اليوم TREXIPTV

دليل البرامج الإلكترونيHU--TV2-KIDS-ᴿᴬᵂ

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 28-04-2026 02:35:00

End
28-04-2026 03:00:00

A szegény katona találkozott egy vén boszorkánnyal, aki elárulta neki, hogyan gazdagodhatna meg. Vígan is élt, amíg el nem fogyott a pénze. Kalandjai során egy varázsdoboz és három kutya segítette, végül pedig elnyerte a királykisasszony kezét.

Starting: 28-04-2026 03:00:00

End
28-04-2026 03:10:00

Volt egyszer egy örökké éhező ember, Koplaló Mátyás. Nagy nyomorúságában már-már felakasztotta magát, amikor összeakadt az ördöggel. Sikerült kicsalni tőle egy mázsa aranyat. Később a pokolbéliek vissza szerették volna csalni az aranyat, ám Koplaló Mátyás mindig túljárt az eszükön. Nem is éhezett többé. Mikor aztán meghalt, az ördögök nem merték befogadni a pokolba, ám Szent Péter sem engedte be a mennyországba. Így Koplaló Mátyás azóta is ott csücsül a mennyország kapuja előtt.

Starting: 28-04-2026 03:10:00

End
28-04-2026 03:20:00

A szegény ember három fia meg akart házasodni, ám az apjuk csak annak az egynek engedte meg, aki a legszebb virágot, kendőt és a legszebb leányt szerzi meg. A két nagyobb fivérnek könnyű dolga volt, hiszen volt már kedvesük a faluban, de a kisebbik egy vén banyához kellett segítségért forduljon. Mégis neki sikerült a legszebb virágot és kendőt hoznia, a vén banya pedig világszép királykisasszonnyá változott. Meg is ülték a lakodalmat, és a másik két fivér is megházasodhatott öccsük jóvoltából.

Starting: 28-04-2026 03:20:00

End
28-04-2026 03:25:00

Prücsök, a szegény csizmadia elhitette a világgal, hogy ő mindent tud. Meg is hallotta ezt a király, magához rendelte, és ráparancsolt, mondja meg, hogy hová tűnt a királyné kedvenc gyűrűje. Megijedt a csizmadia, hogy most majd kitudódik a turpisság, ám a szerencse melléje szegődött és hat nagy szekér arannyal térhetett haza.

Starting: 28-04-2026 03:25:00

End
28-04-2026 03:35:00

Santiago kapitány, Kiko, a békája, Tomás, az unokatestvére és Loreláj, a sellő barátja Enkanto sziget kalóz védelmezői. Varázslatos hajójuk, az El Bravó segítségével Santiago és bátor legénysége különböző küldetéseken vesz részt a hatalmas vizeken.

Starting: 28-04-2026 03:35:00

End
28-04-2026 04:00:00

A Dino Ranch egy olyan világban játszódik, ahol emberek és dinoszauruszok élnek egymás mellett. Míg a Dino Ranch mindenekelőtt egy működő, önfenntartó farm, amelyet a Cassidy család üzemeltet, egyben dinoszaurusz-menedékként is szolgál.

Starting: 28-04-2026 04:00:00

End
28-04-2026 04:10:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 28-04-2026 04:10:00

End
28-04-2026 04:20:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 28-04-2026 04:20:00

End
28-04-2026 04:25:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 28-04-2026 04:25:00

End
28-04-2026 04:35:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 28-04-2026 04:35:00

End
28-04-2026 05:00:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 28-04-2026 05:00:00

End
28-04-2026 05:10:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 28-04-2026 05:10:00

End
28-04-2026 05:20:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 28-04-2026 05:20:00

End
28-04-2026 05:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 05:30:00

End
28-04-2026 05:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 05:55:00

End
28-04-2026 06:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 06:15:00

End
28-04-2026 06:40:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 28-04-2026 06:40:00

End
28-04-2026 07:00:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 28-04-2026 07:00:00

End
28-04-2026 07:10:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 28-04-2026 07:10:00

End
28-04-2026 07:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 28-04-2026 07:15:00

End
28-04-2026 07:40:00

Dóra és Csizi bogarakra vadásznak, de Czizi nem látja az pró bogárkákat. Szerencsére Hátizsáknak van egy nagyítója, amivel még Csizi is tanulmányozhatja a pici lényeket. Vajon hogyan élnek a bogarak?

Starting: 28-04-2026 07:40:00

End
28-04-2026 08:00:00

Cicó, a világ leglustább cicája a házi macskák kényelmes életét éli egy vidéki házikóban. Soha életében nem hagyta el az udvart, az otthonán kívüli világot csak kedvenc televízióműsorából, egy detektívsorozatból ismeri. Egy nap felbukkan szerető gazdájának testvére, Paul, aki szupertitkos küldetéssel bízza meg a bátor cicát. Útja során Cicó megismerkedik Elvisszel, a nagyszájú, ám félénk kutyussal, Antonnal, a szamárral, aki cirkuszi zebra szeretne lenni, valamint Eggberttel, a folyton aggodalmaskodó kakassal.

Starting: 28-04-2026 08:00:00

End
28-04-2026 09:25:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 28-04-2026 09:25:00

End
28-04-2026 09:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 28-04-2026 09:35:00

End
28-04-2026 09:55:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 28-04-2026 09:55:00

End
28-04-2026 10:20:00

Starting: 28-04-2026 10:20:00

End
28-04-2026 10:50:00

Starting: 28-04-2026 10:45:00

End
28-04-2026 11:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 11:10:00

End
28-04-2026 11:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 11:15:00

End
28-04-2026 11:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 11:20:00

End
28-04-2026 11:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 11:30:00

End
28-04-2026 11:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 11:55:00

End
28-04-2026 12:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 12:15:00

End
28-04-2026 12:40:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 28-04-2026 12:40:00

End
28-04-2026 12:50:00

Santiago és a barátai lesznek az Enkanto sziget kalóz védelmezői.

Starting: 28-04-2026 12:50:00

End
28-04-2026 13:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 28-04-2026 13:15:00

End
28-04-2026 13:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 28-04-2026 13:35:00

End
28-04-2026 14:00:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 28-04-2026 14:00:00

End
28-04-2026 14:25:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 28-04-2026 14:25:00

End
28-04-2026 14:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 28-04-2026 14:45:00

End
28-04-2026 14:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 28-04-2026 14:55:00

End
28-04-2026 15:10:00

Santiago kapitány, Kiko, a békája, Tomás, az unokatestvére és Loreláj, a sellő barátja Enkanto sziget kalóz védelmezői. Varázslatos hajójuk, az El Bravó segítségével Santiago és bátor legénysége különböző küldetéseken vesz részt a hatalmas vizeken.

Starting: 28-04-2026 15:10:00

End
28-04-2026 15:35:00

Starting: 28-04-2026 15:35:00

End
28-04-2026 16:00:00

Starting: 28-04-2026 16:00:00

End
28-04-2026 16:25:00

A szegény fiúcska azt álmodja, hogy övé lesz egyszer a király lánya. De álmát senkinek nem árulja el, még a királynak sem, míg az valóra nem válik.

Starting: 28-04-2026 16:25:00

End
28-04-2026 16:35:00

A szegény szűcs akkora vitézségre tesz szert ( hét legyet ütött egy csapásra ), hogy elindul szerencsét próbálni, és még az ördögök eszén is túljár.

Starting: 28-04-2026 16:35:00

End
28-04-2026 16:40:00

A szegény halász hálójával hal helyett egy kerek követ fog ki. Hazaviszi gyermekeinek, játék közben az gyémánttá fényesedik. Elviszik a királynak ajándékba. A jutalom sem marad el, és a gazdag szomszédot is megleckéztetik.

Starting: 28-04-2026 16:40:00

End
28-04-2026 16:45:00

A két királyfi elindul világot látni. Útjuk kettéválik egy nagy fánál. Az idősebb sorsa rosszra fordul, testvére a segítségére siet, és túljár a boszorkány eszén.

Starting: 28-04-2026 16:45:00

End
28-04-2026 16:55:00

A szegény ember lova elhatározza, hogy szerez magának egy társat, hogy ketten húzzák majd a szekeret. Erdei kalandja során farkasbundára tesz szert.

Starting: 28-04-2026 16:55:00

End
28-04-2026 17:05:00

Egy balaton-felvidéki láncmese, melyben a kis kakas ártatlan kapirgálása váratlan képtelenségek lavináját indítja el. A sövény kidől bánatában, szarka szép farkát kitépi, fa lenyesi ágait, őz elűzi fiait, kútban a víz vérré válik, szolgálólány szétveri fején a dézsát, falra kenik a kovászt, az apa leberetválja szép szakállát, a legény is levágná a négy ökör minden lábát, ha a katona véget nem vetne ennek az önpusztító folyamatnak.

Starting: 28-04-2026 17:05:00

End
28-04-2026 17:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 17:10:00

End
28-04-2026 17:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 17:20:00

End
28-04-2026 17:25:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 17:25:00

End
28-04-2026 17:35:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 17:35:00

End
28-04-2026 17:45:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 17:45:00

End
28-04-2026 17:50:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 28-04-2026 17:50:00

End
28-04-2026 18:00:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 18:00:00

End
28-04-2026 18:25:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 18:25:00

End
28-04-2026 18:50:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 28-04-2026 18:50:00

End
28-04-2026 19:15:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 28-04-2026 19:15:00

End
28-04-2026 21:55:00

Starting: 28-04-2026 19:40:00

End
28-04-2026 20:05:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 28-04-2026 20:05:00

End
28-04-2026 20:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 28-04-2026 20:15:00

End
28-04-2026 20:40:00

Dóra és Csizi bogarakra vadásznak, de Czizi nem látja az pró bogárkákat. Szerencsére Hátizsáknak van egy nagyítója, amivel még Csizi is tanulmányozhatja a pici lényeket. Vajon hogyan élnek a bogarak?

Starting: 28-04-2026 20:40:00

End
28-04-2026 21:05:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 28-04-2026 21:05:00

End
28-04-2026 21:30:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 28-04-2026 21:30:00

End
28-04-2026 21:55:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 28-04-2026 21:55:00

End
28-04-2026 22:20:00

Starting: 28-04-2026 22:20:00

End
28-04-2026 22:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 28-04-2026 22:45:00

End
28-04-2026 22:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 28-04-2026 22:55:00

End
28-04-2026 23:10:00

Remy szeretné meglepni az anyukáját, ezért kitalálja, hogy Boo-val közösen írnak neki egy dalt.

Starting: 28-04-2026 23:10:00

End
28-04-2026 23:20:00

Mindenki a nagy csillaghullásra készül, azonban Remy és Boo nagyon neheze tudnak ébren maradni. Papus segít nekik, hogy láthassák a hullócsillagokat.

Starting: 28-04-2026 23:20:00

End
28-04-2026 23:35:00

Remy le akarja festeni a postaládát, Boo is segíteni akar, de az egész várost befesti az arcképével.

Starting: 28-04-2026 23:35:00

End
28-04-2026 23:45:00

Starting: 28-04-2026 23:45:00

End
29-04-2026 00:10:00

Starting: 29-04-2026 00:10:00

End
29-04-2026 00:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 29-04-2026 00:35:00

End
29-04-2026 00:55:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 29-04-2026 00:55:00

End
29-04-2026 01:20:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 29-04-2026 01:20:00

End
29-04-2026 01:45:00

Starting: 29-04-2026 01:45:00

End
29-04-2026 02:10:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 29-04-2026 02:10:00

End
29-04-2026 02:20:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 29-04-2026 02:20:00

End
29-04-2026 02:35:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 29-04-2026 02:35:00

End
29-04-2026 03:00:00

A rongyos, háborúból visszatérő katona kéregetni kezd a faluban élelemért, de senki nem szánja meg. Ekkor cselhez fordul: fazekat meg vizet kér egy öregasszonytól, hogy egy darab kőből levest főzzön. Rendre kicsal tőle aztán sót, zsírt, kolbászt és krumplit, és így elkészül a "kőleves".

Starting: 29-04-2026 03:00:00

End
29-04-2026 03:10:00

Volt egyszer egy királyfi, aki nem akart meghalni. Elment ezért Halhatatlanországba, ott is annak királynéjához. Egy idő után azonban meg akarta látogatni öreg szüleit. Ám kiderült, hogy közben háromezer év telt el, így szüleit nem találta meg. Viszont rátalált a halál, aki azonnal el akarta ragadni, ám a halhatatlan királynétól kapott cipő segítségével vissza tudott menekülni Halhatatlanországba, ahol még most is él, hacsak meg nem halt.

Starting: 29-04-2026 03:10:00

End
29-04-2026 03:20:00

A Pityke a bokrok alatt kapirgálva talál egy szem kökényt. Le akarja nyelni, de a kökény elakad a torkán. Megkéri a kakast, hozzon neki vizet. A kút csak akkor ad vizet, amikor kívánságát teljesítik.

Starting: 29-04-2026 03:20:00

End
29-04-2026 03:25:00

A Pityke a bokrok alatt kapirgálva talál egy szem kökényt. Le akarja nyelni, de a kökény elakad a torkán. Megkéri a kakast, hozzon neki vizet. A kút csak akkor ad vizet, amikor kívánságát teljesítik.

Starting: 29-04-2026 03:25:00

End
29-04-2026 03:35:00

Santiago kapitány, Kiko, a békája, Tomás, az unokatestvére és Loreláj, a sellő barátja Enkanto sziget kalóz védelmezői. Varázslatos hajójuk, az El Bravó segítségével Santiago és bátor legénysége különböző küldetéseken vesz részt a hatalmas vizeken.

Starting: 29-04-2026 03:35:00

End
29-04-2026 04:00:00

A Dino Ranch egy olyan világban játszódik, ahol emberek és dinoszauruszok élnek egymás mellett. Míg a Dino Ranch mindenekelőtt egy működő, önfenntartó farm, amelyet a Cassidy család üzemeltet, egyben dinoszaurusz-menedékként is szolgál.

Starting: 29-04-2026 04:00:00

End
29-04-2026 04:10:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 29-04-2026 04:10:00

End
29-04-2026 04:20:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 29-04-2026 04:20:00

End
29-04-2026 04:25:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 29-04-2026 04:25:00

End
29-04-2026 04:35:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 29-04-2026 04:35:00

End
29-04-2026 05:00:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 29-04-2026 05:00:00

End
29-04-2026 05:10:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 29-04-2026 05:10:00

End
29-04-2026 05:20:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 29-04-2026 05:20:00

End
29-04-2026 05:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 05:30:00

End
29-04-2026 05:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 05:55:00

End
29-04-2026 06:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 06:15:00

End
29-04-2026 06:40:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 29-04-2026 06:40:00

End
29-04-2026 07:00:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 29-04-2026 07:00:00

End
29-04-2026 07:10:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 29-04-2026 07:10:00

End
29-04-2026 07:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 29-04-2026 07:15:00

End
29-04-2026 07:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 29-04-2026 07:40:00

End
29-04-2026 08:00:00

A film egy családról szól, akiknek egy doboz varázskeksz segítségével kell megmenteniük a lepusztult cirkuszt attól, hogy gonosz nagybátyjuk, Horatio P. Huntington átvegye az irányítást.

Starting: 29-04-2026 08:00:00

End
29-04-2026 09:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 29-04-2026 09:35:00

End
29-04-2026 09:55:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 29-04-2026 09:55:00

End
29-04-2026 10:20:00

Starting: 29-04-2026 10:20:00

End
29-04-2026 10:45:00

Starting: 29-04-2026 10:45:00

End
29-04-2026 11:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 11:10:00

End
29-04-2026 11:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 11:15:00

End
29-04-2026 11:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 11:20:00

End
29-04-2026 11:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 11:30:00

End
29-04-2026 11:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 11:55:00

End
29-04-2026 12:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 12:15:00

End
29-04-2026 12:40:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 29-04-2026 12:40:00

End
29-04-2026 12:50:00

Santiago kapitány, Kiko, a békája, Tomás, az unokatestvére és Loreláj, a sellő barátja Enkanto sziget kalóz védelmezői. Varázslatos hajójuk, az El Bravó segítségével Santiago és bátor legénysége különböző küldetéseken vesz részt a hatalmas vizeken.

Starting: 29-04-2026 12:50:00

End
29-04-2026 13:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 29-04-2026 13:15:00

End
29-04-2026 13:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 29-04-2026 13:35:00

End
29-04-2026 14:00:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 29-04-2026 14:00:00

End
29-04-2026 14:25:00

Zúzó létrehoz egy autószívót a parkban található szemét feltakarítására, de a gép még Zúzót is beszippantja.

Starting: 29-04-2026 14:25:00

End
29-04-2026 14:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 29-04-2026 14:45:00

End
29-04-2026 14:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 29-04-2026 14:55:00

End
29-04-2026 15:10:00

Amikor kiég a világítótorony, a legénység irányítja Mamit és Abuelót; Enrique felébreszt egy óriást.

Starting: 29-04-2026 15:10:00

End
29-04-2026 15:35:00

Starting: 29-04-2026 15:35:00

End
29-04-2026 16:00:00

Starting: 29-04-2026 16:00:00

End
29-04-2026 16:25:00

Az öreg király megelégelte, hogy lányai minden éjjel 12 pár papucsot szaggatnak el, és nagy fizetséget ígért annak, aki rájön, hogy hol szaggatják szét lányai a papucsokat. A rejtélyt a juhászlegény oldja meg. Kilesi a lányokat, és még a pokolba is követi őket, ahol látja, hogy az ördöggel hajnalig borotvákon táncolva-mulatva kopnak el a lányok papucsai. Bizonyítékokat gyűjt, s ezeket felmutatva az öreg királynak megoldja a rejtélyt. Elnyerve ezzel a legkisebb királykisasszony kezét.

Starting: 29-04-2026 16:25:00

End
29-04-2026 16:35:00

Spirituális mese az égi és földi világ találkozásáról. Egy titokzatos öregember bárányainak legeltetése, a három fiútestvér próbatétele.

Starting: 29-04-2026 16:35:00

End
29-04-2026 16:40:00

A módos szász gazdát az élet nemcsak a gazdagság és jólét "terhével" ajándékozta meg, de "kárpótolta" is egy bolondforma, buta, dologkerülő feleséggel is. Minél inkább próbált Szusza "a férje kedvébe járni", annál inkább fogyott a gazda türelme. Végül is egy furfangos ötlettel szabadul meg feleségétől, aki azt sem tudta már megállapítani kicsoda is ő valójában.

Starting: 29-04-2026 16:40:00

End
29-04-2026 16:45:00

Hogyan lehet megnevettetni a fekete város szomorú királylányát. Legelőször is kell hozzá egy szegény pásztorfiú és egy aranyszőrű bárány. Majd egy lány, egy sütőlapát, egy pap, egy pálca és egy öregasszony, akik furulyaszóra egymáshoz érve táncolnak. A film végén vidám lesz a királylány, a pásztorfiú, de még a fekete város is.

Starting: 29-04-2026 16:45:00

End
29-04-2026 16:55:00

A szegényasszony fia az ördögöktől elcsent bűbájos lakat segítségével teljesíti a király kívánságait, és megszerzi a királykisasszony kezét.

Starting: 29-04-2026 16:55:00

End
29-04-2026 17:05:00

A két testvért elűzi otthonából a mostoha. Az erdőben bolyongva a kishúg állatnyomból iszik, őzzé változik. A vadászó király hazaviszi őket. Cerceruskából királyné lesz. A gonosz szakácsné ármánykodásával a saját lányát ülteti trónra. Végül a testvéri szeretet mindent jóra fordít.

Starting: 29-04-2026 17:05:00

End
29-04-2026 17:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 17:10:00

End
29-04-2026 17:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 17:20:00

End
29-04-2026 17:25:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 17:25:00

End
29-04-2026 17:35:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 17:35:00

End
29-04-2026 17:45:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 17:45:00

End
29-04-2026 17:50:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 29-04-2026 17:50:00

End
29-04-2026 18:00:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 18:00:00

End
29-04-2026 18:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 18:25:00

End
29-04-2026 18:50:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 29-04-2026 18:50:00

End
29-04-2026 19:15:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 29-04-2026 19:15:00

End
29-04-2026 19:40:00

Starting: 29-04-2026 19:40:00

End
29-04-2026 20:05:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 29-04-2026 20:05:00

End
29-04-2026 20:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 29-04-2026 20:15:00

End
29-04-2026 20:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 29-04-2026 20:40:00

End
29-04-2026 21:05:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 29-04-2026 21:05:00

End
29-04-2026 21:30:00

Zúzó létrehoz egy autószívót a parkban található szemét feltakarítására, de a gép még Zúzót is beszippantja.

Starting: 29-04-2026 21:30:00

End
29-04-2026 21:55:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 29-04-2026 21:55:00

End
29-04-2026 22:20:00

Starting: 29-04-2026 22:20:00

End
29-04-2026 22:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 29-04-2026 22:45:00

End
29-04-2026 22:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 29-04-2026 22:55:00

End
29-04-2026 23:10:00

Nikhil szeretne elindulni a tehetségkutatón, de nagyon izgul. Remy és Boo segítenek neki és együtt lépnek fel.

Starting: 29-04-2026 23:10:00

End
29-04-2026 23:20:00

Mia kap egy új játékot, ami nagyon megtetszik Remy-nek is. Boo féltékeny lesz az új játékra, ami el is veszik...

Starting: 29-04-2026 23:20:00

End
29-04-2026 23:35:00

Remy biciklizni tanul a barátaival, de nem megy úgy neki, ahogy szeretné. Boo-val gyakorolnak, hogy ő is el tudjon menni a világítótoronyhoz megnézni a fókákat.

Starting: 29-04-2026 23:35:00

End
29-04-2026 23:45:00

Starting: 29-04-2026 23:45:00

End
30-04-2026 00:10:00

Starting: 30-04-2026 00:10:00

End
30-04-2026 00:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 30-04-2026 00:35:00

End
30-04-2026 00:55:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 30-04-2026 00:55:00

End
30-04-2026 01:20:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 30-04-2026 01:20:00

End
30-04-2026 01:45:00

Starting: 30-04-2026 01:45:00

End
30-04-2026 02:10:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 30-04-2026 02:10:00

End
30-04-2026 02:20:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 30-04-2026 02:20:00

End
30-04-2026 02:35:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 30-04-2026 02:35:00

End
30-04-2026 03:00:00

Péter, a szegény és jóeszű, egyetlen vagyonát, a kakasát az uraságnak ajándékozza, és megkapja méltó jutalmát. Ezek után Pál, a gazdag és irigy, nyereségvágyból 5 kakast visz az uraságnak, aki viszont jól megleckézteti.

Starting: 30-04-2026 03:00:00

End
30-04-2026 03:10:00

Az ismert mese baranyai népi változata szerint Hamupipőke bál helyett misére megy az angyaloktól kapott szép ruhában, munkájában maga a jó Isten segíti, a királyfi pedig a templom küszöbét enyvezi be, hogy a lány cipője beleragadjon. Amikor a királyfi Hamupipőke keresésére indul, egy kakas árulja el választottja rejtekhelyét.

Starting: 30-04-2026 03:10:00

End
30-04-2026 03:20:00

Az ismert mese baranyai népi változata szerint Hamupipőke bál helyett misére megy az angyaloktól kapott szép ruhában, munkájában maga a jó Isten segíti, a királyfi pedig a templom küszöbét enyvezi be, hogy a lány cipője beleragadjon. Amikor a királyfi Hamupipőke keresésére indul, egy kakas árulja el választottja rejtekhelyét.

Starting: 30-04-2026 03:20:00

End
30-04-2026 03:25:00

Volt egyszer egy szegény ember, annak pedig egy lova, egy berbécse és egy disznója. Télen nem adott nekik enni, tavasszal pedig kicsapta őket az erdőre. Egyik tavasszal mennek ki az erdőbe, és sorra találkoznak a farkassal. Kikönyörgik, hogy csak ősszel egye meg őket, amikorra majd meghíznak. Azonban mindhárman túljárnak a farkas eszén és megszabadulnak. A végén pedig a farkast _ saját tréfájának köszönhetően _ fejszével agyonütik.

Starting: 30-04-2026 03:25:00

End
30-04-2026 03:35:00

Amikor kiég a világítótorony, a legénység irányítja Mamit és Abuelót; Enrique felébreszt egy óriást.

Starting: 30-04-2026 03:35:00

End
30-04-2026 04:00:00

A Dino Ranch egy olyan világban játszódik, ahol emberek és dinoszauruszok élnek egymás mellett. Míg a Dino Ranch mindenekelőtt egy működő, önfenntartó farm, amelyet a Cassidy család üzemeltet, egyben dinoszaurusz-menedékként is szolgál.

Starting: 30-04-2026 04:00:00

End
30-04-2026 04:10:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 30-04-2026 04:10:00

End
30-04-2026 04:20:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 30-04-2026 04:20:00

End
30-04-2026 04:25:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 30-04-2026 04:25:00

End
30-04-2026 04:35:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 30-04-2026 04:35:00

End
30-04-2026 05:00:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 30-04-2026 05:00:00

End
30-04-2026 05:10:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 30-04-2026 05:10:00

End
30-04-2026 05:20:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 30-04-2026 05:20:00

End
30-04-2026 05:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 05:30:00

End
30-04-2026 05:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 05:55:00

End
30-04-2026 06:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 06:15:00

End
30-04-2026 06:40:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 30-04-2026 06:40:00

End
30-04-2026 07:00:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 30-04-2026 07:00:00

End
30-04-2026 07:10:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 30-04-2026 07:10:00

End
30-04-2026 07:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 30-04-2026 07:15:00

End
30-04-2026 07:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 30-04-2026 07:40:00

End
30-04-2026 08:00:00

Starting: 30-04-2026 08:00:00

End
30-04-2026 09:20:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 30-04-2026 09:20:00

End
30-04-2026 09:25:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 30-04-2026 09:25:00

End
30-04-2026 09:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 30-04-2026 09:35:00

End
30-04-2026 09:55:00

Zúzó létrehoz egy autószívót a parkban található szemét feltakarítására, de a gép még Zúzót is beszippantja.

Starting: 30-04-2026 09:55:00

End
30-04-2026 10:20:00

Starting: 30-04-2026 10:20:00

End
30-04-2026 10:45:00

Starting: 30-04-2026 10:45:00

End
30-04-2026 11:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 11:10:00

End
30-04-2026 11:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 11:15:00

End
30-04-2026 11:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 11:20:00

End
30-04-2026 11:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 11:30:00

End
30-04-2026 11:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 11:55:00

End
30-04-2026 12:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 12:15:00

End
30-04-2026 12:40:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 30-04-2026 12:40:00

End
30-04-2026 12:50:00

Amikor kiég a világítótorony, a legénység irányítja Mamit és Abuelót; Enrique felébreszt egy óriást.

Starting: 30-04-2026 12:50:00

End
30-04-2026 13:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 30-04-2026 13:15:00

End
30-04-2026 13:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 30-04-2026 13:35:00

End
30-04-2026 14:00:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 30-04-2026 14:00:00

End
30-04-2026 14:25:00

Láng és barátai Sebességfalvára mennek, ahol versenyautókká változnak egy téli versenyre, a Jeges derbire. Ám mikor Zúzó letéríti őket az útról, a barátoknak hideg fejjel kell gondolkodniuk.

Starting: 30-04-2026 14:25:00

End
30-04-2026 14:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 30-04-2026 14:45:00

End
30-04-2026 14:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 30-04-2026 14:55:00

End
30-04-2026 15:10:00

Santo és a legénység a varázstávcsövet keresik; egy térképet követnek, hogy megtalálják a különleges kincset.

Starting: 30-04-2026 15:10:00

End
30-04-2026 15:35:00

Starting: 30-04-2026 15:35:00

End
30-04-2026 16:00:00

Starting: 30-04-2026 16:00:00

End
30-04-2026 16:25:00

A jólelkű királyfi szívességet tesz a rókának, a nyúlnak és az őznek, akik a jótettéért cserébe hozzásegítik egy szép tündérfeleséghez.

Starting: 30-04-2026 16:25:00

End
30-04-2026 16:35:00

A mese Palkó királyfi _ aki törpe maradott, mint egy törpe _ szomorú, boldog története. A csodálatos gyöngyvirág segítségével jut el Törpeországba, ott boldogan él és sok gyereke lesz.

Starting: 30-04-2026 16:35:00

End
30-04-2026 16:40:00

Volt egyszer egy szegény molnár és a felesége, akiknek nem volt gyermekük. Egyszer, amikor a malomgáton szomorkodott nagy szegénységén a molnár, a vízből egy hang gazdagságot ígért neki, ha odaadja a házában még nem lévő kis jószágát. A molnár meg is ígérte, mert nem tudta, hogy hamarosan fia fog születni.

Starting: 30-04-2026 16:40:00

End
30-04-2026 16:45:00

Egy jó gazdaember végső elkeseredésében, hogy soha gyermekük nem születik, elmegy az erdőbe és fából farag egy fiút. Reggelre, mikor a Nap is felébred, a fa gyermek megelevenedik _ életre kel. Ő egy Nap hérosz, és fordulatokban is gazdag életútjáról szól ez a film. Két aranyökör segítségével még az örök sötétség fogságából is megszabadul, és még a mai napik "folytatja" a királyságot, osztja ránk "éltető forgácsait".

Starting: 30-04-2026 16:45:00

End
30-04-2026 16:55:00

Képtelen történetek egy olyan gyerek elbeszéléséből, aki mikor megszületett már hat hetes volt, így nem csoda, ha élete is csupa lehetetlen és humoros történetek sorozata.

Starting: 30-04-2026 16:55:00

End
30-04-2026 17:05:00

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hasznavehetetlen, lusta kiskondás, aki nem akart dolgozni. Egyszer azt hallja ez a fiú, hogy a király férjhez adja a lányát annak, aki úgy el tud bújni, hogy a királylány nem találja meg. Elindult hát ez a kiskondás, hogy megszerezze magának a királylányt, és vele együtt a királyságot.

Starting: 30-04-2026 17:05:00

End
30-04-2026 17:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 17:10:00

End
30-04-2026 17:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 17:20:00

End
30-04-2026 17:25:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 17:25:00

End
30-04-2026 17:35:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 17:35:00

End
30-04-2026 17:45:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 17:45:00

End
30-04-2026 17:50:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 30-04-2026 17:50:00

End
30-04-2026 18:00:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 18:00:00

End
30-04-2026 18:25:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 18:25:00

End
30-04-2026 18:50:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 30-04-2026 18:50:00

End
30-04-2026 19:15:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 30-04-2026 19:15:00

End
30-04-2026 19:40:00

Starting: 30-04-2026 19:40:00

End
30-04-2026 20:05:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 30-04-2026 20:05:00

End
30-04-2026 20:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 30-04-2026 20:15:00

End
30-04-2026 20:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 30-04-2026 20:40:00

End
30-04-2026 21:05:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 30-04-2026 21:05:00

End
30-04-2026 21:30:00

Láng és barátai Sebességfalvára mennek, ahol versenyautókká változnak egy téli versenyre, a Jeges derbire. Ám mikor Zúzó letéríti őket az útról, a barátoknak hideg fejjel kell gondolkodniuk.

Starting: 30-04-2026 21:30:00

End
30-04-2026 21:55:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 30-04-2026 21:55:00

End
30-04-2026 22:20:00

Starting: 30-04-2026 22:20:00

End
30-04-2026 22:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 30-04-2026 22:45:00

End
30-04-2026 22:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 30-04-2026 22:55:00

End
30-04-2026 23:10:00

Remy el akarja ajádnékozni régi dolgait, Boo azonban fél, hogy így a közös emlékeiket is kidobja...

Starting: 30-04-2026 23:10:00

End
30-04-2026 23:20:00

Hatalmas vihar tombol odakint, ezért Remy és Boo elhatározzák, hogy megjavítják a tönkrement világító tornyot, hogy a tengeren ragadt Jack kapitány éppségben kiköthessen.

Starting: 30-04-2026 23:20:00

End
30-04-2026 23:35:00

Remy és Boo segítenek a szomszéd bácsinak, hogy megnyerje a kertszépségversenyt.

Starting: 30-04-2026 23:35:00

End
30-04-2026 23:45:00

Starting: 30-04-2026 23:45:00

End
01-05-2026 00:10:00

Starting: 01-05-2026 00:10:00

End
01-05-2026 00:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 01-05-2026 00:35:00

End
01-05-2026 00:55:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 01-05-2026 00:55:00

End
01-05-2026 01:20:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 01-05-2026 01:20:00

End
01-05-2026 01:45:00

Starting: 01-05-2026 01:45:00

End
01-05-2026 02:15:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 01-05-2026 02:10:00

End
01-05-2026 02:20:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 01-05-2026 02:20:00

End
01-05-2026 02:35:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 01-05-2026 02:35:00

End
01-05-2026 03:00:00

A mese egy öreg királyról szól, aki féltésből nem akarta a lányát férjhez adni. Egy bátor herceg azonban kiszabadítja őt apja fogságából, csókjaival pedig visszaváltoztatja a sorra nyuszivá, oroszlánná és sárkánnyá vált királylányt. A menyegzőn megbékél az öreg király is, így a fiatalok boldogan kelhettek egybe.

Starting: 01-05-2026 03:00:00

End
01-05-2026 03:10:00

Volt egy királynak három lánya, de a két idősebb annyira gonosz lelkű, hogy irigységből, _ mivel nem lehet övék a veres szoknya _ még a testvérgyilkosságtól sem riadnak vissza. Hiába rejtik el testvérüket egy hegedűbe, azonban a szegény favágó rátalál. Vándorlása során éppen annak a királynak a városába ér, akinek lányával ez a szörnyűség történt. A gonosz királylányok istentelenségére éppen az a csodálatos hegedű szomorú éneke derít fényt, amelyikbe legkisebb testvérüket rejtették.

Starting: 01-05-2026 03:10:00

End
01-05-2026 03:20:00

A szegény fiúcska azt álmodja, hogy övé lesz egyszer a király lánya. De álmát senkinek nem árulja el, még a királynak sem, míg az valóra nem válik.

Starting: 01-05-2026 03:20:00

End
01-05-2026 03:25:00

A szegény szűcs akkora vitézségre tesz szert ( hét legyet ütött egy csapásra ), hogy elindul szerencsét próbálni, és még az ördögök eszén is túljár.

Starting: 01-05-2026 03:25:00

End
01-05-2026 03:35:00

Santo és a legénység a varázstávcsövet keresik; egy térképet követnek, hogy megtalálják a különleges kincset.

Starting: 01-05-2026 03:35:00

End
01-05-2026 04:00:00

A Dino Ranch egy olyan világban játszódik, ahol emberek és dinoszauruszok élnek egymás mellett. Míg a Dino Ranch mindenekelőtt egy működő, önfenntartó farm, amelyet a Cassidy család üzemeltet, egyben dinoszaurusz-menedékként is szolgál.

Starting: 01-05-2026 04:00:00

End
01-05-2026 04:10:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 01-05-2026 04:10:00

End
01-05-2026 04:20:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 01-05-2026 04:20:00

End
01-05-2026 04:25:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 01-05-2026 04:25:00

End
01-05-2026 04:35:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 01-05-2026 04:35:00

End
01-05-2026 05:00:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 01-05-2026 05:00:00

End
01-05-2026 05:10:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 01-05-2026 05:10:00

End
01-05-2026 05:20:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 01-05-2026 05:20:00

End
01-05-2026 05:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 05:30:00

End
01-05-2026 05:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 05:55:00

End
01-05-2026 06:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 06:15:00

End
01-05-2026 06:40:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 01-05-2026 06:40:00

End
01-05-2026 07:00:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 01-05-2026 07:00:00

End
01-05-2026 07:10:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 01-05-2026 07:10:00

End
01-05-2026 07:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 01-05-2026 07:15:00

End
01-05-2026 07:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 01-05-2026 07:40:00

End
01-05-2026 08:00:00

Bodi, az álmodozó tibetijuhászkutya-kölyök hamarosan apja nyomdokaiba lép, és a bolondos bárányok faluját fogja védeni a farkasoktól Hóhegyen. Vagy mégsem? Egy nap egy rádió hullik alá az égből, és mikor Bodi meghallja Angus Scattergood, a rocklegenda dalát, elhatározza, hogy ő is zenész lesz. Követve új szenvedélyét hátrahagyja a falut, és egy szál gitárral a városba indul. Ott azonban ősi ellenségei, a farkasok leselkednek rá, akik szentül hiszik, hogy a kölyök segítségével a hóhegyi ízletes bárányok közelébe férkőzhetnek. Egyedül Bodin múlik, hogy megmentse családját és barátait a leselkedő veszélytől anélkül, hogy feladná élete álmát: a zenét.

Starting: 01-05-2026 08:00:00

End
01-05-2026 09:20:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 01-05-2026 09:20:00

End
01-05-2026 09:25:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 01-05-2026 09:25:00

End
01-05-2026 09:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 01-05-2026 09:35:00

End
01-05-2026 09:55:00

Láng és barátai Sebességfalvára mennek, ahol versenyautókká változnak egy téli versenyre, a Jeges derbire. Ám mikor Zúzó letéríti őket az útról, a barátoknak hideg fejjel kell gondolkodniuk.

Starting: 01-05-2026 09:55:00

End
01-05-2026 10:20:00

Starting: 01-05-2026 10:20:00

End
01-05-2026 10:45:00

Starting: 01-05-2026 10:45:00

End
01-05-2026 11:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 11:10:00

End
01-05-2026 11:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 11:15:00

End
01-05-2026 11:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 11:20:00

End
01-05-2026 11:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 11:30:00

End
01-05-2026 11:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 11:55:00

End
01-05-2026 12:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 12:15:00

End
01-05-2026 12:40:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 01-05-2026 12:40:00

End
01-05-2026 12:50:00

Santo és a legénység a varázstávcsövet keresik; egy térképet követnek, hogy megtalálják a különleges kincset.

Starting: 01-05-2026 12:50:00

End
01-05-2026 13:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 01-05-2026 13:15:00

End
01-05-2026 13:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 01-05-2026 13:35:00

End
01-05-2026 14:00:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 01-05-2026 14:00:00

End
01-05-2026 14:25:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 01-05-2026 14:25:00

End
01-05-2026 14:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 01-05-2026 14:45:00

End
01-05-2026 14:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 01-05-2026 14:55:00

End
01-05-2026 15:10:00

A legénység találkozik egy kalóz kiskutyával; Enríke aranyásó masinája veszélyt hoz Lorelai házára,.

Starting: 01-05-2026 15:10:00

End
01-05-2026 15:35:00

Starting: 01-05-2026 15:35:00

End
01-05-2026 16:00:00

Starting: 01-05-2026 16:00:00

End
01-05-2026 16:25:00

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, és annak egy világszép lánya, aki eladósorba cseperedett. A király kihirdette, hogy lányát ahhoz adja férjhez, aki elkapja azt a csodaalmát, amit a lánya a kastély erkélyéről dob le. Az almát azonban nem az ott lévő hercegek és grófok, hanem egy szegény legény kapta el, ami egyáltalán nem tetszett a királynak. Ezért újabb próbának vetette alá a legényt a király, s még attól sem rettent vissza, hogy rászedje a szegény legényt.

Starting: 01-05-2026 16:25:00

End
01-05-2026 16:35:00

Volt egy király, aki nagyon szomorú volt, mert sánta leányát senki nem tudta meggyógyítani. Köcsög Jankó is felkerekedik szerencsét próbálni. Segít egy öregasszonynak, aki hálából elárulja, hogyan tudja meggyógyítani a sánta királylányt egy aranycsengő segítségével. Ahhoz, hogy a csodatévő csengőt megszerezze, sok nehézséget kell legyőzzön, de Jankó varázslatos képességeivel és furfangjával az óriáskirályt is becsapja, a nagyszakállú Bakaraszt is ártalmatlanítja, és végül meggyógyítja a sánta ..

Starting: 01-05-2026 16:35:00

End
01-05-2026 16:40:00

A király elkergette otthonról gyermekeit, mert nem találtak maguknak mennyasszonyt illetve vőlegényt a saját országukban. Addig vándorolnak, míg egy csodálatos erejű fához érnek. A fa leveleivel, meg az életvízzel, amit a fa melletti patakból merítenek, meggyógyítják a szomszéd országbéli beteg királyfit, akiben a királylány megtalálja élete párját. A királyfi tovább vándorol, és egy titokzatos kovácsmester segítségével _ egy aranybornyúban elrejtőzve _ meglesi az eladósorban lévő...

Starting: 01-05-2026 16:40:00

End
01-05-2026 16:45:00

Szegény ember szolgálni küldi három fiát, szép ruháért, borért, feleségért. A legkisebb fiú, Marci sorsa a legnehezebb, hiszen egy varangyos békánál teljesíti feladatát, de aztán az ő jutalma lesz a legszebb, övé lesz a békává varázsolt királylány, ő meg elmegy királynak.

Starting: 01-05-2026 16:45:00

End
01-05-2026 16:55:00

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lusta árva lány, aki nem akart dolgozni. Pénz nélkül megvásárolja a király egyik kastélyát, mert kastélyban akart lakni. Különleges kastély az, elvarázsolt palota, ahol egy királyfi macskaképében lakik...

Starting: 01-05-2026 16:55:00

End
01-05-2026 17:05:00

Élt egyszer egy szegény asszony és egy szegény ember sok-sok gyermekkel, nagy szegénységben. A bugyuta ember találkozása egy kutyacskával meghozta szerencséjüket.

Starting: 01-05-2026 17:05:00

End
01-05-2026 17:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 17:10:00

End
01-05-2026 17:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 17:20:00

End
01-05-2026 17:25:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 17:25:00

End
01-05-2026 17:35:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 17:35:00

End
01-05-2026 17:45:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 17:45:00

End
01-05-2026 17:50:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 01-05-2026 17:50:00

End
01-05-2026 18:00:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 18:00:00

End
01-05-2026 18:25:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 18:25:00

End
01-05-2026 18:50:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 01-05-2026 18:50:00

End
01-05-2026 19:15:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 01-05-2026 19:15:00

End
01-05-2026 19:40:00

Starting: 01-05-2026 19:40:00

End
01-05-2026 20:05:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 01-05-2026 20:05:00

End
01-05-2026 20:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 01-05-2026 20:15:00

End
01-05-2026 20:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 01-05-2026 20:40:00

End
01-05-2026 21:05:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 01-05-2026 21:05:00

End
01-05-2026 21:30:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 01-05-2026 21:30:00

End
01-05-2026 21:55:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 01-05-2026 21:55:00

End
01-05-2026 22:20:00

Starting: 01-05-2026 22:20:00

End
01-05-2026 22:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 01-05-2026 22:45:00

End
01-05-2026 22:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 01-05-2026 22:55:00

End
01-05-2026 23:10:00

Remy, Mia és Nikhil is Boo-val akar játszani, de mind a hárman mást, Boo pedig nem tud mindenkivel egyszerre játszani...

Starting: 01-05-2026 23:10:00

End
01-05-2026 23:20:00

Remy és Boo összevesznek egy játékon és emiatt nem akarnak többé együtt játszani...

Starting: 01-05-2026 23:20:00

End
01-05-2026 23:35:00

Remy-nek fényképet kell készítenie a környezetében élő állatokról egy fotókiállításra. Ez azonban koránt sem olyan egyszerű, mint azt gondolta...

Starting: 01-05-2026 23:35:00

End
01-05-2026 23:45:00

Starting: 01-05-2026 23:45:00

End
02-05-2026 00:10:00

Starting: 02-05-2026 00:10:00

End
02-05-2026 00:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 02-05-2026 00:35:00

End
02-05-2026 00:55:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 02-05-2026 00:55:00

End
02-05-2026 01:25:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 02-05-2026 01:20:00

End
02-05-2026 01:45:00

Starting: 02-05-2026 01:45:00

End
02-05-2026 02:10:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 02-05-2026 02:10:00

End
02-05-2026 02:20:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 02-05-2026 02:20:00

End
02-05-2026 02:35:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 02-05-2026 02:35:00

End
02-05-2026 03:00:00

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hasznavehetetlen, lusta kiskondás, aki nem akart dolgozni. Egyszer azt hallja ez a fiú, hogy a király férjhez adja a lányát annak, aki úgy el tud bújni, hogy a királylány nem találja meg. Elindult hát ez a kiskondás, hogy megszerezze magának a királylányt, és vele együtt a királyságot.

Starting: 02-05-2026 03:00:00

End
02-05-2026 03:10:00

A király nincs megelégedve az eladó sorban lévő lányának kezéért kihirdetett verseny eredményével, mivel egy jöttment fiú nyerte azt el. A király elhatározza, hogy olyan próba elé állítja, aminek segítségével megszabadulhat tőle: megteszi nyúlpásztornak. Egy öregasszony segítségével, aki a "csillagokból" érkezik és egy "csodasípot" ad neki, a fiő ezt a próbát is kiállja. Igazából a furfangossága révén a fiú túljár a király és a lánya eszén. Végül elnyeri nemcsak a királylányt, hanem a ...

Starting: 02-05-2026 03:10:00

End
02-05-2026 03:20:00

Volt egy király, aki nagyon szomorú volt, mert sánta leányát senki nem tudta meggyógyítani. Köcsög Jankó is felkerekedik szerencsét próbálni. Segít egy öregasszonynak, aki hálából elárulja, hogyan tudja meggyógyítani a sánta királylányt egy aranycsengő segítségével. Ahhoz, hogy a csodatévő csengőt megszerezze, sok nehézséget kell legyőzzön, de Jankó varázslatos képességeivel és furfangjával az óriáskirályt is becsapja, a nagyszakállú Bakaraszt is ártalmatlanítja, és végül meggyógyítja a sánta ..

Starting: 02-05-2026 03:20:00

End
02-05-2026 03:25:00

A király elkergette otthonról gyermekeit, mert nem találtak maguknak mennyasszonyt illetve vőlegényt a saját országukban. Addig vándorolnak, míg egy csodálatos erejű fához érnek. A fa leveleivel, meg az életvízzel, amit a fa melletti patakból merítenek, meggyógyítják a szomszéd országbéli beteg királyfit, akiben a királylány megtalálja élete párját. A királyfi tovább vándorol, és egy titokzatos kovácsmester segítségével _ egy aranybornyúban elrejtőzve _ meglesi az eladósorban lévő...

Starting: 02-05-2026 03:25:00

End
02-05-2026 03:35:00

Szegény ember szolgálni küldi három fiát, szép ruháért, borért, feleségért. A legkisebb fiú, Marci sorsa a legnehezebb, hiszen egy varangyos békánál teljesíti feladatát, de aztán az ő jutalma lesz a legszebb, övé lesz a békává varázsolt királylány, ő meg elmegy királynak.

Starting: 02-05-2026 03:35:00

End
02-05-2026 03:45:00

Egyszer egy szegény özvegyasszony megbetegszik, és meghal _ de semmit nem tud a lányára hagyni. A lány elmegy hazulról kéregetni, de hiába, senki nem ad neki semmit, inkább dolgozni küldik. Igen ám, de a lány nagyon rest volt _ inkább megpróbál a ravaszságával boldogulni. A királyt is becsapja, aki éppen a kastélyát árulja annak, aki cseppet sem alkuszik. Így jut be a kastélyba, aminek ahány nap, annyi ablaka van, ahány hét, annyi ajtaja van, s ahány hónap, annyi szobája van.

Starting: 02-05-2026 03:45:00

End
02-05-2026 03:50:00

Élt egyszer egy szegény asszony és egy szegény ember sok-sok gyermekkel, nagy szegénységben. A bugyuta ember találkozása egy kutyacskával meghozta szerencséjüket.

Starting: 02-05-2026 03:50:00

End
02-05-2026 04:00:00

Az öreg Vörös király nagyon szomorú, mert nem tud segíteni Zöldkirály barátján, aki a selyemréten lakik, és a gonosz boszorkány ezrével küldi rá a katonaságát, hogy elpusztítsa. De van egy daliás szép fia, aki egy táltos ló és egy varázskard segítségével elindul, hogy legyőzze a boszorkányt _ és megmentse a selyemrétet. Megtalálja a Zöld király sátrát, a csodás kard segítségével legyőzik az "ördögkatonákat" és megszabadulnak a boszorkánytól, meg a katonákat ezrével előállító félelmetes ...

Starting: 02-05-2026 04:00:00

End
02-05-2026 04:05:00

A király nagyon gondterhelt és szomorú, mert a sárkányok pusztítják a birkáit, a juhászait, azaz a népét. Elindul egy megmentő hőst keresni. A szegény ember három fia, nem bírva már a nincstelenséget, elhatározzák, hogy elpanaszolják a bajukat a királynak. Így fonódik sorsuk szála, de a próbatételnek csak a legkisebb fiú felel meg, aki képes áldozatot hozni és betartja ígéretét, ezért a király az ő gyerekében találja meg a megmentőt, a hőst, aki méltó lesz a feladatra.

Starting: 02-05-2026 04:05:00

End
02-05-2026 04:15:00

A király ajándékot vesz lányainak, de a legkisebb kérését nem tudja teljesíteni, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talál sehol. Hazafele bajba kerül, egy nagy fehér disznó segít rajta, cserébe neki ígéri legkisebb lányát. Na, el is jön a disznó a királylányért, el is viszi taligáján a disznóólba. De aztán láss csudát.

Starting: 02-05-2026 04:15:00

End
02-05-2026 04:20:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 02-05-2026 04:20:00

End
02-05-2026 04:45:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 02-05-2026 04:45:00

End
02-05-2026 05:10:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 02-05-2026 05:10:00

End
02-05-2026 05:35:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 02-05-2026 05:35:00

End
02-05-2026 05:45:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 02-05-2026 05:45:00

End
02-05-2026 05:50:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 02-05-2026 05:50:00

End
02-05-2026 06:00:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 02-05-2026 06:00:00

End
02-05-2026 06:05:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 02-05-2026 06:05:00

End
02-05-2026 06:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 02-05-2026 06:15:00

End
02-05-2026 06:20:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 02-05-2026 06:20:00

End
02-05-2026 06:45:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 02-05-2026 06:45:00

End
02-05-2026 07:10:00

Remy el akarja ajádnékozni régi dolgait, Boo azonban fél, hogy így a közös emlékeiket is kidobja...

Starting: 02-05-2026 07:10:00

End
02-05-2026 07:25:00

Hatalmas vihar tombol odakint, ezért Remy és Boo elhatározzák, hogy megjavítják a tönkrement világító tornyot, hogy a tengeren ragadt Jack kapitány éppségben kiköthessen.

Starting: 02-05-2026 07:25:00

End
02-05-2026 07:35:00

Remy és Boo segítenek a szomszéd bácsinak, hogy megnyerje a kertszépségversenyt.

Starting: 02-05-2026 07:35:00

End
02-05-2026 07:50:00

Remy, Mia és Nikhil is Boo-val akar játszani, de mind a hárman mást, Boo pedig nem tud mindenkivel egyszerre játszani...

Starting: 02-05-2026 07:50:00

End
02-05-2026 08:00:00

Starting: 02-05-2026 08:00:00

End
02-05-2026 08:25:00

Starting: 02-05-2026 08:25:00

End
02-05-2026 08:50:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 02-05-2026 08:50:00

End
02-05-2026 09:10:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 02-05-2026 09:10:00

End
02-05-2026 09:35:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 02-05-2026 09:35:00

End
02-05-2026 10:00:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 02-05-2026 10:00:00

End
02-05-2026 10:25:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 02-05-2026 10:25:00

End
02-05-2026 10:45:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 02-05-2026 10:45:00

End
02-05-2026 11:10:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 02-05-2026 11:10:00

End
02-05-2026 11:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 02-05-2026 11:35:00

End
02-05-2026 11:55:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 02-05-2026 11:55:00

End
02-05-2026 12:20:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 02-05-2026 12:20:00

End
02-05-2026 12:40:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 02-05-2026 12:40:00

End
02-05-2026 13:05:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 02-05-2026 13:05:00

End
02-05-2026 13:25:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 02-05-2026 13:25:00

End
02-05-2026 13:50:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 02-05-2026 13:50:00

End
02-05-2026 14:10:00

Humdinger polgármester indul a Kalandöböli polgármester-választáson, ám a járgánya elszabadul. A Mancs őrjárat megmenti a napot! // Ryder és a kutyik a dzsungelbe mennek meglátogatni Tracker-t és Carlos-t. Egy csapat majom nagy bajba kerül.

Starting: 02-05-2026 14:10:00

End
02-05-2026 14:35:00

Utazó Travis újabb nagy kalandra indul és az Antarktiszra érkezve azt hiszi, hogy a Marson van. // Porter úr és Alex kirándulás közben elvesznek egy hatalmas labirintusban! A Mancs őrjárat a labirintus és a barátaik keresésére indul.

Starting: 02-05-2026 14:35:00

End
02-05-2026 14:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 02-05-2026 14:55:00

End
02-05-2026 15:20:00

Porter úr high-tech robotpincére nem tudja abbahagyni a takarítást! A kutyiknak kell rendet rakniuk utána a városban! // Humdinger polgármester egy ciklont csinál a mennyei pitékből. A kutyik meg kell állítsák, mielőtt az egész várost beteríti!

Starting: 02-05-2026 15:20:00

End
02-05-2026 15:40:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 02-05-2026 15:40:00

End
02-05-2026 15:50:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 02-05-2026 15:50:00

End
02-05-2026 16:05:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 02-05-2026 16:05:00

End
02-05-2026 16:15:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 02-05-2026 16:15:00

End
02-05-2026 16:30:00

Egy kóbor és egy cirkuszi kutyus Bajkonurba, a szovjet űrhajózás központjába kerül, ahol igazi űrhajós, azaz űrkutya kiképzésen vesznek részt. A történet végén már nem csak ugatják a Holdat, hanem meg is közelítik.

Starting: 02-05-2026 16:30:00

End
02-05-2026 17:50:00

Kópé, a díszpárnán heverésző, lustálkodó szobaeb élete nem is lehetne vidámabb: ő jómódú gazdija egyetlen szeme fénye, aki imádja, óvja és a legfinomabb falatokkal, a legszuperebb játékokkal kényezteti. Ám mikor az idős milliomosnő váratlanul meghal, kapzsi rokonai legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy az egész vagyonát kedves kutyájára és annak leendő új gazdijára hagyományozza. Mikor Kópénak véletlenül nyoma vész, a mohó rokonok mindent bevetnek, hogy visszaszerezzék a kis blökit és vele együtt a hatalmas örökséget. A kutyus után erednek, aki most már az utca négylábú törvényei szerint tengeti napjait, és megannyi izgalmas, olykor veszélyes kalandba keveredik új ebbarátai oldalán. És még egy szerető új gazdilány is feltűnik a színen, aki bármit megtenne azért, hogy biztonságban tudhassa kis bajkeverő kedvencét, Kópét.

Starting: 02-05-2026 17:50:00

End
02-05-2026 19:10:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 02-05-2026 19:10:00

End
02-05-2026 19:20:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 02-05-2026 19:20:00

End
02-05-2026 19:30:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 02-05-2026 19:30:00

End
02-05-2026 19:50:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 02-05-2026 19:50:00

End
02-05-2026 20:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 02-05-2026 20:15:00

End
02-05-2026 20:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 02-05-2026 20:35:00

End
02-05-2026 21:00:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 02-05-2026 21:00:00

End
02-05-2026 21:20:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 02-05-2026 21:20:00

End
02-05-2026 21:45:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 02-05-2026 21:45:00

End
02-05-2026 22:05:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 02-05-2026 22:05:00

End
02-05-2026 22:30:00

Starting: 02-05-2026 22:30:00

End
02-05-2026 22:50:00

Starting: 02-05-2026 22:50:00

End
02-05-2026 23:15:00

Boo váratlanul elromilk. Remy megpróbálja megszerelni, de nem sikerül, így Boo mindenféle vicces kalamajkát okoz, amíg meg nem javítják.

Starting: 02-05-2026 23:15:00

End
02-05-2026 23:25:00

A gyerekek egyik kedvenc szórakozása, hogy lecsúsznak a csúszós angolnán. Remy nagyon fél a gyorsaságtól és a magasságtól, ezért nem meri kipróbálni. Boo-val gyakorolnak, hogy le tudja győzni a félelmét.

Starting: 02-05-2026 23:25:00

End
02-05-2026 23:40:00

Remy és Boo a parton játszanak, de elveszik Remy nagyítója. Boo mágnesessé válik, hogy megtalálják, de minden mást magához vonzz, csak a nagyítót nem.

Starting: 02-05-2026 23:40:00

End
02-05-2026 23:55:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 02-05-2026 23:55:00

End
03-05-2026 00:20:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 03-05-2026 00:20:00

End
03-05-2026 00:40:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 03-05-2026 00:40:00

End
03-05-2026 01:00:00

Dóra és Csizi bogarakra vadásznak, de Czizi nem látja az pró bogárkákat. Szerencsére Hátizsáknak van egy nagyítója, amivel még Csizi is tanulmányozhatja a pici lényeket. Vajon hogyan élnek a bogarak?

Starting: 03-05-2026 01:00:00

End
03-05-2026 01:25:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 03-05-2026 01:25:00

End
03-05-2026 01:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 03-05-2026 01:45:00

End
03-05-2026 01:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 03-05-2026 01:55:00

End
03-05-2026 02:25:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 03-05-2026 02:10:00

End
03-05-2026 02:35:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 03-05-2026 02:35:00

End
03-05-2026 03:00:00

Három szegény legény elindul feleséget keresni. Útjuk során egy furcsa öregember ad nekik szállást. A bonyodalmak sora akkor kezdődik, amikor nem teljesítik a kőszívű öregnek tett ígéretüket, s az kővé változtatja őket. Közben születik egy okos, jószívű fiútestvérük, aki jóra fordítja az eseményeket.

Starting: 03-05-2026 03:00:00

End
03-05-2026 03:10:00

Mit gondolt mit nem Mészáros Gyuri: nem egyebet a nagy semminél, mégis elindult világot látni, ördögökkel viaskodni, boszorkányt megkerimbábóztatni, szép leány feleségül venni, fütyörészve boldogan élni.

Starting: 03-05-2026 03:10:00

End
03-05-2026 03:20:00

A burkus király megirigyelte Mátyás király aranyszőrű bárányát és elhatározta, hogy mindenáron megszerzi. Fogadást kötnek, hogy a bárányt őrző juhász, aki igazmondásáról híres _ hazudik-e vagy sem. A burkus király lánya ravaszságával, no meg egy kis áldozattal megszerzi az aranyszőrű bárány bőrét. A juhász búsul, szenved, a hazugság útvesztőjében egyre mélyebbre süllyed _ mígnem mégiscsak az egyenes utat választja _ elmondja az igazat, mi is történt az aranyszőrű báránnyal.

Starting: 03-05-2026 03:20:00

End
03-05-2026 03:25:00

Mese egy legényről, akit Rest Jankónak hívtak, s aki nem csak rest volt, de álmodozó s jó is. Lustaságát legyőzve a kicsi halakat visszavitte a folyóba s jutalmul varázsigét kapott. Kívánságai teljesültek, még fiacskájának anyja, a királylány is övé lett.

Starting: 03-05-2026 03:25:00

End
03-05-2026 03:35:00

A fazék és a bot megunják egyhangú, szürke életüket és elindulnak a nagyvilágba. Némi kaland után egy véletlen folytán hirtelen gazdagok lesznek _ egy fazék aranypénz kerül a birtokukba és gyönyörű álmokat kezdenek szőni jövő életükre nézve. Igen ám, de a bot kapzsisága véget vet a barátságnak. Az orvul megszerzett pénz, gonosztett gyümölcse, csak rosszat hozhat a botra, aki elnyeri végül megérdemelt büntetését.

Starting: 03-05-2026 03:35:00

End
03-05-2026 03:45:00

Egyszer élt egy halász kettecskén a feleségével, de szomorúak voltak, mert nem volt gyermekük. Az öreg, amint éjszaka halászott a Tiszán, a víz egy kis koporsót hozott, benne egy csecsemővel. Nagyon megörvendett, hazavitte és boldogan felnevelték. Együtt nő fel Jancsival a csikó is, amit a tanító tanácsára visznek haza. Ez a csikó nem egy akármilyen csikó volt, hanem táltos, akinek a segítségével Jancsinak sikerül megmenteni a húgocskáját a gonosz boszorkától.

Starting: 03-05-2026 03:45:00

End
03-05-2026 03:50:00

Egy szegény ember erdőn, mezőn gyűjtögeti családja számára a mindennapi betevő falatot, s talál egy szép varjút, melynek szárnyai alatt egy titokzatos írás volt, de írástudatlan lévén nem tudta megfejteni a szavak jelentését. Értette ám a szöveget egy arra vetődő vándor, aki rengeteg pénzt ajánlott a szegény embernek, ha megsüti neki a madarat és megeheti a szívét meg a máját. A szegény ember éhes gyerekei a serpenyőből éppen e két darabot lopták ki, így a madár szárnyai alatti titokzatos ...

Starting: 03-05-2026 03:50:00

End
03-05-2026 04:00:00

A falánk macskát elzavarja gazdaasszonya. A kandúr találkozik a rókával s Kacor királynak nevezi magát. A róka úgy megijed tőle, hogy szállást, enni-innivalót ad neki, s elhireszteli az állatok között, hogy ő egy királyt lát vendégül. Minden állat fél Kacor királytól s felajánlják neki, hogy ők is vendégül látják.

Starting: 03-05-2026 04:00:00

End
03-05-2026 04:10:00

A király legkisebb lánya azt mondja apjának: úgy szeretem édesapámat, mint az emberek a sót. A király erre úgy megdühödik, hogy egészen az erdőig űzi lányát. A szomszédos ország ifjú királya vadászat közben rálel a gyönyörű királylányra. Annyira megtetszik neki a leány, hogy azon nyomban megesküsznek, ráadásul kis furfanggal az öreg királyt is sikerül megbékíteniük.

Starting: 03-05-2026 04:10:00

End
03-05-2026 04:15:00

A ravasz róka szegény, de jószívű embereknél szállást kér éjszakára és úgy tesz mintha elveszett volna zsákjából a tyúk, a liba és a kismalac, holott éjszakánként maga falja fel. Végül azonban egy furfangos ember túljár a róka eszén.

Starting: 03-05-2026 04:15:00

End
03-05-2026 04:20:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 03-05-2026 04:20:00

End
03-05-2026 04:45:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 03-05-2026 04:45:00

End
03-05-2026 05:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 05:10:00

End
03-05-2026 05:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 05:20:00

End
03-05-2026 05:25:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 05:25:00

End
03-05-2026 05:35:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 05:35:00

End
03-05-2026 05:45:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 05:45:00

End
03-05-2026 05:50:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 05:50:00

End
03-05-2026 06:00:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 06:00:00

End
03-05-2026 06:05:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 06:05:00

End
03-05-2026 06:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 03-05-2026 06:15:00

End
03-05-2026 06:20:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 03-05-2026 06:20:00

End
03-05-2026 06:45:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 03-05-2026 06:45:00

End
03-05-2026 07:10:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 03-05-2026 07:10:00

End
03-05-2026 07:30:00

Remy és Boo összevesznek egy játékon és emiatt nem akarnak többé együtt játszani...

Starting: 03-05-2026 07:30:00

End
03-05-2026 07:45:00

Remy-nek fényképet kell készítenie a környezetében élő állatokról egy fotókiállításra. Ez azonban koránt sem olyan egyszerű, mint azt gondolta...

Starting: 03-05-2026 07:45:00

End
03-05-2026 08:00:00

Starting: 03-05-2026 08:00:00

End
03-05-2026 08:25:00

Starting: 03-05-2026 08:25:00

End
03-05-2026 08:50:00

Starting: 03-05-2026 08:50:00

End
03-05-2026 09:10:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 03-05-2026 09:10:00

End
03-05-2026 09:35:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 03-05-2026 09:35:00

End
03-05-2026 10:00:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 03-05-2026 10:00:00

End
03-05-2026 10:25:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 03-05-2026 10:25:00

End
03-05-2026 10:45:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 03-05-2026 10:45:00

End
03-05-2026 11:10:00

Zúzó létrehoz egy autószívót a parkban található szemét feltakarítására, de a gép még Zúzót is beszippantja.

Starting: 03-05-2026 11:10:00

End
03-05-2026 11:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 03-05-2026 11:35:00

End
03-05-2026 11:55:00

Láng és barátai Sebességfalvára mennek, ahol versenyautókká változnak egy téli versenyre, a Jeges derbire. Ám mikor Zúzó letéríti őket az útról, a barátoknak hideg fejjel kell gondolkodniuk.

Starting: 03-05-2026 11:55:00

End
03-05-2026 12:20:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 03-05-2026 12:20:00

End
03-05-2026 12:40:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 03-05-2026 12:40:00

End
03-05-2026 13:05:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 03-05-2026 13:05:00

End
03-05-2026 13:25:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 03-05-2026 13:25:00

End
03-05-2026 13:50:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 03-05-2026 13:50:00

End
03-05-2026 14:10:00

Myrna, a majnamadár rossz irányba vezeti tollas barátait. A Mancsőrjáraton múlik az elkóborolt banda megmentése. // Kalandöböl ládaderbit tart kizárólag gyerekeknek. Egy Hum-kidnek nevezett különös újonc jelenik meg, és megszegi a szabályokat.

Starting: 03-05-2026 14:10:00

End
03-05-2026 14:35:00

Goodway asszony és Al gazda ejtőernyőznek, de a kalandjuk hamar félresiklik. A Mancs őrjárat siet a segítségükre. // Alex és a mini őrjárat a hajón ragadnak, de a Mancs őrjárat a segítségükre siet.

Starting: 03-05-2026 14:35:00

End
03-05-2026 14:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 03-05-2026 14:55:00

End
03-05-2026 15:20:00

Otis bácsi meglátogat egy ősi aranybányát. Miután letér az útról, Ryder és a kutyik igyekszenek kiszabadítani a csapdából. // Otis bácsi okosotthonná alakítja a kabinját, de az csapdába ejti Otis bácsit és Wingnut urat.

Starting: 03-05-2026 15:20:00

End
03-05-2026 15:40:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 03-05-2026 15:40:00

End
03-05-2026 15:50:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 03-05-2026 15:50:00

End
03-05-2026 16:05:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 03-05-2026 16:05:00

End
03-05-2026 21:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 03-05-2026 16:15:00

End
03-05-2026 16:30:00

Freddy minden vágya, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen és ő legyen a legfélelmetesebb vérfarkas, falkájának új vezetője. Ám a nagy átalakulás ceremónián valami balul sül el és a fiúból a világ legcukibb kis uszkárja lesz. Holdkeltéig be kell bizonyítania, hogy ő is igazi farkas, különben a falka örökre száműzi. Szerencsére új barátai a segítségére lesznek a halloweeni kalandban.

Starting: 03-05-2026 16:30:00

End
03-05-2026 18:00:00

Balto megragadta a világ képzeletét. A kaland most folytatódik, és ezúttal Balto nincs egyedül... Balto apa lesz, és a kölykök - Aleu kivételével, jó helyekre kerülnek. Ám a kis Aleu rájön, hogy őt sosem fogják úgy elfogadni, mint a testvéreit, mert inkább farkasnak néz ki, mint kutyának. A feldúlt kölyök elszökik, hogy megkeresse élete értelmét, és meglelje igazi helyét a világban. Balto aggódik érte, és felkerekedik, hogy megtalálja Aleut. Így veszi kezdetét a nagyszabású farkaskaland Alaszka jeges rengetegein keresztül. A Balto 2 - Farkaskaland látványos, szívet melengető kalandfilm bátorságról, önmagunk megtalálásáról és az izgalomról, mely örökké élni fog a szívünkben.

Starting: 03-05-2026 18:00:00

End
03-05-2026 19:15:00

A falánk macskát elzavarja gazdaasszonya. A kandúr találkozik a rókával s Kacor királynak nevezi magát. A róka úgy megijed tőle, hogy szállást, enni-innivalót ad neki, s elhireszteli az állatok között, hogy ő egy királyt lát vendégül. Minden állat fél Kacor királytól s felajánlják neki, hogy ők is vendégül látják.

Starting: 03-05-2026 19:15:00

End
03-05-2026 19:25:00

A király legkisebb lánya azt mondja apjának: úgy szeretem édesapámat, mint az emberek a sót. A király erre úgy megdühödik, hogy egészen az erdőig űzi lányát. A szomszédos ország ifjú királya vadászat közben rálel a gyönyörű királylányra. Annyira megtetszik neki a leány, hogy azon nyomban megesküsznek, ráadásul kis furfanggal az öreg királyt is sikerül megbékíteniük.

Starting: 03-05-2026 19:25:00

End
03-05-2026 19:30:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 03-05-2026 19:30:00

End
03-05-2026 19:50:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 03-05-2026 19:50:00

End
03-05-2026 20:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 03-05-2026 20:15:00

End
03-05-2026 20:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 03-05-2026 20:35:00

End
03-05-2026 21:00:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 03-05-2026 21:00:00

End
03-05-2026 21:20:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 03-05-2026 21:20:00

End
03-05-2026 21:45:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 03-05-2026 21:45:00

End
03-05-2026 22:05:00

Starting: 03-05-2026 22:05:00

End
03-05-2026 22:30:00

Starting: 03-05-2026 22:30:00

End
03-05-2026 22:50:00

Starting: 03-05-2026 22:50:00

End
03-05-2026 23:15:00

Remy szeretné meglepni az anyukáját, ezért kitalálja, hogy Boo-val közösen írnak neki egy dalt.

Starting: 03-05-2026 23:15:00

End
03-05-2026 23:25:00

Mindenki a nagy csillaghullásra készül, azonban Remy és Boo nagyon neheze tudnak ébren maradni. Papus segít nekik, hogy láthassák a hullócsillagokat.

Starting: 03-05-2026 23:25:00

End
03-05-2026 23:40:00

Remy le akarja festeni a postaládát, Boo is segíteni akar, de az egész várost befesti az arcképével.

Starting: 03-05-2026 23:40:00

End
03-05-2026 23:55:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 03-05-2026 23:55:00

End
04-05-2026 00:20:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 04-05-2026 00:20:00

End
04-05-2026 00:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 04-05-2026 00:40:00

End
04-05-2026 01:00:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 04-05-2026 01:00:00

End
04-05-2026 01:25:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 04-05-2026 01:25:00

End
04-05-2026 01:45:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 04-05-2026 01:45:00

End
04-05-2026 02:10:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 04-05-2026 02:10:00

End
04-05-2026 02:35:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 04-05-2026 02:35:00

End
04-05-2026 03:00:00

A szegény halász hálójával hal helyett egy kerek követ fog ki. Hazaviszi gyermekeinek, játék közben az gyémánttá fényesedik. Elviszik a királynak ajándékba. A jutalom sem marad el, és a gazdag szomszédot is megleckéztetik.

Starting: 04-05-2026 03:00:00

End
04-05-2026 03:10:00

A két királyfi elindul világot látni. Útjuk kettéválik egy nagy fánál. Az idősebb sorsa rosszra fordul, testvére a segítségére siet, és túljár a boszorkány eszén.

Starting: 04-05-2026 03:10:00

End
04-05-2026 03:20:00

A szegény ember lova elhatározza, hogy szerez magának egy társat, hogy ketten húzzák majd a szekeret. Erdei kalandja során farkasbundára tesz szert.

Starting: 04-05-2026 03:20:00

End
04-05-2026 03:25:00

Egy balaton-felvidéki láncmese, melyben a kis kakas ártatlan kapirgálása váratlan képtelenségek lavináját indítja el. A sövény kidől bánatában, szarka szép farkát kitépi, fa lenyesi ágait, őz elűzi fiait, kútban a víz vérré válik, szolgálólány szétveri fején a dézsát, falra kenik a kovászt, az apa leberetválja szép szakállát, a legény is levágná a négy ökör minden lábát, ha a katona véget nem vetne ennek az önpusztító folyamatnak.

Starting: 04-05-2026 03:25:00

End
04-05-2026 03:35:00

A legénység találkozik egy kalóz kiskutyával; Enríke aranyásó masinája veszélyt hoz Lorelai házára,.

Starting: 04-05-2026 03:35:00

End
04-05-2026 04:00:00

A Dino Ranch egy olyan világban játszódik, ahol emberek és dinoszauruszok élnek egymás mellett. Míg a Dino Ranch mindenekelőtt egy működő, önfenntartó farm, amelyet a Cassidy család üzemeltet, egyben dinoszaurusz-menedékként is szolgál.

Starting: 04-05-2026 04:00:00

End
04-05-2026 04:10:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 04-05-2026 04:10:00

End
04-05-2026 04:20:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 04-05-2026 04:20:00

End
04-05-2026 04:25:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 04-05-2026 04:25:00

End
04-05-2026 04:35:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 04-05-2026 04:35:00

End
04-05-2026 05:00:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 04-05-2026 05:00:00

End
04-05-2026 05:10:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 04-05-2026 05:10:00

End
04-05-2026 05:20:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 04-05-2026 05:20:00

End
04-05-2026 05:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 04-05-2026 05:30:00

End
04-05-2026 05:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 04-05-2026 05:55:00

End
04-05-2026 06:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 04-05-2026 06:15:00

End
04-05-2026 06:40:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 04-05-2026 06:40:00

End
04-05-2026 07:00:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 04-05-2026 07:00:00

End
04-05-2026 07:10:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 04-05-2026 07:10:00

End
04-05-2026 07:15:00

Csizi és Dóra Csizi sípolós babájával játszik, ám a baba beleesik a folyóba és a víz messze viszi. Dóra és Csizi a térkép segítségével a keresésére indulnak.

Starting: 04-05-2026 07:15:00

End
04-05-2026 07:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 04-05-2026 07:40:00

End
04-05-2026 08:00:00

Egy kóbor és egy cirkuszi kutyus Bajkonurba, a szovjet űrhajózás központjába kerül, ahol igazi űrhajós, azaz űrkutya kiképzésen vesznek részt. A történet végén már nem csak ugatják a Holdat, hanem meg is közelítik.

Starting: 04-05-2026 08:00:00

End
04-05-2026 09:20:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 04-05-2026 09:20:00

End
04-05-2026 09:25:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 04-05-2026 09:25:00

End
04-05-2026 09:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 04-05-2026 09:35:00

End
04-05-2026 09:55:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 04-05-2026 09:55:00

End
04-05-2026 10:20:00

Starting: 04-05-2026 10:20:00

End
04-05-2026 10:45:00

Starting: 04-05-2026 10:45:00

End
04-05-2026 11:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 11:10:00

End
04-05-2026 11:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 11:15:00

End
04-05-2026 11:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 11:20:00

End
04-05-2026 11:30:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 04-05-2026 11:30:00

End
04-05-2026 11:55:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 04-05-2026 11:55:00

End
04-05-2026 12:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 04-05-2026 12:15:00

End
04-05-2026 12:40:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 04-05-2026 12:40:00

End
04-05-2026 12:50:00

A legénység találkozik egy kalóz kiskutyával; Enríke aranyásó masinája veszélyt hoz Lorelai házára,.

Starting: 04-05-2026 12:50:00

End
04-05-2026 13:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 04-05-2026 13:15:00

End
04-05-2026 13:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 04-05-2026 13:35:00

End
04-05-2026 14:00:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 04-05-2026 14:00:00

End
04-05-2026 14:25:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 04-05-2026 14:25:00

End
04-05-2026 14:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 04-05-2026 14:45:00

End
04-05-2026 14:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 04-05-2026 14:55:00

End
04-05-2026 15:10:00

Santiago kapitány, Kiko, a békája, Tomás, az unokatestvére és Loreláj, a sellő barátja Enkanto sziget kalóz védelmezői. Varázslatos hajójuk, az El Bravó segítségével Santiago és bátor legénysége különböző küldetéseken vesz részt a hatalmas vizeken.

Starting: 04-05-2026 15:10:00

End
04-05-2026 15:35:00

Starting: 04-05-2026 15:35:00

End
04-05-2026 16:00:00

Starting: 04-05-2026 16:00:00

End
04-05-2026 16:30:00

Az öreg Vörös király nagyon szomorú, mert nem tud segíteni Zöldkirály barátján, aki a selyemréten lakik, és a gonosz boszorkány ezrével küldi rá a katonaságát, hogy elpusztítsa. De van egy daliás szép fia, aki egy táltos ló és egy varázskard segítségével elindul, hogy legyőzze a boszorkányt _ és megmentse a selyemrétet. Megtalálja a Zöld király sátrát, a csodás kard segítségével legyőzik az "ördögkatonákat" és megszabadulnak a boszorkánytól, meg a katonákat ezrével előállító félelmetes ...

Starting: 04-05-2026 16:25:00

End
04-05-2026 16:35:00

A király nagyon gondterhelt és szomorú, mert a sárkányok pusztítják a birkáit, a juhászait, azaz a népét. Elindul egy megmentő hőst keresni. A szegény ember három fia, nem bírva már a nincstelenséget, elhatározzák, hogy elpanaszolják a bajukat a királynak. Így fonódik sorsuk szála, de a próbatételnek csak a legkisebb fiú felel meg, aki képes áldozatot hozni és betartja ígéretét, ezért a király az ő gyerekében találja meg a megmentőt, a hőst, aki méltó lesz a feladatra.

Starting: 04-05-2026 16:35:00

End
04-05-2026 16:40:00

A király ajándékot vesz lányainak, de a legkisebb kérését nem tudja teljesíteni, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talál sehol. Hazafele bajba kerül, egy nagy fehér disznó segít rajta, cserébe neki ígéri legkisebb lányát. Na, el is jön a disznó a királylányért, el is viszi taligáján a disznóólba. De aztán láss csudát.

Starting: 04-05-2026 16:40:00

End
04-05-2026 16:45:00

Három szegény legény elindul feleséget keresni. Útjuk során egy furcsa öregember ad nekik szállást. A bonyodalmak sora akkor kezdődik, amikor nem teljesítik a kőszívű öregnek tett ígéretüket, s az kővé változtatja őket. Közben születik egy okos, jószívű fiútestvérük, aki jóra fordítja az eseményeket.

Starting: 04-05-2026 16:45:00

End
04-05-2026 16:55:00

Mit gondolt mit nem Mészáros Gyuri: nem egyebet a nagy semminél, mégis elindult világot látni, ördögökkel viaskodni, boszorkányt megkerimbábóztatni, szép leány feleségül venni, fütyörészve boldogan élni.

Starting: 04-05-2026 16:55:00

End
04-05-2026 17:05:00

A burkus király megirigyelte Mátyás király aranyszőrű bárányát és elhatározta, hogy mindenáron megszerzi. Fogadást kötnek, hogy a bárányt őrző juhász, aki igazmondásáról híres _ hazudik-e vagy sem. A burkus király lánya ravaszságával, no meg egy kis áldozattal megszerzi az aranyszőrű bárány bőrét. A juhász búsul, szenved, a hazugság útvesztőjében egyre mélyebbre süllyed _ mígnem mégiscsak az egyenes utat választja _ elmondja az igazat, mi is történt az aranyszőrű báránnyal.

Starting: 04-05-2026 17:05:00

End
04-05-2026 17:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 17:10:00

End
04-05-2026 17:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 17:20:00

End
04-05-2026 17:25:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 17:25:00

End
04-05-2026 17:35:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 17:35:00

End
04-05-2026 17:45:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 17:45:00

End
04-05-2026 17:50:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 04-05-2026 17:50:00

End
04-05-2026 18:00:00

Egy téves küldemény miatt Marjorie és Danny megállíthatatlanul száguldoznak Kalandöbölben. A kutyiknak kell megmenteni őket. // Ryder ajándéka a dzsungelben köt ki, Carlos pedig csapdába esik a dzsungel mászókán. A kutyik bevetésre készen állnak.

Starting: 04-05-2026 18:00:00

End
04-05-2026 18:25:00

Goodway és Humdinger polgármester, Chickaletta kíséretében csapdába esik lékhorgászat közben az északi gleccserszakadékban. // A Wingnut farm szolgál helyszínéül a Cowgirl Beryl által vezetett Bravúros Rodeós Vetélkedőnek.

Starting: 04-05-2026 18:25:00

End
04-05-2026 18:50:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 04-05-2026 18:50:00

End
04-05-2026 19:15:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 04-05-2026 19:15:00

End
04-05-2026 19:40:00

Starting: 04-05-2026 19:40:00

End
04-05-2026 20:05:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 04-05-2026 20:05:00

End
04-05-2026 20:15:00

Csizi és Dóra Csizi sípolós babájával játszik, ám a baba beleesik a folyóba és a víz messze viszi. Dóra és Csizi a térkép segítségével a keresésére indulnak.

Starting: 04-05-2026 20:15:00

End
04-05-2026 20:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 04-05-2026 20:40:00

End
04-05-2026 21:05:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 04-05-2026 21:05:00

End
04-05-2026 21:30:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 04-05-2026 21:30:00

End
04-05-2026 21:55:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 04-05-2026 21:55:00

End
04-05-2026 22:20:00

Starting: 04-05-2026 22:20:00

End
04-05-2026 22:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 04-05-2026 22:45:00

End
04-05-2026 22:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 04-05-2026 22:55:00

End
04-05-2026 23:10:00

Remy talál egy régi családi fényképt, azonban Boo nincs rajta, ezért szeretne egyet, amin legjobb barátja is rajta van.

Starting: 04-05-2026 23:10:00

End
04-05-2026 23:20:00

Remy ki akarja állítani a fejstményét, azonban otthon hagyja. Boo a segítségére siet és kiderül, hogy Boo Remy hőse, akit le is festett.

Starting: 04-05-2026 23:20:00

End
04-05-2026 23:35:00

Remy-t meglátogatja az utonkatestvére, akinek nagyon hiányzik a legjobb barátnője Eva, ezért semmit nem akar játszani Remy-vel és Boo-val.

Starting: 04-05-2026 23:35:00

End
04-05-2026 23:45:00

Starting: 04-05-2026 23:45:00

End
05-05-2026 00:10:00

Starting: 05-05-2026 00:10:00

End
05-05-2026 00:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 05-05-2026 00:35:00

End
05-05-2026 00:55:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 05-05-2026 00:55:00

End
05-05-2026 01:20:00

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...

Starting: 05-05-2026 01:20:00

End
05-05-2026 01:45:00

Starting: 05-05-2026 01:45:00

End
05-05-2026 02:10:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 05-05-2026 02:10:00

End
05-05-2026 02:20:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 05-05-2026 02:20:00

End
05-05-2026 02:35:00

A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.

Starting: 05-05-2026 02:35:00

End
05-05-2026 03:00:00

Az öreg király megelégelte, hogy lányai minden éjjel 12 pár papucsot szaggatnak el, és nagy fizetséget ígért annak, aki rájön, hogy hol szaggatják szét lányai a papucsokat. A rejtélyt a juhászlegény oldja meg. Kilesi a lányokat, és még a pokolba is követi őket, ahol látja, hogy az ördöggel hajnalig borotvákon táncolva-mulatva kopnak el a lányok papucsai. Bizonyítékokat gyűjt, s ezeket felmutatva az öreg királynak megoldja a rejtélyt. Elnyerve ezzel a legkisebb királykisasszony kezét.

Starting: 05-05-2026 03:00:00

End
05-05-2026 03:10:00

Spirituális mese az égi és földi világ találkozásáról. Egy titokzatos öregember bárányainak legeltetése, a három fiútestvér próbatétele.

Starting: 05-05-2026 03:10:00

End
05-05-2026 03:20:00

A módos szász gazdát az élet nemcsak a gazdagság és jólét "terhével" ajándékozta meg, de kárpótolta is egy bolondforma, buta, dologkerülő feleséggel is. Minél inkább próbált Szusza a férje kedvében járni, annál inkább fogyott a gazda türelme. Végül is egy furfangos ötlettel szabadul meg feleségétől, aki azt sem tudta már megállapítani, kicsoda is ő valójában.

Starting: 05-05-2026 03:20:00

End
05-05-2026 03:25:00

Hogyan lehet megnevettetni a fekete város szomorú királylányát. Legelőször is kell hozzá egy szegény pásztorfiú és egy aranyszőrű bárány. Majd egy lány, egy sütőlapát, egy pap, egy pálca és egy öregasszony, akik furulyaszóra egymáshoz érve táncolnak. A film végén vidám lesz a királylány, a pásztorfiú, de még a fekete város is.

Starting: 05-05-2026 03:25:00

End
05-05-2026 03:35:00

Borsi elrabolja a bébiteknősöket, mielőtt azok oda tudnának úszni az anyjukhoz; a legénység benevez a hajóversenyre.

Starting: 05-05-2026 03:35:00

End
05-05-2026 04:00:00

A Dino Ranch egy olyan világban játszódik, ahol emberek és dinoszauruszok élnek egymás mellett. Míg a Dino Ranch mindenekelőtt egy működő, önfenntartó farm, amelyet a Cassidy család üzemeltet, egyben dinoszaurusz-menedékként is szolgál.

Starting: 05-05-2026 04:00:00

End
05-05-2026 04:10:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 05-05-2026 04:10:00

End
05-05-2026 04:20:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 05-05-2026 04:20:00

End
05-05-2026 04:25:00

A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér.

Starting: 05-05-2026 04:25:00

End
05-05-2026 04:35:00

Brooklyn "Baba" cápa és legjobb barátja, William elképesztő kalandokat élnek át otthonukban, a Ragadozó-öbölben.

Starting: 05-05-2026 04:35:00

End
05-05-2026 05:00:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 05-05-2026 05:00:00

End
05-05-2026 05:10:00

A Badanamu történetek az óvodáskorú gyermekek életének központi témáit járják körül, de olyan módon, hogy a mindennapokba fantáziát, ötletességet és csodálatot visznek. A történetek teljes feldolgozása révén a kis szemlélődők fontos társadalmi, érzelmi és gyakorlati tanulságokat szívnak magukba.

Starting: 05-05-2026 05:10:00

End
05-05-2026 05:20:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 05-05-2026 05:20:00

End
05-05-2026 05:30:00

Egy téves küldemény miatt Marjorie és Danny megállíthatatlanul száguldoznak Kalandöbölben. A kutyiknak kell megmenteni őket. // Ryder ajándéka a dzsungelben köt ki, Carlos pedig csapdába esik a dzsungel mászókán. A kutyik bevetésre készen állnak.

Starting: 05-05-2026 05:30:00

End
05-05-2026 05:55:00

Goodway és Humdinger polgármester, Chickaletta kíséretében csapdába esik lékhorgászat közben az északi gleccserszakadékban. // A Wingnut farm szolgál helyszínéül a Cowgirl Beryl által vezetett Bravúros Rodeós Vetélkedőnek.

Starting: 05-05-2026 05:55:00

End
05-05-2026 06:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 05-05-2026 06:15:00

End
05-05-2026 06:40:00

Amikor barátaiknak segítségre van szükségük, a testvérpár, Toby és Teri követi a nyomokat és a tényeket, hogy megoldják a saját udvarukban megbúvó rejtélyeket.

Starting: 05-05-2026 06:40:00

End
05-05-2026 07:00:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 05-05-2026 07:00:00

End
05-05-2026 07:10:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 05-05-2026 07:10:00

End
05-05-2026 07:15:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 05-05-2026 07:15:00

End
05-05-2026 07:40:00

Dora egy spanyol kislány, aki kalandos utazásokra indul vörös csizmás majmával, akit találóan Bootsnak (Csizma) hívnak. Kalandjai során társai a beszélő hátizsákja és térképe is, amely egy édes dalocskát énekel. A sorozat szinte úgy játszódik le, mint egy számítógépes kalandjáték, amelyben a gyerekek különbözõ jelenetekben hoznak döntéseket. Dora kérdéseket tesz fel, majd várja a válaszukat. Ezután gratulál a gyerekeknek, hogy megpróbálták a jó választ eltalálni.

Starting: 05-05-2026 07:40:00

End
05-05-2026 08:00:00

Kópé, a díszpárnán heverésző, lustálkodó szobaeb élete nem is lehetne vidámabb: ő jómódú gazdija egyetlen szeme fénye, aki imádja, óvja és a legfinomabb falatokkal, a legszuperebb játékokkal kényezteti. Ám mikor az idős milliomosnő váratlanul meghal, kapzsi rokonai legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy az egész vagyonát kedves kutyájára és annak leendő új gazdijára hagyományozza. Mikor Kópénak véletlenül nyoma vész, a mohó rokonok mindent bevetnek, hogy visszaszerezzék a kis blökit és vele együtt a hatalmas örökséget. A kutyus után erednek, aki most már az utca négylábú törvényei szerint tengeti napjait, és megannyi izgalmas, olykor veszélyes kalandba keveredik új ebbarátai oldalán. És még egy szerető új gazdilány is feltűnik a színen, aki bármit megtenne azért, hogy biztonságban tudhassa kis bajkeverő kedvencét, Kópét.

Starting: 05-05-2026 08:00:00

End
05-05-2026 09:20:00

Az egyedülálló vicces sorozat ötperces, ütős epizódjaiban bepillantást nyerhetünk a halak életébe, amikor az emberek nem figyelnek rájuk. Aranyhalcsalád, kungfu-mester, rapperek csapata, állatkereskedés lakói vagy csodabogár diákok... mindannyian megpróbálnak beilleszkedni az akváriumba. És valahol, talán még a TE otthonodban is visszatükrözik a saját életünket.

Starting: 05-05-2026 09:20:00

End
05-05-2026 09:25:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 05-05-2026 09:25:00

End
05-05-2026 09:35:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 05-05-2026 09:35:00

End
05-05-2026 09:55:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 05-05-2026 09:55:00

End
05-05-2026 10:20:00

Starting: 05-05-2026 10:20:00

End
05-05-2026 10:45:00

Starting: 05-05-2026 10:45:00

End
05-05-2026 11:10:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 05-05-2026 11:10:00

End
05-05-2026 11:15:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 05-05-2026 11:15:00

End
05-05-2026 11:20:00

A sorozat alkotóinak célja egy kifinomult, szép és nem utolsósorban szórakoztató világ létrehozása volt, ahol a gyerekek kalandokról, a barátság és a sokszínűség fontosságáról tanulnak, és egyúttal a kíváncsiság és a kreativitás is előtérbe kerül.

Starting: 05-05-2026 11:20:00

End
05-05-2026 11:30:00

Egy téves küldemény miatt Marjorie és Danny megállíthatatlanul száguldoznak Kalandöbölben. A kutyiknak kell megmenteni őket. // Ryder ajándéka a dzsungelben köt ki, Carlos pedig csapdába esik a dzsungel mászókán. A kutyik bevetésre készen állnak.

Starting: 05-05-2026 11:30:00

End
05-05-2026 11:55:00

Goodway és Humdinger polgármester, Chickaletta kíséretében csapdába esik lékhorgászat közben az északi gleccserszakadékban. // A Wingnut farm szolgál helyszínéül a Cowgirl Beryl által vezetett Bravúros Rodeós Vetélkedőnek.

Starting: 05-05-2026 11:55:00

End
05-05-2026 12:15:00

A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus: Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, és Skye, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet. Különleges problémamegoldó képességeikkel, menő járműveikkel és rengeteg aranyos kutyus humorral felvértezve a Mancs Őrjárat azért dolgozik együtt, rendkívüli küldetéseiken, hogy megmentsék az "Adventure Bay"-beli közösséget.

Starting: 05-05-2026 12:15:00

End
05-05-2026 12:40:00

Felhőtlen az élet a gyönyörű Sziklaszirten, ahol Oona, a lunda és kisöccse, Baba, valamint társaik a természetről, barátságról és családról tanulnak.

Starting: 05-05-2026 12:40:00

End
05-05-2026 12:50:00

Borsi elrabolja a bébiteknősöket, mielőtt azok oda tudnának úszni az anyjukhoz; a legénység benevez a hajóversenyre.

Starting: 05-05-2026 12:50:00

End
05-05-2026 13:15:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 05-05-2026 13:15:00

End
05-05-2026 13:35:00

A sorozat Nella hercegnőt követi, egy lányt, aki szülei királyságának lakóit úgy menti meg, hogy hercegnő lovaggá változik, ha katasztrofális baj történik. Küldetésekre indul Trinket, Sir Garrett és Clod társaságában. Együtt vesznek részt kalandokban, oldanak meg rejtélyeket, és tanulnak értékes leckéket.

Starting: 05-05-2026 13:35:00

End
05-05-2026 14:00:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 05-05-2026 14:00:00

End
05-05-2026 14:25:00

A sorozat főszereplői AJ, a technikai zseni kisfiú, és Láng, a beszélő monster truck, akik kalandjaik során matematikai és fizikai összefüggések (például a súrlódás, az erőkar vagy a pályasebesség) segítségével oldják meg a problémákat.

Starting: 05-05-2026 14:25:00

End
05-05-2026 14:45:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 05-05-2026 14:45:00

End
05-05-2026 14:55:00

Hogyan segíthetsz a bolygón, ha még csak hat és fél éves vagy, és csak most kezded megismerni a természetet? Könnyű, ha örökbe fogadod Harrisont! Ez a hatalmas, szörnyeteg méretű növény egy hétköznapi házba költözik, és gyorsan megváltoztatja Charlie és 11 éves bátyja, Zach életét.

Starting: 05-05-2026 14:55:00

End
05-05-2026 15:10:00

Tomás húgának, Tinának meg kell akadályoznia, hogy Enrike ellopja az El Bravo szívét.

Starting: 05-05-2026 15:10:00

End
05-05-2026 15:35:00

Starting: 05-05-2026 15:35:00

End
05-05-2026 16:05:00