan zuhant le a lépcsőn. Az orvosa szerint rendbe fog jönni, de egy ideig pihennie kell. Yaman arra kéri Nedimet, hogy szerezzen egy fizikoterapeutát. İkbal nagy bosszúságára Sehert hazaengedik a kórházból. Aggasztja, hogy nem találja a fülbevalóját, és kissé tart attól, hogy Ziya látta, amikor lelökte Sehert.
Starting: 04-07-2025 03:05:00
İkbal, amikor Ziyánál látja az elveszett fülbevalóját, már biztos benne, hogy a férje tudja, hogy ő lökte le Sehert. Sultan néni nagyon elégedett Fırattal, de Ibrahim bármit csinál, csak szidást kap. Yaman mindentől meg akarja kímélni Sehert. Nedim hoz egy fizikoterapeutát. Belgin asszony megkezdi Seherrel a gyógytornát. Seher kissé zavarban van, amiért Yaman is segíteni szeretne. Zuhal plédeket rendel a raboknak, hogy megnyerje őket magának. Terve sikerrel jár, mert miután Melahat dühében széttépi a takarókat, a rabok lázadozni kezdenek ellene.
Starting: 04-07-2025 03:50:00
Lali anyja, Vilma váratlanul látogatóba jön, Lali pedig sokat hazudott neki a közelmúltban saját magával kapcsolatban. Többek közt azt, hogy barátnője van, akinek aznap van a születésnapja. Mivel Zsófi nem akar belemenni a játékba, úgy alakul, hogy Lali anyja Ritát gondolja a fia barátnőjének. Rita viszont bele is megy a játékba. Hogy a hazugságokra továbbra se derüljön fény, Lali az egész albérlet segítségét kéri. Regina megismerkedik egy kedves pincérlánnyal Dorinával. Kettejük közt szikrázik a levegő annak ellenére, hogy Dorina tulajdonképpen heteroszexuális. Amikor végül egy klubban kötnek ki, Dorina spontán megcsókolja Reginát, de aztán berezel, és egyedül hagyja a meglepett Reginát a klubban.
Starting: 04-07-2025 09:15:00
Regina megismerkedik egy kedves pincérlánnyal Dorinával. Kettejük közt szikrázik a levegő annak ellenére, hogy Dorina tulajdonképpen heteroszexuális. Amikor végül egy klubban kötnek ki, Dorina spontán megcsókolja Reginát, de aztán berezel, és egyedül hagyja a meglepett Reginát a klubban. Kristóf, aki az albérlet minden tagját idegesíti, teli bőrönddel jelenik meg az ajtóban, mert megint balhé van a saját pecója körül. Zsófi természetesen beengedi magához Kristófot, abban azonban nem lesz semmi köszönet. Továbbra is gázosan viselkedik, Zsófi így két tűz közé kerül, hiszen az albérlet tagjai fellázadnak. Zsófi azonban, bármit tesz is Kristóf, le van nyűgözve tőle, és újra és újra megbocsájt a fiúnak.
Starting: 04-07-2025 10:25:00
Marci és Anikó összekapnak, amikor Marci az egész társaság előtt bevallja, hogy viszonyuk van egymással. Ritát nagyon rosszul érinti a tény, hogy Regina tudott a dologról, és neki nem szólt semmit. Demonstratívan elhatározza, hogy találkozik Bencével, az egyik vendéggel a Szimplából, aki elhívta randizni. Mivel Rita minden áron el akarja felejteni csalódottságát, ezért leissza magát, és végül felhívja magához az Vajon Marci Noel apja? Hogy alakul Regina és Dorina kapcsolata? Sikerül e Bencének feledtetni Ritával Marcit.
Starting: 04-07-2025 20:30:00
Kristóf szemtelenebb, mint valaha, tovább nyomul Anikóra. Zsófi tévesen féltékenységnek értelmezi Anikó viselkedését, és gúnyosan be is szól neki. Anikó munkahelyi teljesítménye sínyli meg ezt a feszült helyzetet, és a főnöke türelme is lassan fogytán. Ahogy otthon újra összekülönböznek Zsófival, Anikó végül bevallja, hogy Kristóf meg akarta csókolni. Zsófi először nem akarja elhinni, végül mégis átmegy Kristófhoz, hogy kérdőre vonja. Döbbenten fedezi föl, hogy Kristóf csúnyán becsapta, és még mindig együtt él a volt barátnőjével. Zsófi Anikó vállán sírja ki magát, és nem tudja, hogy elhagyja-e Kristófot. Amikor a fiú éjjel megjelenik, és el akarja csábítani, Zsófi erős marad, ellenáll a fiú vonzerejének, sőt, még jól fel is képeli. Mivel Anikó már maga előtt sem tudja letagadni, hogy vonzódik Kristófhoz, lelkiismeret furdalása van, amiért Zsófi pont neki hálás azért, hogy Kristóffal kapcsolatban felnyitotta a szemét. . Mialatt Lali azzal biztatja Zsófit, hogy ki fognak békülni Kristóffal, Kristóf és Anikó egymásra találnak és szeretkeznek.. Egy gyenge pillanatában Anikó elmondja Zsófinak az igazat és ezzel kivált egy óriási veszekedést a többi lakótársával is. Rita nagyon fél az első találkozótól az anyjával hat év után. Regina és Marci lelki támaszt adnak neki. Mielőtt Rita majdnem feladná, Marci megfogja a kezét és elkíséri az anyjához. Rita nagyon kikészül a beszélgetés után és majdnem kiköltözik az albérletből, hiszen Budapesten sem vitte sokra, ráadásul boldogtalanul szerelmes Marciba. Végül Vállalja érzéseit és Rita szerelmet vall Marcinak. Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük, míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki.
Starting: 04-07-2025 21:40:00
Seher lábadozik, Arif papa meglátogatja, ami nagyon jó hatással van rá. İkbal retteg, mert fél, hogy Ziya elmondja Yamannak, hogy ő lökte le Sehert a lépcsőn. Yaman meglepetéssel készül, és Seher megpróbálja kitalálni, mi lehet az, de hiába nyaggatja Yamant, nem mondja el neki. Neslihan neheztel Fıratra, de mivel megígérte Sultan néninek, hogy segít a házimunkában, elmegy hozzájuk. Sultan néni folyton korholja İbrahimot, aki mindent megeszik a hűtőből, de a házimunkát nem képes jól elvégezni.
Starting: 05-07-2025 03:00:00
Sultan néni állandóan hibát talál Fırat munkájában, akit eddig nagyra tartott. Fırat nem érti, hogy lehetnek koszosak az edények, amiket nagy gonddal elmosogatott. A börtönben Zuhal azon van, hogy Melahat ellen fordítsa a cellatársait, és ő legyen a főnök.A rabok, akik dühösek, amiért Melahat széttépte a Zuhaltól kapott takarókat, hajlanak a változásra. İkbal azzal zsarolja Ziyát, hogy magára hagyja, ha tovább gyanúsítja Seher balesete miatt.
Starting: 05-07-2025 03:50:00
Marci és Anikó összekapnak, amikor Marci az egész társaság előtt bevallja, hogy viszonyuk van egymással. Ritát nagyon rosszul érinti a tény, hogy Regina tudott a dologról, és neki nem szólt semmit. Demonstratívan elhatározza, hogy találkozik Bencével, az egyik vendéggel a Szimplából, aki elhívta randizni. Mivel Rita minden áron el akarja felejteni csalódottságát, ezért leissza magát, és végül felhívja magához az Vajon Marci Noel apja? Hogy alakul Regina és Dorina kapcsolata? Sikerül e Bencének feledtetni Ritával Marcit.
Starting: 05-07-2025 08:55:00
Kristóf szemtelenebb, mint valaha, tovább nyomul Anikóra. Zsófi tévesen féltékenységnek értelmezi Anikó viselkedését, és gúnyosan be is szól neki. Anikó munkahelyi teljesítménye sínyli meg ezt a feszült helyzetet, és a főnöke türelme is lassan fogytán. Ahogy otthon újra összekülönböznek Zsófival, Anikó végül bevallja, hogy Kristóf meg akarta csókolni. Zsófi először nem akarja elhinni, végül mégis átmegy Kristófhoz, hogy kérdőre vonja. Döbbenten fedezi föl, hogy Kristóf csúnyán becsapta, és még mindig együtt él a volt barátnőjével. Zsófi Anikó vállán sírja ki magát, és nem tudja, hogy elhagyja-e Kristófot. Amikor a fiú éjjel megjelenik, és el akarja csábítani, Zsófi erős marad, ellenáll a fiú vonzerejének, sőt, még jól fel is képeli. Mivel Anikó már maga előtt sem tudja letagadni, hogy vonzódik Kristófhoz, lelkiismeret furdalása van, amiért Zsófi pont neki hálás azért, hogy Kristóffal kapcsolatban felnyitotta a szemét. . Mialatt Lali azzal biztatja Zsófit, hogy ki fognak békülni Kristóffal, Kristóf és Anikó egymásra találnak és szeretkeznek.. Egy gyenge pillanatában Anikó elmondja Zsófinak az igazat és ezzel kivált egy óriási veszekedést a többi lakótársával is. Rita nagyon fél az első találkozótól az anyjával hat év után. Regina és Marci lelki támaszt adnak neki. Mielőtt Rita majdnem feladná, Marci megfogja a kezét és elkíséri az anyjához. Rita nagyon kikészül a beszélgetés után és majdnem kiköltözik az albérletből, hiszen Budapesten sem vitte sokra, ráadásul boldogtalanul szerelmes Marciba. Végül Vállalja érzéseit és Rita szerelmet vall Marcinak. Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük, míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki.
Starting: 05-07-2025 10:15:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 05-07-2025 11:20:00

Starting: 05-07-2025 12:20:00
Tamás (31) rendezni szeretné a kapcsolatát volt kedvesével, akitől a kapcsolatuk elején rögtön ikrei születtek. Tamás (31) azt mondja, abból alakult ki náluk a konfliktus, hogy ő a távolságra hivatkozva nem tudott ott lenni a terhesség ideje alatt, és többször jelezte Hajninak (32), hogy vetessék el a gyerekeket. Hajni ennek ellenére megtartotta az ikreket. Hajnit elkísérte az édesanyj, a Erika (59), aki mindig is utálta Tamást, és azért jött, hogy elszámoltassa. Óriási vita kerekedett a beszélgetésből. Barni (22) 14 éves kora óta tudja magáról, hogy a saját neméhez vonzódik. 6 éve lakik kisebb nagyobb megszakításokkal, legjobb barátjával, Bélával (30) és annak kisfiával. Béla (30) állítása szerint eddig csak nőkkel volt kapcsolata. Barni azért jött hozzánk, hogy komolyabb szintre emelje a barátságukat, beöltözött mennyasszonynak és fiúkérésre jött Bélához gyűrűvel. Krisztián (24) soha nem találkozott személyesen testvérével, Norbival (31) családi konfliktus miatt. Krisztián (24) azért jött hozzánk, hogy kibékítse és összehozza a családot. Elhozta magával közös édesanyjukat, Ilonát (50), aki utoljára 4 évesen látta Norbit (31). Norbi itt először találkozott 4 éves kora óta a testvérével és az édesanyjával.
Starting: 05-07-2025 13:20:00
Kristóf szemtelenebb, mint valaha, tovább nyomul Anikóra. Zsófi tévesen féltékenységnek értelmezi Anikó viselkedését, és gúnyosan be is szól neki. Anikó munkahelyi teljesítménye sínyli meg ezt a feszült helyzetet, és a főnöke türelme is lassan fogytán. Ahogy otthon újra összekülönböznek Zsófival, Anikó végül bevallja, hogy Kristóf meg akarta csókolni. Zsófi először nem akarja elhinni, végül mégis átmegy Kristófhoz, hogy kérdőre vonja. Döbbenten fedezi föl, hogy Kristóf csúnyán becsapta, és még mindig együtt él a volt barátnőjével. Zsófi Anikó vállán sírja ki magát, és nem tudja, hogy elhagyja-e Kristófot. Amikor a fiú éjjel megjelenik, és el akarja csábítani, Zsófi erős marad, ellenáll a fiú vonzerejének, sőt, még jól fel is képeli. Mivel Anikó már maga előtt sem tudja letagadni, hogy vonzódik Kristófhoz, lelkiismeret furdalása van, amiért Zsófi pont neki hálás azért, hogy Kristóffal kapcsolatban felnyitotta a szemét. . Mialatt Lali azzal biztatja Zsófit, hogy ki fognak békülni Kristóffal, Kristóf és Anikó egymásra találnak és szeretkeznek.. Egy gyenge pillanatában Anikó elmondja Zsófinak az igazat és ezzel kivált egy óriási veszekedést a többi lakótársával is. Rita nagyon fél az első találkozótól az anyjával hat év után. Regina és Marci lelki támaszt adnak neki. Mielőtt Rita majdnem feladná, Marci megfogja a kezét és elkíséri az anyjához. Rita nagyon kikészül a beszélgetés után és majdnem kiköltözik az albérletből, hiszen Budapesten sem vitte sokra, ráadásul boldogtalanul szerelmes Marciba. Végül Vállalja érzéseit és Rita szerelmet vall Marcinak. Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük, míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki.
Starting: 05-07-2025 20:30:00
A hét további történéseiből: Kristóf szemtelenebb, mint valaha, tovább nyomul Anikóra. Zsófi tévesen féltékenységnek értelmezi Anikó viselkedését, és gúnyosan be is szól neki. Anikó munkahelyi teljesítménye sínyli meg ezt a feszült helyzetet, és a főnöke türelme is lassan fogytán. Ahogy otthon újra összekülönböznek Zsófival, Anikó végül bevallja, hogy Kristóf meg akarta csókolni. Zsófi először nem akarja elhinni, végül mégis átmegy Kristófhoz, hogy kérdőre vonja. Döbbenten fedezi föl, hogy Kristóf csúnyán becsapta, és még mindig együtt él a volt barátnőjével. Zsófi Anikó vállán sírja ki magát, és nem tudja, hogy elhagyja-e Kristófot. Amikor a fiú éjjel megjelenik, és el akarja csábítani, Zsófi erős marad, ellenáll a fiú vonzerejének, sőt még jól fel is képeli. Mivel Anikó már maga előtt sem tudja letagadni, hogy vonzódik Kristófhoz, lelkiismeret-furdalása van, amiért Zsófi pont neki hálás azért, hogy Kristóffal kapcsolatban felnyitotta a szemét. Mialatt Lali azzal biztatja Zsófit, hogy ki fognak békülni Kristóffal, Kristóf és Anikó egymásra találnak és szeretkeznek. Egy gyenge pillanatában Anikó elmondja Zsófinak az igazat és ezzel kivált egy óriási veszekedést a többi lakótársával is. Rita nagyon fél az első találkozótól az anyjával hat év után. Regina és Marci lelki támaszt adnak neki. Mielőtt Rita majdnem feladná, Marci megfogja a kezét és elkíséri az anyjához. Rita nagyon kikészül a beszélgetés után és majdnem kiköltözik az albérletből, hiszen Budapesten sem vitte sokra, ráadásul boldogtalanul szerelmes Marciba. Végül vállalja érzéseit és Rita szerelmet vall Marcinak.
Starting: 05-07-2025 21:35:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 06-07-2025 01:30:00
Yaman titokban római kiruccanást tervez Seherrel, mert a fizikoterapeuta szerint hétvégére lábra fog állni. Fıratnak gyanús lesz İbrahim, és egy kamerát szerel fel a konyhában, így lebuktatja Ibót, aki éjjel a konyhában mindent összekoszol, amit Fırat rendbe tett. İbrahim szégyelli magát, Sultan néni alaposan lehordja. İkbal nem adja fel a tervét, hogy Sehert tönkretegye, új tervet eszel ki. Belgin megnyugtatja Sehert, hogy hamarosan lábra tud majd állni.
Starting: 06-07-2025 03:00:00
Fırat segít Neslihannak takarítani, de a lány nagyon undokul viselkedik vele. A huzat rájuk zárja a szoba ajtaját, és kénytelenek megvárni Sultan néni hazatértét. Neslihan nagyon dühös. Seher próbálja kitalálni, hogy hová akarja vinni Yaman, de ő nem hajlandó elárulni. İkbal, aki kiderítette, hogy Belgin egyszer lebénított egy nőt, behívja a szobájába, és pénzt ígér neki, ha örökre lebénítja Sehert. Amikor Belgin nem hajlandó kötélnek állni, megzsarolja a múltbéli ballépésével. Zuhal azt ígéri Aysénak, ha elpártol Melahattól, kifizeti a fia tartozásait.
Starting: 06-07-2025 03:50:00
Péter (21) azért érkezett a műsorba, hogy elmondja anyósának, Erzsébetnek (63), hogy nem szereti őt és nem bírja tovább elviselni az otthoni vitákat, sőt költözni is fog. A legnehezebb helyzet a párja, Renáta (19) van, akinek tulajdonképpen dönteni kell az édesanyja és a szerelme között. Balázs (18) azért jött, mert van egy nagy titka édesanyja és nevelőapja előtt: meleg. Most végre összeszedte a bátorságát ahhoz, hogy teljesen őszinte legyen ezzel kapcsolatban. Edit (35) azért érkezett hozzánk, hogy tudassa párjával, Lajossal (45), hogy jó ideje nem boldog, nem érzi magát nőnek mellette és hiányzik Lajos szeretete. Tibor (28) egyetlen célja, hogy számon kérjen, és végre válaszokat kapjon. Testvérének, Lászlónak (32) 6 év után fel szeretné tenni a nagy kérdést. Megérte-e bátyjának tönkretenni egy házasságot és egy testvéri viszonyt azzal a lépésével, hogy öccse feleségével kezdett viszonyt.
Starting: 06-07-2025 04:50:00
Kristóf szemtelenebb, mint valaha, tovább nyomul Anikóra. Zsófi tévesen féltékenységnek értelmezi Anikó viselkedését, és gúnyosan be is szól neki. Anikó munkahelyi teljesítménye sínyli meg ezt a feszült helyzetet, és a főnöke türelme is lassan fogytán. Ahogy otthon újra összekülönböznek Zsófival, Anikó végül bevallja, hogy Kristóf meg akarta csókolni. Zsófi először nem akarja elhinni, végül mégis átmegy Kristófhoz, hogy kérdőre vonja. Döbbenten fedezi föl, hogy Kristóf csúnyán becsapta, és még mindig együtt él a volt barátnőjével. Zsófi Anikó vállán sírja ki magát, és nem tudja, hogy elhagyja-e Kristófot. Amikor a fiú éjjel megjelenik, és el akarja csábítani, Zsófi erős marad, ellenáll a fiú vonzerejének, sőt, még jól fel is képeli. Mivel Anikó már maga előtt sem tudja letagadni, hogy vonzódik Kristófhoz, lelkiismeret furdalása van, amiért Zsófi pont neki hálás azért, hogy Kristóffal kapcsolatban felnyitotta a szemét. . Mialatt Lali azzal biztatja Zsófit, hogy ki fognak békülni Kristóffal, Kristóf és Anikó egymásra találnak és szeretkeznek.. Egy gyenge pillanatában Anikó elmondja Zsófinak az igazat és ezzel kivált egy óriási veszekedést a többi lakótársával is. Rita nagyon fél az első találkozótól az anyjával hat év után. Regina és Marci lelki támaszt adnak neki. Mielőtt Rita majdnem feladná, Marci megfogja a kezét és elkíséri az anyjához. Rita nagyon kikészül a beszélgetés után és majdnem kiköltözik az albérletből, hiszen Budapesten sem vitte sokra, ráadásul boldogtalanul szerelmes Marciba. Végül Vállalja érzéseit és Rita szerelmet vall Marcinak. Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük, míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki.
Starting: 06-07-2025 09:10:00
A hét további történéseiből: Kristóf szemtelenebb, mint valaha, tovább nyomul Anikóra. Zsófi tévesen féltékenységnek értelmezi Anikó viselkedését, és gúnyosan be is szól neki. Anikó munkahelyi teljesítménye sínyli meg ezt a feszült helyzetet, és a főnöke türelme is lassan fogytán. Ahogy otthon újra összekülönböznek Zsófival, Anikó végül bevallja, hogy Kristóf meg akarta csókolni. Zsófi először nem akarja elhinni, végül mégis átmegy Kristófhoz, hogy kérdőre vonja. Döbbenten fedezi föl, hogy Kristóf csúnyán becsapta, és még mindig együtt él a volt barátnőjével. Zsófi Anikó vállán sírja ki magát, és nem tudja, hogy elhagyja-e Kristófot. Amikor a fiú éjjel megjelenik, és el akarja csábítani, Zsófi erős marad, ellenáll a fiú vonzerejének, sőt még jól fel is képeli. Mivel Anikó már maga előtt sem tudja letagadni, hogy vonzódik Kristófhoz, lelkiismeret-furdalása van, amiért Zsófi pont neki hálás azért, hogy Kristóffal kapcsolatban felnyitotta a szemét. Mialatt Lali azzal biztatja Zsófit, hogy ki fognak békülni Kristóffal, Kristóf és Anikó egymásra találnak és szeretkeznek. Egy gyenge pillanatában Anikó elmondja Zsófinak az igazat és ezzel kivált egy óriási veszekedést a többi lakótársával is. Rita nagyon fél az első találkozótól az anyjával hat év után. Regina és Marci lelki támaszt adnak neki. Mielőtt Rita majdnem feladná, Marci megfogja a kezét és elkíséri az anyjához. Rita nagyon kikészül a beszélgetés után és majdnem kiköltözik az albérletből, hiszen Budapesten sem vitte sokra, ráadásul boldogtalanul szerelmes Marciba. Végül vállalja érzéseit és Rita szerelmet vall Marcinak.
Starting: 06-07-2025 10:20:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 06-07-2025 11:25:00

Starting: 06-07-2025 20:30:00
A héten történik: Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki. Vivien váratlanul megjelenik reggel a lakás ajtaja előtt. Csapot-papot maga mögött hagyva eljött Keszthelyről, és mostantól kezdve Budapesten akar élni, és go-go-táncosnőként akar karriert csinálni. Mindenki örül, kivéve Marcit, aki a húga meggondolatlan dolgait nehezen tudja elviselni, komoly gondjai vannak emiatt. Rita és Zsófi felajánlják Viviennek Anikó szobáját… Anikó teljesen kimerülten és rossz lelkiismerettel megy vissza a volt albérletébe, hogy "bűnbocsánatot" nyerjen. A lakótársaknak elmondja, hogy milyen nagy szeretettel gondol a közös otthonukra, és nagyon komolyan kéri, hogy bocsássanak meg neki. De ekkor robban a bomba: Vivien megmondja, hogy ő kapta meg a kiürült szobát. Regina nem hisz Ritának, hogy kapcsolata Marcival csupán csak barátság és hogy az érzelmeit le tudta győzni. Rita ellentmond Reginának, de ő is tudja, hogy ezt a dolgot Marcival nem tudja olyan egyszerűen lezárni. Amikor este egy jóképű férfi leszólítja, Rita belemegy a flörtbe és ezzel felkelti Marci érdeklődését. Marci féltékenységi rohamot kap, ami nem kis következményekkel jár: Marci és Rita valóban az ágyban landolnak. Miután Rita rákérdez, hogy mi legyen ezután, a fiú nagy nehezen kinyögi, hogy nem tudja elképzelni, hogy komoly kapcsolata legyen vele. Rita rettentően csalódott, és megpróbál leszámolni magában Marcival. Közben Vivien nem bírja abbahagyni a bulizást és az átdolgozott éjszakák nyomai is hirtelen láthatóvá válnak rajta és összeesik a Klubban. Marci nagyon aggódik, amikor Vivient mentővel elszállítják… Anikó és Szandi kapcsolata egyre inkább romlik, és a lány rájön, hogy leginkább egy munkahelyre van szüksége, ahhoz, hogy ki tudjon bérelni egy saját lakást.. Még Marcival is sikerül kibékülnie, aki azóta már haza vitte a testvérét a kórházból. Amikor hirtelen felbukkannak a volt lakótársai, Anikó annyira provokálja Zsófit, hogy a két lány elkezd verekedni. Csak Marci és Regina tudják őket szétválasztani. Lali azt hazudta Gábornak, hogy ő is lefeküdt már Mónikával. A lány semmit sem sejt és megköszöni Lalinak, hogy nagyon hálás azért, mert hajlandó még várni a szexszel. Amikor viszont Gábor egy pillanatra egyedül marad Mónikával, Gábor azonnal Lali és a lány vad szexuális kalandjaira utal és gratulál neki. Mónika mérgesen eltűri, és amikor Lali elnézést szeretne kérni, közli vele, hogy soha többé nem akarja látni.
Starting: 06-07-2025 21:40:00
Péter (21) azért érkezett a műsorba, hogy elmondja anyósának, Erzsébetnek (63), hogy nem szereti őt és nem bírja tovább elviselni az otthoni vitákat, sőt költözni is fog. A legnehezebb helyzet a párja, Renáta (19) van, akinek tulajdonképpen dönteni kell az édesanyja és a szerelme között. Balázs (18) azért jött, mert van egy nagy titka édesanyja és nevelőapja előtt: meleg. Most végre összeszedte a bátorságát ahhoz, hogy teljesen őszinte legyen ezzel kapcsolatban. Edit (35) azért érkezett hozzánk, hogy tudassa párjával, Lajossal (45), hogy jó ideje nem boldog, nem érzi magát nőnek mellette és hiányzik Lajos szeretete. Tibor (28) egyetlen célja, hogy számon kérjen, és végre válaszokat kapjon. Testvérének, Lászlónak (32) 6 év után fel szeretné tenni a nagy kérdést. Megérte-e bátyjának tönkretenni egy házasságot és egy testvéri viszonyt azzal a lépésével, hogy öccse feleségével kezdett viszonyt.
Starting: 07-07-2025 00:05:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 07-07-2025 01:45:00
Melahatot váratlanul éri, hogy legmegbízhatóbb embere, Ayse, Zuhalhoz pártolt. Zuhal közli Melahattal, hogy az uralmának ezennel vége, mostantól ő dirigál a cellában. İbrahim elhatározza, hogy nem adja fel, ezután mindent tökéletesen végez majd, hogy Sultan néni elégedett legyen. Belgin bead egy injekciót Sehernek, és arra kéri, fél órát ne mozogjon. Yaman elárulja Sehernek, hogy Rómába viszi. Már indulnának a reptérre, amikor kiderül, hogy Seher nem érzi a lábait. Nagyon megrémül. Belgin azt hazudja, nem érti, mi történhetett. İkbal örül, hogy Belgin a kezére játszik.
Starting: 07-07-2025 03:05:00
Zuhal, amint maga mellé állítja a rabokat, elkezd zsarnokoskodni. Legfőbb célpontja Melahat. Seher aggódva várja az eredményeket, retteg attól, hogy többé nem állhat lábra. İkbal úgy tesz, mintha aggódna érte, és kapóra jön neki, hogy Yaman azt mondta, Belgin továbbra is maradjon a házban, hogy folytassák a fizikoterápiát, mert így Belgin végképp lebéníthatja Sehert az injekciókkal. İbrahim küzd a házimunkával, hogy Sultan néni elégedett legyen.
Starting: 07-07-2025 03:55:00
A hét további történéseiből: Kristóf szemtelenebb, mint valaha, tovább nyomul Anikóra. Zsófi tévesen féltékenységnek értelmezi Anikó viselkedését, és gúnyosan be is szól neki. Anikó munkahelyi teljesítménye sínyli meg ezt a feszült helyzetet, és a főnöke türelme is lassan fogytán. Ahogy otthon újra összekülönböznek Zsófival, Anikó végül bevallja, hogy Kristóf meg akarta csókolni. Zsófi először nem akarja elhinni, végül mégis átmegy Kristófhoz, hogy kérdőre vonja. Döbbenten fedezi föl, hogy Kristóf csúnyán becsapta, és még mindig együtt él a volt barátnőjével. Zsófi Anikó vállán sírja ki magát, és nem tudja, hogy elhagyja-e Kristófot. Amikor a fiú éjjel megjelenik, és el akarja csábítani, Zsófi erős marad, ellenáll a fiú vonzerejének, sőt még jól fel is képeli. Mivel Anikó már maga előtt sem tudja letagadni, hogy vonzódik Kristófhoz, lelkiismeret-furdalása van, amiért Zsófi pont neki hálás azért, hogy Kristóffal kapcsolatban felnyitotta a szemét. Mialatt Lali azzal biztatja Zsófit, hogy ki fognak békülni Kristóffal, Kristóf és Anikó egymásra találnak és szeretkeznek. Egy gyenge pillanatában Anikó elmondja Zsófinak az igazat és ezzel kivált egy óriási veszekedést a többi lakótársával is. Rita nagyon fél az első találkozótól az anyjával hat év után. Regina és Marci lelki támaszt adnak neki. Mielőtt Rita majdnem feladná, Marci megfogja a kezét és elkíséri az anyjához. Rita nagyon kikészül a beszélgetés után és majdnem kiköltözik az albérletből, hiszen Budapesten sem vitte sokra, ráadásul boldogtalanul szerelmes Marciba. Végül vállalja érzéseit és Rita szerelmet vall Marcinak.
Starting: 07-07-2025 09:15:00
A héten történik: Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki. Vivien váratlanul megjelenik reggel a lakás ajtaja előtt. Csapot-papot maga mögött hagyva eljött Keszthelyről, és mostantól kezdve Budapesten akar élni, és go-go-táncosnőként akar karriert csinálni. Mindenki örül, kivéve Marcit, aki a húga meggondolatlan dolgait nehezen tudja elviselni, komoly gondjai vannak emiatt. Rita és Zsófi felajánlják Viviennek Anikó szobáját… Anikó teljesen kimerülten és rossz lelkiismerettel megy vissza a volt albérletébe, hogy "bűnbocsánatot" nyerjen. A lakótársaknak elmondja, hogy milyen nagy szeretettel gondol a közös otthonukra, és nagyon komolyan kéri, hogy bocsássanak meg neki. De ekkor robban a bomba: Vivien megmondja, hogy ő kapta meg a kiürült szobát. Regina nem hisz Ritának, hogy kapcsolata Marcival csupán csak barátság és hogy az érzelmeit le tudta győzni. Rita ellentmond Reginának, de ő is tudja, hogy ezt a dolgot Marcival nem tudja olyan egyszerűen lezárni. Amikor este egy jóképű férfi leszólítja, Rita belemegy a flörtbe és ezzel felkelti Marci érdeklődését. Marci féltékenységi rohamot kap, ami nem kis következményekkel jár: Marci és Rita valóban az ágyban landolnak. Miután Rita rákérdez, hogy mi legyen ezután, a fiú nagy nehezen kinyögi, hogy nem tudja elképzelni, hogy komoly kapcsolata legyen vele. Rita rettentően csalódott, és megpróbál leszámolni magában Marcival. Közben Vivien nem bírja abbahagyni a bulizást és az átdolgozott éjszakák nyomai is hirtelen láthatóvá válnak rajta és összeesik a Klubban. Marci nagyon aggódik, amikor Vivient mentővel elszállítják… Anikó és Szandi kapcsolata egyre inkább romlik, és a lány rájön, hogy leginkább egy munkahelyre van szüksége, ahhoz, hogy ki tudjon bérelni egy saját lakást.. Még Marcival is sikerül kibékülnie, aki azóta már haza vitte a testvérét a kórházból. Amikor hirtelen felbukkannak a volt lakótársai, Anikó annyira provokálja Zsófit, hogy a két lány elkezd verekedni. Csak Marci és Regina tudják őket szétválasztani. Lali azt hazudta Gábornak, hogy ő is lefeküdt már Mónikával. A lány semmit sem sejt és megköszöni Lalinak, hogy nagyon hálás azért, mert hajlandó még várni a szexszel. Amikor viszont Gábor egy pillanatra egyedül marad Mónikával, Gábor azonnal Lali és a lány vad szexuális kalandjaira utal és gratulál neki. Mónika mérgesen eltűri, és amikor Lali elnézést szeretne kérni, közli vele, hogy soha többé nem akarja látni.
Starting: 07-07-2025 10:25:00

Starting: 07-07-2025 20:30:00

Starting: 07-07-2025 21:40:00
Seher retteg, mert hallotta, hogy az orvos azt mondta Yamannak, készüljenek fel akár a legrosszabbra is, a teljes bénulásra. Yaman biztosítja Sehert afelől, hogy még ha be is következne ez a szörnyűség, sosem hagyja magára. Kirpi azt javasolja İbrahimnak, titokban fogadjon takarítószolgálatot, és hozasson ételt egy jó étteremből, mintha ő főzte volna, így mindenki elégedett lesz. İbrahim meg is fogadja Kirpi tanácsát. Zuhal immár az összes rab felett zsarnokoskodik, és Melahat tudja, hogy a rabok előbb-utóbb elpártolnak tőle.
Starting: 08-07-2025 03:10:00
İbrahim valósággal dicsfényben fürdik, Sultan néni mindennel nagyon elégedett, de hamar lebukik, mert Ali megtalálja a szemetesben a takarító cég, az étterem, és a mosoda számláit. Amikor Belgin újra injekciót akar beadni Sehernek, ő közli, hogy nem akar több injekciót. İkbal és Belgin hiába erőltetik, Yaman tiszteletben akarja tartani Seher akaratát.
Starting: 08-07-2025 03:55:00
András (21) azért érkezik a stúdióba, hogy visszahódítsa volt párját, Zsuzsit (25), de előtte szeretné tisztázni a helyzetet a nő jelenlegi párjával, Imrével (42), aki nem hagyja szó nélkül a férfi szándékait. Zsuzsi (25) meglepően reagál András vallomására. Krisztina (22) azért érkezik, hogy elmondja a párjának, Tamásnak (25), hogy elege van a féltékenykedésből, és ha így folytatja, nem fog működni ez a kapcsolat. Ezen kívül zavarja az is, hogy a fiúnak folyamatosan csak az összebújáson jár az esze, ami neki már nagyon sok. Tamás (25) szerint boldogok, és semmi probléma nincs a kapcsolatukban… Gina (20) szeretné visszahódítani volt párját, akivel jelenleg se veled se nélküled kapcsolatban vannak. Gina szülinapi ajándékkal készül a fiúnak, és őszintén bevallja neki érzelmeit. Elmondása szerint még mindig szerelmes Ricsibe (20), bár mindkettőjüknek sokat kéne változni ahhoz, hogy ez a kapcsolat működjön. Ami ennél is nagyobb probléma, hogy a volt párja inkább a fiúk iránt érdeklődik már. Krisztián (25) azért érkezik a stúdióba, hogy meghódítsa a lányt, Marcsit (25), akit kiszemelt magának Badoon. Egyszer beszélgettek eddig, de Krisztiánt nagyon magával ragadta a lány, olyannyira, hogy egy költeménnyel is készült neki.
Starting: 08-07-2025 04:55:00
A héten történik: Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki. Vivien váratlanul megjelenik reggel a lakás ajtaja előtt. Csapot-papot maga mögött hagyva eljött Keszthelyről, és mostantól kezdve Budapesten akar élni, és go-go-táncosnőként akar karriert csinálni. Mindenki örül, kivéve Marcit, aki a húga meggondolatlan dolgait nehezen tudja elviselni, komoly gondjai vannak emiatt. Rita és Zsófi felajánlják Viviennek Anikó szobáját… Anikó teljesen kimerülten és rossz lelkiismerettel megy vissza a volt albérletébe, hogy "bűnbocsánatot" nyerjen. A lakótársaknak elmondja, hogy milyen nagy szeretettel gondol a közös otthonukra, és nagyon komolyan kéri, hogy bocsássanak meg neki. De ekkor robban a bomba: Vivien megmondja, hogy ő kapta meg a kiürült szobát. Regina nem hisz Ritának, hogy kapcsolata Marcival csupán csak barátság és hogy az érzelmeit le tudta győzni. Rita ellentmond Reginának, de ő is tudja, hogy ezt a dolgot Marcival nem tudja olyan egyszerűen lezárni. Amikor este egy jóképű férfi leszólítja, Rita belemegy a flörtbe és ezzel felkelti Marci érdeklődését. Marci féltékenységi rohamot kap, ami nem kis következményekkel jár: Marci és Rita valóban az ágyban landolnak. Miután Rita rákérdez, hogy mi legyen ezután, a fiú nagy nehezen kinyögi, hogy nem tudja elképzelni, hogy komoly kapcsolata legyen vele. Rita rettentően csalódott, és megpróbál leszámolni magában Marcival. Közben Vivien nem bírja abbahagyni a bulizást és az átdolgozott éjszakák nyomai is hirtelen láthatóvá válnak rajta és összeesik a Klubban. Marci nagyon aggódik, amikor Vivient mentővel elszállítják… Anikó és Szandi kapcsolata egyre inkább romlik, és a lány rájön, hogy leginkább egy munkahelyre van szüksége, ahhoz, hogy ki tudjon bérelni egy saját lakást.. Még Marcival is sikerül kibékülnie, aki azóta már haza vitte a testvérét a kórházból. Amikor hirtelen felbukkannak a volt lakótársai, Anikó annyira provokálja Zsófit, hogy a két lány elkezd verekedni. Csak Marci és Regina tudják őket szétválasztani. Lali azt hazudta Gábornak, hogy ő is lefeküdt már Mónikával. A lány semmit sem sejt és megköszöni Lalinak, hogy nagyon hálás azért, mert hajlandó még várni a szexszel. Amikor viszont Gábor egy pillanatra egyedül marad Mónikával, Gábor azonnal Lali és a lány vad szexuális kalandjaira utal és gratulál neki. Mónika mérgesen eltűri, és amikor Lali elnézést szeretne kérni, közli vele, hogy soha többé nem akarja látni.
Starting: 08-07-2025 09:15:00

Starting: 08-07-2025 10:25:00
A közönségkedvenc sztárpárshow (gyártó: Solaz Media Produkciós Kft.) vadonatúj, hetedik évadában újabb nyolc híresség bizonyíthatja, mekkora párjával az összhang, és ki az, akinek a szerelme mindent túlél és méltó a Nyerő Páros trófeára. A műsorvezető Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Péter a jól megszokott humor mellett izgalommal, drámával, feszültséggel és elképesztő feladatokkal várja a nézőket. Vastag Csaba nevét egy ország ismeri: a Fonogram-díjas énekes volt az X-Faktor történetének legelső aranyérmese. Párja Domján Evelin, pontosabban Vastagné Domján Evelin. Versenybe száll Voksán Virág egykori modell, playmate, jelenleg lemezlovas. Párja a mindig sportos és kimért Valentényi László generálkivitelező. Több mint kilenc éve alkotnak egy párt, ez idő alatt pedig két gyermekük is született: Vivi és Beni. A győzelemre hajt Balogh Eleni modell, szépségkirálynő. Párja Soós Dávid labdarúgó, jelenleg a Hatvan FC igazolt játékosa. Széki Attila, vagy ahogyan mindenki ismeri: Curtis. Magyarország egyik legsikeresebb rappere, a The Voice coacha, korábbi labdarúgó. Párja Barnai Judit, egykori válogatott kosárlabdázó, aki profi pályafutása során megfordult a Vasasban, Újbudán, Győrben, és Curtis legnagyobb bánatára az FTC-ben is. Harcba száll Bálint Antónia hitelszakértő, egykori szépségkirálynő és műsorvezető, párjával Bársony Farkassal, aki jogászként tevékenykedik. Henry Kettner vlogger, tartalomkészítő, a közösségi oldalak egyik legkedveltebb és legmegosztóbb figurája barátnőjével Kiss Rebekával küzd majd a győzelemért. Varga Miklós, vagy ahogyan az ország ismeri Joe, az Éjjel-Nappal Budapest rosszfiújaként vált országosan ismertté, jelenleg a Survivor műsorvezetője. Párja: Hrovatin Csenge. Csenge és Joe egy forgatáson ismerkedtek meg, a kezdeti barátságból pedig szerelem szövődött. Boráros Gábor profi MMA-harcos. Habitusáról sokat elárul, hogy húsz győzelméből tizenhármat kiütéssel nyert meg, döntetlen mérkőzéseinek száma pedig mindössze egy. Párja Jákli Mónika influencer. Mónika és Gábor több mint 11 éve vannak együtt, viszont ez a 11 év egyáltalán nem nevezhető csendesnek. A Nyerő Párosban a győzelem titka ugyanaz, mint a jó párkapcsolaté: csak az nyerhet, aki jól ismeri párját, bízik a döntéseiben, jól veszi az akadályokat és éppen olyan ügyesen igazodik el a szerelem útvesztőiben, mint a bravúros feladatokban. A párok nemcsak magukért, hanem egymás ellen is játszanak, ugyanis bizonyos feladatokban lehetőségük lesz akadályozni, hátráltatni az ellenfelet. Emellett a szerelmeseknek a villában is ügyesen kell taktikázniuk, hiszen mindannyiuk számára a cél az, hogy ők álljanak ott az utolsó szimpátia-szavazáson, ők kapják a többi pártól a legtöbb voksot, és övék legyen a Nyerő Páros trófea. A Nyerő Páros hetedik évada az RTL KETTŐ-n is! Az adások az RTL+ felületén visszanézhetőek. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/nyeroparos https://www.facebook.com/rtlnyeroparos https://www.instagram.com/nyeroparosofficial.
Starting: 08-07-2025 11:30:00

Starting: 08-07-2025 21:40:00

Starting: 09-07-2025 00:10:00
İbrahim Karát kéri meg, hogy tanítsa meg főzni és takarítani. İkbal aggódik, mert ha Seher nem kapja tovább a bénító injekciókat, hamarosan jobban lesz. Belgin szerint álmából is felébredne a tűszúrásra, ezért nem tudja titokban beadni neki. Ikbal erős altatót kever Seher italába, majd lefoglalja Yamant, hogy Belgin be tudja adni az injekciót az alvó Sehernek. Yaman épp akkor lép a szobába, amikor Belgin be akarja adni az injekciót, és rettentő dühös lesz.
Starting: 09-07-2025 03:00:00
İkbal dühöng, amiért Belginnek nem sikerült beadnia az injekciót, mert attól tart, Seher hamarosan jobban lesz. Félelme nem alaptalan, mert az injekciók elmaradásával Seher reggel a saját lábára áll. Yaman elhatározza, kideríti, mi áll a csoda hátterében, és megbízza Nedimet, hogy nyomozza le Belgint. Belginnek viszont azt mondja, nagyon hálás, mert sokat segített Seheren, így Belgin nem fog gyanút, hogy lebukott. İbrahim titokban elhívja Karát, hogy tanítsa meg vasalni, de nincs könnyű dolga, ha nem akarja, hogy Sultan néni észrevegye.
Starting: 09-07-2025 03:50:00
A héten történik: Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit. Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni és végül Ritában és Reginában szövetségeseket talál az "osztályellenség" elleni harcban. A három lány teljesen kiközösíti Anikót, és ádáz harc alakul ki közöttük míg végül Joe az asztalra csap és megoldást követel. Zsófi számára csak egy megoldás létezik: Anikó költözzön ki. Vivien váratlanul megjelenik reggel a lakás ajtaja előtt. Csapot-papot maga mögött hagyva eljött Keszthelyről, és mostantól kezdve Budapesten akar élni, és go-go-táncosnőként akar karriert csinálni. Mindenki örül, kivéve Marcit, aki a húga meggondolatlan dolgait nehezen tudja elviselni, komoly gondjai vannak emiatt. Rita és Zsófi felajánlják Viviennek Anikó szobáját… Anikó teljesen kimerülten és rossz lelkiismerettel megy vissza a volt albérletébe, hogy "bűnbocsánatot" nyerjen. A lakótársaknak elmondja, hogy milyen nagy szeretettel gondol a közös otthonukra, és nagyon komolyan kéri, hogy bocsássanak meg neki. De ekkor robban a bomba: Vivien megmondja, hogy ő kapta meg a kiürült szobát. Regina nem hisz Ritának, hogy kapcsolata Marcival csupán csak barátság és hogy az érzelmeit le tudta győzni. Rita ellentmond Reginának, de ő is tudja, hogy ezt a dolgot Marcival nem tudja olyan egyszerűen lezárni. Amikor este egy jóképű férfi leszólítja, Rita belemegy a flörtbe és ezzel felkelti Marci érdeklődését. Marci féltékenységi rohamot kap, ami nem kis következményekkel jár: Marci és Rita valóban az ágyban landolnak. Miután Rita rákérdez, hogy mi legyen ezután, a fiú nagy nehezen kinyögi, hogy nem tudja elképzelni, hogy komoly kapcsolata legyen vele. Rita rettentően csalódott, és megpróbál leszámolni magában Marcival. Közben Vivien nem bírja abbahagyni a bulizást és az átdolgozott éjszakák nyomai is hirtelen láthatóvá válnak rajta és összeesik a Klubban. Marci nagyon aggódik, amikor Vivient mentővel elszállítják… Anikó és Szandi kapcsolata egyre inkább romlik, és a lány rájön, hogy leginkább egy munkahelyre van szüksége, ahhoz, hogy ki tudjon bérelni egy saját lakást.. Még Marcival is sikerül kibékülnie, aki azóta már haza vitte a testvérét a kórházból. Amikor hirtelen felbukkannak a volt lakótársai, Anikó annyira provokálja Zsófit, hogy a két lány elkezd verekedni. Csak Marci és Regina tudják őket szétválasztani. Lali azt hazudta Gábornak, hogy ő is lefeküdt már Mónikával. A lány semmit sem sejt és megköszöni Lalinak, hogy nagyon hálás azért, mert hajlandó még várni a szexszel. Amikor viszont Gábor egy pillanatra egyedül marad Mónikával, Gábor azonnal Lali és a lány vad szexuális kalandjaira utal és gratulál neki. Mónika mérgesen eltűri, és amikor Lali elnézést szeretne kérni, közli vele, hogy soha többé nem akarja látni.
Starting: 09-07-2025 09:15:00

Starting: 09-07-2025 10:25:00
A héten történik: Hanna addig bulizik és iszik a barátaival, amíg végül összeesik. Karesz úgy érzi, ez nem az ő hibája és lelép, közben Roli segítségül hívja Joe-t. Joe nagyon félti lányát, rögtön kihívja a mentőket, nem tudja, hogy mit hoz a jövő, ugyanis Hanna eszméletlen állapotba került. Marci, rájön, hogy rosszul döntött Ritával kapcsolatban. Sokat gondol a lányra és elhatározza, hogy mégis megpróbálná a kapcsolatot vele. Ám Rita nem adja magát ilyen könnyen. Kérdőre vonja Marcit, és magyarázatot követel a hirtelen pálfordulásra. Marci elmondja, hogy most már tudja, mit akar, szerelmet vall, mire Rita szíve elgyengül. Ettől kezdve Marci és Rita egy pár. Zsófi még mindig azzal van elfoglalva, hogy felszedje Kristófot, hogy ezzel is mutassa Anikó iránti gyűlöletét. Csak akkor hozza meg döntését, amikor Regina elmondja neki, hogy már rég kihűltek az érzelmek Kristóf és Anikó között, ők ketten már csak veszekednek. Anikó összeveszik Szandival, de Kristófra sem számíthat igazából. Találkozik Reginával, akinél kisírja magát. Közben Kristófnak hazugságokkal sikerül visszacsábítani Zsófit, akivel még aznap le is fekszik a lakásában. Amikor Anikó hazaér, Kristóf mérgesen megkéri, hogy azonnal keressen egy másik lakást magának, mert Zsófi itt nem láthatja meg. Anikó nem bírja tovább és annyira leissza magát, hogy az éjjel a volt lakótársai udvarán ordibál. Részegen és kétségbeesetten vissza akarja magát könyörögni a korábbi szobájába. Anikó óva inti Zsófit, hogy Kristófnak nem komolyak a szándékai. Kristóf ezen teljesen kiakad és megfenyegeti Anikót, hogy ne merje elrontani a kapcsolatát Zsófival. A veszekedés eldurvul kettejük között. Végül Szandi akadályozza meg, hogy Kristóf kezet emeljen Anikóra. Szandi kiborul, és kidobja Kristófot a lakásból. Kristóf azt hiszi, hogy Szandi majd megnyugszik, és az első éjszakát egy hotelben tölti a boldog Zsófival. Anikó és Szandi közelebb kerültek egymáshoz, miután közösen kirúgták Kristófot a lakásból. Szandi felajánlja Anikónak, hogy költözzön be az üres szobába.
Starting: 09-07-2025 20:35:00