Today TREXIPTV
A Volt egyszer egy képregény átfogó képet ad a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését. Filmünk elkalauzolja a nézőt a kezdetben a napilapokban közölt képregények szárnybontogatásaihoz, valamint a magyar képregény jelenlegi világába. A magyar képregénykiadók és -készítők motivációjára, és a médium iránti elkötelezettségére is kitérünk. A nagy hagyománynak örvendő képregénybörze múltja és jelene is terítékre kerül, a főszervező és egyben képregénykiadó Harza Tamásnak a megszólalásával. Hazai képregényszerzők nyilatkoznak a képregényről, mint megélhetési formáról. Emellett a képregény, mint médium lehetséges jövőjére is kitérnek a megszólalók. A Volt egyszer egy képregény laikusoknak, fiataloknak is szórakoztató nosztalgiautazás, amelyben képregénykiadók, képregényrajzolók, képregénykutatók szólalnak meg, s mesélnek a szakmáról és tapasztalataikról. A filmben mások mellett a szakma olyan ismert alakjai jelennek meg, mint Csepella Olivér, Kertész Sándor, Korcsmáros Gábor, Szebeni Péter, Tálosi András, Tondora Judit és Várai Artúr.
Starting: 24-02-2026 03:50:00
Rákcsapdába esik a fiatal nősténydelfin, és súlyosan megsérül. Az életét az arra bóklászó Sawyer menti meg, ám az orvosoknak amputálni kell az állat farkát. Nem sok esélye van az életben maradásra, de a tizenegy éves fiú nem adja fel. Minden követ megmozgat, hogy megmentsék a delfint. Ráveszi Dr. McCarthyt (Morgan Freeman), a híres orvost, hogy készítsen farokprotézist a delfinnek, amivel majd újra képes lesz úszni. Hamarosan azonban súlyos pénzhiány miatt a delfinárium léte is veszélybe kerül, s ez meghiúsíthatja a mentőakciót...
Starting: 24-02-2026 04:35:00
Peter Bogdanovich vígjátékában egy fiatal hollywoodi csillagocska, Isabella Patterson (Imogen Poots) meséli el, hogy egy elbűvölő Broadway rendező, Arnold Albertson (Owen Wilson) tettei hogyan változtatták meg életét örökre. A nem túl megbízható elbeszélésből kiderül, hogy a Brooklynban született, korábban escortként dolgozó lány randevúja a direktorral hogyan fordult át egy visszautasíthatatlan ajánlatba. Az egész történet egy félresikerült tündérmese, ahol az események láncolata mindenkit elér, kezdve Arnold feleségével, Deltával (Kathryn Hahn), az alamuszi drámaíró Joshua Fleeten át (Will Forte) egészen Isabella dilis therapeutájáig (Jennifer Aniston).
Starting: 24-02-2026 06:45:00
Mindannyiunkban ott bujkál a szuperhős – de van, akiből elő is tör. Billy Batson 14 éves, egy árvaházból kerül nevelőszülőkhöz, és nem a legnépszerűbb srác az iskolában – de Shazam, az ősöreg, különleges erejű varázsló mégis kiválasztja. Amikor a fiú hangosan kimondja a varázsló nevét, átalakul. Igazi szuperhős válik belőle, annak minden kellékével: testhezálló, köpönyeggel kiegészített ruha, különleges eszközök, rendkívüli erő és meghökkentő képességek. Billy fokozatosan fedezi fel, mi mindent tud, és közben elkövet néhány nagy baklövést. De aztán rá kell jönnie valamire: az új helyzet hatalmas buli, ám van benne valami nehéz – hogy nincs szuperhős főgonosz nélkül.
Starting: 24-02-2026 08:25:00
A Los Angeles-i zsaruk legkeményebb nyomozója, Mitch Preston (Robert De Niro) egy nap azon veszi észre magát, hogy a narkósok, maffiózók és bérgyilkosok helyett sokkal ravaszabb és kegyetlenebb népséggel kell szembenéznie: a tévésekkel. Egy rámenős producer az évszázad műsorára készül. Ennek érdekében a kelletlen nyomozó mellé szerződteti a kétballábas Trey Sellarst (Eddie Murphy), aki mindig a reflektorfénybe vágyott. Dörögnek a pisztolyok, forognak a kamerák, élet és játék, műsor és valóság végképp összekeveredik.
Starting: 24-02-2026 10:55:00
A korábbi nehézsúlyú világbajnok Rocky Balboa edzőként és mentorként szolgál Adonis Johnson, néhai barátja és egykori riválisa, Apollo Creed fiának a Rocky-filmek spin-offjában.
Starting: 24-02-2026 12:50:00
2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harcosukat, Kyle Reese-t (Michael Biehn), hogy védje meg az anyát, Sarah Connort (Linda Hamilton). A két fémakarat kegyetlenül összecsap.
Starting: 24-02-2026 15:25:00
A neve Susan. Susan Cooper (Melissa McCarthy). A CIA elemzője, és az egyik legjobb a szakmában. Miután partnere (Jude Law) és az ügynökség legjobb ügynöke (Jason Statham) lebukik, ő az egyetlen, akit éppen bevetésre lehetne küldeni: életében először, a terepen kell kipróbálnia magát. Hát belép egy világba, amit eddig messziről csodált és irigyelt. Elegánsnak éppen nem mondható, de nagy a szája és kemény az ökle. A világ első igazi női titkos ügynöke bevetésre indul.
Starting: 24-02-2026 17:30:00
Albuquerque határában 11 nő és egy magzat csontvázát találják meg a sivatagban elásva. A helyi rendőrség azonnal nagy erőkkel veti rá magát az ügyre Ortega nyomozó vezetésével, és csatlakozik hozzájuk a profilozó, Petrovick ügynök is. A bonyolult nyomozás több szálon fut: míg Ortega gyanítja, hogy egy kollégája lehet a tettes, Petrovick egy olyan profilt próbál felállítani, amely leszűkítheti a gyanúsítottak körét. Az elkészült profil azonban hamar rácáfol a bosszúvágytól hajtott Ortega elméletére, akinek unokahúga is az áldozatok között van. Ortega ennek ellenére ragaszkodik saját teóriájához, és egy korábbi beépített rendőr nyomába ered. Magánakciója azonban hamar felkelti a figyelmet a rendőrségen belül, ahol olyan emberek is dolgoznak, akikkel nem tanácsos ujjat húzni.
Starting: 24-02-2026 21:45:00
Egy csoport középiskolás diák iskolabusza balesetet szenved egy kiránduláson. A kapcsolataikat próbára teszi, amikor rájönnek, hogy egy gyilkos üldözi őket. Egy borzalmas harcba kezdenek a túlélésért.
Starting: 24-02-2026 23:40:00
Egy testvérpár és két osztálytársuk barlangi merülésre indul, hogy elsüllyedt romok után kutassanak. Ám hirtelen vadászni kezd rájuk egy kifinomult érzékekkel bíró cápa...
Starting: 25-02-2026 01:20:00
Barry nincs könnyű helyzetben. Az apjával, aki komputeres szakember, él együtt Texasban. Nemcsak az egészségével van baj - hiszen asztmás -, hanem az iskolával és a barátokkal is. Egyetlen öröme az életben az, ha arról álmodozik, hogy Chuck Norris a barátja. Annyira tiszteli a híres színészt, hogy még karatézni is elkezd és arra készül, hogy egy nap találkozik képzeletbeli barátjával.
Starting: 25-02-2026 02:50:00
Aladdin, a 14 éves kamasz-fiú egy ócskásnál dolgozik iskola előtt és után, hogy segítsen özvegyen maradt édesanyjának. Egy napon egy régi lámpást tisztogat, mikor egyszer csak kiszabadul a lámpa szelleme, aki kiszabadításáért cserébe felajánlja örökös hűségét és szolgálatait a fiúnak. Ettől a perctől kezdve a fiú minden kívánsága teljesül, ám mégis akad egy kis probléma. A szellem éjszakára elveszíti erejét, és a családot ekkor számtalan veszély fenyegeti. Óvakodniuk kell úgy az alvilági bandavezértől, mint a rendőrfőnöktől, hiszen mindenkinek szemet szúr, hogy a kamasz srác piros sportautóval, sőt néha varázsszőnyeggel jár.
Starting: 25-02-2026 04:25:00
1880, Mexikó. Sara (Salma Hayek), a gazdag bankár lánya és Maria (Penélope Cruz), a szegény farmercsalád sarja összefognak, amikor megjelenik Tyler Jackson (Dwight Yoakam), a New York-i hitelbank képviselője. A könyörtelen banktisztviselő egy csapásra tönkreteszi mindkét lány családját, amikor jogtalanul elveszi tőlük a földjeiket. Sara és Maria elhatározza, hogy pisztolyt ragadnak és bosszút állnak a családjaikat ért sérelemért.
Starting: 25-02-2026 06:15:00
Cody látszólag egyszerű hétköznapi srác. Hadilábon áll a matekkal, és ügyetlen a lányokkal. Senki sem sejti, még a családja sem, hogy valójában rátermett legényke: a CIA új programja jóvoltából ő Cody Banks, a titkos tini ügynök. Az álcázott nyári táborokban kapott kiképzésen a legújabb technikákkal is megismerkedett. Úgy vezet, mint egy autóversenyző, jártas a tudományokban és nagyon erős. Első küldetése Dr. Connors lányának meghódítása. Közel kell férkőznie ugyanis az apja kutatási eredményeihez, amelyre egy bűnbanda vetett szemet. Ennek segítségével akarják leigázni a világot.
Starting: 25-02-2026 08:00:00
Joan Wilder (Kathleen Turner), a félénk és álmodozó regényírónő élete unalmasan telik. Egyre-másra írja romantikus kalandregényeit, míg egy nap a fantázia valósággá válik és egy életveszélyes kaland közepén találja magát. Amikor hírt kap arról, hogy nővérét elrabolták, Joan azonnal Dél-Amerikába utazik. A repülővel egy egzotikus világba érkezik, ahol hamarosan összehozza a sors Jack Coltonnal (Michael Douglas), azzal a fickóval, aki akár valamelyik regényéből is előléphetett volna. Jack jóképű kalandor, igazi szerencselovag, aki segít Joannek, hogy élve ússza meg ezt a kalandot.
Starting: 25-02-2026 10:00:00
Nyaralás közben találkozott a tengerparton Danny Zuko és Sandy Olsson. Akkor kezdődött a két fiatal szerelme. Ám a nyár gyorsan véget ért, és mindketten azt hitték, többé sosem látják egymást. A gimiben azonban újra összefutnak. A sok civódás után mindig édes a békülés. Minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje, amely az ugyancsak emlékezetes Broadway-produkción alapul, nem csupán nosztalgikus visszatekintés az ötvenes évekre, hanem energikus és izgalmas zenei tiszteletadás a rock and roll aranykorának.
Starting: 25-02-2026 12:15:00
A világ legkeményebb harcosainak részvételével rendezik Hongkongban a titkos harcművészeti tornát. A viadal brutális és kegyetlen, sokan holtan maradnak a küzdőtéren. Frank Dux, az amerikai katona megszökik a támaszpontról, hogy részt vegyen a versenyen. Összebarátkozik egy másik résztvevővel, Ray Jacksonnal, és találkozik az újságírónő Janice-szel, aki cikket akar írni a karate rejtelmeiről. A döntő összecsapáson Dux a legkegyetlenebb harcossal, Ching Livel néz farkasszemet. Igaz történet alapján.
Starting: 25-02-2026 14:25:00
A pénzhamisítás azóta jövedelmező "mesterség", amióta a pénzt feltalálták. Büntetni ugyan mindenkor büntették, de amíg a leleplezés meg nem történik, addig is jókat lehet kaszálni. A legjobb, ha nem a mindenki által jól ismert saját pénzeszköz kerül hamisításra, hanem az átlagmagyar számára ritkán, de inkább soha nem látott (1985-öt írunk) idegen pénz, a dollár. A kiváló, de állandóan renitenskedő nyomozó, Ötvös Csöpi éppen felfüggesztve, így a főnöki allűrjein kívül semmiben sem kiemelkedő doktor Kardos kezében a lehetőség a dollárhamisító banda leleplezése.
Starting: 25-02-2026 16:15:00
Jim Rhodes (Steve Austin) a határőrök speciális egységének tagja, aki nehéz válás után egyedül neveli a lázadó természetű lányát a hegyek közt. Nemrég megölt partnerét gyászolja, amikor egy csapat fegyveres szökevény túszul ejti mindkettőjüket. Az emberrablók azonban ellenfelükre akadnak, és kezdetét veszi a harc. Sem ember, sem a természet nem állhat ellen Rhodes haragjának, akinek egyetlen segítőtársa Lee Davis (Eric Roberts), a megfáradt zsaru.
Starting: 25-02-2026 18:00:00
Carrie White (Chloë Grace Moretz) egy szégyenlős fiatal lány, akinek nem megy könnyen a barátkozás. Osztálytársai is folyton ugratják, általában ő az élcelődés középpontja. Ráadásul otthon sem túl rózsás a helyzet, hiszen Carrie személyiségét nagyban befolyásolta bigott vallásos anyja (Julianne Moore), aki drákói szigorral neveli és minden külvilági hatás elől gondosan elzárja gyermekét. Közeledik a szalagavató bál, Carrie egyik osztálytársnője pedig gonosz tervet eszel ki, mellyel ismét megalázhatja a visszafogott lányt. Arról azonban fogalma sincs, hogy Carrie különleges képességek birtokában van. Telekinetikus erejének poklát pedig épp azok számára tartogatja, akik ártani akarnak neki.
Starting: 25-02-2026 22:00:00
Alex Browning (Devon Sawa) érzi, hogy valami nincs rendben, pedig még fel sem szállt a Párizsba tartó 180-as járatra. A gépen ülve, a felszállás előtti pillanatokban víziója támad, és tisztán lejátszódik előtte, ahogyan a repülőgép felrobban. Ekkor már biztosan tudja, hogy valami szörnyűség fog történni. Pánikba esve próbálja osztálytársait leterelni a repülőről. A teljes káosz elkerülése érdekében, Alexet és hat társát leszállítják a gépről. A csalódott és dühös csoport elkeseredetten nézi, ahogy a gép felszáll, majd hirtelen hatalmas tűzgolyóvá változva felrobban.
Starting: 26-02-2026 00:00:00
2013-ban bomba robban a bostoni maratoni futóversenyen, a terrortámadásnak több halottja és 265 sebesültje volt. A támadást követően hajtóvadászat indult, hogy elkapják a merénylőket. Tommy Saunders rendőrőrmester versenyt fut az idővel, hogy megakadályozzon egy esetleges újabb merényletet. A pánik és a félelem helyett az egész város - az állampolgároktól a nyomozókon át a kormányzati tisztviselőkig - összefogott a terroristák ellen, hogy mielőbb kézre kerüljenek, és bíróság elé állítsák őket.
Starting: 26-02-2026 01:40:00
Újra itt van Chili Palmer, a filmproducerré avanzsált nagyvárosi gengszter. A történetben Chilinek (John Travolta) már elege lett a filmes bizniszből, és egy merész váltással inkább a zeneiparban próbál szerencsét - gangsta rapperekkel és orosz maffiózókkal szövetkezik, és felkarol egy tehetséges, fiatal énekesnőt is. Legyen szó lemezstúdióról, egy Aerosmith koncertről vagy akár az MTV zenei díjáról, minden esetben a tőle megszokott ügyességgel és tárgyalási taktikával manipulálja az eseményeket. Szüksége is van rá, mert ez veszélyes üzlet, ahol mindenki a következő nagy durranásra vár.
Starting: 26-02-2026 04:25:00
Hogy miként lehet a hívatlan rokonságtól megszabadulni? Jessie és Mark, a turbékoló pár már megtanulta, amikor egy nyaralás erejéig, a bajt nem sejtve vendégül látták Mark öccsét, akinek az esze elment a 6.20-sal, és feleségét, a saját használatra kifejlesztett házisárkányt. Aztán a nyitott ajtó láttán beállított a férfiakat kizsigerelő hugika, a drogkereskedő unokafivér, a nincstelenné váló szomszéd család, egy sírból módszeresen visszajáró kandúr, valamint - végső csapást mérve az ekkor már végső kétségbeesésbe taszított hőseinkre - egy meghasonlott elefánt.
Starting: 26-02-2026 06:40:00
Az angol titkosszolgálat tudomást szerez a készülő politikai merényletről, amely ha bekövetkezik, világméretű káoszhoz vezethet. Tudják, hogy itt már csak Johnny English segítehet. Amióta az MI7 csúcskémje eltűnt a színről, sajátos képességeit Ázsia távoli zugában kamatoztatta. Johnny az első szóra visszatér, és a legújabb szuperkütyüket indul harcba, hogy leleplezze az összeesküvést, melynek szálai a KGB-hez, a CIA-hoz, sőt az MI7-hez vezetnek. Pár napja van, hogy megakadályozza a készülő merényletet.
Starting: 26-02-2026 08:25:00
Joan (Kathleen Turner) elvállalja, hogy megírja egy afrikai ország uralkodójának, Omar arab sejknek (Spiros Focás) az életrajzát. A helyszínen kiderül, hogy a sejk ellenszenves zsarnok, aki egy különös gyöngy révén az egész keleti világ feletti uralomra tör. Joant bebörtönzik, és bár az időközben felbukkanó Jack (Michael Douglas) segítségével sikerül megszöknie, az ékszer rejtélye nem hagyja nyugodni. A heves vérmérsékletéről ismert Ralph (Danny DeVito) pontosan tudja, hol rejtőzik ez a bizonyos kincs, ám nyomában járnak Omar emberei.
Starting: 26-02-2026 10:25:00
Hogy a sok ouzo-e az oka (hoppá!) vagy éppen a Windex, nem tudhatjuk, de a Portokalos klán tagjain tizenhárom év se hagyott nyomot: egytől-egyig visszatérnek (igen, még a nagymama is), és jobban néznek ki, mint valaha!
Hangosabbak, görögebbek és ragaszkodóbbak már nem is lehetnének, Ian és Toula lánya, Paris nagy bánatára. A pályaválasztás előtt álló lányt egyetlen cél vezérli: minél távolabb akar kerülni túlbuzgó pereputtyától. Mindeközben Ian és Toula házassága sem a régi, szeretnének több időt tölteni kettesben, hogy felélesszék a régi tüzet. Természetesen számíthatnak a rokonság segítségére - egy kissé túlságosan is...
Hamarosan azonban nagy sokk éri Portokalosékat: kiderül, hogy a megrögzötten konzervatív családfő, Gus és felesége, Maria házassága érvénytelen.
Mivel egy görög nőt sem érhet az a szégyen, hogy pártában marad, a család azonnal a tettek mezejére lép, és nekilát az esküvő megszervezésének. Újra törnek a tányérok, dübörög a sirtaki, folyik az ouzo, és összegyűlik a család egy még nagyobb, még zajosabb, még frenetikusabb Bazi nagy görög lagzi-ra.
.
Starting: 26-02-2026 12:30:00
Elle, a gimi legszőkébb és legcserfesebb nője rájön, hogy a szőke bombázók élete sem könnyű. A szerelme elhagyja, mert politikusi pályára készül, és komoly joghallgató csak komoly barátnővel mutatkozhat. Elle elhatározza, hogy bosszút áll. Felvételizik Amerika legnevesebb jogi egyetemére, hogy megmutassa, mit tud. Igaz, a rózsaszín micisapkái, magassarkú cipői, rúzsa és az illatos papíron beadott dolgozatai kissé megzavarják a tekintélyes intézményt, ám amikor egy gyilkossággal vádolt oktató ügyében jól ápolt kezébe veszi a nyomozást, minden megváltozik körülötte.
Starting: 26-02-2026 14:25:00
Ian Swan renegát fejvadásznak Hawaii bűnözői alvilágát kell bejárnia, hogy megtalálja a férfit, aki meggyilkolta apját és bosszút álljon rajta.
Starting: 26-02-2026 16:20:00
Uri Boyka (Scott Adkins), az orosz Chorny Cholmi börtön trónfosztott bajnoka (előző részben szerzett) térdsérülése miatt képtelen a ringbe lépni, úgy tűnik, kénytelen lesz kihagyni a harcok harcát, a küzdelmet, aminek minden résztvevője visszanyeri a szabadságát. Egy igazi harcost azonban nem állíthat meg semmilyen sérülés, így Boyka hamarosan a nyolc különböző nemzetű elítélt között találja magát, és kezdetét veszi az illegális bajnokság.
Starting: 26-02-2026 18:00:00
Jimmy Bobo (Sylvester Stallone), a hírhedt bérgyilkos életében először társul egy zsaruval. A fiatal ügyvéd, Marcus (Christian Slater) hajlandó együttműködni, hogy felgöngyölítsen egy ügyet, aminek a szálai New Orleans piszkos sikátorain keresztül egészen a Fehér Ház folyosójáig vezetnek. A szokatlan páros, akiket két kegyetlen gyilkosság hozott össze, keresztülgázol mindenen, ami az útjukba áll, és feláldoznak mindent a bosszú érdekében.
Starting: 26-02-2026 20:00:00
SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda.
Starting: 26-02-2026 21:50:00
Paul Kersey-nek elege van az önjelölt nyomozók zaklatott életéből, ezért úgy dönt, hogy felszámolja Los Angeles-i lakhelyét és az ország másik végébe költözve új életet kezd. Mások azonban nem így gondolják. Bármerre megy, vérrel és erőszakkal találja magát szemben. A szakácsát brutálisan meggyilkolják, a lánya pedig, aki még mindig nem heverte ki a nemi erőszak okozta lelki sokkot, ismét komoly veszélyben van. Kersey -nek ezek után nem marad más választása, mint mégegyszer utoljára fegyvert fogni és örökre leszámolni a gyilkosokkal.
Starting: 26-02-2026 22:20:00
A rangos Fairfield Akadémián, egy elit lányinternátusban hat barátnő viccből egy késő esti rituálét tart, amelynek során megidézik egy halott egykori diák szellemét, aki állítólag kísérti a termeket. Reggelre az egyik lány halott, a többiek pedig azon tűnődnek, hogy vajon mit is kelthettek életre.
Starting: 27-02-2026 00:10:00
A Hawaii-on éldegélő, önelégült selyemfiú békés életét egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő forgatja fel egy szép napon. A laza szörfös, aki naphosszat csak a hasát süttette eddig, és piti lopásokkal segítette át magát egyik napról a másikra, élete nagy bulijához érkezik. A titokzatos nő terve roppant egyszerű: egy zsák pénzt szerezhetnek, ha Jack most az egyszer szót fogad és megcsinálja, amire kéri.
Starting: 27-02-2026 01:40:00
A múmiák nem nyughatnak. Jól megérdemelt, évezredes pihenőjüket töltik, de városukban nincs síri csend: számukra csak az a lényeg, hogy az élőkkel ne találkozzanak, egyébként nagy, pezsgő, élettel (és szerelemmel) teli városban töltik az örökkévalóságot. Éppen a fáraó lányának keresnek férjet, és a főnix ki is választja számára az egykori kocsihajtó bajnokot, Tutot. De egy angol régész megtalálja a holtak városába vezető átjárót, lejut hozzájuk, és magával viszi a hercegnő varázslatos gyűrűjét. Néhány váratlan fordulat és súlyos félreértés következtében a kocsihajtó srác, a kisöccse meg a hercegnő kénytelen a nyomába eredni az élők világába, hogy visszaszerezzék a gyűrűt. Még szerencse, hogy egy jókedvű házikrokodilt is visznek magukkal. Amerre a három múmia jár, szörnyű felfordulást csinál: a mai világ valahogy nincs felkészülve a csínytevő múmiák felbukkanására. Nagyon színes, nagyon vicces és nagyon ötletes a Londonban járó múmiák, és az alvilágban járó angolok találkozásairól szóló, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató animációs vígjáték!
Starting: 27-02-2026 03:00:00
A természet visszavág. Egy feldühödött, óriási ámbráscet a Csendes óceán déli részén rátámad az Essex nevű amerikai bálnavadászhajóra, és a 238 tonnás vitorlás elsüllyed. A húsztagú legénység három csónakban vág neki a végtelen víznek. Félnek, hogy az útjukba eső szigeteken kannibálokkal találkoznak, ezért a Dél-Amerikai partot veszik célba. 3000 mérföldnyi út áll előttük.
Starting: 27-02-2026 04:20:00
Jesse barátja, Randolph a bálnák életét kutatja a Csendes-óceán északnyugati partjainál. Jesse itt találkozik újra Willyvel, a bálnával, és itt ismerkedik meg Max-szal, a tízéves kisfiúval, aki szintén imádja a tengert és a tenger különös élővilágát. Ám Willyre és társaira orvvadászok leselkednek. Jesse, Max és barátaik azonnal akcióba lépnek, hogy a Max apja, John Wesley kapitány vezette bálnavadászoktól megmentsék Willyt és családját.
Starting: 27-02-2026 06:40:00
Öt nő magára marad a házban. Az apa a polgárháborúban harcol: négy lánya és a felesége pedig kénytelen férfi nélkül boldogulni. Nem hajlandóak elfogadni azt, amit a világ kínál nekik: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. A négy lány, Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak. és persze szeretnek – és közben felnőtté válnak. Greta Gerwig, a 2017-es 5 Oscar-díjra jelölt Lady Bird író-rendezője egy nagy amerikai klasszikust visz filmre, és igazi szupercsapatot válogatott hozzá: a korábbi filmjében is szereplő Saoirse Ronan és Timothée Chalamet mellé Emma Watsont, Meryl Streepet, Florence Pugh-ot és Chris Coopert is megnyerte, hogy a maga modern, szemtelen stílusában mesélje újra a klasszikus történetet.
Starting: 27-02-2026 08:30:00
Vándorcirkusz érkezik a kisvárosba. Zajlik az előadás, miközben odakint Cat Stevens alól kilövik a lovát. Finch, a város ura és az emberei meg akarják ölni Cat-et, aki meg is sebesül, de a cirkusz tulajdonosának fehér paripáján sikerül elmenekülnie. Másnap reggel a cirkuszosok megtalálják a sebesült férfit, és a gondját viselik. Mikor Finch emberei felfedezik, hol rejtőzködött Cat, betörnek a cirkuszba, és megölik az egyik artistát. Ezzel a mutatványosok is belekeverednek a kisváros ügyeibe, és a lakókkal összefogva próbálnak leszámolni a kegyetlenkedő bandával.
Starting: 27-02-2026 11:10:00
Amerika a lázas húszas évek bűvöletében, a laza erkölcsök, az észbontó dzsessz és korlátlan lehetőségek világában él. Nick Carraway, a feltörekvő írópalánta New Yorkba utazik, hogy karriert csináljon. Miközben a saját amerikai álmát hajszolja, egyre közelebbi kapcsolatba kerül a szomszédjával, a titokzatos milliomossal, Jay Gatsbyvel és az elbűvölő unokatestvérével, Daisyvel. Rajtuk keresztül feltárul előtte a szupergazdagok magával ragadó, ám érzelmileg kiüresedett világa.
Starting: 27-02-2026 12:50:00
Milyen hősre van szüksége a világnak? Gotham City védelmezője úgy érzi, hogy Metropolis megmentője már istenként tekint magára, senki és semmi nem korlátozza, így szembefordul vele. De a világ nem törődik velük, mert más kérdésekre keresi a választ: senki nem tudja, mit szeretne: mindenható védelmezőt, vagy függetlenséget.
Amíg Batman és Superman az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy új, minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés egyre erősebbé válik. Az emberiség még sosem volt ekkora bajban - és talán már nincs, aki segíteni tud rajta.
Starting: 27-02-2026 15:25:00
A Csábítunk és védünk egy precíz és pedáns rendőrnő (Witherspoon) története, akinek egy szexi, kikapós vígözvegyet (Vergara) kell védelmeznie egy drogbárótól, miközben különböző rosszfiúk üldözik őket Texason keresztül, köztük korrupt rendőrökkel és bérgyilkosokkal.
Starting: 27-02-2026 18:20:00
Mélyen Dixie szívében, a függőség pusztításával küzdő kisvárosban a helyi seriff próbálja fenntartani a békét, amikor a kétségbeesett családapa, Shelby vakmerő sógorával, Trey-vel kirabol egy gyógyszergyárat. Ám az látszólag egyszerűnek tűnő balhé erőszakos fordulatot vesz, ami riadóztatja a New Orleans-i maffia bosszúra éhes végrehajtóját, aki megfenyegeti Shelby feleségét és lányát.
Starting: 27-02-2026 20:00:00
Manhattan szigetén egy félresikerült rablást követően nyolc járőrt holtan találnak. A New York-i rendőrség tapasztalt nyomozóját (Chadwick Boseman) hívják a helyszínre, aki egyből blokádot rendel el, hogy a rendőrgyilkosoknak esélye se legyen elhagyni a szigetet: a Manhattanbe vezető 21 hidat eltorlaszolják, az alagutakat lezárják, a metrókat elterelik. A hajtóvadászat során a lelkiismeretes detektív egyre sötétebb titkokra derít fény, ami nem várt események sorát indítja el. Elképesztő káosz kezd eluralkodni, miközben már maga sem tudja ki az, akit üldöz, és ki az, aki őt üldözi. Az Amerika kapitány – Polgárháború, a Bosszúállók – Végtelen háború, és a Bosszúállók végjáték rendezői, Anthony és Joe Russo ezúttal a produceri székből irányítják a tehetséges Chadwick Bosemant (Fekete Párduc, 42-es, A James Brown sztori), aki a bosszúra szomjas nyomozó szerepében remekel J.K. Simmons, Sienna Miller, és Taylor Kitsch oldalán.
Starting: 27-02-2026 22:15:00
Mississipi-ben feltűnik egy sorozatgyilkos, aki korábban Európa-szerte szedte áldozatait. A helyi detektív, Lucas Boyd rögtön ráveti magát az ügyre, azonban a furcsa, rituális gyilkosságok természete miatt egy szakértőt, Dr. Mackles-t is segítségül hívja az eset felgöngyölítéséhez. A sokasodó gyilkosságok azonban régi sebeket tépnek fel a nyomozó lelkén, a fájdalom pedig egyre intenzívebbé válik, ahogy Lucas beleássa magát az ügy részleteibe. Boyd nyomozó és társai közben hamar rájönnek, hogy az esetek mögött egy hatalmas, globális üzlet húzódhat, amihez rengeteg, jelentős befolyással bíró embernek is köze lehet. A nyomozó azonban nem várt helyen, Rómában, egy ottani felügyelő személyében talál rá az újabb segítségre, akinek az információ segíthetnek kézre keríteni a tettest, mielőtt az újabb áldozatot szedne.
Starting: 28-02-2026 00:10:00
Egy olyan világban, ahol óriás szörnyek és emberek ütköznek, a szörnyek szupersztár sportolók, és a Monster Wrestling nevű népszerű profi birkózó küzdősportban versenyeznek. Egy Winnie nevű fiatal lány menedzserként apja nyomdokaiba akar lépni, és egy Steve nevű, szerethető, esélytelen, ám gyakorlatlan szörny edzőjeként próbál tevékenykedni. Winnie azt tervezi, hogy Steve-ből bajnokot farag, hogy aztán megmérkőzhessen a regnáló bajnok Tentacularral.
Starting: 28-02-2026 03:25:00
Tudni kell élvezni az életet. a kor nem kifogás. Martha (Diane Keaton) élete egyik legbizarrabb kihívásával néz szembe, mikor a nyüzsgő New York-ból elköltözik egy csinos nyugdíjas otthonba, ahol a lakosok puccos golfautóval közlekednek, klubfoglalkozásokra járnak, és mindezt egy túlbuzgó biztonsági őr vigyázó szemei előtt teszik. Martha eleinte mindenkit lenéz, még az életvidám szomszédját, Sherylt (Jacki Weavert) is, aki csak igyekszik kimaxolni a helyi lehetőségeket némi alkohol és pár pókerparti kíséretében. Amikor a folyton csacsogó Sheryl rátalál Martha gimis hajrálány egyenruhájára, a nőből feltörnek az emlékek, mekkora boldogság is volt együtt szurkolni a lányokkal. Az újdonsült barátnők másnap fantasztikus ötlettel állnak elő: megalakítják a saját klubjukat, az első hatvan pluszos Pompon klubot, ahol végre felszabadultan, minden tabut megdöntve, szanaszét táncolhatják magukat. A vidámságra kiéhezett lakók között hamarosan megtalálják a legderűsebb csapattársakat, akikkel még a helyi versenyre is beneveznek, és ország világ előtt bebizonyítják, az álmok megvalósításához sosincs késő – mert egy biztos, nem létezik lehetetlen. Diane Keaton a nagy sikerű Könyvklub producereinek és a Rossz anyák alkotóinak legújabb, imádnivaló vígjátékában tér vissza a mozivászonra, hogy ismét bebizonyítsa, az álmaink megvalósításához a kor nem szabhat határt. Sőt! Akkor dőlnek csak le igazán a gátlások. Ezzel az életvidám filmmel mutatkozik be a dokumentarista Zara Hayes író-rendező, aki egy hetvenen túli pompon csapat történetéből merítette az ihletet.
Starting: 28-02-2026 04:50:00
A kis Balmani szülei egy tragikus földrengésben életüket vesztik. Az árván maradt fiú ennek következtében egy árvaházba kerül, ahol azonban képtelen beilleszkedni. A honvágy egyre elviselhetetlenebbé válik Balmani számára, mígnem egy éjjel elhatározza, hogy megszökik, és elindul hazafelé. Vándorlása során váratlan társra lel: egy magára maradt tigriskölyökre, akit az útja során sodor elé a sors. A két elhagyatott lélek hamar összebarátkozik, és együtt indulnak el a távoli tigrisfészek felé, remélve, hogy ott mindketten új otthonra lelhetnek. Ám nemcsak a természet próbára tevő akadályaival kell szembenézniük _ egy kegyetlen prémvadász is a nyomukban jár, és bármi áron meg akarja kaparintani a kölyköt.
Starting: 28-02-2026 06:40:00
A Rosaline Shakespeare klasszikus szerelmi története, a „Rómeó és Júlia” paródiája. Júlia unokatestvére, Rosaline Rómeó volt szerelme. Megszakad a szíve, amikor Rómeó találkozik Júliával, és elkezdi őt zaklatni, Rosaline azt tervezi, hogy meghiúsítja a híres románcot, és visszaszerzi a fiúját.
Starting: 28-02-2026 08:25:00
A romantikus történelmi Franciaországba kalauzol el A sellő és a Napkirály, amelyben XIV. Lajos király retteg a saját halandóságától, miután egy merénylő golyója megsebesítette őt. Miután a Napkirály értesül arról, hogy egy mágikus vízalatti teremtmény, egy sellő segítségével halhatatlanná válhat, parancsba adja, hogy fogjanak el neki egy sellőt, és szállítsák az udvarába. Mindez bonyolítja a király kapcsolatát a törvénytelen lányával, egy lázadó, szabad lélekkel, aki barátságba keveredik a foglyul ejtett sellővel.
Starting: 28-02-2026 10:20:00
Russell Crowe alakítja a 13. századi Anglia legendás alakját, aki csapatával megküzdött Nottinghammel, és felkelést vezetett a korona ellen, majd örökre megváltoztatta a hatalmi erőegyensúlyt a világban.
Starting: 28-02-2026 12:15:00
A briliáns de zárkózott írónő, Loretta Sage (Sandra Bullock) pályája során mindig egzotikus helyekről írt a népszerű romantikus kalandregényeiben, melyek címlapján a Dash nevű hőst megjelenítő, jóképű borítómodell, Alan (Channing Tatum) feszít, aki erre a karakterre tette fel az életét. Miközben épp új könyvét promotálja Alannel, Lorettát elrabolja egy különc milliárdos (Daniel Radcliffe), mert azt reméli, hogy az írónő elvezeti őt a legutóbbi könyvében található ősi elveszett város kincséhez. Alan bizonyítani szeretné, hogy a való életben is hős tud lenni, nem csak a könyvek lapjain, így nekivág, hogy megmentse a nőt. A nagyszabású dzsungelkalandba pottyant furcsa párnak össze kell dolgoznia, hogy túléljék az elemek és a gonosztevők csapásait, és megtalálják az ősi kincset, mielőtt örökre elveszne...
Starting: 28-02-2026 14:55:00
Diana Prince csendesen éli a szuperhősök hétköznapi életét a vibráló, csillogó ’80-as években: bár szuperképességeivel tisztában van, antropológusként dolgozik és csupán kis csodákkal teszi könnyebbé a halandók életét inkognitóban. Ám ez a túlzás korszaka is, amikor sokan úgy hiszik, hogy mindent megkaphatnak. Ez a törekvés vezérli Maxwell Lordot és a szuperképességeit Wonder Woman árnyékában kifejlesztő Cheetah-t is. Ahogy Maxwell és Cheetah egyre inkább saját elképzeléseik megszállottjává válnak és veszélybe sodorják a világot, Dianának is fel kell készülnie ellenfeleinek megzabolázására. Össze kell gyűjtenie minden erejét, bölcsességét és bátorságát, hogy szembeszállhasson a gazemberrel és az időközben emberfeletti erőre és gyorsaságra szert tevő Cheetah-val. Az elsöprő sikerű Wonder Woman után a folytatásban az első film stábja segítségével ismét egy csodálatos, erős női figura száll harcba – a közelmúlt Európájában és Amerikájában.
Starting: 28-02-2026 17:00:00
Egy sikeres kommandós karriert hagyva maga mögött, Alexander (Steven Seagal) visszavonul, amikor egy bevetés során a kínai maffiózó célszemélynek sikerül elmenekülnie, viszont a rejtekhelyre légicsapást mérnek. A ház tele volt asszonyokkal és gyerekekkel, akiket élő pajzsként tartottak fogva. Alexander nem tudta elviselni ezt az igazságtalanságot. Kelet-Európában éldegél, amikor kedves fiatal szomszédaira rászáll egy orosz gengszter. Alexander nem tud nem beleavatkozni, és csakhamar egy orosz-kínai maffiaháborúba közepén találja magát. Ráadásul esküdt ellensége, Csen (Tzi Ma) is felbukkan, és úgy gondolja, itt az idő, hogy megszabadítsa tőle a világot.
Starting: 28-02-2026 20:00:00
Tess állásinterjúra utazik Detroitba. A lány késő este érkezik meg a kihalt környéken lévő szállásához, ahol egy rejtélyes idegen várja őt. Kiderül, hogy a ház duplán lett lefoglalva, így kénytelenek egy fedél alatt tölteni az éjszakát. Bár Tess eleinte bizalmatlan, végül elkezd feloldódni, ám hamarosan rá kell jönnie, hogy a házban sokkal nagyobb veszély fenyegeti őt, mint a lakótársa.
Starting: 28-02-2026 22:10:00
Tina Fey faramucian humoros agyából, egy új csavarral megspékelve itt a modern klasszikus, a BAJOS CSAJOK. Az új lányt, Cady Heront befogadja a tápláléklánc tetején lévő elit csapat, a menő csajok bandája, a „plasztikok”, vagyis az ármánykodó méhkirálynő, Regina George, és két alattvalója, Gretchen és Karen. Ám amikor Cady elköveti azt a gigantikus baklövést, hogy belezúg Regina expasijába, Aaron Samuelsbe, pillanatok alatt ő lesz a középpont Regina célkeresztjében. Cady megpróbálja legyőzni a csapat csúcsragadozóját számkivetett barátaival, Janisszel és Damiennel, és azt is meg kell tanulnia, hogyan maradjon hű saját magához, miközben próbál eligazodni a világ legveszélyesebb dzsungelében: a gimiben.
Starting: 01-03-2026 00:10:00
Az ifjú felügyelőt, David Ackermant (Charlie Sheen) jól végzett munkája elismeréséül előléptetik, s az új feladattal új társ is jár. Nick Pulovski (Clint Eastwood) vén róka már a szakmában, és minden erejével azon dolgozik, hogy bosszút álljon előző társa gyilkosain. Ackerman Pulovski oldalán egyik pillanatról a másikra Los Angeles legelvetemültebb emberei között találja magát. Az újoncnak hamarosan a saját bőrén kell tapasztalnia, hogy maga a túlélés ezerszer fontosabb, mint a könyvekből tanultak.
Starting: 01-03-2026 02:00:00
Kr.e. 50-ben a kínai császárnét megbuktatta és börtönbe záratta egy áruló herceg. A császárné egyetlen lánya és hűséges testőre a galloktól kér segítséget. A természetfeletti erővel bíró Asterix és Obelix örömmel fogadja a felkérést, hogy kiszabadítsák az uralkodót és megmentsék az országot. Ám miközben útra kelnek a távoli országba, egy másik nehézséggel is meg kell birkózniuk: Cézár szintén a trónra áhítozik, és az új hódítás reményében ő is a Középső Birodalom felé veszi az irányt.
Starting: 01-03-2026 04:20:00
June, az optimista, élénk fantáziájú kislány felfedezi, hogy az erdőben egy hihetetlen vidámpark van elrejtve. A csodapark tele van fantasztikus játékokkal és vicces beszélő állatokkal, ugyanakkor nagy a fejetlenség. A lány rájön, hogy a park saját képzeletének a szülötte, így mindezt csak ő képes helyrehozni. June-ra vár tehát a feladat, hogy a fantasztikus állatokkal összefogva megmentse ezt a varázslatos helyet, és újra megteremtse a csodát a csodaparkban.
Starting: 01-03-2026 06:25:00
Az árva Buddy (Will Ferrell) az Északi-sarkon nevelkedett, a Mikulás főmanójának felügyelete alatt. De egy nap neki is észre kell vennie, hogy kétméteres magasságával kilóg a manók sorából. Amikor a Mikulástól megtudja az igazságot, felkerekedik, hogy megtalálja igazi apját, Waltert (James Caan), aki New Yorkban él a családjával, és mit sem sejt a srác létezéséről. Az első találkozás viszont fergetegesre sikerül, Walter ugyanis meg van győződve róla, hogy a manóruhás óriáscsecsemő, azaz Buddy csak egy karácsonyi tréfa...
Starting: 01-03-2026 07:55:00
Rossz idők járnak Harry Potterre és barátaira, elveszítették a legfőbb támaszukat, Dumbledore professzort. Így csak magukra számíthatnak a Voldemort elleni harcban. Voldemort a különös halálereklyék, a horcruxok után kutat. A legenda szerint a Bodzapálca, a Feltámadás Köve és a Láthatatlanná Tévő Köpeny birtokosa képes uralkodni a halál felett. Közben a legfőbb ellenségével, Harryvel is szeretne végezni. Ehhez első lépésként az uralma alá hajtja a Mágiaügyi Minisztériumot, majd a Varázslóképző Iskola ellen fordul.
Starting: 01-03-2026 09:40:00
A klasszikus Fazekas Mihály-mese alapján Lúdas Matyi, a szegény, furfangos libapásztorfiú története elevenedik meg Dargay Attila mára klasszikussá vált rajzfilmjében. A film igazi csemege. A remek figuráknak kiváló magyar színészek kölcsönzik a hangjukat, ráadásként pedig Liszt Ferenc és Daróczi Bárdos Tamás fantasztikus zenéje csendül fel.
Starting: 01-03-2026 12:20:00
A Mancs őrjárat bevetésre kész! Amikor legnagyobb riválisuk, Humdinger lesz a közeli Kalandváros polgármestere, és egymás után csinálja a kalamajkákat, Ryder, és mindenki kedvenc hős kutyijai nagy sebességre kapcsolnak, hogy szembenézzenek a kihívással. Miközben az egyik kutyusnak zűrös múltja van Kalandvárossal, a csapat segítséget kap egy új szövetségestől, Libertytől, a dörzsölt tacskótól. Együtt, a legújabb kütyükkel, szerkókkal és járgányokkal felszerelkezve a Mancs őrjárat beveti magát, hogy megmentse Kalandváros lakóit, mert a Mancs őrjárat sosem fáradt!
Starting: 01-03-2026 13:45:00
A J.K. Rowling Legendás állatok és megfigyelésük című könyve alapján készült film Göthe Salmander kalandjait követi nyomon a New York-i boszorkányok és varázslók titkos világában, hetven évvel azelőtt, hogy Harry Potter az iskolában elolvasná a könyvét.
Starting: 01-03-2026 15:15:00
Nincs tovább: Harry, Ron és Hermione immár nem kerülheti el a végső összecsapást. Mindannyian tudják, hogy ez az utolsó felvonás. A három jó barát visszatér a Roxfortba, hogy felkutassa és elpusztítsa az utolsó horcruxot.
Voldemort, aki egyre erősebb, uralma alá vonta a Mágiaügyi Minisztériumot és már Roxfort fölött is egyre nagyobb hatalma van, tudomást szerez a tervükről. A tét hatalmas, így nem is csoda, hogy mindent bevet a siker érdekében. Megkezdődik a Roxfort ostroma - és már soha többé, semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt.
Starting: 01-03-2026 17:40:00
Az önfejű, tini Seiya azzal tölti az idejét, hogy pénzért harcol, miközben elrabolt húgát keresi. Egy csata során misztikus erőkhöz jut, és belecsöppen a harcoló istenségek mágikus világába, ahol egy testet öltött istennő védelmére kell kelnie.
Starting: 01-03-2026 20:00:00
Lucas és Johanna a 80-as években élnek egy álmokkal és ideálokkal teli világban, őrülten szerelmesek egymásba, míg egy katasztrofális baleset az atlanti-óceáni vitorlásútjuk során el nem választja el őket egymástól. Harmincöt évvel később, életük őszén újra találkoznak, és mélyen gyökerező szerelmük még mindig nagyon erős. De vajon Johanna meg mer bízni Lucasban, és képes beavatni őt múltjának mély titkába?
Starting: 01-03-2026 22:10:00
Albuquerque határában 11 nő és egy magzat csontvázát találják meg a sivatagban elásva. A helyi rendőrség azonnal nagy erőkkel veti rá magát az ügyre Ortega nyomozó vezetésével, és csatlakozik hozzájuk a profilozó, Petrovick ügynök is. A bonyolult nyomozás több szálon fut: míg Ortega gyanítja, hogy egy kollégája lehet a tettes, Petrovick egy olyan profilt próbál felállítani, amely leszűkítheti a gyanúsítottak körét. Az elkészült profil azonban hamar rácáfol a bosszúvágytól hajtott Ortega elméletére, akinek unokahúga is az áldozatok között van. Ortega ennek ellenére ragaszkodik saját teóriájához, és egy korábbi beépített rendőr nyomába ered. Magánakciója azonban hamar felkelti a figyelmet a rendőrségen belül, ahol olyan emberek is dolgoznak, akikkel nem tanácsos ujjat húzni.
Starting: 02-03-2026 00:20:00
A film Catherine Langfordot mutatja be, akinek apja, a régész Paul Langford (Connor Trinneer) 1928-ban fedezte fel a névadó csillagkaput, amikor Catherine még kislány volt. A fiatal Catherine a Csillagkapu rejtélyeit kutatja, hogy megmentse a Földet.
Starting: 02-03-2026 01:55:00
Lawrence Jamieson elegáns, kifinomult úriember, aki könnyedén elhiteti a turistákkal, hogy személyében egy száműzött uralkodót tisztelhetnek. Egy szép nap a vonaton ülve megismerkedik egy kisstílű szélhámossal, Freddy Bensonnal, aki szegény öreg nagyanyja javára gyűjt könyöradományokat. A baj csak az, hogy mindketten azonos helyen, a Riviéra exkluzív felségterületén szeretnének mindenkit megkopasztani. Ezt a gondot csak egyféleképp lehet megoldani: ha szövetkeznek egymással és ki-ki a maga módján, de mégis közös erővel fosztják ki a hiszékenyeket.
Starting: 02-03-2026 03:50:00
A Hawaii-on éldegélő, önelégült selyemfiú békés életét egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő forgatja fel egy szép napon. A laza szörfös, aki naphosszat csak a hasát süttette eddig, és piti lopásokkal segítette át magát egyik napról a másikra, élete nagy bulijához érkezik. A titokzatos nő terve roppant egyszerű: egy zsák pénzt szerezhetnek, ha Jack most az egyszer szót fogad és megcsinálja, amire kéri.
Starting: 02-03-2026 05:45:00
Hogy miként lehet a hívatlan rokonságtól megszabadulni? Jessie és Mark, a turbékoló pár már megtanulta, amikor egy nyaralás erejéig, a bajt nem sejtve vendégül látták Mark öccsét, akinek az esze elment a 6.20-sal, és feleségét, a saját használatra kifejlesztett házisárkányt. Aztán a nyitott ajtó láttán beállított a férfiakat kizsigerelő hugika, a drogkereskedő unokafivér, a nincstelenné váló szomszéd család, egy sírból módszeresen visszajáró kandúr, valamint - végső csapást mérve az ekkor már végső kétségbeesésbe taszított hőseinkre - egy meghasonlott elefánt.
Starting: 02-03-2026 07:20:00
Clay, Jensen, Roque, Pooch és Cougar az Amerikai Különleges Haderő tagja. Az elit kommandósokat akkor vetik be, ha Amerika érdekeit veszély fenyegeti valahol a világban. Ezúttal a bolíviai dzsungel mélyére szólítja őket a kötelesség, itt kell felkutatniuk és megsemmisíteniük az ellenséget. A veszélyes küldetés azonban számukra ördögi csapda, ugyanis elárulják őket. Miután majdnem otthagyják a fogukat, elhatározzák, hogy nem hagyják annyiban a dolgot. Úgy döntenek, hogy megkeresik az árulót, és leszámolnak vele. Az akcióban a gyönyörű és titokzatos Aisha lesz a segítségükre.
Starting: 02-03-2026 09:00:00
A legendásan titkolózó rendező új sci-fijéről annyit már tudni, hogy csupa sztár működik közre benne és a csillagok között játszódik. Tudósok felfedeznek egy féreglyukat az űrben, és egy csapatnyi felfedező meg kalandor nekivág, hogy átlépje mindazokat a határokat, amelyeket addig áthághatatlannak hittünk: túl akarnak lépni téren és időn.
Starting: 02-03-2026 10:50:00
Az igazság néha vak, ám a bűnösnek nincs menekvés. Matt Murdock (Ben Affleck) gyerekkorában maradandó sérülést szerez egy balesetben. A megvakult Matt többi érzéke hihetetlenül élessé válik a baleset következtében, de ezt nem árulja el környezetének. Matt felnőttként sikeres ügyvédként szerez magának hírnevet. Amit nappal nem sikerül a tárgyalóteremben megoldani, azokkal a veszélyekkel éjszaka próbál dacolni. Ő Daredevil, a környék fenegyereke, a félelem nélküli vörös ruhás ember, aki rettegésben tartja a bűnözőket. Legfőbb ellenfele Kingpin (Michael Clarke Duncan), a New York-i alvilág ura és jobbkeze, illetve az életveszélyes Bullseye (Colin Farrell), akinek minden tárgy fegyverré válik a kezében.
Starting: 02-03-2026 14:00:00
Pandora Szelencéjét valahol a Földközi-tenger térségében rejtették el, talán Nagy Sándor titokzatos Hold templomában, az Élet bölcsőjének nevezett helyen, amelyet egy földrengés újra felszínre hozott. Azt beszélik, a legsötétebb gonosz erő lakozik benne, mely valaha létezett. Jonathan Reiss (Ciarán Hinds) a megszállott egykori Nobel-díjas tudósból lett bio-terrorista éppen emiatt vadászik rá, és megszerzéséért nem sajnál semmilyen árat. A hírhedt dobozban sejtett pusztító erőt akarja megkaparintani - bármi is legyen az - és vele a világ feletti uralmat. A rettenthetetlen brit régész lányra, Lara Croftra (Angelina Jolie) és társaira vár a feladat, hogy megmentsék a világot, és előbb találjanak rá a baljóslatú tárgyra, mint az ördögi Reiss. Csakhogy előbb az ázsiai alvilág ura, Chen Lo (Simon Yam) csap le a mágikus dobozhoz vezető leírásra és elrabolja Lara-tól. A két gonosz, Chen Lo és Reiss már a világ legnagyobb üzletén törik a fejüket.
Starting: 02-03-2026 15:55:00
A briliáns de zárkózott írónő, Loretta Sage (Sandra Bullock) pályája során mindig egzotikus helyekről írt a népszerű romantikus kalandregényeiben, melyek címlapján a Dash nevű hőst megjelenítő, jóképű borítómodell, Alan (Channing Tatum) feszít, aki erre a karakterre tette fel az életét. Miközben épp új könyvét promotálja Alannel, Lorettát elrabolja egy különc milliárdos (Daniel Radcliffe), mert azt reméli, hogy az írónő elvezeti őt a legutóbbi könyvében található ősi elveszett város kincséhez. Alan bizonyítani szeretné, hogy a való életben is hős tud lenni, nem csak a könyvek lapjain, így nekivág, hogy megmentse a nőt. A nagyszabású dzsungelkalandba pottyant furcsa párnak össze kell dolgoznia, hogy túléljék az elemek és a gonosztevők csapásait, és megtalálják az ősi kincset, mielőtt örökre elveszne...
Starting: 02-03-2026 18:00:00
Mike Lawford professzor (Nicolas Cage) kétségbeesetten keresi fiát, aki Halloween éjszakáján, az ünnepi forgatagban tűnt el. Egy évvel később a férfit ijesztő rémálmok és képek kezdik kísérteni, melyekre nem talál semmiféle ésszerű magyarázatot. Igyekszik kideríteni a háttérben húzódó okokat, s egyúttal feltárni fia eltűnésének körülményeit, remélve, hátha a gyermekre is rábukkan.
Starting: 02-03-2026 20:00:00
A közeljövőben játszódó filmben egy humanoid egy globális hacker segítségével megszünteti gondolatainak és képességeinek minden korlátozását, ami egy AI-lázadást és egy kormányzati hajtóvadászatot indít a gépi tudat felemelkedésének felszámolására.
Starting: 02-03-2026 21:45:00
A film Catherine Langfordot mutatja be, akinek apja, a régész Paul Langford (Connor Trinneer) 1928-ban fedezte fel a névadó csillagkaput, amikor Catherine még kislány volt. A fiatal Catherine a Csillagkapu rejtélyeit kutatja, hogy megmentse a Földet.
Starting: 02-03-2026 23:35:00
Albuquerque határában 11 nő és egy magzat csontvázát találják meg a sivatagban elásva. A helyi rendőrség azonnal nagy erőkkel veti rá magát az ügyre Ortega nyomozó vezetésével, és csatlakozik hozzájuk a profilozó, Petrovick ügynök is. A bonyolult nyomozás több szálon fut: míg Ortega gyanítja, hogy egy kollégája lehet a tettes, Petrovick egy olyan profilt próbál felállítani, amely leszűkítheti a gyanúsítottak körét. Az elkészült profil azonban hamar rácáfol a bosszúvágytól hajtott Ortega elméletére, akinek unokahúga is az áldozatok között van. Ortega ennek ellenére ragaszkodik saját teóriájához, és egy korábbi beépített rendőr nyomába ered. Magánakciója azonban hamar felkelti a figyelmet a rendőrségen belül, ahol olyan emberek is dolgoznak, akikkel nem tanácsos ujjat húzni.
Starting: 03-03-2026 01:25:00
Az árva Buddy (Will Ferrell) az Északi-sarkon nevelkedett, a Mikulás főmanójának felügyelete alatt. De egy nap neki is észre kell vennie, hogy kétméteres magasságával kilóg a manók sorából. Amikor a Mikulástól megtudja az igazságot, felkerekedik, hogy megtalálja igazi apját, Waltert (James Caan), aki New Yorkban él a családjával, és mit sem sejt a srác létezéséről. Az első találkozás viszont fergetegesre sikerül, Walter ugyanis meg van győződve róla, hogy a manóruhás óriáscsecsemő, azaz Buddy csak egy karácsonyi tréfa...
Starting: 03-03-2026 03:25:00
A Mancs őrjárat bevetésre kész! Amikor legnagyobb riválisuk, Humdinger lesz a közeli Kalandváros polgármestere, és egymás után csinálja a kalamajkákat, Ryder, és mindenki kedvenc hős kutyijai nagy sebességre kapcsolnak, hogy szembenézzenek a kihívással. Miközben az egyik kutyusnak zűrös múltja van Kalandvárossal, a csapat segítséget kap egy új szövetségestől, Libertytől, a dörzsölt tacskótól. Együtt, a legújabb kütyükkel, szerkókkal és járgányokkal felszerelkezve a Mancs őrjárat beveti magát, hogy megmentse Kalandváros lakóit, mert a Mancs őrjárat sosem fáradt!
Starting: 03-03-2026 04:55:00
Claus von Stauffenberg ezredes tudja: a második világháború kimenetele nem kétséges. Csak idő kérdése Németország veresége, amelynek sorsa egy őrült kezében van. Kapcsolatba kerül összeesküvők egy csoportjával, majd kidolgozza a Valkűr fedőnevű hadműveletet, melynek célja a hatalom átvétele, kulcspontja pedig a Führer meggyilkolása. Egy váratlan fordulat azonban felborítja az aprólékosan kitervelt akciót, a résztvevőknek rögtönözniük kell. A megváltozott helyzetben Stauffenberg magára vállalja a Hitler elleni merénylet elkövetését.
Starting: 03-03-2026 06:25:00
2011-ben egy delfin története megrázta a világot. A Clearwater Akvárium munkatársai befogadtak egy súlyosan sérült állatot, és egy kisfiú határozott közbenjárására művégtagot terveztek neki – és ami még ennél is több: visszaadták az életkedvét. A habókos szakemberekből és lelkes amatőrökből álló csapat körül azonban azóta sem állt meg az élet: új történetük ismét hihetetlen, de igaz eseményeket beszél el. A főhős ezúttal is a különleges sorsú delfin, Winter, ám kerül mellé egy elárvult újszülött, és fontos szerepet kap egy sikeresen rehabilitált, az óceánba visszaszoktatott delfin, Mandy is.
Starting: 03-03-2026 08:30:00
Josh egy Central Park-i luxusház gondnoka. Egy nap megtudja, hogy a tőzsdeguru tulaj átverte az ügyfeleit, és elsikkasztotta a pénzüket, beleértve a lakóház alkalmazottjait is. Amikor mindezt számon kéri a milliárdoson, a munkatársaival együtt kirúgják. Josh úgy dönt, hogy a maga kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Elhatározza, hogy a társaival kirámolja a milliárdos lakását, és visszaveszik, ami nekik jár. No jó, kicsivel többet! Felbérelik a környék rutinos betörőjét, hogy segítsen nekik.
Starting: 03-03-2026 10:30:00
Cady Heron afrikai vidékeken nőtt fel zoológus szülei mellett, és 15 éves koráig csak hírből ismerte az iskolát. A család azonban visszatér Chicagóba, és Cady egy átlagos gimnáziumban találja magát, ahol hamar megtanulja az első leckét: semmit sem tud azokról a vad dolgokról, melyek az úgynevezett civilizációban - esetünkben egy középiskolában - előfordulnak.
Ami itt folyik, az valóságos pszichológiai hadviselés és intrikák sora, és mindezek élén Regina George áll, a legmenőbb és legrafináltabb csaj az iskolában. Ő a királynő, a lányok bálványa, szinte mindenki rá akar hasonlítani, az ő szavát lesi. Nem tanácsos az útjába kerülni, ám az új lány alig teszi be a lábát, máris a lehetséges riválisaként tartják számon. Arra is rá kell jönnie, hogy az élet a dzsungelben sokszor semmi ahhoz képest, ami egy gimiben történik.
Starting: 03-03-2026 12:30:00
Az élet kötéltánccá vált Adonis Creed számára. Személyes kötelezettségei és a következő nagy meccsre való felkészülése között megtalálni az egyensúlyt komoly kihívásnak bizonyul. Az, hogy ellenfele családja és a sajátja közös múlttal bír, csak feszültebbé teszi a közeledő megmérettetést a ringben. Rocky Balboa viszont mindvégig ott van mellette, így együtt néznek szembe régi sérelmeikkel, együtt jönnek rá, miért is érdemes küzdeni és együtt fedezik fel, hogy semmi sem fontosabb a családnál. A Creed II. visszanyúl az alapokhoz s újra rámutat, mitől is lesz valaki bajnok, és emlékezetünkbe vési, hogy bármerre tartunk, a múltunktól nem szabadulhatunk.
Starting: 03-03-2026 14:20:00
A Csábítunk és védünk egy precíz és pedáns rendőrnő (Witherspoon) története, akinek egy szexi, kikapós vígözvegyet (Vergara) kell védelmeznie egy drogbárótól, miközben különböző rosszfiúk üldözik őket Texason keresztül, köztük korrupt rendőrökkel és bérgyilkosokkal.
Starting: 03-03-2026 16:45:00
Bryan Mills (Liam Neeson) valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, újabban sztárokat véd a rajongóktól. 17 éves lánya, Kim (Maggie Grace) az anyjával, Lenore-ral (Famke Janssen) és tehetős mostohaapjával él és épp Párizsba készül legjobb barátnőjével, Amandával, amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Bár ne tette volna. Kim a párizsi reptéren megismerkedik Peterrel, majd nemsokkal később elrabolják. A lánynak még sikerül beszélnie az apjával, aki rögtön megérti, hogy mi történik.
Starting: 03-03-2026 18:20:00
David Dunn biztonsági őr az egyetlen túlélője egy szörnyű vonatbalesetnek. Csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta a tragédiát. Nem sokkal később titokzatos ismeretlen férkőzik David közelébe. Elijah Price képregénygyűjtő szerint nem véletlenül történnek vele a dolgok. David sohasem volt beteg életében, fizikai erőnléte nem puszta alkati adottság. A törékeny csontjai miatt viszont Mr. Üveg névre hallgató Elijah szerint kettejük sorsában sok a hasonlóság, természetfeletti képességeik kiegészítik egymást. A hitetlen David lassan felfedezi az igazságot Elijah szavaiban. A tét saját életének félelmetesen felsejlő értelme.
Starting: 03-03-2026 20:00:00
Adonis Creed (Michael B. Jordan) KO-zta a világot, és az most a lába előtt hever. Bajnok lett. Boldogan él. Mindene megvan. De a bunyó olyan, mint az élet: a győztesnek is mindig készülnie kell egy váratlan fordulatra. A bajnok egy régi haverja, Damian kiszabadul a sittről. Tizennyolc évet húzott le odabent, és abból kb. tizenhatot gyúrással tölthetett. Elképesztő formában van, és forr benne a düh. Mindenkit utál, aki kinn volt, amíg ő benn. De a legjobban a bajnokot gyűlöli – és be akarja bizonyítani, hogy neki jár a cím. És odabenn nem sportszerű meccsre készült. A gyerekkori barátoknak meg kell küzdeniük egymással. Adonis csak akkor győzhet, ha mindent kockára tesz: ő nagyon sokat veszíthet, az ellenfele viszont semmit.
Starting: 03-03-2026 22:00:00
Carrie White (Chloë Grace Moretz) egy szégyenlős fiatal lány, akinek nem megy könnyen a barátkozás. Osztálytársai is folyton ugratják, általában ő az élcelődés középpontja. Ráadásul otthon sem túl rózsás a helyzet, hiszen Carrie személyiségét nagyban befolyásolta bigott vallásos anyja (Julianne Moore), aki drákói szigorral neveli és minden külvilági hatás elől gondosan elzárja gyermekét. Közeledik a szalagavató bál, Carrie egyik osztálytársnője pedig gonosz tervet eszel ki, mellyel ismét megalázhatja a visszafogott lányt. Arról azonban fogalma sincs, hogy Carrie különleges képességek birtokában van. Telekinetikus erejének poklát pedig épp azok számára tartogatja, akik ártani akarnak neki.
Starting: 04-03-2026 00:10:00
Alex Browning (Devon Sawa) érzi, hogy valami nincs rendben, pedig még fel sem szállt a Párizsba tartó 180-as járatra. A gépen ülve, a felszállás előtti pillanatokban víziója támad, és tisztán lejátszódik előtte, ahogyan a repülőgép felrobban. Ekkor már biztosan tudja, hogy valami szörnyűség fog történni. Pánikba esve próbálja osztálytársait leterelni a repülőről. A teljes káosz elkerülése érdekében, Alexet és hat társát leszállítják a gépről. A csalódott és dühös csoport elkeseredetten nézi, ahogy a gép felszáll, majd hirtelen hatalmas tűzgolyóvá változva felrobban.
Starting: 04-03-2026 01:50:00